Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kívül-belül BŐR női cipő

zuppa
Létrehozva: 2012. június 14. 20:17

sziasztok!

Nem hiszem el, hogy képtelenség _cipőt_ találni. Értetlenül állok az országot elöntő műanyag cipők előtt. Remélem, hogy hamarosan eltűnik majd a pamut póló, meg a pamut ruházat is és felváltja a műanyag - nekem éppen ennyire eszméletlen durva, hogy nem lehet a városban bőr cipőt kapni.

Ebben kérném a segítségeteket. Végig jártam a körutat, az összes plázát, néhány kisebb boltot is, amit megtaláltam, a neten már hülyére klikkelgettem magam, de valószínűleg a már csak vegetáló, bőr cipőt áruló boltok nagy része nincs fent  (legalábbis remélem, és még léteznek). Hol van a kedvenc cipőboltotok, ahol kívül-belül bőr cipőt lehet kapni, fiatal nőre (nem nagymamás viseletet szeretnék)? Kívül-belül, ez fontos, nem elég, ha csak a teteje bőr. Kérlek, hogy a Humanic és ehhez hasonló "tuti tippektől" kíméljetek meg. Nem luxus cipőt szeretnék, de megfizetném becsülettel - mindennapos használatra, csinos és minőségi árut szeretnék találni.

Köszönöm a segítségeteket

  1. 2013. január 14. 20:5663.

    Sziasztok!

    Hátha olvas még valaki.

    Én évekig vettem a kínais műbőr szarokat, mert az occó és kibír egy szezont. Cipőt, csizmát...

    Nem mondom, hogy mind szar volt, mert a legkedveltebb bundás hótaposóm is kínai, imádom, mert meleg, kényelmes, nem ázik be.

    Ám volt hogy vettem azt a brutálisan sz*r műbőr csizmát, amit írtatok, hogy papírból van.

    Eláztam egy ilyen cipőbe, aminek mire hazaértem teljesen levált a talpa. A talpa egy kartonpapír volt rajta műanyag talp, belül meg egy műbőr fedőrész. Papír, értitek??????

    A másik műbőr csizmába meg a lábam rohadt bele.

     

    Aztán 25 évesen elegem lett, és megfogadtam, hogy ha már Hádából öltözködöm, cipőre áldozok, nekem ami eddig bevált:

     

    Nyári: Batz, sokszor vannak leárazások, a nyári papucsokat 4000-ért adták tavaly augusztusban, az új utcai női cipők is gyönyörűek, azok 17ezrek, ezeket várom, hogy árazzák le, de próbáltam, egy álom járni benne.

     

    Westend: kajáldáknál van egy pici cipőbolt, ott lehet kapni Belle cipőket, Tamarist is, szuper nőcis bőr bokacsiztmát vettem ősszel.

     

    Nyugati: Váci út és Szent istván körút sarka: Főnicia talán, ott vannak ilyen jobb cipők féláron, de elég mérethiányosak, régimódiak, de jó áron és bőrök, pasiknak is!

     

    Lehel téri pici cipőbolt a sarkon. Pont a lehel piaccal átellenbeni sarkon. rengeteg cipő, csinos csizma. Most vettem szintén egy Belle csizmát, ami kívül-belül bőr, írtó csinos, pici platform, kb fél centi, és magasabb sarok, kis dísz rajta. Csinos csizmából volt 12-15 féle biztos, lovagló típusó csizma stb. És 30ról volt leárazva 20ezerre. De ez évekig csizma marad.

     

    Deichman: Medicust veszi anyum, idősebb korosztálynak való cipő, de csinosak, jó minőségűek, ez is bőr. Itt is volt hogy kinéztem egy 9000 ft-os bőr peep-toe "csukát", vártam vele pár hetet, megvettem 4500ért. És imádom.

     

     

    Amíg a lehel tériben bent próbálgattam sokan bejöttek, körbenéztek, mindenki nézte az árat, fiatal lány nem próbált, semmit csak körbe nézett rábökött egy cipőre, hogy ez mennyi, 20 körül volt szintén, kifordult...

     Nincs rá igény, mert ott a deichmannos 6000ért, amibe igaz hogy rohad a lába, meg jövőre már hordhatatlan, de occó.

    Sok tizrnévest látok márkás (nike,adidas) sportcipőbe TÉLEN, HÓBAN-LATYAKBAN.

    Ők inkább vesznek egy ilyen műanyag sportcipőt, ami beázik, berohad, mint egy minőségi bőr csizmát télre.

     

    Sajnos igaza van mindenkinek, egyre kisebb az igény a minőségi darabokra.

     

    Mindenesetre gyűjtöttem tippeket, hogy hol lehet rendes cipőhöz hozzájutni, köszönöm, remélem én is tudtam segíteni!

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  2. 2012. november 5. 12:2562.

    Egyértelműen Batz ->

     

    100% magyar termék ráadásul. És az egyéb üzletekben kapható huszonezres borzadályokhoz képest az ára sem olyan elrugaszkodott.

    előzmény:
    zuppa (1)
    2012-06-14  20:17
  3. 2012. november 5. 12:0361.

    Sziasztok!

    Gondoltam én is megosztom tapasztalataimat. Hasonló "cipőben jártam" , de aztán eldöntöttem hogy nem veszek több "műcipőt"! Sajnos ahogy előttem írták a minőségnek ára van, de ha áldoztok rá akkor valódi bőrcipőtök lehet. Én az alábbi cégnél készíttettem a menyasszonyi cipőm, és mivel az jól sikerült így azóta még 2 cipőt csináltattam velük. Nem kimondottan női cipővel foglalkoznak, ezért nincs kész modellválasztékuk, hanem bárki kiélheti tervezői hajlamait és elkészítik az álomcipőd egy fotó vagy terv alapján. Persze ennek ára van, bolti bőrcipő árának többszörösébe kerül, de nem is törik ki a sarka 1 év után.

    www.rozsnyaishoes.com 

    Remélem tudtam segíteni! 

  4. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 18. 08:3060.
    Drága, ez a természetes velejárója a jó terméknek, minden területen.
    Olcsón kleopátra ház és társait lehet építeni, drágábban meg értékálló, alig rezsis passzívházakat.
    előzmény:
    zuppa (58)
    2012-06-16  09:26
  5. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 18. 08:2059.
    Bezárt, nyilván akkora volt az igény a minőségi cipőre.
    Akkor most hova megy venni? Elmondja 6 éve ott vettem, de már nincs meg a bolt?
    előzmény:
    zuszu (56)
    2012-06-15  20:37
  6. 2012. június 16. 09:2658.

    Szia!

    Van valami abban, amit mondasz, sajnos én is azt látom, hogy a cipő kérdés az emberek nagyobb részénél nem fontos téma. Deichmann 5 ezerért, de gyorsan vegyük le, mert bebüdösödik, hordani nem szabad. Ebből van jó sok nekik otthon. Viszont szerintem csak "divatba kéne hozni" a normális cipőket, rosszul kifejezve. A 18 éves korosztályon gyakran látok drágának számító márkás cipőket, viszont ezeknél egyértelműen csak a lehúzásról szól az egész, a cipő műanyag. Ha ugyanezt a pénzt jó cipőre fordítanák... Nem azt mondom, hogy mindenki így csinálja, mert van, aki tényleg nem tud megvenni egy 20 ezer forintos cipőt, bár én azt gondolom, hogy ha valami évekig cipő, akkor nem éri meg 20 ezret ötféle műanyagra kidobni, amiben még szenvedünk is és szét is megy egy hónap alatt. Ha valahogy a minőségibb cipőnek nagyobb híre lenne, és nem az lenne a fejekben, hogy az "drága", akkor jobban megélnének ezek a boltok is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (46)
    2012-06-15  10:36
  7. 2012. június 16. 09:1357.

    Sziasztok!

    Pár tapasztalat az elmúlt napokból.

    Ismét pár bolttal többet láttam. Mivel azt írtátok, hogy a Rieker és a Tamaris nagyon jók, elbizonytalanodtam, hogy én láttam rosszul és ezek tényleg bőrből vannak. Aztán jött a döbi a Rózsadomb Centerben két napja, a Tamarisok mind műanyaggal kevert, vagy műanyag belsejű papucsok és cipők voltak. Sőt, egyéb márkák is, csak mamásat találtam szín tiszta bőrt.Nem értem, miért kell elrontani ezeket a cipőket, és főleg a Rózsadombon miért árulnak gagyit...

    Egy másik helyen nagy Rieker kínálat volt. Viszont műanyaggal kevert, vagy műanyag belsejű példányok voltak, összesen egyetlen cipő volt, aminek bőr volt a belseje is. Ezt sem értem, főleg úgy, hogy a Riekerről mindenki azt mondja, hogy jó cipő; én nem ezt tapasztaltam.

     

    A Salamander az első nagyon pozitív csalódás. Ott már volt kívül-belül bőr Tamaris (Rieker viszont nem), úgy látom, a bolt igényes a kínálatára. Találtam egy cipellőt, nagyon boldog voltam/vagyok :) Gabor, Jana, Horváth Cipő, ezek mind nagyon jók.

     

    Kérlek titeket, hogy ha van még jó, kívül-belül bőr cipőt áruló bolt Budapesten (a plázákban megtalálhatókon kívül), amit ismertek, írjátok meg, hol van, több bolt, nagyobb választék. Lehet pici bolt is, csak igényes legyen a kínálatára.

     

    Köszönöm az eddigieket is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  8. 2012. június 15. 20:3756.

    Akár milyen hihetetlen, de itt is lehet venni minőségi cipőt. Újpesten vett édesanyám egy bőr cipőt, amit már 6 éve hord, de még mindig cipő. De sajnos már bezárták az üzletet. 

    Én vettem egy bőr cipőt(marc) a Humanicba,15000 Ft. és úgy félbetört a talpa 2 év után, hogy csak néztem. (pedig rendeltetésszerűen volt használva). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (29)
    2012-06-15  08:04
  9. 2012. június 15. 20:1355.
    Fura creatura vagy. Disszertációt lehetne rólad írni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (50)
    2012-06-15  10:54
  10. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 11:3354.
    A cipőknek szokás lenni szélességi méretének is.
    A neten nem csak pofára kell nézni a terméket.
    Women's Shoe Size and Widths Chart
    Érdemben semmit nem említettél a stílusom fitymáltad.
    előzmény:
    glitterke (52)
    2012-06-15  11:08
  11. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 11:1453.
    Akinek extra lába van, annak tényleg nehéz.
    Én szívesebben intézem itthonról a dolgaimat, mint hogy rójam sok esetben fölöslegesen az utcákat az én időm drága.
    Ha hétvégén a hegyen csücsülve is tudok vásárolni, akkor bolond volnék a városban mászkálni.
    Azt meg tudom, hogy melyik cég melyik mérete a jó, mert azért kisebb eltérések vannak.
    előzmény:
    daya01 (51)
    2012-06-15  10:55
  12. 2012. június 15. 11:0852.

    Hol említettem, hogy a netes vásárlás ellen lennék vagy nem ismerném annak lehetőségét?

    Egyébként macerásabb lehet netről rendelni, főleg, ha magassarkút vesz az ember, mert nem mindegy milyen a sarka mennyire széles a cipő a lábfejénél és ezáltal mennyire lesz kényelmes, ja és ha nem jó mégsem, akkor lehet visszaküldeni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (49)
    2012-06-15  10:50
  13. 2012. június 15. 10:5551.
    Azért cipőt nem szivesen vennék neten, elég kicsi az esély arra, hogy pont jó lesz, visszaküldözgetni, újat választani, várni az újbóli szállításra stb meg eléggé macerás, időigényes dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (49)
    2012-06-15  10:50
  14. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 10:5450.
    Neked ma is viszket a nyelved.
    Valami jó bozontos kutyát kapj el.
    Akkor nem kell siránkoznod, hogy a búsba küldenek a hülye dumáid miatt.
    előzmény:
    eda-1952 (47)
    2012-06-15  10:37
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 10:5049.
    Nem különösen érdekel, ha a keletinek nem tetszik az ízlésem.
    Ott lakva se voltam tucat-maca.

    Senki nem mondta, hogy ennyiért vagy annyiért kötelező vásárolni.
    Azt mondtam, hogy a fölösleges járda koptatás helyett lehet a neten is venni és hatalmas a választék.
    Magad is látnád, ha vennéd a fáradságot.
    előzmény:
    glitterke (44)
    2012-06-15  10:29
  16. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 10:4548.
    Azok ma ha nem feleded az inflációt forint romlást, akkor a duplájába is kerülnek.
    1000 dologra érvényes, hogy nem az olcsóbbal spórol az ember.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129861 (45)
    2012-06-15  10:32
  17. 2012. június 15. 10:3747.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (41)
    2012-06-15  10:02
  18. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 10:3646.
    A magyarok többségének nem baj, ha nem talál bőr cipőt.
    Mint látod nem tolonganak az ilyen gonddal küzdő topikok.
    + nem azt mondtam, hogy annyiért vegyen, kb. 4000 féle cipő ott a készlet, van miből válogatni.
    Ha a várost járva nem talál ez is egy alternatíva, ami útiköltségek sem okoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664184 (42)
    2012-06-15  10:24
  19. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. június 15. 10:3245.

    Az anyukám is ezt mondja. 

     

    Nekem viszont több olyan bőr szandálom és cipőm van (10-20 ezer ft-os példányok) amit 6-8 vagy akár tíz évvel ezelőtt vettem, minden szezonban hordom és még mindíg jó. 

    De ez nem akkora haszon a cégeknek mintha minden második hónapban vásárol valaki. 

     

    Vettem már 5 ezerért (kék volt és imádtam a szinét) s egy szezon nem sok, dobhattam ki. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (34)
    2012-06-15  08:36
  20. 2012. június 15. 10:2944.
    Hogy neked milyen egy rossz stílusod van! No comment.. Egyébként bocs, de 625 fontért nagyon kevés ember engedhet meg magának bármilyen jó minőségű bőr cipőt. Nem gondolnám, hogy ez az átlag amit az ember egy jó minőségű cipőre költ.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (41)
    2012-06-15  10:02
  21. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. június 15. 10:2543.

    5 ezerért bőr cipő házhoz szállítva? 

     

    Bőr szaggal átitatott papír, én is vettem ilyet a kislányomnak.

    Aztán elvittük javíttani a cipészhez és felbontotta a szemünk láttára a varrást és feket rétegelt papír volt, pedig kívülről én is elhittem, hogy bőr. 

    előzmény:
    Klotild (8)
    2012-06-14  20:35
  22. Torolt_felhasznalo_664184
    Torolt_felhasznalo_664184
    2012. június 15. 10:2442.

    Végülis igazad van, a magyarok nagy többsége simán meg tudná venni a 625 fontos cipőt...+ szállítási költség. De persze gondolom rögtön 3-4 párat kellene rendelni, és akkor ingyen elhoznák.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (34)
    2012-06-15  08:36
  23. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 15. 10:0241.
    Az én esetemben elég jól követted ki vagyok.
    Hülye vagy te a fejeddel a sznob dumával.
    előzmény:
    eda-1952 (40)
    2012-06-15  09:56
  24. 2012. június 15. 09:5640.
    Nos,senkire nincs ráírva, hogy doktorok vásárolták a cipőjét...))) Attól még hogy esetleg nem, de más is táncolhatott és sportolhatott kiskorától. A jó cipő kiválasztásához nem kell sznobnak lenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (37)
    2012-06-15  09:29

Címlap

top