nlc.hu
Aktuális

Majdnem összeütközött két vonat Tápiógyörgyénél

Nem sokon múlt a tragédia: 150 méterre állt meg egymástól két vonat Tápiógyörgyénél

Az utasok nem voltak veszélyben, de az esetet kivizsgálják.

Egy Intercity és egy személyvonat mindössze 150 méterre állt meg egymástól Tápiógyörgyénél hétfőn késő este. A Szolnokról Budapest felé haladó személyvonat vezetője Újszásznál úgy hajtott rá egy szakaszra, hogy figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, miközben a Békéscsabáról Budapestre tartó Intercity is elindult ezen a szakaszon.

Szerencsére ezen a részen egy hibás berendezés miatt csak lassan mehetnek a vonatok, így amikor a mozdonyvezetők észrevették, hogy egymással szemben haladnak, volt idejük megállni.

A Göcsej Intercity elindul a zalaegerszegi vasútállomásról 2020. január 9-én

Képünk csak illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)

A MÁV közlése szerint az utasok biztonságban voltak, és veszélyhelyzet sem alakult ki, de az esetet a hatóságok segítségével kivizsgálják.  A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, Barsi Balázs az RTL Híradónak elmondta, a személyvonat vezetője elismerte, hogy hibázott. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top