Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyatékossági TÁMOGATÁS!

Bojana
Létrehozva: 2009. Április 21. 08:20

Egyre jobban vizsgálják és mindenféle okkal, indokkal szűkítik a jövedelmünket. Ezt a topicot azért írom, hogy aki nem tud róla, olvassa el és éljen a jogaival!Vannak közöttünk akik súlyosan beteg hozzátartozójukat ápolják teljes szívvel, odaadással.

Ápolási díjat NEM KAPNAK! - arra hívatkozva, mert az ápoló - saját jogon nyugdíjas. S, akkor az állam szerint nem jár. Pedig, szerintem igazságtalan, mert a nyugdíjat azért kaptuk, mert X évet becsülettel ledolgoztunk és fizettük a nyugdíjjárulékot. Az állam a kórházak ktsgvetéseit szűkíti, s azért, mert ha otthon kezelnek, ápolnak egy beteget, az állam mentesül minden ezzel járó költségtől. Tehát igazándiból könnyítjük államunk életét azzal, hogy éjt, nappallá téve ugrálunk, ápolunk, ellátunk. Igaz, ez kötelesség és szeretet dolga is. De aki nyugdíjasként ápol egy másik nyugdíjast, vagy nem nyugdíjas, de súlyosan beteg  személyt, pontosan ismeri a +költségek hiányának nehézségeit.Tudd meg: ha az ápolt béna, korlátozott mozgású, vagy bárminemű betegség folytán fogyatékossá vált, akkor a MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRTÓL jogosult a Fogyatékos támogatásra! Ezt úgy kell elintézni: kihívod az ápolthoz a körzeti orvost, akit előzőleg telefonon tájékoztatsz, hogy mit is kérsz Tőle. Ez azért fontos, mert akkor elhozza a szükséges nyomtatványt, amit a lakásotokon vagy azt mondja menjél be a rendelőjébe, hogy ott állítsa ki. Ez egy 4 oldalas ,,iromány". Ezt másoldtasd le valahol, + 4 példányban, hogy legyen tartalékod! Akkor a beteg összes meglévő leleteit is másoltasd le 2 példányban. Az orvos által kitöltött nyomtatványt+1 adag lemásolt leleteket postázd egy levél kíséretében, amiben megkéred a mellékelt leletek és orvosi vélemény szerint a Fogyatékossági Támogatást, s küldjed el Ceglédre, pontos címet a tudakozótól is megtudhatod (Tértivevénnyel, ajánlottan!) Ekkor 30 napon belül értesítenek, hogy mikor jön ki az orvosi bizottság, mivel fekvőbeteg vizsgálatáról van szó. Általában 2 orvos jön ki, s megállapítja a rászorultságot. S, ekkor már felgyorsulnak a dolgok, hamarosan értesítenek és havonta külön csekken a M. Államkincstártól kb. 22 ezer forint körül küldik a pénzt. Tudjad! Ezt sehol nem kell bevallani, adómentes. Tehát, ha gondozó szolgálat segítségét kéred, nem kell szólnod, hogy kapod az Államkincstártól a pénzt, mert könyörtelenül hozzácsap(nák) az ápolt nyugdíjához és úgy számítják ki a nekik fizetett díjakat. S, akkor amit kapsz, az elvész. Ez a pénztHa  a +krémekre, +pelenkákra, +mentőszolgálatra, jobb, táplálóbb ételek, vitaminok megvásárlására tudod felhasználni. * Örülök,  hogy segíthettem! Ezt azért írtam, hogy mi is védekezzünk, már ahogyan erőnkből telik, mert ez az összeg bizony nagyon jól jön, mert szükség van rá, sajnos. Ha ilyen cipőben jársz. lépjél, s kérjed meg ezt minél előbb, mielőtt kitalálnak valami szörnyűséget , hogy ezt is elvegyék! Lépjél, ha rászorulsz! Sok szerencsét! - Bojana *

  1. 2019. augusztus 10. 07:1482.

    Tisztelt Fórum tagok!


    Még új vagyok a fórumon!


    Egy kérdésem lenne, hogy ha valaki 2017:E12- re kap Rokkant ellátást (végleges felülvizsgálat a továbbiakban nem szükséges, rehabilitáció nem lehetséges!) A rokkant parkolásra jogosító kártyát 50% súlyosan mozgáskorlátozott 5 gerincfixációs mütét, Becterew kór, Neuropatia.(2017: jelenlegi állapot alapján további felülvizsgálat nem szökséges)! Gerincmütétek után kaptam füzőt, de 46 kg.-ot fogytam igy újjat kellene iratnom.Beadtam a fogyatékosságit de elutasitották még tavaly pedig akkor már érvényben volt mind a két határozat! A kérdésem az lenne hogy miért kell minden ügy intézése miatt újra felülvizsgálatra menni a betegnek amikor egyértelmüen le van irva a többi határozatban minden?! De be se hivtak újra csak küldték a határozatot! Tudtok segiteni hogy érdemes e újra próbálkozni? Vagy ne is próbálkozzak? Köszönöm elöre is a segitséget! 

  2. Torolt_felhasznalo_300112
    Torolt_felhasznalo_300112
    2009. október 14. 21:5381.

    Kedves Anyukák!

     

       Az ELTE pszichológia szakának és a Bárczi gyógypedagógia szakának végzős hallgatója vagyok.

     

       Szakdolgozatom elkészítéséhez (az anya-gyerek kapcsolatot vizsgálom) kérnék segítséget olyan édesanyáktól, akiknek 3-6 éves autizmussal élő vagy értelmileg akadályozott gyermekük van.

     

       Az alábbi linkre kattintva (vagy új ablakba 'copy-paste'-elve) megtalálható a kérdőív, melynek kitöltésével nagyban segítenék a munkámat. Maximum negyed óra-húsz perc alatt kitölthető és teljesen anonim!

     

    www.kerdoivem.hu/kerdoiv/228951856/

     

      Segítségüket köszönöm,

      üdvözlettel: Mándoki Noémi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. október 13. 12:1780.

    Ezt az információt most találtam, talán akad olyan házasságban élő fogyatékos szülő, aki hasznát veheti:

     

     

    "Kit kell egyedülálló szülőnek tekinteni a családi pótlékra való jogosultság elbírálásakor?   A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából egyedülállónak kell tekinteni azt a szülőt, gyámot is, aki fogyatékossági támogatásban részesül. Vagyis ilyen esetben a házasságban élő, de fogyatékos szüli is egyedülálló szülőnek tekintendő!"
     Forrás: http://href.hu/x/ab5f 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. Április 24. 12:0679.

    Köszönöm!

    Próbálom és .....próbálom.

    Majd még írok.

    Andi

    előzmény:
    Bojana (77)
    2009-04-22  20:40
  5. 2009. Április 22. 20:5678.

    Jányok, Fiúk! Boldogabb lettem 10 kilométerrel. Valóban örömet ad az, hogy gyorsan reagáljátok az ügyeket,de még fontosabb, sőt a legfontosabb, hogy tested-lelked rendben legyen.

    Próbáld a nehézségeket átütemezni, valahogy megoldani, de ne edd magad a szerencsétlenség közepén.

    A karod arra való, hogy kinyúlj, s megragadjál egy másik kezet, s add tudtára: egyedül vagyok. -De ez az egyedüllét nem törvényszerű! Azt soha ne feledd!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. Április 22. 20:4077.
    Andikám! Fogadd őszinte részvétemet. Nem mondom azt, hogy az idő meggyógyítja a fájdalmadat, mert akkor hazudnék. Nagymamám 1978-ban halt meg, s nincs nap, hogy ne gondolnék rá Szeretettel... Az is igaz, hogy halála előtt azt mondta: amíg gondolsz rám, én addig élek - és a szívére mutatott: itt! Igen, igen, Édesanyád Benned él tovább. Ha nagyon elkeseredtél, akkor gyújtsál meg egy hófehér gyertyát, nézz a lángjába és imádkozz a Lelki békéjéért.  Meg fogsz nyugodni, hidd el nekem. Nálam ez bevált. Mély barátsággal, szeretettel ölellek: - Bojana *
    előzmény:
    Andi68 (75)
    2009-04-22  18:20
  7. 2009. Április 22. 18:3676.
    Örülök, hogy minden félreértés tisztázódott!!! ...És ami jár az jár!!!!
    előzmény:
    Bojana (70)
    2009-04-22  16:16
  8. 2009. Április 22. 18:2075.

    Köszönöm kedves leveled! Nagyon örülök neki! Most a témában nem nyilatkozom, sajnos családi tragédia történt....édesanyám hírtelen halála.

    Jobb napokat mindenkinek!
    Andi

    előzmény:
    Bojana (73)
    2009-04-22  16:55
  9. 2009. Április 22. 17:0974.
    Köszönöm, hogy a szívembe láttál! Megértetted azt, hogy ha valaki saját jogon nyugdíjas, akkor még szeretne élni egy kicsit, amíg tud mozogni, találkozgathasson a barátaival, netán belföldi utakra is elmehetne. De ekkor üt be a frász, mert, hogy közeli hozzátartozója leesik a lábáról. Igaz, saját jogon kap nyugdíjat, de hát ezért ő egész életében fizetett járulékot. - Az is igaz, hogy az ápolt is kap nyugdíjat, amiből ki kell fizetni a gyógyszert, pelenkát, nővéreket - de a többi +költség?! Na ezért visítok. - Különben fiatal anyukák, akik sérült gyermekeiket ápolják, akkor valóban nem kaphatnak fogyatékossági támogatást. De az állam azzal védekezik, hogy ugye a fiatal anyuka nem is dolgozott. De miért nem dolgozott? Mert beteg a gyermeke. Ő is boldogan ,,húzna", s utána jókat játszana a gyermekével. De nap, mint nap látni, ápolni egy gyermeket, szembesülni a minden nap feltett lelkiismereti kérdésre, hogy ugye ,,én hoztam létre" szegénykémet. Még akkor is bántja az önvád, ha szülés közben kapott a gyermek sérülést. Egyáltalán nem szabad önvádnak lennie, ez egy kikerülhetetlen szerencsétlenség, amivel meg kell barátkozni, sőt a minden napokat szebbé kell tenni. Szebbé, mert a legelesetebb gyermeket is megtaníthatod mosolyogni. Lehet, hogy kicsit félre áll a szája, de a szeme, Rád fog nevetni, aki gondozza. S, hidd el, ennél több nem is kell/ene + csak egy kis + támogatás. Sok Édesanya egyedül marad a sérült gyermekével, mert a férj nem tudja feldolgozni a kudarcot, mert annak éli meg. Nem kudarc, ez egy helyzet, amin túl kell lenni, le kell győzni a mindennapok szeretetével. Az ilyen anyáknak mekkora teher van a vállán?! Belegondoltak-e azok a sületlenek, akik ,,terhelik" a topicunkat?! Mégegyszer köszönöm soraid! - Bojana *
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773411 (37)
    2009-04-21  11:32
  10. 2009. Április 22. 16:5573.

    Ejnye, bejnye! Hidd el Kedves,mindenütt vannak buta, lehetetlen emberek - legalábbis embernek hiszik magukat. De miközben engem húznak deresre, otthon vagy nem otthon fusiban számla nélkül szerelgetik a központi fűtést, lekaszálják a szomszéd kertjének a füvét, sőt, nem átallanak disznót vágni, s a hurkát-kolbászt, zsírt jó pénzért ipim-apámnak - számla nélkül eladni.

    Namármost, a disznó fentartása is óriási teher, munka, nem irigylem! + állatorvosi kiadások.

    Én nem abba a táborba tartozom, ahol ilyenek az emberek, - hanem abba a táborba, akik segíteni akarnak az elesetteken. Mindazokon, akik nem a padlón, de már a réseiben botorkálnak. Ennyi. De hát ez nem országfüggő, ilyen ,,torzszülettek" mindenütt vannak. Egészen addig kiabálnak, amíg nem nekik kell a vasárnapi ebédjükből a 2 utcányira lakó, magányos öregasszonynak küldeni egy adagot, hogy nehogy éhen felforduljon.

    Hidd el, midenütt vannak ilyenek! De Te legyél derülátó, vidám, egészséges és segítségnyújtó. Ne engedd, hogy letörjék a ,,szarvaid" mert engem nem érdekel. A szarvaim azért vannak, hogy kopogjak azokon az ajtókon, ahol nehéz bejutni. De én nem tágítok! - ismeretlenül is barátsággal ölellek: - Bojana *

    előzmény:
    Andi68 (27)
    2009-04-21  10:51
  11. 2009. Április 22. 16:4072.

    Kár, leköszönt a Gyurcsány Papa Kormánya (egy része) ott a helyed! Nem elég, hogy nem figyelsz az emberekre, de olyat írsz, amitől a falra mászok.

    1./ Adva van egy szerencsétlen ember, aki saját jogon nyugdíjas, s rászakad egy közeli-távoli hozzátartozó ápolása. Ki tudja miért? Biztos, hogy nem érdekből, mert érdekből nem turkál a ,,bocs' szarban az ember nap, mint nap". Az érdekből be szokták dugni az elfekvőbe, hogy hamar kinyúvadjon a szerencsétlen....

    Tehát SAJÁT JOGON VAN EGY NYUGDÍJA, amit azért kap, mert X éven át nap, mint nap dolgozott és fizette a nyugdíjjárulékot.

    2./ Ápolási díjat NEM KAP, mivel az Állambácsi lobogtatja a törvényt,  hogy akinek van saját jogu nyugdíja, az nem kaphat ápolási díjat. De, hogy írigyeld, az kb. 20 ezer körül van....mármint az ápolási díj. Ezt általában olyan fiatal anyák - öregségükig kapják, akiknek fogyatékos gyermeke van. S, vesd meg, nem dobja be az intézetbe, de otthon kakiltatja, tisztába teszi, s minde ferdére sikerült mosolyért az életét adná.... Ezek az igazi ÉDESANYÁK!

    3./ Aki félig béna, ellátásra szorul, jobb falatokra, mindenféle drága krémekre felfekvést megelőző krémekről beszélek, meg többlet pelenkára - amit teljes összegért kell megvásárolnia. Hja, hogy el ne felejtsem - Te Drága! - a felírt pelenka sincs ingyér.... Annak is van ám ára. Aztán egészen halkan megkérdezem, Te hányszor mész el vécére? Mert ha 3x többször, elmegyek, esküszöm és beszögelem előtted a vécék (az összes vécék ajtaját). Kakálj a pelenka nadrágba, s ha jön a jó meleg, hadd egye ki a feneked bőrét, mert akkor lesz a jó! Piros és fájni is fog, aztán jön a felfekvés.... Az ám az igazi betegpusztító! Mivel egy seb keletkezik, leesik a pörk, belemegy a bélsár, s tutttti a vérmérgezés. S, akkor könnyen megszabadulhatunk, sőt könnyezni is lehet, hiszen nem tehetünk semmiről....

    Hát drágám, ez egy mocsokság! Én a rendes, rászorult embereknek adnék segítséget, ha csak 100 közül 2 meghallgat, s elindul, ahová el kell indulni, Már attól boldog vagyok. Nem tehetek róla, így születtem. Tudod, ez születési hiba. Aztán, hogy még jobban fájjon: a lábatlan, kezetlen, vagy mozgássérült süket vagy vak embernek jár a budapesti BKV összes járatára INGYÉR az utazás, sőt! hogy bosszantsalak, az összes MÁV vonalra 90 %-os jegy jár. Lehet, hogy beteglifttel emelik fel a tolószékét, mert képzeld már azt is szereltek a vonatra.... Na, most pukkadj meg, mint a véreshurka, Kedvesem! - Bojana * Hja, ráadásul ez adómentes juttatás, nem jövedelem, TÁMOGATÁS!!! No, most de jól érzem magam - Bojana *

    előzmény:
    jeltelen (14)
    2009-04-21  09:10
  12. 2009. Április 22. 16:2171.
    Megköszönöm, hogy mellém álltál! - Bojana *
    előzmény:
    buksi2008 (64)
    2009-04-21  20:51
  13. 2009. Április 22. 16:1670.

    Kedves vagy, hogy utalsz, bizonyos mondataimra. De én elhatároztam, igenis, ha belepusztulok, akkor is felhívom az elesett emberek figyelmét, hogy mi is jár nekik ebben az országban. Mert igenis vannak dolgok, amiket már sok évvel ezelőtt megítéltek és járnak. Méghozzá azért, hogy egy nyomorék, vak, süket embernek, vagy súlyosan mozgássérültnek több a kiadása. Meg kell fizetnie a segítségeket. Meg kell fizetnie a szállításokat orvoshoz - s onnan haza. Legyen az taxi, vagy magán-mentő. Természetesen igénybe veheti a rendes állami mentőt, de előfordul, hogy az orvos reggel 9-re várja, s az állami mentő de. 11 után jön a lakásra. Arról már nem is ,,énekelek", hogy az orvosnál kell dekkolnia esetleg este 7-óráig, beteg gerinccel, fájdalmakkal, s aztán több beteggel össze-vissza zötyögve a városon, több óra múlva hazakerül.

    Erről szól a nóta! Aztán, ha valaki írigyli, nem kívánom, hogy kapja meg az első körben saját jogán ezt a nagyon felhánytorgatott Fogyatékossági támogatást, mert akkor nagyon rosszat kívánnék, s ezt nem teszem.

    Vannak segíteni akaró, önzetlen emberek, s én azokhoz tartozom. Régi betegségem. De nem fogok kigyógyulni.

    Aki az ellenfelem: csak annyit: kapjon a fejéhez. Igaz, az ilyen embernek csak feje van, de esze és szíve?! Időközben elveszett... Jó neki, legalább nem fáj. Nemcsak a maga ügye miatt, de a máséért sem... Néz, de nem lát, beszél, de nincs értelme. - Ennyi. -Ezt nem Neked szántam, de akik ,,cikiznek, bántanak, lehurrognak" .  -  Üdvözletem küldöm: - Bojana *

    előzmény:
    kisvirag66 (68)
    2009-04-22  08:00
  14. 2009. Április 22. 16:0669.

    Köszönöm! Ezennel hamut szórok fejemre, s bocsánatot kérek. Teljesen kizakkantam ennyi rosszindulatú, értetlen ember véleményén.

    Szerintem aki a legjobban veri a mellét és lehord engem mindennek, éppen az lesz, aki az Édesanyját bedobja az elfekvőbe, mert ugye már nem sok van hátra szegénynek.... Aztán időnként bemegy, mert ott bűz van, kaki és vizeletszag, sírnak, és nyújtják a kezüket az összeaszott öreg elesett - halálra váró - mint megváltót a szenvedéstől, megalázástól, megtépett emberek.

    Ezért aztán inkább 1 emelettel lejjebb odaadja az orvosnak a borítékot, s nem ér rá, mert ő fontos ember. Ember?! Megkérdőjelezném. De nem acsarkodom.

    Juszt is bármit meghallok, bármi segítséget, azt megírom, hogy tudjátok, s éljen mindenki a jogával.

    Különben piszok nehéz napi 24 órát teljesíteni, 6,5 éven át... Aki nem hiszi, csinálja utánam.... - Bojana - és Bocs:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (67)
    2009-04-21  22:45
  15. 2009. Április 22. 08:0068.
    Egy kicsit olvass vissza....honnan indult az egész....a moderációig....
    előzmény:
    Bojana (66)
    2009-04-21  22:38
  16. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 22:4567.

    Te teljesen félreértettél engem.Én a te pártodat fogom!

     

    előzmény:
    Bojana (66)
    2009-04-21  22:38
  17. 2009. Április 21. 22:3866.
    Mindenütt nem lehetek ott! De, h. fájjon, most elárulom,  hogy akinek van fogyatékos támogatása, annak Bp-en INGYEN utazási lehetősége van a BKV-n. Aztán a MÁV-nál 90 %-os utazási kedvezménye, sőt a plusz egy egészséges kísérőjének is! Na, ezt is elmondtam, csak azért, hogy akinek jár, az tudja meg, Te pedig gondolkodj el az emberségről ami benned olyan nagyon dúl! - Bojana
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (59)
    2009-04-21  16:16
  18. 2009. Április 21. 22:3365.

    Jó, akkor mondjad meg. De, hogy tudd, ez az az összeg ami nem letiltható, u.olyan, mint a családi pótlék. Tehát védett. Nem érdekel különösebben, mert én Édesanyámnál amikor igénybevettem, a legmagasabb térítést fizettem a tanács felé. Az nem baj,hogy ehetetlen az étel sokszor, amit kötelező megvenni? Nem tudom bizonyítani, de érdekes az árukapcsolás?! Elgondolkoztató. Kinek áll érdekében, h. ebédet rendeljünk, akkor is, ha főzök minden nap? Az más, ha valaki teljesen egyedül van, az kényszerhelyzet . De nem buzdítok adócsalásra, ha a legmagasabb díjat fizeted, akkor nincs gond, s én ezt tettem. Ennyi. Különben nagy bünti lenne, mert nagyon szeretem a Fórumot.  Az a szörnyű, h. még egymásnak sem adhatunk tanácsot a túlélésre. Nem kívánom, de arra kiváncsi lennék, hogyan élnéd meg a napi 24 órás ügyeletet, több éven keresztül, s a nyugdíjadból nem tudnád megfizetni a többletet, amivel beteg hozzátartozód utolsó éveit valahogy megkönnyíted. Nyisd ki a szemed, ha kórházba dugod, akkor az államnak sokkal többe kerül, igaz, neked csak mosolyogni kell, és megélni, hogy szó szerint csak a legszükségesebb ellátást kapja meg. Nincs ideje a nővéreknek etetni sem, hiszen túl vannak terhelve. Mint írtam, embertelen, h. 30-32 ember van rájuk bízva! Hogyan tudná végigcsinálni egy emberrel az etetést, ami legalább fél óra.... gondolkozz el és imádkozz, ne kerülj és ne kerüljön senki a közeledben ilyen megalázó szörnyű helyzetbe... Isten óvjon. - Aztán, kérlek, csinálj valamit, h. ne milliókat fizessenek ki végkielégítésekre, ne a plusz-pelenka költségének fedezésének lehetősége fájjon.

    - Bojana 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (61)
    2009-04-21  18:20
  19. 2009. Április 21. 20:5164.
    Leírom még egyszer!! A fogyatékossági támogatásról azért "nem kell szólni", mert a törvény betűje szerint nem számít jövedelemnek!! TEHÁT AKI NEM VALLJA BE SEMMI TÖRVÉNYSÉRTÉST NEM KÖVET EL!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (61)
    2009-04-21  18:20
  20. 2009. Április 21. 19:2763.

     IMA

    Uram!

     

    Csak nehogy úgy értess meg velem egy helyzetet, hogy meg kelljen élnem. Semmiképp nem akarok ítélkezni róla. Nem akarom megérteni. A TE megértésedre bízom magam.

                                       Amen

     

    A biblia pedig így mondja: Ne ítélj, mert elitéltessz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. Április 21. 19:0362.
    Köszönjük a jóindulatú felvilágosításokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 18:2061.

    Tehát, ha gondozó szolgálat segítségét kéred, nem kell szólnod, hogy kapod az Államkincstártól a pénzt, mert könyörtelenül hozzácsap(nák) az ápolt nyugdíjához és úgy számítják ki a nekik fizetett díjakat. S, akkor amit kapsz, az elvész

     

    Ezt a részét nem igazán értem.

     

     

     

    Na de ha a minimálbérre bejelentett vállalkozó lebukás nélkül megteheti,hogy ennyire jelenti be magát,akkor számomra evidens, hogy a fenti kiskaput is használja ki aki tudja.

     

    Vagy ne csalhasson senki,vagy mindenki.

     

    Olyan nincs, hogy az egyiknek lehet a másiknak meg nem.

    Majd ha olyan jogszabályokat és törvényeket hoznak amik lehetetlenné teszik a kiskapuzást akkor nincs gond,de addig ez van.

    előzmény:
    kisvirag66 (60)
    2009-04-21  16:20
  23. 2009. Április 21. 16:2060.

    Azon gondolkoztam, mi késztet erre vkit?? Mi fáj neki?? Az a huszon valahány ezer Ft??? ..vagy mire gondol??..eszembe nem jutna ilyen, hogy szaladjunk a modikhoz árulkodni....

    de ez törvényes, Nem???? az állam adja...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (59)
    2009-04-21  16:16
  24. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 16:1659.
    Ha ilyen rohadt nagy igazságérzete van és törvénytisztelete,akkor remélem jár tüntetni azért is, hogy a képviselők ne vehessék fel számla nélkül a benzin és mobil pénzt.Remélem ez is cseszi a csőrét!
    előzmény:
    kisvirag66 (57)
    2009-04-21  15:57

Címlap

top