
A Palatinus Strandon tartózkodó szemtanúk azt állítják, hogy a gyermek a vízben lubickolt, míg édesanya szintén a medence partján pihent, és a telefonján nézett valamit – írja a Bors.
A gyermek vélhetőleg görcsöt kapott a vízben, majd egy fürdőző emelte ki a medencéből, azonnal egy kőre fektette és megkezdték a kislány ellátását. Közben értesítették a segélyhívó központot is. Egy szemtanú arról beszélt, hogy rengeteg ember állta körbe az áldozatot. „Nagyon gyorsan rengeteg ember gyűlt össze a földön fekvő kislány körül. Többen is próbáltak segíteni a mentők kiérkezéséig. Közel két órán át próbálkoztak a megmentésével. A defibrillátort is bevetették, de hiába.”
A Blikk a rendőrséghez fordult, akik az alábbi információkat árulták el: „A vízből kiemelés után megkezdődött az elsősegélynyújtás, a hatéves kislány újraélesztése. Rohamkocsi és mentőhelikopter is érkezett, hosszú ideig küzdöttek a gyermek életéért, de sajnos nem lehetett megmenteni. A körülmények tisztázása a hatóságok feladata.”