nlc.hu
Aktuális
Gyerekgyilkosság Nyíregyházán: 12 éves lányt ölt meg egy 32 éves férfi

Gyerekgyilkosság Nyíregyházán: 12 éves “barátnőjét” ölte meg egy 32 éves férfi

A gyanúsítottat néhány órán belül őrizetbe vették.

Emberölés bűntett megalapozott gyanújával hallgatott ki egy 32 éves gávavencsellői férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI tudósítása szerint – akinek a letartóztatását is kezdeményezték – szerelmi viszonyban állt egy 12 éves tiszarádi lánnyal, akit szeptember 21-én egy vita hevében megfojtott.

Szerelmi viszony?

Bár a rendőrség közlemény szerelmi viszonyként írja le a 32 éves férfi és a 12 éves lány kapcsolatát, valójában nem nevezhetjük szerelemnek egy felnőtt és egy ilyen fiatal gyerek kapcsolatát.

A kislány eltűnését az egyik családtagja jelentette be a rendőrségen egy nappal később; elmondta, hogy a lány előző nap megsérült otthonában, és a család egyik ismerőse kísérte őt be a városba, hogy orvosi ellátást kapjon, ám onnan már nem érkezett haza.

A rendőrség haladéktalanul megkezdte a kiskorú lány felkutatását, így bukkantak a 32 éves gávavencsellői B.D. nyomára, aki a nyomozóknak bevallotta, ő kísérte orvoshoz a kislányt, akivel szerelmi viszonyban állt. Hozzátette, az orvosi ellátást követően egy erdős területre sétáltak, ahol összevesztek, B.D pedig a vita hevében megfojtotta majd a sorsára hagyta a lányt.

A nyomozók a megadott helyszínen megtalálták a 12 éves lány holttestét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top