nlc.hu
Aktuális

Oscar Pistorius elutasított szabadlábra helyezése

Elutasították Oscar Pistorius feltételes szabadlábra helyezését

Döntött a bíróság, nem engedik szabadon a paralimpikont.
Oscar Pistorius

Napok óta attól hangos a sajtó, hogy Oscar Pistorius, aki 10 évvel ezelőtt meggyilkolta a barátnőjét, Reeva Steenkampot, hamarosan feltételes szabadlábra kerülhet, de úgy tűnik, hogy a férfi mégsem szabadulhat. A büntetéséről döntő bizottság a mai napon ült össze, és elutasították a kérelmet, így a paralimpikon továbbra is börtönben marad

A büntetés-végrehajtási szolgálat szerint a feltételes szabadságra bocsátási bizottság megállapította, hogy Pistorius nem töltötte ki a szabadlábra helyezéséhez szükséges minimális fogva tartási időt. „Ebben az időpontban… azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ezt megtagadták, és egy év múlva újra megfontolják” – nyilatkozta az AFP-nek Tania Koen, az áldozat családjának ügyvédje. 

Steenkamp szülei, June és Barry ellenezték a korai szabadon bocsátást, mondván, nem hiszik el, hogy az egykori sportoló igazat mondott a történtekről. 

Bár üdvözöljük a döntést, a mai nap nem ad okot az ünneplésre. Borzasztóan hiányzik nekünk Reeva, és ez életünk végéig így lesz. Hiszünk az igazságszolgáltatásban, és reméljük, hogy továbbra is érvényesülni fog” – áll az általuk kiadott közleményben. 

Pistoriust 2014-ben bűnösnek találták kisebb fokú emberölésben, mert a sportoló kitartott amellett, hogy azért lőtt be a WC-ajtaján, ahol a barátnője tartózkodott, mert azt hitte, egy betolakodó rejtőzködik ott. Hosszú tárgyalás és fellebbezés után végül 2017-ben 13 év börtönbüntetésre ítélték, amelynek a felét letöltötte, és mivel a dél-afrikai elkövetők esetében úgy szól a törvény, hogy büntetésük félideje után automatikusan jogosultak a feltételes szabadlábra bocsátásra, joggal reménykedett a sportoló a szabadulásban. Egyelőre azonban várnia kell, leghamarabb jövőre nyújthat be újabb kérelmet.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top