Aktuális

Attól jó az indonéz kávé, amitől a bükki sajt? (x)

Termőterület, szakértelem, eljárásmódok, alázat és türelem – ezek a fogalmak állnak egy ínyenc kávé hátterében ugyanúgy, mint ahogy ezek szükségesek egy minőségi kézműves sajt elkészítéséhez is. A Nespresso most öt magyar mesterembert kért fel, hogy különleges termékeik és az előállításuk folyamán alkalmazott technológiák révén, könnyen érthető párhuzamokon keresztül mutassák be nekünk az 5 új Master Origin kávé mögött rejlő kézműves szakértelmet.


Az egyik ilyen párhuzamot a Master Origin Indonesia kávé kapcsán a sajtkészítésben fedezték fel. A trópusi záporok és a magas páratartalom kihívásaira reagálva Észak-Szumátra kávéfarmerei művészi szintre emelték a kávé nedves hántolását. A párás, forró klímának és a speciális eljárásnak az eredménye egy igazán különleges, gazdag, fás ízvilágú kávé. Hazai viszonylatban hasonlóan karakteres íze például a bükki kézműves sajtoknak van: „Talán nem is gondolnánk, de a sajtoknál is kiemelkedően fontos a termőterület: a Bükkben lehulló csapadék mennyisége, a szél, a nap és a pára mind hatással vannak a legelő növény- és gyógynövény-összetételére, ezáltal az itt legelő állatok tejéből készülő sajtok minőségére és ízvilágára” – magyarázza a párhuzamokat Sándor Tamás sajtmester, a Bükki Sajtmanufaktúra alapító tulajdonosa.


„A hasonlóság az elkészítés módjában is felfedezhető: a sajtnál és a kávénál is rendkívül hangsúlyos a mester tapasztalata, szaktudása. A kívánt állagú, ízvilágú sajt eléréséhez ismerni kell az érlelési folyamat minden szakaszát ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban avatkozzunk be.”
Az Indonesia kávé esetében is pontosan meg van határozva az áztatás, valamint a szárítás ideje annak érdekében, hogy a kávészemek nedvességtartalmát hirtelen lecsökkentsék, és elérjék az Indonesia jellegzetesen testes, dohányos, egzotikus ízeit.

Fedezd fel az új Nespresso Master Origin kávék különböző karakterét, melyek már kaphatók a Nespresso Boutique-okban és a www.nespresso.com oldalon.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése