Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ikerterhesség?! ?!

Ticcó
Létrehozva: 2007. szeptember 16. 18:26

Sziasztok!

Természetes módon teherbe estem.Ez az első terhességem. Az ultrahangon kiderült, hogy két petezsák található a méhemben, mindkettőben szikhólyag. Az orvos azt mondta, hogy az egyik 60-70% valószínűséggel fel fog szívódni, tehát még nem beszélhetünk ikerterhességről.

Őszintén szólva, teljesen kétségbe estünk a párommal, mert ugyan nagyon vágytunk babára, de két kicsi gyerek ellátásától  megijedtünk. Már 2 napja nem alszunk.

Sorstársak, vagy más módon érintettek véleményét szeretném kérni, hogy tényleg van olyan, hogy az egyik pete felszívódik magától? Történt már valakivel ilyen?

  1. 2012. november 19. 13:4058.
    Sziasztok! Szakdolgozatomhoz szeretnék segítséget kérni, kérlek ha van időtök/kedvetek, töltsétek ki ezt a kérdőívet! Köszönöm!    http://ripet.hu/feedback.php?kid=8f0c73 9a1737d8b746a38daecbbfabae
  2. 2010. július 20. 18:4357.
    Azt mondják, a terhességek elég nagy része ikerterhességnek indul, csak sok esetben az egyik felszívódik. Én lennék a legboldogabb, ha nekem is ikreim lennének. Bár pont ma mondta a dokim, mikor kérdeztem, h így 41hez közeledve mik az esélyeim a terhességre, hogy ebben a korban már... hajjaj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_121713
    Torolt_felhasznalo_121713
    2007. október 18. 18:5856.

    Ticcó!

    Én is ikreket várok, éppen a 28. hétben járunk.

    Nálunk is először az egyik petezsák látszott, a másik nem is. Majd egy héttel később már két petezsák volt, de csak az egyikben volt szívhang. Ekkor mondta a dokim, hogy valóüszínűleg felszívódó félben van a kisebbik.

    Na de ő rácáfolt! Két héttel késsőbb már nemhogy utolérte a nagyobbat, de le is körözte és azóta is ez az "úgymond felszívódó félben lévő" magzat a nagyobb babánk.

    Szóval nem lehet tudni előre, de valóban az ikerterhességeknél sokszor felszívódik az egyik petezsák elég korán.

    Kíváncsi vagyok, remélem mesélsz majd,hogy mi lett az eredmény.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. október 15. 21:0255.

    Szia, mindjárt elküldöm neked is a blogot.

    Szerintem nem szabad hallgatni az ilyen ijesztgetésekre, csak elveszik az ember örömét. Amúgy amikor az embernek gyereke lesz, mindegy, hogy egy vagy kettő, mindenképpen nagy változás. Én az ikreknél szinte úgy éreztem, hogy könnyebb velük, mint amikor hirtelen nulla gyerek után lett egy. Kétségtelen, hogy ennyivel nehezebb lesz neked, hiszen minden, amit én egy gyereken "begyakoroltam", neked rögtön kettőn kell jól csinálni. De rengeteg embernek lesznek elsőre ikrei, ők nem is tudják, milyen lenne egy gyerekkel, hanem csinálják kettővel, nekik ez a normális. Képzeld, nálunk az öcséméknél is ikrek vannak, ott elsőre jöttek, ráadásul külföldön élnek, se egy nagymama, se egy unokatesó, senki. És ők is megbirkóztak a feladattal. Szóval én mindig megpróbálom a jó oldalát látni a dolognak, és a férjemmel a szörnyülködőknek mindig azt mondjuk, hogy az ikrek -szerintünk- csak másfélszer annyi munka, mint egy gyerekkel, de sokkal több, mint kétszer annyi öröm!

    előzmény:
    Ticcó (53)
    2007-10-15  12:01
  5. 2007. október 15. 12:2154.
    Szia igen létezik. Nekem 3 petezsák volt és 8-hetes korig egyszerre fejlődtek. Aztán a 12.héten egyik babaoca feladta. Felszívodott(amugy az egyik petezsákon volt a szülés alkalmával most igy 2 baba van itthon nagyon boldog vagyok épp ma 4hónaposak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. október 15. 12:0153.

    Szia!

    Nekem is küldd már el, légyszi a címet! Nagyon sok mindent szeretnék tőled kérezni. Például: neked van összehasonlítási alapod. Két csecsemővel mennyivel nehezebb, mint eggyel? Engem borzasztóan ijesztgetnek, hogy hú, az emberkínzás...stb. Tényleg így van?

    előzmény:
    cicmic74 (51)
    2007-10-11  21:19
  7. Torolt_felhasznalo_945249
    Torolt_felhasznalo_945249
    2007. október 12. 09:0352.

    Nagyon köszönöm az infókat és a blogot is  

    Kedves vagy!

    Majd még jelentkezem.

    üdv.

    előzmény:
    cicmic74 (51)
    2007-10-11  21:19
  8. 2007. október 11. 21:1951.

    Szia

    Programozott császármetszéssel szültem a 38. héten. A kislányom volt lejjebb, fartartásban, fent pedig az öccse, lábtartásban. Az orvosnőm ugyan pedzegette, hogy mivel nem először szülök, szerinte természetes úton is meg tudnám őket szülni, de végül én voltam az, aki inkább a biztosra akart menni, császárral. Nekem így is hatalmas élmény volt. Ha lehet ilyet mondani, nagyon jó hangulatú volt a műtét, hallottam mindkét babát felsírni, mindkettőt odatették az arcom mellé, hogy összebújhassak velük, aztán a félépülés is jól ment, tejem is gyorsan lett, szóval én mindenképpen úgy érzem, hogy ebben az esetben a császár volt a jó döntés.

    Az első harmadban nem sok különbséget éreztem az egyes terhességemhez képest... Talán kicsivel jobban émelyegtem, de szerencsére jól tűrtem mindkét terhességemet. Az utolsó harmadnál már nagyobb volt a különbség, mert jóval nagyobb volt a hasam, és az sem mindegy, hogy az ember 11 vagy 20 kilóval többet hordoz magán. Jóval fáradtabb is voltam, meg eleve mindig sokkal többet aggódtam amiatt, hogy ikrek... Ami nem volt jó, hogy a kisfiammal a mesélésen kívül alig tudtam valamit játszani, mert sem szaladgálni nem tudtam, sem a földön vonatozni, meg legózni, szóval ez zavart egy kicsit.

    Mindjárt elküldöm neked priviben a blogomat, nem valami gyakran vezetem, de azért van benne szó a terhességről is  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_945249 (50)
    2007-10-11  11:50
  9. Torolt_felhasznalo_945249
    Torolt_felhasznalo_945249
    2007. október 11. 11:5050.

    szia Cicmic!

    Te természetes úton szülted´öket, vagy csaszárral?

    Milyen volt az utolsó harmad? Mennyivel születtek korábban?

    Te hogy érezted Magadat az elsö harmadban? Mert nekem nincsenek különösebb tüneteim...azt mondják fiúk lesznek

    bár mivel kétpetéjüek, elvileg nagyobb az esély a különbözö nemüekre

    előzmény:
    cicmic74 (49)
    2007-10-08  20:56
  10. 2007. október 8. 20:5649.

    Szia, akkor neked is gratulálok!

    Én a hetedik hónapig dolgoztam, de csak heti 3 napot, igaz, a maradék kettőn meg a 2,5 éves kisfiammal voltam otthon, így a munka szinte kímélőbb volt

    Egyébként ikerterhesen veszélyeztetett terhesnek számít az ember eleve, és ha jól emlékszem, a 20. héttől már kiírható! Szerintem ikerterhesként tényleg pihenjetek, amennyit csak tudtok!!! Nekem mázlim volt, nem kellett hamarabb befeküdnöm, csak a szülésre, de van olyan orvos, aki az ikerterhesét biztos, ami biztos alapon befekteti jó korán, mondván, ott legalább biztosan pihen.

    Amúgy ma vicces dolog történt velem: a dm-ben találkoztam egy ikres anyukával, és mint kiderült, egy napon születtek idén az ikreink

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_945249 (46)
    2007-10-08  09:02
  11. 2007. október 8. 12:4548.

    Szia!

    Gratulálok!! 

    Én úgy tervezem, hogy december 1.-én eljövök táppénzre, bár már mennék mától is szívem szerint, mert majd' elalszom egész nap. 

    Gyere a "2008 májusban szülünk" topikba, nagyon jó a társaság!Ott majd még beszélgetünk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_945249 (47)
    2007-10-08  09:04
  12. Torolt_felhasznalo_945249
    Torolt_felhasznalo_945249
    2007. október 8. 09:0447.

    Szia Ticcó,

    húú, akkor mi meg pont "egyidősek vagyunk", illetve az ikreink   ez nagyon igzi  

    Nálunk is meg van már 'őrülve' a család, úgyhogy nagyon kell rájuk vigyáznom!!!

    Te még dolgozol? Hogy tervezed?

    előzmény:
    Ticcó (44)
    2007-10-06  19:26
  13. Torolt_felhasznalo_945249
    Torolt_felhasznalo_945249
    2007. október 8. 09:0246.

    Szia!

    Hát ez fantaszikus!!!!! Annyira szépek!!!  

    Jaj én is úgy izgulok, hogy mindketten szépen fejlődjenek, nagyon-nagyon várja őket Nálunk is az egész Család!

    Én most voltam uH-n, ott 6-7 hetesre saccolták őket, én pedig a monitoron két elég nagy petezsákot láttam...hát elmondhatalan érzés volt!!!  

    Te az ikrekkel meddig dolgoztál? Mert a férjem szerint most, hogy elindul az influenza időszak, lehet, hogy már ki kellene magamat most iratnom táppénzre, hogy a kritikus időszakot azért ne a munkahelyen "vészeljem át", otthon azért többet is tudnék pihenni.

    előzmény:
    cicmic74 (42)
    2007-10-05  23:12
  14. 2007. október 6. 19:3645.

    Oh, tehát van egy pici remény arra hogy talán ikreim legyenek

    Remélem nem lesz semmi probléma nálatok a továbbiakban   

    előzmény:
    Ticcó (44)
    2007-10-06  19:26
  15. 2007. október 6. 19:2644.

    Nálunk sincsenek a családban ikrek, és lám, mégis.... Szóval van még rá esély. A 7. hétben vagyok, tegnap voltam UH-on, 18 és 19 mm-esek, mindkettőnek dobog a szíve, tehát felszívódásról nemhogy nem beszélhetünk, de a duplájukra nőttek! A család már teljesen ráállt az ikres témára, meg vannak őrülve, hogy csak nehogy felszívódjon valamelyik... 

    előzmény:
    Szisza85 (43)
    2007-10-05  23:40
  16. 2007. október 5. 23:4043.

    Szia!

    Én szeretnék ikreket, egy fiút és egy kislányt /legalább egyszerre letudnám a két nemet   /

    De tudom hogy az esélyem egy ikerterhességre a nullával egyenlő, ugyanis nem tudok róla hogy az elmúlt jó pár tíz évben lett volna iker a családban  

    Mondjuk én még eléggé messze vagyok attól hogy gyereket szüljek, szóval lehet hogy a véleményem változni fog

    előzmény:
    Ticcó (1)
    2007-09-16  18:26
  17. 2007. október 5. 23:1242.

    De jó, most vettem észre ezt a topicot. Szerintem annak drukkolj, hogy ne szívódjon fel!

    Az én ikreim (fiú-lány) 24-én voltak 8 hónaposak, és van még egy nagyobb fiam is, aki 3 éves, most kezdte az ovit. Én nagyon-nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ketten vannak, bár az egyik petezsákban még nem látták a szikhólyagot, így nem is nagyon bátorítottak. Ennek ellenére nagyon bíztam benne, hogy mindketten megmaradnak, és láss csodát, a 8. héten megvolt már mindkét szívhang. Nyugodt, de fárasztóbb terhesség után januárban szültem meg őket.

    Három kisgyerekkel pláne nehéz (közben költöznünk is kellett, mert mi is kinőttük hirtelen a két gyerekre tervezett lakást), de a sok szép pillanat mindent visz. Külön élmény azt megélni, hogy a két kicsi már most milyen különleges viszonyban van egymással. Amikor egymáshoz kúsznak és elkezdik egymást birizgálni, összedugják a kis fejüket, gőgicsélnek egymásnak..., szóval nagyon édesek.

    Szóval hajrá ikrek, és csak semmi bepánikolás!!! Teszek fel képet. Mikor mész legközelebb uh-ra?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_945249
    Torolt_felhasznalo_945249
    2007. október 4. 13:0841.

    Sziasztok!

    Szeretnék csatlakozni Hozzátok, láttam, nemrégóta működik a fórum és jó lenne egy kis tapasztalatot gyűjteni, láttam, sokan vagytok, akiknek már megszülettek az iker babái 

    ELMONDHATALANUL CSODÁS érzés!!! Bár én még csak tegnap óta tudom, hogy IKREINK lesznek   

    Most vagyok még csak a 7. hétben, tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű feladat, de én az első pillanatban úgy éreztem: IGEN, EZ FANTASZTIKUS!

    Valahol szerettük volna mindig, hogy két picur foganjon meg, a családunkban mindkét részről vannak ikrek, úgyhogy volt rá esélyünk ))

    Lenne egy dilettáns kérdésem...ha az orvosom tegnap kettő petezsákot látott egymástól függetlenül "úszva"  a méhemben, akkor ők kétpetéjű ikrek, ugye?

    Ebből elméletileg még akár négyes ikerterhesség is előfordulhat akko?

    Köszönöm a választ előre is!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. szeptember 25. 08:5640.

    Sziasztok Lányok!

    Örömmel jelentem, hogy beindult a "pozitív hozzáállás" projekt és nagyon boldog 2 babát váró pár lettünk!

    Milyen mázlink van -mondogatjuk.   Minden 85. nőnek sikerül, igazán elmondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk.  

    Lányok, köszönöm a bíztató szavakat mégegyszer! Kemény hét áll a hátunk mögött.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_179705
    Torolt_felhasznalo_179705
    2007. szeptember 17. 15:0939.

    Még valami Tico!

    Hidd el jóval többet bírsz, int képzeled. Az ikresek.hu-n volt egy kismama, aki segítség nélkül nevelt három ikerbabát . Nem igaz, hogy nem lehet megcsinálni egyedül! Saját példával nem állok elő, de nekem a fiúk évente érkeztek és volt, hogy az öt gyerek mellett semmilyen segítséggel a férjem csak hétvégén jött haza. A "nagy" akkor múlott éppen hat éves. De mindent megszerveztem, amit kellett. Négy hónapig csináltam így, utána annyival lett jobb, hogy a férjecském reggel hatkor indult és este nyolcra ért haza. Dögfáradtan! De azért az ikrek ellátása nehezebb, mint a különböző korú gyerekeké, ezért nem él az összehasonlítás!

    Az sem igaz, hogy rámegy a kapcsolatod. Ha rámegy, az anélkül is ráment volna!

    Meg lehet csinálni a diplomát is. Édesanyám négy gyerek mellől szerzett diplomát. De a 10 vagy több gyerekeseknél is találsz több sokgyerekes diploma szerzőt is!

    Kitartás, örülj, hogy ilyen szerencsés vagy!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_179705
    Torolt_felhasznalo_179705
    2007. szeptember 17. 14:4838.

    Az én ikertesóm is felszívódott és ez akkor derült ki, amikor nekem már megszülettek az egypetéjű lányaim. Akkor mesélte el az anyukám, hogy 8 hetesen két babát látott az orvos, majd 12 hetesen már egyedül voltam. Mivel az én papám egy pillanatig sem hitte el, hogy ikreik lesznek, ezért a történet feledésbe merült.

    Ami az egészben a furcsa, az az, hogy én egész életemet magányban éltem le. Hiába voltak mellettem testvérek, barátok, férj. Mindig magányosnak éreztem magam. Amióta tudom, hogy volt egy ikerpárom, azóta szünt meg bennem ez a magány.

    Egyébként nekem 6 fiú után jöttek az ikerlányok. A nehézségeim azóta vannak velük, amióta mennek, mert ketten kétfelé szaladnak. Hamarosan el fog múlni, amit előre sajnálok, mert az 1 és 2 éves koruk között a legaranyosabbak a gyerekek. Az én családom pedig már teljes, így nem valószínű, hogy alkalmam lesz még egfyszer átélni, ahogy egyéniség lesz egy kis csomócskából!  

      (Én is kétségbe estem, hogy ketten vannak, pedig azt hittem nekem már újat nem tudnak mondani. Még szerencse, hogy feküdtem, biztosan elájultam volna. Erős sokk egy ilyen hír! )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. szeptember 17. 14:2637.
    Ha még erre jársz....

    Nem emlékszem a méretekre, csak arra hogy a 8.héten sem volt a másiknak szivhangja, meg a doki sokkal kisebbnek mondta. Mivel havonta egyszer mentem UH-ra, a következőn semmi nyoma nem maradt.(12. hét) kb 10.héten szivódhatott fel(+- 1 hét).
    előzmény:
    Ticcó (25)
    2007-09-16  20:58
  23. Torolt_felhasznalo_999556
    Torolt_felhasznalo_999556
    2007. szeptember 17. 10:1936.

    Nyugi, csak akarni kell! A férjem 2-3 naponta jön haza, akkor is csak estére, 5 után. Amúgy sem egy ősapa típus, egyszer meg nem fürdette őket, bár a cuccost azért a kezembe adta ha kellett valami, és szükség esetén pelenkázott is. A nagyszülők távol, de így is megoldottam. Nem könnyű, sokszor gondoltam, hogy milyen könnyű annak akinek egy van, de hozzászoktam, rájöttem, hogy sokmindent egyszerre is meg lehet oldani, meg kitalálja az ember a trükköket mivel lehet kicsit nyugalomra inteni a másikat  

    Csak szervezés kérdése, de ebbe hamar bele fogsz rázódni. Nekem van egy ikres barátnőm, igaz, neki már iskolásak a lányok, de ha bajom volt őt felhívtam, megnyugtatott, dumáltunk kicsit és minden ment szépen tovább.

    "rámegy a kapcsolatunk a férjemmel"

    Na szerintem ez a legnagyobb nehézsége a dolognak, de ez egy gyerekre majdnem úgy igaz mint kettőre. De ahogy nőnek jobb lesz, most már a férjem is odavan értük és imád velük játszani. Csak ki kellett várni.

    És pont a múltkor mondta, hogy még jó, hogy mi már túl vagyunk a bébipapis, köpködős, pelenkázós korszakon, legalább nem kell előlről kezdeni - mint épp egy kollégájuknál, ahol most jött a 20 hónapos mellé a  kicsi.

    Ja, és nálunk is kisebb volt az egyik petezsák és megmaradtak, sőt, az egyik babó végig kisebb volt és most is kisebb. Ez nem jelent semmit.

     

     

    előzmény:
    Ticcó (28)
    2007-09-16  21:08
  24. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. szeptember 16. 22:5935.

    Szia!

    Én a helyedben most biztosan elájulnék boldogságomban

    Szerintem nem kell félned, elöször biztosan szokatlan lesz, de aztán nagyon jó lesz, a babák együtt fognak felnőni!

    Ismerek pár ikres anyukát, és egyik sem panaszokodik, nem úgy mint az 1 gyermekesek, vagy a nagy korkülönbséges tesók..

    De már írták azt is, hogy még az sem egészen biztos, hogy meg marad 2.

    Akárhogyan is lesz én nagyon sok jót kívánok Nektek!!! 

    más: Én most szeretnék indítani 1 topicot, hogy hogyan is lehet direkt módon ikrekkel teherbe esni  Ugyanis én bolondulok értük, és a 4 éves lányom mellé most szeretnénk még legalább 1 tesót, de az ikrek lennének az igaziak. Lombik-ozni nem akarunk .......egyelőre 

    M.

    előzmény:
    Ticcó (1)
    2007-09-16  18:26

Címlap

top