nlc.hu
Aktuális

A pápa sérvműtétje

Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje

A katolikus egyházfő éber és jól van.

Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos.

Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”.

Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták.

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

„A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott és három órán át tartott” – ismertette a Vatikán.

Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, mióta 2013-ban pápává választották. A 86 éves pápa legutóbb márciusban volt hosszabban kórházban, miután nehéz légzésre panaszkodott. Akkor hörghurutot állapítottak meg nála, amiből szövődmények nélkül felépült.

Ferenc gyakran használ tolószéket vagy botot nyilvános rendezvényeken, többek között XVI. Benedek emeritus pápa, nyugdíjas elődje januári temetésén is így jelent meg, ahogy magyarországi látogatásán is.

A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

(MTI)

ferenc pápa tolószékben

Fotó: Andreas SOLARO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top