nlc.hu
Aktuális
Pórul jártak autista gyerekük iskoláztatásával

Költözésük napján tudta meg a vajdasági család, hogy nem indul el az oktatás a szegedi speciális iskolában

A 6 éves autista kisfiúk miatt mondtak le a vajdasági életükről, de nagyon megjárták.

Kornélia négy gyerekével a nyár végén költözött a Vajdaságból Szegedre, hogy autista fia, Nimród speciális iskolába járhasson, mivel ezt ajánlották a szakorvosok. A család a költözésük napján kapta azonban a hírt, hogy az Iványi Gábor egyháza által működtetett szegedi iskolában mégsem indul el az oktatás.

„Úgy döntöttünk, hogy átjövünk Szegedre, és otthagyunk mindent, feláldozunk mindent. Elrendeztem minden papírt, beírattam a gyerekeket óvodába, iskolába, és mondom, ilyen a mesében nincsen… Hát, elképesztő! Azóta totál káosz az életünk”mesélte a Házon kívül riportjában a kétségbeesett anyuka.

Nimród most az albérletük melletti körzetes általános iskolába jár, egy harmincfős osztályba, ahol ő az egyetlen autista gyermek. Pont az történik vele, amitől az édesanyja szerette volna megkímélni, amiért feladták a korábbi életüket. “Arra számítottam, hogy itt, Magyarországon normálisabbak a körülmények, meg az emberek, de aztán elég kellemetlen csalódás ért” – jegyezte meg Kornélia.

Az autista gyerekek speciális figyelmet, felkészült pedagógusokat és fejlesztést igényelnek. A Házon kívülnek nyilatkozó klinikai szakpszichológus szerint bizonytalanságot és intenzív stresszforrást jelenthet az új helyzet. “Egyrészt egy új környezet anélkül, hogy előzetes felkészítés lett volna, egy intenzív stresszforrás lehet. Kicsúszik a lába alól a talaj, elképzelhetetlen bizonytalanságot okozhat számára ez az egész helyzet” – hangsúlyozta Sajó Eszter, az autista gyermeket segítő Cseperedő Alapítvány egyik alapítója.

Iványi Gáborék jogvédelmet kértek, amit azóta meg is kaptak, azaz elméletben tovább működhetnének, a gyakorlatban azonban a gyerekeket be kellett íratni más intézményekbe, a tanárok munkaviszonya megszűnt, és az állami támogatást is megvonták a bezárt iskoláktól. 

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közvetlenül tanévkezdés előtt bezárt budapesti és szegedi iskoláiban összesen 600 gyermek tanult volna.

Kiemelt fotó forrása: RTL / Házon kívül – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top