Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Békainvázió SOS!!!

Honey2
Létrehozva: 2010. augusztus 1. 18:59

Gondban vagyok. Olyan lakásban élünk, ami eltolt szintes, tehát az alsó szint az félig a föld alatt van. Ez lenne a garázs elvileg, és ide lefelé kell menni kicsit. Nos, mi ezt a garázst átalakítottuk anno, mert nem fért be még a kis Suzukink sem, így úgymond "hall" lett belőle, ajtó, ablak berakva, és a lejáró lépcsővé átalakítva. Ide folyton lejönnek a békák, és még a lakásba is bejönnek időnként (naponta), mert nem tudjuk megakadályozni. Ebből már nagyon elegem van. A kérdésem az lenne, hogy hogyan lehet a békákat távol tartani ettől a helytől.

Nagyon nagy a portánk, tehát máshol szintén ott vannak, ami nem is érdekel, de az ajtó, és az azon belüli rész valahogy jó lenne, ha elkerülnék. Nem kívánok együttélni a lakáson belül békákkal. 

Mielőtt bárki megszólna, hogy hagyjam békén őket, mert netán joguk van ottlenni ahol vannak, akkor közlöm, hogy nem járnak jól a békucik azzal, hogy ha lejönnek, mert megbújnak lent a lépcső alján, felmenni már nem tudnak, és két-három nap múlva ott pusztulnak el......ezt vesszük észre nap mint nap. Tehát jobban járnának, ha valamivel el tudnám őket riasztani erről a területről, és élhetnének tovább. 

Várom az esetleges ötleteket ezzel kapcsolatban. 

Köszönöm!!!

  1. 2010. augusztus 2. 15:1049.

    Riasztot csak elektromost erdemes venni, mert ezek a ceruzaelemesek 3-4 nap alatt lemerulnek. Anyukam az OBIban tanulmanyozta at nekem az osszes riasztot, de egyiken sem volt a beka feltuntetve.

    Ha megveszed, kerlek feltetlenul szamolj be a hatasarol...en lennek a masodik szamu vasarlo, ha bejonne! Szeretnek mar egyszer ugy kimenni sotetedes utan a kertbe, hogy ne talalkozzam szornyekkel.

     

     

    előzmény:
    Honey2 (46)
    2010-08-02  14:35
  2. 2010. augusztus 2. 14:4248.

    "......Szerintem az hogy védett állatokat nem gyilkoluk, alap inteligencia...."

     

    Meg még egy "," és egy "n"! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_657402 (43)
    2010-08-02  12:05
  3. 2010. augusztus 2. 14:3947.
    előzmény:
    Soleight (41)
    2010-08-02  10:54
  4. 2010. augusztus 2. 14:3546.

    Szia!

     

    Nem tud olvasni Leila20, mert azt se olvasta el normálisan, amikor azt írtam, hogy jobban járnának a békák, ha nem tudnának oda lejönni, mert így elpusztulnak odalent.......Anyámmmmmm......ennyi ésszel....meg egy vödör mésszel......szegény Leila......és még ő beszél alap intelligenciáról....

    Én is olyasmire gondoltam amúgy, ami csak a ház elől riasztja el őket, mittudomén pár méteres körzetben.....a porta többi része, kb 1000 négyszögöl szabad a számukra.....Vagy még így sem alkalmazkodnék kellőképpen szegény jószágokhoz???Még jó, hogy azt nem írta Leila, hogy egyenesen terelgessem be őket a házba, fogjak nekik szúnyogot és babusgassam őket.....

    Na mindegy.....lehet megveszem azt a riasztót, amit a linknél találtam! hátha bejön, ha más nem szúnyogok ellen!

    előzmény:
    Werbunga (36)
    2010-08-02  08:33
  5. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. augusztus 2. 12:5945.

    Az emberek nincsenek kihalóban....sőt. Nem érdekel hogy borsodban nem ismerik az óvszert.

     

    A békákért én megteszem amit kell, örülnék ha béka lenne a kertemben.

    Adtam olyan tanácsot amivel távol lehet tartani őket: Háló.

    De persze könnyeb kiírtani őket.

    Egyébként ahol béka van, ott szúnyog is, meg sikló is, ezért is érdemes ilyen helyeken hálót szerelni az ablakra, ajtóra.

    A békákat azért kell védeni mert egyre kissebb a természetes élőhelyük, az ember már mindenhol megjelent.

     

    De akinek magyarázni kell hogy miért nem szabad írtani egy védett állatot.....

    előzmény:
    antironia (44)
    2010-08-02  12:35
  6. 2010. augusztus 2. 12:3544.

    Ajánlom neked, hogy ha ilyen sok fölösleges potenciálod van, menjél embervédőnek. Pl. Borsodba, ahol 20 nm-en 12 gyereket "tartanak" egy putriban. HOlott ha disznót akarnának tartani, akkor disznónként (vagy kutyánként) kötelező a 10 nm.

     

    UFF! Grrr......

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (39)
    2010-08-02  10:33
  7. Torolt_felhasznalo_657402
    Torolt_felhasznalo_657402
    2010. augusztus 2. 12:0543.
    plusz 1 "L"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (29)
    2010-08-01  22:54
  8. Torolt_felhasznalo_966034
    Torolt_felhasznalo_966034
    2010. augusztus 2. 11:5442.

    Szia!

    Nem tudok én sem sokkal jobb megoldást, mint amit már írtak eddig, legfeljebb arra alapozz, hogy a békák a nedves, árnyékos helyet keresik.

    Tehát, ha száraz és napos az a terület, elkerülik

    Ha északi oldalon van, akkor pech, de ha nem, akkor meg lehet próbálkozni egy kb. 50 cm széles sóderrel, kaviccsal töltött sáv készítésével a lejárat köré. Láttam már ilyen megoldást, csigák ellen is hasznos.

    Lényeg, hogy minél előbb kiszáradjon eső után is.

    előzmény:
    Honey2 (40)
    2010-08-02  10:49
  9. 2010. augusztus 2. 10:5441.

    No, hát az utolsó 10-15 hsz-ből már látszik is, mi a megoldás.

    Békát összeszedni vagy két vödörnyit, Leila20 címét kideríteni, beönteni az ablakán. Onnantól védje őket ő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  10. 2010. augusztus 2. 10:4940.

    Nem tartjuk nyitva az ajtót. Akkor jönnek be, amikor estefelé, vagy már sötétben valaki kimegy vagy bejön. Ők ott várakoznak a lépcső alján, ami egy szintben van az ajtóval, mint írtam is, ez egy garázslejáró volt és lépcsővé lett alakítva, illetve a garázsajtót kicseréltük egy ablakra és egy bejárati ajtóra, így lett a garázsból belül egy szép hall. Így történhet meg az, hogy a békák lejönni letudnak, és ott várakoznak, illetve, megbújnak cipők alatt (mert a munkás- és piszkosabb cipők ott vannak lehúzva), vagy megbújik az ajtó előtti szőnyeg alatt, vagy épp a lóca lábánál, ami szintén ott van. Aztán két-három nap múlva holtan szedegeti össze vagy a párom vagy a fiam, mert én és a lányom nemigen nyúlunk hozzájuk még úgy sem ha már nem élnek. Az élőket is fel szokták terelgetni, de ha felvisz 5-öt később 15 van lent megint......iszonyat!! És a küszöbnél is megbújik, mert van az ajtónak egy ilyen vízvetője alul vagy mi, és az alá bemegy, aztán ha ajtó nyílik, hopp már be is ugrott.....

    előzmény:
    Hakapeszi Maki (12)
    2010-08-01  19:41
  11. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. augusztus 2. 10:3339.

    Itt már tényleg nincs mit magyarázni. Gratulálok emberek!

     

    Ha nem tetszik a béka, tartsátok csukva az ajtót, vagy költözzetek panelba!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. augusztus 2. 09:4238.

    En nem gyilkolok, mert odaig el sem jutok, annyira undorodom toluk!

     

    Alapintelligencia? Ugy gondolom, hogy ha en nem megyek a csatornaba oket zavarni, akkor ok se jojjenek az teruletemre daridozni. Ez maganlaksertes! ... amiert meg ugye legkisebb esetben kilakoltatas jar. Oszinten en inkabb fizetnek par ezer forint buntetest a megolesukert, ha tudnam, hogy soha tobbet nem ternek vissza.

     

    A kutyara nem tudom mennyire veszelyes a testnedvuk. Egyik ejjel nalunk is tortent "baleset". Vinnyogva rohant be az eb es ugy nezett ki, mint aki megorult. Razta a fejet es iszonyatosan vakarta az orrat. Oszinten, senkinek sem kivanom ezt a tapasztalatot.

     

    Kedves Leila, en szivesen meghivlak egy beka osszeszedo turara a kertunkbe, a problema, hogy ezek villamgyorsan klonozodnak. Gyakorlatilag a varos osszes ettermenek tudnank biztositani az eves beka beszallitasat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (29)
    2010-08-01  22:54
  13. 2010. augusztus 2. 08:5837.
    Nézd, én nem gyilkolom a békákat, de nem is viselem el őket. Erre senki sem kötelezhet. Időnként összegyűjtjük és elvisszük őket a patakhoz. Arról nem beszélve, hogy itt varangyok vannak, a kutya megnyalja, mert idétlen és azt hiszi, játék, aztán mérgezést kap. Én meg futkozhatok vele az állatorvoshoz. Nem érdekel a békák védelme, a kutyám egészsége fontosabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (29)
    2010-08-01  22:54
  14. 2010. augusztus 2. 08:3336.
    Hol írtam én sóról? A linken egy elektromos, mágneses hullámokat kibocsájtó riasztórendszer van! Tudsz Te olvasni????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (25)
    2010-08-01  22:42
  15. Torolt_felhasznalo_941205
    Torolt_felhasznalo_941205
    2010. augusztus 2. 03:0935.

    H O L   tart  a  vilag????????????????

    Hu"llo"  vagy??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (28)
    2010-08-01  22:53
  16. 2010. augusztus 2. 01:0634.

    ZSENI! :)

     

    előzmény:
    Bagoly (33)
    2010-08-02  00:55
  17. 2010. augusztus 2. 00:5533.
    Ejnye, hát tegyel le nekik egy keskeny deszkat, hogy ha lemennek, vissza is tudjanak maszni.
    előzmény:
    Honey2 (1)
    2010-08-01  18:59
  18. 2010. augusztus 1. 23:1332.

    Spiritualis megoldasom van, kettő:

     

    1. Jojj ra, mit jelent, mit szimbolizal Neked a béka. Aztat a temat tedd helyre a tudatalattidban terapeuta segitsegevel!:)

     

    2. koltoztessétek be a házba az ossze többi allatot is aki a kornyeken van, embereket is még huszat. Egy teljes hétre.

    Azutan nagyon jol fogjatok erezni magatokat, hogy csak béka van a házban!

     

    előzmény:
    Honey2 (1)
    2010-08-01  18:59
  19. 2010. augusztus 1. 23:1131.
  20. 2010. augusztus 1. 23:1030.

    Senki nem segithet itt már, csak a piócás ember.

     

    előzmény:
    Honey2 (1)
    2010-08-01  18:59
  21. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. augusztus 1. 22:5429.
    Szerintem az hogy védett állatokat nem gyilkoluk, alap inteligencia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941205 (27)
    2010-08-01  22:46
  22. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. augusztus 1. 22:5328.

    Az ilyen gondolkodás miatt tart ott most a világ, ahol.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941205 (27)
    2010-08-01  22:46
  23. Torolt_felhasznalo_941205
    Torolt_felhasznalo_941205
    2010. augusztus 1. 22:4627.

    na,  es  kerdezlek:  Ki  fogja  azt  megtudni,  ha  valaki  sot  szor  oda?

     

    TE  fogod  feljelenteni  oket??

     

    "Rendor bacsi  kerem,  ezek  az  emberek  SOT hintettek  a  falra meg a  bajarohoz..."

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (25)
    2010-08-01  22:42
  24. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. augusztus 1. 22:4426.
    +2 L
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (25)
    2010-08-01  22:42

Címlap

top