Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

S.O.S. AMNIO!!!!

marosanikó
Létrehozva: 2007. március 14. 21:04

Sziasztok!!!

SOS, Help, Segítsen aki tud!!!

Harmadik kisbabámmal vagyok kismama! Van egy tündéri 3 évesem, és egy 1 éves kisfiam!!!  

Az Afp eredményem ennél a terhességnél alacsonynak mutatkozott, dec.-ben betöltöttem a 35. évem, a dokim felküldött az 1-es számú nőire (SOTE), genetikai uh-ra. Ott azt mondták, hogy kicsit rövidebb a combcsont? meg stb, 1% a genetikai kockázat, amniocentézist javasolnak! Márc.7-én, visszamentünk, és levették a magzatvizet. Azt mondta a dokinő, hogy rég látott ilyen tiszta magzatvizet. Még örültem is, hogy ez biztos jó dolgot jelenthet. Április 2-ára mondták az eredményt, de ha valami van telefonálnak!

...hát ma, pont egy héttel a magzatvízvétel után csörög a telefon de. 11 óra körül. Valami nem stimm, fel kéne menni újabb magzatvízvételre, ha lehet 13 órára. Természetesen elkapott a sírógörcs, hogy úr isten, mi lehet. Riasztom a férjem, hogy jöjjön haza, mert gond van stb. Már indul is, mamák jönnek a gyerekekre vigyázni, mi megyünk Pestre.  A forgalom katasztofális, de fél 2-re megérkezünk. Mondták nyugodtan fújjam ki magam, majd hívnak. Fél 3körül túl vagyok a 2. amnioentézisen, mivel A RH negatívos vagyok a második Anti-D-n a fenekembe , és ezután mondják el, hogy az első magzatvízmintát gép analizálta, és gyanús a Down szindrómára  az eredmény, mert a 21-es kromoszómából hármat talált. A most levett mintát ember fogja nézni mikroszkóp alatt, ő számolja a kromoszómákat, hátha a gép tévedett!??? Azt mondta a doki, hogy ez az eredmény felülbírálja a gépi eredményt, de nem akar minket hitegetni, nem sokszor téved a gép!!   

Gondolhatjátok milyen idegállapotban jöttünk haza, hányszor kapott el a sírógörcs,  és gondoltam végig kisbabám elvesztését!!! Szóval nem tudom mi tévők legyünk, akik átéltek hasonlót kérem ossza meg velem "élményeit", tapasztalatait!!!

Én úgy gondolom, hogy az Afp-t kicsit korán vették le, és hogy semmi baja a babócámnak. Természetesen nem szeretnék a két egészséges kisfiam után beteg kisbabát, gondolom ezt megérti aki belegondol a helyzetembe. Jó lenne tudnom, hogy minden rendben a pocakban!!!   SEGÍTSETEK!!!!

  1. 2021. Április 21. 16:5711655.

    Szia!


    De régen jártam itt 


    Mi újság veled? Mit mutatott a magzatvíz? Engem többször szúrtak, csak ajánlani tudom, a kockázat elenyésző...

    előzmény:
    ublincs (11654)
    2021-01-08  18:54
  2. 2021. január 8. 18:5411654.

    Sziasztok!


    13.5 hetesen 4,5 tarkoredot mertek. CVSt nem tudjak megcsinalni, mert nagyon hatul van a mehlepeny. 18-an megyen magzatvizre.


    Ja es 41 eves vagyok, 2 egeszseges gyerek, 3 veteles, amiknel mind zres volt a petezsak.


    Igazabol nem izgulok, hiszen mar valtoztatni semmin se tudok. 

  3. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. november 8. 07:3311653.

     

     

     

     

    Hol vagytok Lányok???

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. október 27. 15:2011652.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  5. 2010. október 25. 09:3911651.

    Sajnálom !

     

    Megértelek. Mi januárban lesz 6 éve, hogy temettük aput, a mai napig keresem, ha bemegyek a lakásukba :(

     

    Öllellek ! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11650)
    2010-10-25  09:32
  6. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. október 25. 09:3211650.

    Sziasztok.

     

    Pénteken örök nyugalomra helyeztük Aput. Rettenetesen hiányzik, akkor üresség van nennem, és mindenkiben, mindenütt, hogy jáájj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  7. 2010. október 21. 00:3811649.

    Szia Krisztys,

    nagyon köszi, hogy  válaszoltál és a bíztatást.

    Úgy tűnik, megoldódik a probléma, sikerült találnom egy profi helyet, akik erre specializálódtak, és kisírtam a beutalót a háziorvostól. Kaptam időpontot, úgyhogy megyek!

    Egyébként ez a vizsgálat fizetős itt, átszámítva kb. 200 e ft lesz (ezt csak arra írtam, hogy  javasoltad a magán-fizetős klinikát, hát ezek itt mind azok).

    Nagyon köszi még egyszer a támogatást, minden jót Neked, és mindenkinek itt a topikban. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11645)
    2010-10-14  07:53
  8. 2010. október 14. 16:3411648.

    Szia krisztys! Köszönöm a válaszodat!

    Lehet kicsit félreérthetően fogalmaztam a férjemmel kapcsolatban. Nem alárendeltségről van szó, hanem szeretetből félt. Én meg hiába érzem jól magam, ha ott van bennem a félsz, hogy lehet, hogy jól érzem magam, de akkor is jobban kell vigyázni, mert bármi történhet esetleg, meg nehogy baja legyen a babának...

    Végülis mindkettőnk gyerekéről van szó, nem csak magamért felelek.

     

    Na mindegy, nem tudom jól elmagyarázni , a lényeg az, úgy látom, hogy óvatosan duhajkodjak...

     

    Minden jót kívánok nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11647)
    2010-10-14  14:40
  9. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. október 14. 14:4011647.

     ArwenUndomiel, szia! Én úgy vélem hétfőn már nyugodtan viheted az ovis korút, és teheted is dolgod, természetesen nem megeröltető üzemmódban. Persze, ne várd hogy bárki is a tutit mondja majd itt meg neked! Teszi ezt a férjed elég tisztességesen! 'Feleőséget' senki nem fog vállalni, akkor sem, ha nem mozdulsz a kanapéról 3 hétig, és akkor sem ha ma nekiállsz nagytakarítani, vagylakást festeni!De azt is tudnod kell minél jobban 'elhagyod' magad annál rosszabb lesz minden...
     Kissé furcsállom, hogy ennyire alá rendeled magad a párod döntéseinek, hiszen Te érzed mit bírsz és mit nem! Ennyi szabad akarata ugyan kérem már, lehessen egy kismamának!!! Mindemellett probléma mentes terhességet, egészséges pocaklakót kívánok neketek!  Üdv, Krisztys.-
         
    előzmény:
    ArwenUndomiel (11646)
    2010-10-14  09:13
  10. 2010. október 14. 09:1311646.

    Bocsánat, hogy csak úgy betévedek ide, egy picit próbáltam visszaolvasni, de mégis inkább kérdezek:

     

    Hétfőn volt az amnióm (rossz AFP), jól érzem magam hál'Istennek. Viszont ellentmondó infóim vannak arról, hogy meddig és hogyan kell pihenni utána...

    Azt mondták, hogy kb 3 hétig még fennál a vetélés veszélye. Nyilván nagy súlyokat nem emelek, nem hajladozom vadul stb. Az első 3 napban sokat feküdtem, üldögéltem. De óvatosan most már szívesen csinálnék minden házimunkát. A férjem viszont még hajolni se nagyon enged (aggódik). Van egy 3 éves nagylányom, őt kéne már óvodába is hordani a jövő héttől, segíteni cipőt húzni, stb...

     

    Szóval, szeretném kérni, hogy segítsetek, mennyire lehet terhelni magam!? 3 hét az nagyon hosszú idő, főleg ha már van kisgyerek a háznál....

     

    Előre is köszönöm a válaszokat, és mindenkinek egészséges babákat kívánok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    marosanikó (1)
    2007-03-14  21:04
  11. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. október 14. 07:5311645.

    Sziasztok!

     

    Szvisz, köszönm szépen! Sajnálom, hogy ismerős az érzés...:( Megnyugvást kivánok viszont, neked is!

     

     

     

    Magda... Vigyázz nagyon magadra, és tényleg próbálj meg előre nézni, élni, és eljön az idő, mikor újra bele fognál!

     

    Neked is köszönöm a részvét nyilvánitást!

     

     

     

     


    Mary Popins, nagyon is megértelek, hogy dönteni-választani szeretnél, még időben! Átéltem ezt az érzést Én is, mikor Ikres terhes voltam. Ugyan ez volt nálunk is, hogy nem adták meg a lehetőséget, holott 1értelmű volt nálunk, hogy nem lesz sikeres' a terhesség végkimenetele.:( És mégsem volt 1 nyamvadt' orvos sem aki 'segített' volna. Holott Mi igaz rettenet nehezen, és fájó szívvel, de meghoztuk a döntést! Meg akartuk szakittatni a terhességet, de mivel már a 18-20. hétben voltam, arra hivatkoztak az' bűncselekmény volna, és Ők ugyan nem mennek miattam börtönbe!!!De a rám-ránk várható 'tényeket' pl a folyosón állva, csak úgy kutyafuttában a képembe bírta vágni mind!!! Hogy melyik Babám várhatóan mikor hal meg bennem, hogy örüljek ha ez egy kipakolással megúszom majd, és nem halok bele... Nem sorolom tovább a történetünket... Nem elkeseríteni szeretnélek, ellenben sajnos semmi ötletem nincs mit tehetnél???:( Ausztráliában nincsn vmi magán-fizetős klinika??? Vagy bármi ilyesmi??? Rettenetes dolog ez, hogy felettünk döntenek, és épp Mi az érintettek vagyunk a leges leg utolsó szempontok! Sajnálom, tarts ki, bízz a Babádban, hogy Ő-Ti együtt igenis megmutatjátok, hogy egy egészséges, gyögyörű kismanót hordassz a szíved alatt!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    szviszi (11642)
    2010-10-11  21:25
  12. 2010. október 14. 02:2311644.

    Sziasztok Lányok! Egy kis segítséget. vagyis inkább bátorítást, támogatást szeretnék. Azt hiszem, Ti megértetek majd...

     

    37 éves múltam, és az első babánnkal vagyok a 15. hétben.

    Nagyon szeretném megcsináltatni az amniót, engem ez nyugtatna meg, a többi tesztben nem nagyon bízom.

    Természetesen félek a vetélési kockázattól, és még az sem biztos, hogy  egy Down-kóros babát elvetetnék, de szeretném, ha lenne döntési/választási lehetőségem.

     

    A problémám csak az, hogy külföldön élek, és itt nagyon nem támogatják az amniót, csak indokolt esetben (az életkor nem indok). A kombinált teszt itt kötelező, ez 1:3320-hoz lett nálam, ezért nem mehetek amniora.

     

    Én jeleztem a háziorvosnak (itt hozzá kell járni, és az ő beutalója kell a vizsgálathoz), hogy mindenképpen szeretném, na, egy órás fejmosás lett a vége. A végén sírva jöttem ki, hogy micsoda egy szemét anya vagyok, aki veszélyeztetné az egészséges babája életét.

    Ha mindenképpen ragaszkodom hozzá, természetesen lehet, de nagyon nehéz lesz találnom valaki, aki ezt itt csakúgy miegcsinálja - mondta ő.

    Beutalót nem adott. Azt mondta várjuk meg a hármas teszt eredményét (AFP, hcg, Pappa) - az a 17. héten lesz, utána még dönthetek.

     

    Tegnap felhívtam a klinikát, ahol az ultrahang vizsgálatokat és az amniót is csinálják (itt csinálták a kombit is). Mondtam, én mindenképpen szeretném megcsináltatni az amniót. Újabb félórás fejmosást kaptam. Az ő javaslatuk, várjam meg a 19. heti ultrahangot, és még azután dönthetek.

     

    Na de akkor már a 20. hétben leszek. Én akkor már tuti nem fogom elvetetni a babámat. Tehát tulajdonképpen nem hagynak választási lehetőséget. Így viszont valószínűleg meg sem fogom csináltatni, és az egész terhességet végig szorongom majd.

     

    Hazamenni (és otthon szülni) csak az elkövetkező néhány hétben lenne lehetőségem, Ausztráliában élek, több mint 20 órás a repülőút, 9 óra időeltolódással, ráadásul 400.000 Ft a repülőjegy. És ha hazamennék, akkor az a házasságom végét jelentené.

     

    Nem tudom igazán, mit várok Tőletek, csak szerettem volna elmondani valakinek, mert majd megőrülök a tehetetlenségtől....

     

    Nagyon köszönöm, hogy elolvastatok, minden jót Nektek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  13. 2010. október 13. 17:1711643.

    Sziasztok Lányok!

     

     

    már itthon vagyok. Testileg teljesen rendben, a lelkem pedig... előre nézek!

     

    köszönöm a szép szavakat!

     

     

     

     

     Krisztys, fogadd részvétem!

     

    Elköszönök lányok!

    Ritkán járok erre, de ha valaki hasonló cipőben jár, nyugodtan keressen meg, szívesen beszélek vele!!!!

     

    puszi: Magda

    előzmény:
    Teczus (11641)
    2010-10-11  13:40
  14. 2010. október 11. 21:2511642.

    Szia Krisztys!

     

    Nagyon sajnálom ami veled - veletek történt, Részvétem!

    Én egy éve veszítettem el az apukámat hasonló körülmények közt. 

    Ezért kicsit átérzem amin most keresztül mész.

     

    Üdv:Szilvi.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11637)
    2010-10-10  08:16
  15. 2010. október 11. 13:4011641.

    Sajnálom.

    Nekem is van ismerősöm, akiknél szintén így volt, mint Anikó ismerősénél.

     

    Ölellek Benneteket ! 

    előzmény:
    Magdaléha (11633)
    2010-10-08  15:01
  16. 2010. október 11. 13:3911640.

    Krisztys, elolvastam.

    Nagyon sajnálom.

    Igazi JÓ EMBER lehetett. Gondolom, hogy hiányzik ! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11637)
    2010-10-10  08:16
  17. 2010. október 11. 13:3811639.

    Tüneményes ez a szöszi legényke !

     

    Többiek is jól vannak, ugye ? 

    előzmény:
    marosanikó (11636)
    2010-10-09  21:58
  18. 2010. október 10. 20:4211638.
    Krisztys! nagyonsajnálom, őszinte részvétem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11637)
    2010-10-10  08:16
  19. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2010. október 10. 08:1611637.

    Sziasztok!

     

    Tényleg mint Aniko írta-d is...

     

     

    Magdaléha, nagyon sajnálom, olvastam már  soraid az nap mikor írtál nekünk, de képtelen voltam válaszolni. Teljesen letaglozótt a előző vidám, és bizakodó írásod után...:(

    Rettenetes ezt most így átélni, de ha mondhatom, arra gondolj hogy a Kicsikédnek 'jobb' ez így, hogy 'időben' ikderült.

     

    Sok sok erőt küldök! Mást sajnos nem tehetek.:(

     

     

     

     

     

    Aniko, köszönöm!!!

     Apuról a tömör lényeg itt van...:( Igaz, nem akartam róla írni, de nem bírtam megállni, illetve a 2007es februári babák' topikban is kérdezték a Lányok, hogy mégis mi történt. Igaz a Fiaim nem élnek, de be-be szoktam néha néha nézni hozzájuk... Nekik leírtam, és utánna már csak arra eszméltem, hogy ott a képe a szerkesztő ablakban, és a nem rég tényszerüen leírt soraim fogalmazom át épp, abba a ragozott alakban ami olvasható a blogomban.:(((((((

     

     

    Kaki ügyben teljesen ugyan úgy állunk Mi is mint írtad. Az istennek nem akar wc-be...

     

    Nagyon édi a kis szöszi Barnus!

    Te hogy vagy? Sosem írsz magadról...

     

    előzmény:
    Magdaléha (11633)
    2010-10-08  15:01
  20. 2010. október 9. 21:5811636.

    Szia krisztys!

     

    Meghalt az apukád???? Őszinte részvétem! Mi történt? ...ha nem baj, hogy megkérdezem...0ü

     

    ...szobatisztaság... Danim szintén zenész,csak neki nem kell pelus, belekakál a sima bugyiba bárhol, bármikor Pár gatyát már le kellett vágnom róla ollóval, hogy ne legyen bokáig kakás Az istennek nem akar a wc-be kakálni... hogy miért van ez mikor a pisi simán megy...

     

    Képzeljétek, jövő héten szombaton lesz a 20 éves érettségi találkozónk! Már nagyon várom! Kanadából ma repül haza egy jó barátnőm, erre az alkalomra! Lesz egy hetünk előtte, jól kibeszélgetnünk magunkat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (11629)
    2010-10-06  07:29
  21. 2010. október 9. 21:3711635.

    Sziasztok!

     

    Jó régen voltam már, de itt az uccsó lapon beleolvasva kész vagyok...

    "szarul" állnak a csillagok??? 

    Kitartást kívánok mindenkinek...  Amibe nem halunk bele az erősít, azt mondják...

    Magdaléha ... én aztán tudom milyen amikor kiderül, hogy beteg baba van a szívünk alatt DE azt tudom mondani, hogy szerencsések is vagyunk valahol, hogy van választásunk. Van egy jó ismerősöm, akinek 9 hónap gondtalan terhesség után született edwards-os kislánya, és kilenc hónaposan vesztette el, szinte ugyanakkora súlyú kisbabaként ahogy megszületett... Tudom nagyon nehéz most, de mégis valahol "szerencsés" vagy...  ÉS már van három egészséges gyermeked! Olyan nagy kincs ez! Veled érzek, és kívánom a legjobbakat!

    előzmény:
    Magdaléha (11633)
    2010-10-08  15:01
  22. 2010. október 9. 20:5211634.

    Nagyon sajnálom!

    Sok erőt kívánok Neked!!!

    előzmény:
    Magdaléha (11633)
    2010-10-08  15:01
  23. 2010. október 8. 15:0111633.

    sziasztok Lányok!

     

    Megkaptam az eredményt. Edwards kóros a baba. 

     

     

    Ami a lényeges: a dr-nő kiváló diagnoszta. Több uh-os orvos látta, és senki nem észlelte az elváltozásokat.

     

    Akinek tehát Hajdu Dr-nő azt mondja, hogy a babája rendben van, akkor az dőljön hátra és nyugodjon meg.

     

     

    puszi: Magda

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  24. 2010. október 7. 22:0011632.

    Szia Magda!

     

    Én mindenképp szorítok Neked! Remélem minden rendben lesz! Mikor lesz eredmény? Azért pihenj amennyit tudsz! Nekem is volt amnio 17 hetesen, mert a 11,5 hetes uh-on nem ábrázolódott az orrcsont, mi 2 hónapon keresztül éltünk teljes bizonytalanságban, de itt nagyon sok erőt adtak Nekem! Te is meríts innen!!!

     

    Sokat gondolok Rád! Kitartás!

    előzmény:
    Magdaléha (11631)
    2010-10-07  15:21

Címlap

top