nlc.hu
Aktuális
Titokban abortusztablettát kevert a várandós barátnője kávéjába, a nő elveszítette a babáját

Titokban abortusztablettát kevert a várandós barátnője kávéjába, a nő elveszítette a babáját

Egy texasi informatikust azzal vádolnak, hogy titokban abortuszt előidéző szert tett terhes volt barátnője italába, aki ezután elvetélt. A férfi később informatikai tudását felhasználva megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat: távolról törölte a nyomozók által lefoglalt mobiltelefon tartalmát. Az ügy súlyos bűncselekmények gyanújával került bírósági szakaszba.

Egy igazságügyi minisztériumi informatikust azzal vádolnak Texas államban, hogy köze volt volt barátnője meg nem született gyermekének halálához, valamint hogy bizonyítékokat manipulált egy hatóságok által lefoglalt mobiltelefonon – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Justin Anthony Bantát a gyilkossági kísérlet és tárgyi bizonyíték meghamisítása bűntettével vádolják a Parker megyei börtön nyilvántartása szerint – számolt be róla a People magazin.

A Parker megyei seriff hivatala közleménye szerint Banta volt barátnője azt állította, hogy a férfi „Plan C” nevű, abortuszt előidéző szert csempészett az italába, miután korábban próbálta rábeszélni őt az abortuszra.

A nő elmondása szerint tavaly szeptemberben derült ki, hogy terhes, amikor még kapcsolatban volt Bantával. A férfi ekkor állítólag felajánlotta, hogy fedezi az abortusz költségeit, és javasolta, hogy „rendeljék meg a Plan C-t online”. A nő azonban azt mondta, jelezte Bantának, hogy szeretné megtartani a gyermeket.

Októberben a nő elmondása szerint találkozott Bantával egy helyi kávézóban, Tarrant megyében, Texas államban. Itt gyanút fogott, hogy Banta titokban valamit belekeverhetett az italába.

 

Másnap a nő fáradtságot és erős vérzést tapasztalt, ezért sürgősségire ment.

Abortusztabletta

Fotó. Getty Images

„A nő elmondása szerint október 19-én elveszítette a gyermekét, és úgy véli, hogy ennek oka az a gyógyszer volt, amit Banta az ő tudta és beleegyezése nélkül adott neki a kávézóban” – áll a seriffi közleményben.

A nyomozók ezután kihallgatták Bantát, és lefoglalták a mobiltelefonját. A hatóságok szerint Banta informatikai tudását kihasználva távolról hozzáfért a telefonhoz, és távoli törléssel visszaállította a készüléket, amivel kritikus bizonyítékokat semmisített meg.

A hatóságok ezt követően letartóztatási parancsot adtak ki ellene, és két bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Bantát végül letartóztatták, majd még aznap este szabadlábra is helyezték: 500 000 dolláros óvadékot szabtak ki a gyilkossági kísérletért, és 20 000 dollárt a bizonyítékok manipulálásáért – derül ki a börtön nyilvántartásából.

A Parker megyei seriff hivatala szerint az  az ellene folyó eljárás még mindig aktív és folyamatban van, az ügy jelenleg vádemelésre vár.

A BBC cikke felhívja a figyelmet, hogy Texas az Egyesült Államok egyik legerősebben abortuszellenes állama, ahol az abortusz szinte teljes mértékben tiltott, kivéve életveszélyes orvosi esetekben. 2022-ben olyan törvényt vezettek be, amely polgári és büntetőjogi felelősséget is előír azok számára, akik abortuszt végeznek. 2021-ben pedig életbe lépett egy másik törvény, amely megtiltja a terhesség megszakítását attól a ponttól, amikor a magzat szívhangja érzékelhető – ugyanakkor orvosi vészhelyzetekre kivételt tesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top