Aktuális

Őrangyalok segítettek a gyermekotthonban (x)

Csaknem száz önkéntes vett részt az Emmi Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon javára szervezett jótékonysági akción május 24-én. Az alkalmat a Provident Pénzügyi Zrt. szervezte, a környező régióból érkező kollégák és a támogatott szervezet munkatársai közösen kertészkedtek, festettek, és karbantartási feladatokat végeztek. A Provident idei jótékonysági akcióinak kiemelt szakmai partnere az UNICEF Magyarország volt, akik segítettek gyermekintézményeket választani négy nagyobb, egyenként 60-80 fős önkéntes naphoz, és szervezőmunkával is hozzájárultak az események sikeréhez.


A Providentnél régi hagyománya van a jótékonysági akcióknak. A cég anyavállalata, az International Personal Finance 2016 óta májust az önkéntesség hónapjaként ünnepli, így ebben az időszakban a tizenegy tagországban összesen több ezer kolléga támogat munkájával és adományaival jó ügyeket. Idén a „Provident Őrangyalok” programsorozatban Magyarországon négy nagyobb akcióval mintegy 300 önkéntes, illetve több száz kisebb megmozdulás révén csaknem ezer Provident-munkavállaló segít szociális és oktatási intézményeket, végez felújítási munkálatokat. A vállalat az önkéntes munka mellett anyagiakkal is támogatja a kiválasztott intézményeket, összesen négymillió forint értékben.

Dr. Hatvani Erzsébet, az Emmi Rákospalotai Javítóintézete és Központi Speciális Gyermekotthona igazgatóhelyettese a nap végén elmondta: „A szép környezet jó hatással van a bent élő lányokra, így a Provident önkénteseivel az intézmény kertjében, parkjában közösen tevékenykedtünk, virágokat ültettünk és felújítottuk a kerti bútorokat. A jó idő közeledtével ezek már halaszthatatlan feladatok voltak, mindezt az önkéntesek munkája és a cég adománya (növények, kerti szerszámok) nélkül nehezebb lett volna megvalósítani.”


Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója
így nyilatkozott az önkéntes akciót követően: „Az, hogy ma ennyien jelentünk meg segíteni, azt mutatja, hogy kollégáink nem csupán kiváló munkatársak, de érzékenyek a minket körülvevő emberi közösségek értékei iránt is: törődnek egymással és a segítségre szorulókkal. Dolgozóink nemcsak ma, de rendszeresen támogatnak önszerveződő módon szociális, egészségügyi és oktatási intézményeket. Fontos megemlíteni, hogy egy ilyen önkéntes akció a támogatott fél részéről is rengeteg befektetett energiával jár, nagyon köszönjük az Emmi Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon dolgozóinak, hogy befogadtak bennünket.”

2004 óta a magyar Provident-dolgozók mintegy 80 000 önkéntes munkaórában több mint 100 helyszínen segítették a rászorulókat olyan intézményekben, melyek többek között fogyatékkal élőket, hátrányos helyzetű gyermekeket, időseket, veszélyeztetett anyákat gondoznak. A Provident Őrangyalok program az ország egyik legaktívabb társadalmi felelősségvállalási fókuszú kezdeményezése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top