Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cigis nagyi, asztmás unoka

mamusz
Létrehozva: 2010. május 23. 16:28

Sziasztok!

 

Kérlek segítsetek, hátha van valakinek hasonló tapasztalata.

 

Kiderült, hogy 27 hónapos kisfiam asztmás. Sajnos a férjem szülei dohányoznak a lakásban is. Igaz akkor nem amikor ott vagyunk és szellőztetnek is gyakran, de iszonyat dohány szag van náluk. Persze ezt ők nem veszik észre. 

 

Szerintetetek hogyan tudnám sértődés nélkül megmondani nekik, hogy ne dohányozzanak az unoka körül az udvaron sem és a lakásban sem?

 

Egyébként szeretem őket, nagyon jó a viszonyunk és a leírtak ellenére intelligens, okos, tiszta emberek!!!! Ha csak bántani akarja valaki őket kérem ne írjon. 

 

Azt hittem amikor meghallják, hogy asztmás, változik valami de úgy tűnik semmi. Sajnos a nagymami cigivel a kezében vitte sétálni a fiamat

  1. 2011. február 20. 23:0928.

    Szia, vegigfutottam, de hasomlo oteltekkel szolgalhatok en is. ha tehetitek felajanlhatjatok a tisztasagi festest, ami festektol fuggoen nemcak szagtalanithat, hanem fertotlenithet is, es uj szint visz a lakasba. . Talan sajnalnak a szep uj aflakat es persze az unokat is, ha meg komolyan is leultok beszelgetni. ha intelligens emberek, megertik, max. nem tdunak leszokni,e s akkor kozosen kell mas megoldast talalni. Vki ajanlotta azt, hogy ok latogassanak titeket, akar ez is jo lehet, ha nekik is megfelel, es nincs mas, vagy jobb. En is nagyon dohanyellenes vagyok, hala istennek a gyermekeim nem betegek, de  adohanyfustot egyik se birja, en sem. En igenis megtanitom enki, hogy a dohanyzas karos, rossz, budos es betegseget okozhat, es ez mind igaz. Sajnos naluk is hasonlo a helyzet, anyosomek szinten bagosok gyakorlatilag az egesz csalad, es en anno hiaba kertem, legalabb akkor ne dohanyozzanak, ha eljonnek, az ujszulottet is ugy latogattak (igaz, csak az elsot, mert a masodikat mar nem jottek megnezni, mikor megszuletett), hoyg fustszaguak volta, es a latogatast se birtak ki fustoles nelkul, de legalabb nem bent tettek. Sajnos ok ilyenek, nem lehet mr nevelni, mert nem is akarnak leszokni, illetve anyosom ferje, miutan gegerakos lett, letette, de anyosom tovabb fujja. Es a fia, meg a lanya is, sot, a masik lanya terhesen elvezte veluk egy lakasban a passziv dohanyzast:((( Igen, aki nem szivja direkben, annak nagyon zavaro, azon tul, hogy egeszsegtelen, erezni akkor is, ha szelloztetnek, es ruhat valtanak, a ruha hiaba van kimosva, a borukon is erzed, en legalabbis mindig, es nem csak azert, mert tul jo az orrom...

     

    Egy robat mindenkeppen meger, e beszelgetes a cikkek, az orvosi javaslat, es a festes, hatah egyutt siker koronazza es a vegen ok lesznek halasak, hogy vegre letettek... ki is szamolhatjak, mennyit takaritanak meg es mehetnek belole pihenni par napra.))))) Fustmentes jo egeszseget!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2010. május 23. 21:5426.

    Köszönöm a hozzászólásokat és jókívánságokat!!!

    Örülök, hogy azért a többség nem hisztérikának gondol. Ha valaki alaposan utána olvas az asztmának és a dohányzásnak nem ír ilyen butaságokat, hogy ki lehet szellőztetni egy évek óta dohányos lakást és nem a szagoktól lesz rohama...

     A hajam égnek áll ilyeneket olvasva...

    Nem kívánom senkinek, hogy beteg gyermeke legyen és szerintem egy igazán gondos szülő még olyan dolgokat is megtesz a beteg fia érdekében aminek pl. 0,0001 % esélye van, hogy javít az állapotán. Ez a dohányos téma pedig 100% hogy árt ezért nem is értem, hogy valaki miért gondol hisztérikának.

     

    A kaki téma is elég sértő. Egyébként nem én tanítottam neki, gyorsan leszokott róla és nem hülye a gyerek, hogy másra is használja!!!!

    Bár ezek a hsz-ek figyelemre se méltók ...

     

    A férjemmel megbeszéltem, cikket is nyomtattam ki,  szépen leülünk és megbeszéljük. Eltiltani őket semmiképpen nem akarom. Egy utcában lakunk és szeretjük őket és szeretünk ott lenni velük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. május 23. 20:5125.

    Szia!

     

    Kedvesen, de határozottan mondd meg nekik, hogy a gyerek számára a passzív dohányzás is káros és veszélyes. 

    Ajánlom ezt a cikket: http://velvet.hu/poronty/2010/01/11/az_erkelyen_szivott_ci garetta_is_karos_a_gyerekre/

    Oké, a poronty nem egy tudományos magazin, de a cikkben található forrásokra rákereshetsz.

    Jó megoldás nincs, a saját lakásukban nem fognak leszokni a dohányzásról, de jó esetben megértik, hogy miért nem viszed oda a gyereket.

     

    Katy

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  4. 2010. május 23. 20:0124.

    Tudod, egy asztmás ember bármitől fulladhat... és a szagok is nagyon zavarhatják. Nekem apukám volt asztmás, a kezem között fulladt meg... nálunk egy idő után már a tusfürdő is illattalan volt, mert az is zavarta.

     

    Egy dohányos lakást nem lehet kiszellőztetni... max. nem viszi oda a gyereket. Aki már egyszer hallott egy asztmás, fuldokló légzést, az mindent elkövet, hogy ilyenre ne kerüljön sor...

    előzmény:
    conveyor (14)
    2010-05-23  17:43
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. május 23. 19:4223.
    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  6. 2010. május 23. 19:2822.

    A lakásban ki lehet jelölni egy helyiséget, ahol dohányozhatnak, és zárva van az ajtó,amikor ott a gyerek.

    Amikor nincs ott a gyerek, semmi közöd hozzá, hol dohányoznak.

    A szabadban miért ne dohányozhatnának, ha nem rá fújják?

    Ez már túlzott hisztérika, amit csinálsz, és nem a nagyszűlők bűne, hogy beteg a gyerek.

    Viszont ha dohos ,penészes házba született a pici, attól lehet asztmás.

     

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  7. 2010. május 23. 19:1021.

    Veled értek egyet, szóról szóra. 

     

     

    előzmény:
    semiramis (13)
    2010-05-23  17:31
  8. 2010. május 23. 18:5720.
    Rém egyszerűen: Megmondod, hogy beteg a gyerek és kerülnie kell a dohányfüstöt, ezért kéred, hgy a gyerek jelenlétében ne gyújtsanak rá a lakásban. Szabadban lehet, csak ne fújják rá a füstöt. A lakást pedig extrán kell szellőztetni (nem a füstszag miatt, attól nem lesz baja, hanem egyébként is).
    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  9. 2010. május 23. 18:2619.

    Ha meg nem ott laktok,egyszerűen ne menjetek oda a kicsivel,és kész...

    Nem bírod az anyósodékat megnevelni...nemis a te dolgod... 

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  10. 2010. május 23. 18:1918.

    Szia!

    Én is dohányos koromban azt hittem,hogy az természetes dolog...

    Nem az

    Most tudom,hogy az is nagy barom,aki a saját tüdejét mérgezi,nemhogy az,aki a másét...

    Sajnos,nincs megoldás,hidd el nekem!Csak a költözés!

    Mi elvesztettük a ?barátainkat? is,mert abbahagytuk a dohányzást,és egyik sem értette meg,hogy zavar a füstjük...

    A dohányosnak a füst,sajnos barátnál,barátságnál,egészségnél,rokonnál,gyermeknél,minde nnél!FONTOSABB!

    Sajnálom nagyon... 

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  11. Torolt_felhasznalo_621107
    Torolt_felhasznalo_621107
    2010. május 23. 18:0617.

    Már megbocsáss, de ha nagyobb a gyerek akkor már nyugodtan lehet mellette cigizni?!

    Én simán szóvá tenném, szóvá is teszem!Ha valaki akarja magát mérgezze, de engem meg a gyerekemet NE, és akkor se ha már nem 3 éves,hanem esetleg 8-10!

     

     

    előzmény:
    conveyor (14)
    2010-05-23  17:43
  12. 2010. május 23. 18:0316.

    Kiskoromban asztmás voltam, amiből allergia lett. A torkom és a manduláim állandó, enyhe gyulladásban vannak.

     

    Sokszor fáj a levegővétel, ha rágyújt mellettem valaki, akkor is, ha nem direktben fújja rám a füsötöt.

     

    Apukám dohányos. Sosem gyújt rá a náluk a lakásban, de van, hogy a ruháihoz nyúlok és viszketni kezd a torokom. Ha szórakozóhelyre megyek, főleg télen, általában garantált a szem- és orrfolyoás meg a mandulagyulladás.

     

    Voltam kórházban olyan, súlyosan asztmás-allergiás beteggel egy szobában, akinek az erősebb illatok, például az illatosítók is gondot okoztak...

     

    Nem vagyok egy nyafka típus, de elég kellemetlen, mikor nekem kell elnzését kérnem és odébb mennem, ha valaki rágyújt. Szerintem az, hogy valaki az asztmás unokája mellett (látótávolságban) nem dohányzik, az legalább olyan alapvető gesztus, mint hogy nem káromkodunk a gyerekek előtt. 

    előzmény:
    semiramis (13)
    2010-05-23  17:31
  13. 2010. május 23. 17:5515.

    én egyszerűen megoldanám: nem vinném oda és nem adnám oda a gyereket... ennyi. Lehet, hogy vita és sértődés lenne belőle, de ha szép szóval nem megy, a gyerekem fontosabb, mint bármilyen anyós/após.

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  14. 2010. május 23. 17:4314.

    Az hogy a cigi= kaki, gondolom te tanitottad neki. Majd ha a nagyszülőt is lekakizza, az megsértődik te meg elégedett lehetsz. Anyósóm is cigarettázik, és van négy unokája. Ha mennek hozzá, ajtót ablakot kinyit, szellőztet és olyankor nem gyújt rá, pedig csak egy igen apró van közöttük. De a sogornőmnek sosem jutott volna eszébe ilyent tanitani a gyerekének. Igaz, több egyetemet végzett, szakmájában elismert ember, és mélységesen szereti és tiszteli a férje anyját. Arrafelé valahogy toleránsabbak az emberek, mint mi magyarok,és nem akarnak tűzzel vassal kiírtani mindent, ami nem felel meg a saját életvitelükről kialakitott képnek. Pl.kutyát macskát mert szőre van, a füveket virágokat mert pollenjük van, nagyszülőt mert dohányzik és még folytathatnám a sort......

      

    előzmény:
    mamusz (5)
    2010-05-23  16:52
  15. 2010. május 23. 17:3113.

    NEm kell tulzasokba esni :-)

     

    Ha a nagyi szabad levegön gyujt ra es nem a gyerek iranyaba fujja a füstöt, a gyerek annyit kap belöle, mint az egyeb allergenekböl, amik a levegöben vannak.

     

    Az, hogy szamodra büdös a lakas, nem megoldhato - ill. legfeljebb azzal, hogy nem megy oda. A szagtol a gyereknek nem lesz semmi baja (ha alaposan szellöztettek elötte).

     

    A gyereket viszont szoktasd le a "kakazasrol". Igen sertö - es igen erösen a TE VELEMENYEDET tükrözi, ami meg nagyobb sertödes oka lesz (joggal).

     

    A szobak kifesteset felajanlhatjatok, kedves gesztus :-))

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  16. 2010. május 23. 17:3012.

    Az hogy asztmás a kisfiad és nem szeretnéd ha nálatok rágyújtanának ez érthető. Nem szeretnéd, ha a kicsi közelében cigaretteznének ez is érthető. De nem értem, hogy a saját lakásukban, amikor ti nem vagytok ott, miért akarod nekik megtiltani a  dohányzást??? Kiszellőztetnek amikor odamentek és semmi baj nem érheti a gyerekedet. Az asztma nem szagtól alakul ki.

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  17. Torolt_felhasznalo_621107
    Torolt_felhasznalo_621107
    2010. május 23. 17:1611.

    Ezt szerintem csak mellékesen jegyezte meg, az zavarja elsősorban, hogy szabadban dohányoznak a gyerek mellett!Legalábbis én így értelmeztem!

    Egyébként engem is zavar,ha olyan helyre megyek,ahol dohányoznak,mert nagyon érezni a füstöt, de persze nem tilthatjuk meg nekik!

     

    Reméljük a topikindító férje felméri a kockázatot és leül beszélni a szülőkkel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (9)
    2010-05-23  17:04
  18. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2010. május 23. 17:1110.
    Az apósom is nagy dohányos, ő sem volt soha tekintettel a gyerekekre. Én ezt úgy oldottam meg, hogy nagyon ritkán adtam oda a gyerekeket. Csak ha nagyon muszáj volt. Ha felnőtt ember nem fogja fel ésszel, hogy árt a gyereknek a bagóval, akkor nélkülöznie kell az unokáit és pont.
    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  19. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2010. május 23. 17:049.

    Jól értem? Nem együtt laktok?

     

    És te arra szeretnéd rávenni őket, hogy ne dohányozzanak a saját lakásukban akkor sem, amikor maguk vannak? Merthogy azt írod, hogy amikor ott vagytok, nem teszik. 

    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  20. Torolt_felhasznalo_244738
    Torolt_felhasznalo_244738
    2010. május 23. 16:598.

    Igen sajnos ez sokéig elfog tartani de nagyon sokan kinövik lásd pl én is

     

    Aki igazőán dohányzik azt nem érdekli,hogy milyen cikket olvas...hidd el...ez biztos...Még akkor is,ha a környezetében él olyan emberke akit zavar...De ha leültök megbeszélni,biztosan megértik!!!

    De ez a kakis kifejezés aranyosDe ezt honnan szedte?:D

    előzmény:
    mamusz (5)
    2010-05-23  16:52
  21. 2010. május 23. 16:567.

    Köszi, hogy válaszoltál.

    Szerintem is a férjemnek kellene, de mint minden férfi ő is kerüli a konfliktust

     

    Igazán irigylésre méltó szüleid vannak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_621107 (4)
    2010-05-23  16:40
  22. 2010. május 23. 16:536.
    Ez nagyon nehéz ügy... Mert arra meg lehet őket kérni -illetve remélhetőleg maguktól is értik-, hogy nálatok és a kicsi közelében ne gyújtsanak rá. De hogy a saját lakásukban se... A megoldás az, hogy amíg a kicsi beteg (mert reméhetőleg kinövi pár év alatt), addig ne menjetek hozzájuk, ők látogassák az unokát nálatok. Ezért egy nagyszülő (és én az vagyok, tehát megértem), nem sértődhet meg!
    előzmény:
    mamusz (1)
    2010-05-23  16:28
  23. 2010. május 23. 16:525.

    Köszi mindkettőtöknek a választ.

    Igen valóban el kellene beszélgetni. Próbálom a férjemet noszogatni elvégre az ő szülei.

    Eddig csak viccesen próbáltam beszólogatni de ez kevés... Milán kisfiam például kakának nevezi a cigit ami idegesíti anyósomat, dehát ez a legkevesebb.

    Én abban látom a problémát, hogy ők egy olyan generációba nőttek fel amikor sikk volt a cigi és majdnem mindenki szívta. Nem gondolnak bele és talán el sem hiszik, hogy a passzív dohányzás is káros. Talán azt hiszik, hogy ha nem zárt térben dohányoznak akkor nem is árt. Pedig borzasztó kellemetlen még nekem is ha odaszáll a füst. Na persze és ott van a ruhájukon, hajukon, kezükön. 

    Szerintetek segít ha a kezükbe nyomok elrettentő cikkeket az asztma és cigi kapcsolatáról?

     

    Köszi a jókívánságokat! Milán szerencsére még nem fulladt be igazán, viszont folyamatos hörghurutja volt és most napi 2x inhalációs szert kell szedni a doki szerint nagyon-nagyon sokáig.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top