A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy helybéli fiatalt, aki négy iskolának küldött fenyegető e-maileket. A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy bombával fenyegető e-mailek érkeztek két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába – írja a Police.hu. Ezután harminc rendőr kezdte meg az iskolák átvizsgálását,
robbanóanyagot nem találtak.
A nyomozók azonosították az elkövető egyedi hálózati (IP) címét. A gyanúsított 14 éves fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését.

rendőrség, fotó: iStock
Miután elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket, a nyomozók őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt kell felelnie.
Január 22-én, majd másnap is
egy sajószentpéteri általános iskola kapott bombafenyegetést. A rendőrök mindkét alkalommal átvizsgálták az iskolát, robbanószerkezetet nem találtak. A megfenyegetett iskola egyik 11 éves tanulójának telefonjában a kazincbarcikai rendőrök a fenyegető leveleket is megtalálták. A gyermek meghallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy nem akart matematika dolgozatot írni, ezért küldte az üzeneteket.