Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyöngyfűzés kezdőknek

Hajnii
Létrehozva: 2009. június 4. 00:22

Sziasztok!

 

Hétvégén előszedtük lányaimmal a pár éve vásárolt gyöngyöket. semmi extrák, kása gyöngyök.
Eddig még nem próbálkoztam vele, de most pár napja a rabja lettem. Viszont nem találok semmi olyan oldalt, ami ilyen suta kezdőknek könnyen elkészíthető dolgok lennének.
Mit csináltam , az egy karkötő, ehet lesz lánc is, meg egy nyaklánc. Pár apró próbálkozástól eltekintve :)

Nagyon érdekelne a kő befoglalása  medélnak, de nem tudok (még) eligazodni rajta. Ha valakinek lenne egy jó mintája rá, megköszönném.
Bújom a netet is közben, de eddig nem akadtam rá.

 

  1. 2014. november 24. 20:0930.

    Szia!


    Bár nem mai a bejegyzés, remélem sikerrel járok. A bal oldali kis virágosnak szeretném elkérni a mintáját.


    Köszönöm előre is: Verus - veronika22@freemail.hu

    előzmény:
    Hajnii (22)
    2009-06-18  23:17
  2. 2010. november 20. 11:4529.
    Mióta gyöngyöztök??? Van valami jó mintátok??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  3. 2010. november 20. 11:4428.
    hello
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  4. 2009. augusztus 28. 07:3527.

    Szia Hajni!

     

    Én is csatlakoznék a topicodhoz. Én pont úgy jártam, mint te idén nyáron lettem a rabja a gyöngyözésnek. Az én kislányaim is szoktak fűzőgetni, bár ők még csak 4,5 és 7,5 évesek, szóval nagyon egyszerűeket.

    Pont úgy gondoltam mint te, hogy az elején bármilyen kása jó lesz, de hamar rá kellett jönnöm, hogy jobb  megvenni a japán gyöngyöt, ha egységes méretet és formát szeretnék.

     

    Ez itt egy befoglalós video link:

     

    http://www.beadalon.com/Flash%20Files/GreenGrande ur.swf

     

    Jó gyöngyözést!

     

    előzmény:
    Hajnii (1)
    2009-06-04  00:22
  5. Torolt_felhasznalo_874635
    Torolt_felhasznalo_874635
    2009. augusztus 27. 20:1726.

    Sziasztok!

     

    Kedves Hajnii!

     

    Ha lehetséges szeretnék én is csatlakozni a kezdők csoportjához, hátha együtt jobban haladunk!

     

    Régebben fűztem gyöngyállatokat, most a Nagymamám kezdeményezésére fűzök egy gyöngyrózsát!

    Nagyon érdekelnek a gyöngyállatok és gyöngyvirágok, s bár nem vagyok ékszeres lassan felkeltik az érdeklődésem!

     

    Azt hiszem visszarázódás és ötletgyűjtés okán elkezdem visszaolvasni a Gyöngyös topikot!

     

    Nóri

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. augusztus 23. 18:5025.

    Szia, van egy bolt a törökbálinti Corában, a neve Kreatív Ötletház.

    www.kreativotlethaz.uw.hu

    itt ingyenes tanfolyamokat tartanak, gyöngyfűzéssel kapcsolatban. Gyűrű, karkötő, nyaklánc. A weben is tudsz rendelni anyagot. Én is voltam, és azóta nem tudom letenni. Már sok barátnőm kérte, hogy nekik is fűzzek karkötőt.

    Üdv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. június 19. 09:2224.

    A legegyenletesebb gyöngyök a japán delica és a japán kásagyöngyök.

    Ezek a legtöbb webshopban megvásárolhatóak, pl:

    http://www.gyongy-elet.hu/

    http://www.gyongyszi get.hu/

    http://gyongy-varazs.hu/shop_start.php?shop_id= 8833

     

    Azt, hogy mit mivel érdemes fűzni, nem olyan egyszerű meghatározni, van akinek a cérna, van akinek a damil jön be jobban, ezt ki kell tapasztalni. Általánosságban azt mondanám, hogy pl. a swarovski kristályos dolgokat inkább damillal, a delicásokat, pl. peyote karkötő inkább cérnával.

     

    Itt olvashatsz erről egy összefoglalást: 

    http://www.kreativvagyok.hu/blog/index.php?tid=26&todo=list

    előzmény:
    Hajnii (21)
    2009-06-18  23:14
  8. 2009. június 19. 08:4723.

    Szia!

     

    Sajnálom, hogy nem kaptál választ, mert szoktunk válaszolni, ha tudunk. Lehet, hogy nem tűnt fel a sok hozzászólás között... A cseh kásagyöngyök jó minőségűek, szép egyformák. Nekem sikerült már Knorr típusú német gyöngyöket is venni egy nyíregyházi hobbiboltban, azok is egészen jók. A japán gyöngyök pedig egyenesen szuper minőségűek. Szerintem érdemes interneten rendelni (én Gordon Évitől szoktam a gyöngy-élet-től), gyorsan, pontosan szállít és nem drágábbak a gyöngyök, mint a boltban, csak a futárdíjjal több. Ha személyesen át tudod venni, akkor még jobban megéri, mert meg is tudod nézni élőben a sok szépséget (bár akkor lehet, hogy többet vásárol az ember, mint eredetileg szeretett volna). Az pedig, hogy mit mire fűzünk, nagyon változik. Én magam cérnára fűzök szinte mindent, kivéve a gyűrűt, mert azt damilra. Volt viszont olyan karkötő, sőt nyaklánc is, ami cérnára fűzve nem állt szépen, nem volt tartása, azt átfűztem damilra, és szép lett. Szóval erre nincs egyértelmű válasz, mintától is függ, és attól is, hogy hogy fűzöl, mennyire szorosan, sőt még attól is, hogy melyiket szereted jobban.

    Olvasgass csak szorgalmasan, én is átrágtam magam a Bizsukészítés topicon is, tényleg sokat lehet tanulni belőle.

     

    Bori

    előzmény:
    Hajnii (21)
    2009-06-18  23:14
  9. 2009. június 18. 23:1722.
    Amiket a hétvégén készítettem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. június 18. 23:1421.

    Irogatok itt magamnak:) Hátha csatlakozik még más is.
    Kérdeztem a másik gyöngyösben is, de nem igen kapok választ:(

    Milyen gyöngyöket vegyek, melyek a szép, egyforma szeműek?

    Tudom...ott olvassak vissza, de képtelen vagyok pár nap alatt azt elolvasni.... ezért próbáltam érdeklődni ott, de választ nem kaptam.
    Mint arra sem, hogy m  ivel fűznek, vagyis hogy mit mivel érdemes.

    Karkötőt? Mire? Gyűrűt...mire?  stb. 
    de azért olvasgatok vissza, de rengetek a  hsz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. június 8. 01:0820.
    Ez meg az én első ilyenem.
    előzmény:
    Rókamóka (11)
    2009-06-04  11:28
  12. 2009. június 8. 01:0519.

    Sziasztok!

    Köszönök mindent, e-mailokat is, linkeket is, mindent:)
    Átnéztem ma mindent, végre jutott egy kis időm is a gyöngyökre ma. (18 családos buli nálunk, másnap fánk-buli megint pár családdal, nem engedett a gyöngyök közelébe, még gondolatban sem :) )

    Most este megpróbálkoztam egy egysezrűnek tűnő mintával, és ugy nézem sikerült is :)
    Egyenlőre sima kása gyöngyöket vettem, gyakorolni az is jó, igaz? Főleg hogy három csajom is aktívan részt vesz benne mikor előszedem:)
    Vikikém ma este ezt a sárga-zöld medált csinálta:) olyan örömmel, hogy öröm volt nézni :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172467 (18)
    2009-06-05  00:40
  13. Torolt_felhasznalo_172467
    Torolt_felhasznalo_172467
    2009. június 5. 00:4018.

    http://gyongy-varazs.hu/shop_artdet.php?shop_id=8833&cikk=955677

     

    Pontosan itt találod a befoglalásról szóló részt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172467 (17)
    2009-06-05  00:39
  14. Torolt_felhasznalo_172467
    Torolt_felhasznalo_172467
    2009. június 5. 00:3917.

    s ha a befoglalást szeretnéd megtanulni, pdf formátumban 1200 ft-ért megteheted egy nagy érthető és szép füzetből, 1800 ft-ért pedig kinyomtatva tarthatod a kezedben:

     

    http://gyongy-varazs.hu/shop_art.php?shop_id=8833&cat=797308

     

    Azért javaslom, ne egyből a 4. füzettel kezd, de hidd el, megéri!

    előzmény:
    Hajnii (13)
    2009-06-04  22:57
  15. Torolt_felhasznalo_172467
    Torolt_felhasznalo_172467
    2009. június 5. 00:3216.
    az én kedvencem a gyongysziget.hu
    előzmény:
    Hajnii (13)
    2009-06-04  22:57
  16. Torolt_felhasznalo_172467
    Torolt_felhasznalo_172467
    2009. június 5. 00:2915.
    szívesen, a gyűjteményt Nironak köszönhetjük :)
    előzmény:
    ANDREA* (3)
    2009-06-04  04:43
  17. 2009. június 4. 22:5814.
    Köszönöm gabicu! Ezt is átnézem:)
    előzmény:
    gabicu (12)
    2009-06-04  16:37
  18. 2009. június 4. 22:5713.

    Köszi;) meg nézem!!!
    Van olyan webáruház, ahol a legjobban tudok egyben vásárolni dolgokat? Itt helyben nálunk csak kását kapni..

     

    előzmény:
    Rókamóka (10)
    2009-06-04  11:18
  19. 2009. június 4. 16:3712.

    Ezt kezdőknek nagyon tudom ajánlani:

    http://gyongyvilag.freeweb.hu/index.htm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. június 4. 11:2811.
    Bocs. web... félreütöttem.
    előzmény:
    Rókamóka (10)
    2009-06-04  11:18
  21. 2009. június 4. 11:1810.

    Nem csatoltam , mert minden nagyobb állomány, mint amit az nlc elbír. Írok inkább vebcímeket, itt sokkal többet találsz.

    http://picasaweb.google.nl/blacktupi/CreatingCrystalJew elryWithSwarosky#

    http://picasaweb.google.nl/blacktupi/ CharlStone5#

     

    A befoglalásnál lehet hogy nem az egyszerű kása a nyerő, hanem a japán gyöngyök mint a delica, treasure és a japán kása 11-es és 15-ös.  Mindenesetre tanulni lehet vele, de ha igazán szépet akarsz készíteni, érdemes a minőségi gyöngyökre is áldozni.

    előzmény:
    Hajnii (9)
    2009-06-04  10:06
  22. 2009. június 4. 10:069.

    Oh, de aranyos vagy:) Köszönöm előlre is:)
    Olvasgatom...olvasgatom... már 1000-nél járok ;)

    de most dolgom van..:(

    előzmény:
    Rókamóka (8)
    2009-06-04  10:03
  23. 2009. június 4. 10:038.

    Olvasgasd tovább is. Óriási anyagot halmoztunk fel az elmúlt évek alatt, a befoglalás is többször volt téma. Ha konkrét kérdésed van, persze tedd fel, akár priviben is. Ha tudok, segítek. (Mindannyian kásagyönggyel kezdtük, nem is olyan rég)

    Többféle befoglalási technika létezik, próbálok összeszedni hozzá anyagot.

    előzmény:
    Hajnii (7)
    2009-06-04  09:28
  24. 2009. június 4. 09:287.

    Rókamóka .)
    Olvasgatom azt is, csak sajnos kevés időm van rá. Este jut egy kis idő nekem ilyenekre, a 3 csajom közül a kicsi már itthon van, nem jár már oviba, többiek is jönnek haza délben..:)

    Így elég lassan haladok azzal a topikkal, de láttam hogy kedvesek ott a csajok.
    Gondoltam , picit gyorsítok a kérdésemen:)

    előzmény:
    Rókamóka (4)
    2009-06-04  07:59

Címlap

top