nlc.hu
Aktuális
Kiderült: az orrunk is jelezheti előre a Parkinson-kórt

Kiderült: az orrunk is jelezheti előre a Parkinson-kórt

Egy kevésbé ismert tünetre derítettek fényt a tudósok.
Parkinson-kor, fotó: iStock

Az orvosok felfedtek egy meglepő tünetet, amely a Parkinson-kór korai jele lehet.

A Parkinson-kór egy összetett neurológiai betegség, amelyet több mint 40 különböző tünet (a merevségtől kezdve a szorongáson át egészen az alvászavarokig) jellemez, köztük a jól ismert kar- és kézremegés. Bár a legtöbb érintett 50 év feletti, a Parkinson-betegség a fiatalabbak körülbelül 1 százalékánál is előfordul. Jellemzően a két fő tünet elsősorban a fizikai mozgást zavarja, mégis létezik egy kevésbé ismert tünet, amely jóval korábban is jelentkezhet.

Mindenkire másképp hat, és nincs két ember, akinél ugyanazok a tünetek jelentkeznek. “Sokan elmondják nekünk, hogy a Parkinson-kórral kapcsolatos tüneteket már évek óta tapasztalják, mielőtt hivatalosan diagnosztizálták volna őket, de a pontok soha nem kapcsolódtak össze” – szögezte le a brit Parkinson Intézet egyik orvosa, Dr. Beckie Port. A fizikai megnyilvánulások mellett az egyének különböző kognitív és érzelmi kihívásokat is tapasztalhatnak, beleértve a szorongást, a depressziót és a memóriaproblémákat.

Érdekes módon az anozmia, vagyis a szaglás elvesztése gyakran a Parkinson-kór legkorábbi előjelei közé tartozik egyes betegeknél.

Ez a tünet néha több évvel a többi tünet kialakulása előtt jelentkezik, beleértve a mozgással kapcsolatos tüneteket is. A betegségben szenvedők akár 95 százaléka tapasztalja a szaglás elvesztését vagy csökkenését valamilyen mértékben.

Ez is érdekelhet Z generáció, fotó: iStock Megnézem

Bár ez egy „rejtett” tünetnek tekinthető, a hatása mélyreható azok számára, akik már nem tudják élvezni az ételek illatát, ami további következményekkel járhat.

A szaglás elvesztése különböző módon érintheti a betegeket

Az ételek élvezetéhez a szaglásunkra támaszkodunk, így a szaglás csökkenése fogyáshoz vagy súlygyarapodáshoz vezethet. Emellett befolyásolhatja a hangulatot, a kapcsolatokat és az általános életminőséget is. A szaglás elvesztése ráadásul veszélyeztetheti a biztonságát, például ha nem képes észlelni az égő ételt. 

Dr. Beckie Port hangsúlyozta: „A mai napig nincs végleges teszt a Parkinson-kórra, ami rendkívül problematikus, sem gyógymód vagy kezelés a Parkinson-kór progressziójának megállítására, azonban minél korábban diagnosztizálják az illető Parkinson-kórját, annál hamarabb kaphat segítséget az állapota kezelésére.”

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top