Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhibázott döntés?
Létrehozva: 2019. május 27. 18:32
Sziasztok!
A véleményetekre lennék kíváncsi.
30-as éveink vége fele járunk, a férfi is, akiről írni szeretnék, és én is.
2 éve elváltam, utána volt egy rövidebb kapcsolatom, de 1,5 éve egyedül vagyok. Sokáig jól is éreztem magam így, de most már jó lenne egy társ, de nem keresem aktívan, csak nyitott szemmel járok.
A közösségi oldalon egy poszt kapcsán, beszélgetésbe elegyedtem vele (legyen mondjuk Peti)
Vicces, értelmes gondolatai miatt belementem a beszélgetésbe, jókat nevettem rajta. Naponta írt magáról, az életről, a dolgokról, amik történtek vele. Nagyon lelkes volt. Aztán nagyjából egy hét után felvetette, hogy találkozzunk.
Egyáltalán nem "úgy" gondoltam rá eleinte, ráadásul külsőre nem is a hozzá hasonló típusok tetszenek, de kíváncsi voltam milyen lehet vele személyesen beszélgetni. Nagyon szórakoztató volt, 2 órán keresztül sétáltunk, jól éreztem magam. De fel sem merült benne semmi olyasmi, hogy lehet közöttünk bármi. Az első találkozó után pár napig nem is írt, gondoltam nem jöttem be neki sehogyan sem, de aztán újra folytattuk a csetelést, és nagyjából hetente 1x találkoztunk, mindig csak sétáltunk és beszélgettünk. Órákig. Minden találkozó után rögtön írt, hogy milyen jól érezte magát, mennyire jó kedvre derítem. Sokszor éjszaka is rámírt, néha csak annyit, hogy gondolt rám, naponta megkérdezte, hogy vagyok stb. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, elmondta a félelmeit úgy általánosságban, és én is meg tudtam előtte nyílni, és jó volt az egész. Így telt el 2 hónap.
Peti azonban egy nagyon fura srác. Elmondása szerint nettó 3 évig volt kapcsolatban, és nem is akar senkit, őt mindenki hagyja békén, és szörnyű volt a gyerekkora, és tudja, hogy ő sérült, és járt pszichológushoz is stb.
Mindezek ellenére egy idő után azt vettem észre, hogy alig várom, hogy írjon, néha én írtam rá, de főleg ő, és mindennaposak voltak a csetelések. Egyik nap elhívott kirándulni, egy egész napot együtt töltöttünk.
De én akkor már tudtam, hogy beleszerettem :( mint egy 16 éves kislány, úgy vártam azt a napot.
Nagyon jó volt minden perce, annak ellenére, hogy néhány ölelésen kívül, semmi nem történt.
Este 11-kor köszöntünk el egymástól. Azt mondta, hogy nagyon jó nap volt, és tervezgette, hogy mit csináljunk legközelebb, és átölelt, 2x is. És másnap ő írt rám.
Én akkor már napok óta alig aludtam, és alig ettem, mert ha szerelmes vagyok, mindig ezt csinálom.
És akkor hoztam egy döntést. Lehet, hogy hiba volt és elkapkodtam, de ezen most már nem tudok változtatni. Egyszerűen őszinte akartam vele lenni. Mindig is az voltam.
Leírtam neki, hogy bennem megmozdult valami iránta, viszont ha ő nem így érez, akkor most nem tudok sajnos vele barátkozni, mert nekem az így már fáj. És, hogy nem akarom elüldözni, de ez így most egy nehéz helyzet számomra.
Erre azt válaszolta, hogy ő is gondolt arra, hogy a kiránduláson milyen jó lenne csókolózni, és nagyon megkedvelt engem, de ő irtózik az érzelmesditől, és ha nekem nem elég a barátság, akkor tényleg nem megy ez így.
Néhány napig nem is beszéltünk. Eltelt pár nap, én sokat gondolkodtam, jól kibőgtem magam, de olyan brutál módon hiányzik a társasága, hogy arra jutottam, inkább fontosabb a barátságunk.
Ezt meg is írtam neki. Azt válaszolta, hogy szerinte nem történt semmi dráma, és, hogy majd beszélünk.
De azt gondolom, hogy ez itt most nem fog folytatódni. Ok, még csak 1 nap telt el, de nem jelentkezik. Nem fogom őt zaklatni, azt hiszem el kell engednem, még ha megszakad a szívem, akkor is.
És lehet, hogy nem kellett volna elmondanom neki az érzéseimet, de közben az is eszembe jutott, hogy nagyjából mindegy, mert úgysem akart volna semmit.
Totál össze vagyok zavarodva, hogy mi volt ez az egész, hogy nem akar semmit, de minden nap keres és bókol, és minek kellett nekem belezúgnom :(
A barátnőim szerint minek foglalkozom sérült bolondokkal, ez az egész szitu nem normális, de ők nem tudják, hogy én mennyire jól éreztem magam vele, hogy mennyit nevettünk, hogy mennyire megértettük egymást...és, hogy mennyire hiányzik :(
Csak én gondoltam túl, és mindent elcsesztem... :(
Ti hogyan látjátok ezt így kívülről?
Köszönöm előre is?
klau
Szia!
Én csak annyit tanácsolnék, hogy egy pillanatig se bánd, hogy elmondtad neki. TAlán csak annyit, hogy személyesen jobb lett volna, de a lényeg, hogy legyen tisztában a dolog. Nem szabad hazugságban élni, és ami a szíveden van, azt előbb-utóbb ki kell mondani. Minek húzni-szenvedni és úgy csinálni, mintha barátok lennétek, holott te többet érzel. Ha ő ezt nem viszonozza, felesleges találkozgatni, mert ennek csak 1 vége lehet. Csak a szenvedésedet hosszabbítod meg, ha nem mondod el, szóval jól döntöttél!
Csak azért mert ez a 13-as hozzászólásod egy szerencsétlen szám,a multat már nem tudod megváltoztatni,tehát csak azzal törődj hogy ettől a perctől hogyan tovább.Ez a perc is mult lesz rövid időn belűl.
Köszönöm az eddigi válaszokat :)
Azt hiszem mindenki hozzászólásán el kell gondolkodnom. :)
Mi az, hogy "érzelmesdi?"
Szerintem a pasi nemigen alkalmas párkapcsolatra. Minden párkapcsolat "érzelmesdi" is.
Jól tetted, hogy magadat adtad. /Tehát, hogy őszinte voltál./ A párkapcsolat alapja az őszinteség, és az "érzelmesdi". Ha valamelyik hiányzik, már baj van.
Nekem még sok dolgom van.
Éld az életed úgy ahogy jónak látod.Legyen elég bátorságod hogy ne a mások elvárásait teljesítsd.Kinek a véleménye/szokása szerint is kellene élni?
A sógornőnké,vagy a jelenlegi kormány,a rég elhalálozott Petőfi Sándoré?
Vagy????????????????????
Ha én olyan leszek mint te,akkor ki lesz olyan mint én?
Hmmmmmmmm........????????????????
Kivétel nélkül minden szerelmes ember csinál olyasmit amit esetleg később "másképpen" lát,teljesen mindegy hány éves.Sokan azt hiszik hogy csak fiatalon lehet szerelmesnek lenni,azok nagyot tévednek.
Bármit csináltál előzőleg,ne bánd meg,mert akkor jónak tűnt.Vagyunk akik beismerjünk hibáinkat,meg vannak azok akik hazudnak.Milyen egyszerű is utólag "okosnak" lenni.
Jobbulást. Egy kis Aspirin hatásos.
Lehet, ha zanzásitva irná akkor tényleg igazad van, várnia kellene türelemmel.
De nekem is igazam lenne, mert akkor még mindig ott van hogy a férfi döntésképtelen, tehát érzelmileg nem érett egy párkapcsolatra.
Hm, komplikált férfinek tűnik.
Kiváncsi vagyok a fórum előkelő társasága mit fog mondani.
Egy részük majd biztosan azt mondja hogy kamu, a többiek pedig a témától függetlenül adnak majd jó tanácsokat. (vizbe kell áztatni, napra kitenni..) 
Minden dontesunk a bujast es a sikert is magaban hordozza/hordozhatja . Ha engem kerdezel kivarnek .
Normális ember miért nem jó neked, miért ragaszkodsz egy "kisfiúhoz"?
Egy nő sok mindenkivel jól érezheti magát, sok emberrel nevethet, lehet boldog, sétálhat kellemes beszélgetésekkel, de nagyon kevés az akivel együtt is tudna élni.
Ha valóban szerelmes lennél, akkor nem is irtál volna ide. Akkor pontosan tudnád előre a másik reakcióját, nem maradnának benned kérdések. Vonzalom amit érzel, nem több. Olvasd el amit irtál. 40 körül nem érzed azt hogy ciki? Nem tűnik fel, hogy a viselkedésetek gyerekes? Egy férfi elég gyorsan fel tudja mérni hogy mit akar az illető nőtől.
És még valami. Arra nem gondoltál hogy esetleg meleg a drága?