Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Balatoni nyaralás

Torolt_felhasznalo_214743
Torolt_felhasznalo_214743
Létrehozva: 2005. Április 12. 13:02
Sziasztok!
Én tulajdonképpen segítséget kérnék! Nyaralni szeretnék menni a két gyermekemmel a Balcsira a nyáron, de csak olyan helyre, ahol az étkezés is megoldott. Nem kell luxus szállodának lennie, inkább helyes kis üdülő legyen! Aki tud valami klassz helyet, ahol az árak is elfogadhatók, közel a víz, jó a kaja, írjon! Lehetőleg árakat is!
Kösz, kösz, és újabb kösz!
  1. 2014. július 19. 15:2117.

    Tök jó helyet találtam Alsóörsön.


    Ha valakit érdekel, egy családi ház volt, mindkét lányommal, unokáimmal és a nászasszonyommal voltunk ott egy hetet, szép kultúrált környezetbe, önellátóan a két konyhában.


    Strad nagyon szép, mindent kielégítő volt, csak az árakról ne beszéljünk.


    e-mail címükre emlékszem, ha valakit érdekel írjon nekik-----baratsag22@upcmail.hu---

  2. 2005. június 26. 21:1816.
    Sziasztok!
    Ma találtam Siófokon egy teljesen normális kis panziót!
    A két ágyas szoba 6000, -/éjszaka, saját fürdőszoba van hozzá, van olyan, ami közel van a vizhez, és erkélye is van a szobának, és van olyan, ami kicsit csendesebb helyen van, kb 200 méterre a víztől és nincs erkélye! A panzióban a papír szerint 2-3-4-ágyas szobák is vannak, ha valakit érdekel, megadom a számot, amin érdeklődni lehet!
    A szabadstrandtól kb 50 méterre van, szerintem a célnak bőven megfelel!!!!!!

    Ha valakit érdekel, írjatok, megadom a számot!
    Az egyik ismerősömnek kerestünk szállást a következő hétvégére, így bukkantunk erre a helyre!!

    szepy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. május 3. 21:1915.
    Sziasztok!
    Örülök, hogy ilyen sok érdeklődő van, remélem tudok segíteni.
    Tényleg jó kis hely.
    előzmény:
    Liza (14)
     
  4. 2005. május 3. 07:1914.
    Sziasztok!

    Bocs, hogy nem voltam eddig, de amikor visszanéztem azt láttam, hogy nincs érdeklődést.
    Mindenkinek fogok még ma írni. Én már le is foglaltam a szállást. Lehet, hogy még találkozok valakivel közületek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_214743
    Torolt_felhasznalo_214743
    2005. május 2. 14:0213.
    Szia Liza!
    Bár már írtam privibe, azért itt is szeretném jelezni, hogy érdekel az ajánlatod. (hátha nem nézed meg a leveleidet) Kérlek irj egy tel. számot ahol jelentkezni lehet erre az álom helyre, és kérlek irj árakat is, mert ez sem egy utolsó szempont nálam. Kösz elöre is!!
    előzmény:
    Liza (11)
     
  6. 2005. Április 21. 12:0112.
    Most figyeltem csak a dátumokat, hát nem éppen friss, lehet, hogy már nem is aktuális.
    Na majd bekukk valamikor, hátha tudok valamit tenni értetek.
    Sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. Április 21. 11:5511.
    Sziasztok!
    Én azt gondolom tudok ajánlani egy jó kis helyet ami az igényeidnek, elvárásaidnak megfelel.
    Mi a családdal már több éven keresztül Balatonlellén üdülünk, ami tényleg üdülés. Nem főzök, nem takarítok stb.
    Az idén is oda fogunk menni, épp tegnap kértem az árajánlatot.
    Ez egy önkormányzati üdülő, saját parkkal rendelkezik, saját strandja van, csónakkal, vizicsuszdával ellátva.
    Van 8 faház is, sőt van külön lakosztály is. Gyerekek és felnőttek számára is van kikapcsolódási lehetőség.
    Pin-pong, biliárd, homokozó, stb.
    Háromszori étkezés van melyet kétféle menüből választhatsz ki. Finom a kajájuk és bőséges. Még a vacsoránál is van lehetőség meleg ételre.
    Lelle központjához két percre van.
    Persze mint mindenhol itt is ha több fő megy akkor olcsóbb, na és van gyerekkedvezmény is. Nem tudom hány éves gyerekekről van szó.
    Ha érdekel kérdezz nyugodtan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214743 (1)
     
  8. 2005. Április 20. 18:3310.
    Sziasztok!

    Tudtok ajánlani pár nyaralóhelyet a Velencei-tó környékén.
    2 személynek.

    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. Április 20. 16:319.
    Szia,

    engem is érdekelne olyan kiadó balatoni nyaraló, ami kulönálló kertes, jól felszerelt, 4 fonek kényelmes. Ha a tiétek ilyen, tudnál írni róla bovebben?

    Köszi.
    Kriszta
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2005. Április 14. 10:588.
    Sziasztok!
    Segítség: www. siofok. hu és www. siofok. lap. hu.
    Illetve: HA beméz utazási irodába és kérsz prospektust és adnak, vidd haza, de nem muszáj az iroda segítségével utazni és szállást választani.
    De siófoki vagyok, úgyhogy írj bátran és próbálok segíteni.
    Pussz:
    Csupi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_214743
    Torolt_felhasznalo_214743
    2005. Április 13. 10:167.
    Kösz mindenkinek, aki eddig írt, várom még a további infókat is!
    Ha van valakinek jó ötlete, egy hely, ahol tök jól érezte magát, írjon!! Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214743 (6)
     
  12. Torolt_felhasznalo_214743
    Torolt_felhasznalo_214743
    2005. Április 13. 08:406.
    Írd meg, kérlek a honlap címét is. És írj róla kicsit bővebben, világosíts fel! Családi házban voltatok, vagy panelben, mennyit fizettetek, teljes ellátást kaptatok, milyen messze van a part stb. Kösz előre is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854721 (4)
     
  13. Torolt_felhasznalo_214743
    Torolt_felhasznalo_214743
    2005. Április 13. 08:365.
    Köszi az infót, érdekel a dolog! Légyszi írj, hogy hol van a nyaralótok, mekkora, mennyi, szóval, írj meg mindent. Irhatsz a fórumra is vagy privátba. Kösz előre is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_854721
    Torolt_felhasznalo_854721
    2005. Április 12. 13:434.
    Megvan: Cseri panzió. Keresd meg, nagyon szép!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854721 (3)
     
  15. Torolt_felhasznalo_854721
    Torolt_felhasznalo_854721
    2005. Április 12. 13:413.
    Mi Balatonszárszón voltunk egy nagyon klassz kis családi panzióban. . . . . kék színű. . mindjárt eszembe jut a neve, van honlapja is, keresem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214743 (1)
     
  16. 2005. Április 12. 13:392.
    Ez engem is érdekelne. Hány szoba van, hány ágyasak, hány szintes a ház, mennyire hosszú az az utca, és mennyiért adjátok ki a pecót?
    Szal minden részlet kellene, épp mi is nyaralót keresünk. . .
    Jöhet az infó priviben is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top