Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Értelmes ajándék 6 év lány

Bbohar
Létrehozva: 2012. július 8. 09:43

Hatéves kislányom szülinapja közeleg.

 

Szeretnék értelmes, jó ajándékot kitalálni, szóval lehetőleg nem olyat, ami egy hét után, a gyerekszoba rendrakásakor már azt az érzést kelti bennem, hogy mi a fenének kellett még egy újabb tárgy.

 

Hat éves kislányom szereti a zenét, a táncot, a babákat.

 

Volt egy-két ötletem, amit el is vetettem.

 

Ha valaki talált hasonló feladványra jó ötletet, akkor köszönöm, ha megosztja velem :) 

  1. 2018. február 25. 10:3829.

    ej-ej! a leányka már 18 körül lehet. nem gondolom, hogy még mindig babázni szeretne.


    előástad ezt a régit, reklámozás céljából?  

  2. 2012. augusztus 2. 12:2428.
    Talan: Vegyel neki cd-s radiot,egy hit-gyujtemenyes tancolhato cd-cvel+tancos jelmezzel.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  3. 2012. július 10. 13:3127.
    Nekem is 6 éves a lányom, és ha picit érdeklik a betűk, ajánlom a Kisvakond és a betűk társast. Nagyon jó fejlesztő (ránk fér, bár nem most megy még iskolába, csak jövőre). De ezt tényleg csak akkor, ha érdeklődik az olvasás iránt, nem kell idő előtt. És talán még a következő gyerkőcnél is hasznát veszitek. Elég egyszerűnek néz ki, de segít a hangok felismerésében a szavakban, és utána megtalálni a szóban ("Hol hallod? A szó elején, közepén, végén?") 
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  4. 2012. július 9. 20:3626.

    Jelenleg "futó" ötleteim:

     

    szövőkeret

    furulya

    méhviaszgyurma

    hit the hat társasjáték

    smart games-chokolete fix játék

    fényképezőgép 

     

    ez nem mind...csak ezeken töprengek mostanság, még van időm..ha valamelyikről van jó vagy rossz véleményetek, írjátok légyszi.. 

    előzmény:
    sadina (25)
    2012-07-08  13:53
  5. 2012. július 8. 13:5325.

    Köszi!

     

    Az a baj, hogy manapság a legtöbb játék szar minőségből van.

     

    Vagy tud valaki hasonló játékot jó minőségben legyártva???

     

    Elgondolkodtam a saját készítésen is.

    előzmény:
    kispiros (24)
    2012-07-08  13:39
  6. 2012. július 8. 13:3924.

    Szia!

    Van sok kép, kb. mind madár :) de a gyerek nyúlrobotot, rakétaállomást és hasonlókat rak ki belőle. A mellékelt képen vmi robot van, pontosan már nem emlékszem, lényeg, hogy látszanak rajta az elemek jól. Amúgy minőségre, sajnos, ne várj tőle sokat: a lehető legvékonyabb mágnesszalagból van. A csomagolása egy félbehajott kartonlap, kb. 25x25 cm, és az egyik fele mágneses, a másikon meg a hátoldalon vannak a képek.

    előzmény:
    sadina (22)
    2012-07-08  12:45
  7. 2012. július 8. 13:2523.

    Ha élményt kapna?

     

    Nálunk bevált:

    - lovaglás, lóetetés, lovardás "munka" a trénerrel

    - kalandpark: akadálypálya, falmászás - igen, ilyen kicsiknek való pálya is létezik több helyen az országban :)

    - vitorlásrepülés - ha bátrabb

    - hőlégballonozás

    - vízitúra

     

    Mindegyik van a korához, méretéhez, biztonságérzetéhez szabva. Azért is merem írni, mert mindet ajándékoztuk már a gyerekeinknek és az élményeket szívesen mesélik a mai napig is. A fényképekből lehet készíteni egy kisebb albumot, amit maga díszíthet ki. Esetleg egy-egy fénykép az élményről kikerülhet a falra is. 

     

    A fiam 13 volt, amikor tandemugrott, appájával együtt. Élete legnagyobb élménye volt. Kérte, hogy majd egyszer újra, ha... De a videót, képeket a mai napig szívesen nézi visszaaz ugrásáról.

    Ha pedig ezeket Veled éli meg, az még nagyobb élmény lehet neki. :)

     

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  8. 2012. július 8. 12:4522.

    Ez a szuper tojás nekem is nagyon tetszik! Régóta keresek hasonlót!

    Vannak hozzá minták, amit ki tud rakni? Vagy egyedül kell kiagyalnia, hogy mi rakható ki belőle?

    előzmény:
    kispiros (21)
    2012-07-08  12:18
  9. 2012. július 8. 12:1821.

    Szia!

     

    mi minden szülinapra veszünk valamit a thinkfun vagy a smart games kínálatából, érdemes rákeresni!

     

    A fiam ötévesen kapta a szupertojás nevű mágneses kirakót, imádja!

    http://www.pagony.hu/szuper-tojas

     

    A lányom is imád öltöztetni, neki én fogok csinálni ajándékot: kreatív-boltban lehet kapni mágnesszalagot és mágneslapot, arra ragasztom a ruhák, babák képeit. Így a táblán/hűtőn is fog tudni velük játszani, és elég strapabíró is lesz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  10. 2012. július 8. 12:0120.

    http://www.jateknet.hu/tick-tack-bumm-160

     

    gyerekeim, és az unokám is nagyon szereti ez a játékot, de a felnőttek is élvezik

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  11. 2012. július 8. 11:0719.

    Szia!

    Az én kislányom februárban volt 6 éves,a következő dolgokat kapta:

    imádja Rumini történeteit:könyv,Rumini társas.Junior scrable.Nagyon szeret velük játszani.A napokban ismerkedett meg egy kislánnyal a strandon,akivel Uno nevű kártyajátékot játszottak.Előtte nem ismertük,de azóta nyaggat,hogy ő is szeretne!

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  12. 2012. július 8. 10:2318.
    Négy és nyolc évesek a tesók.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155456 (13)
    2012-07-08  10:14
  13. 2012. július 8. 10:2217.
    Szövőszékre én is gondoltam, nekem is volt kiskoromban nagyon szerettem, csakhogy a kisasszony ilyen babrálós dolgokban nem valami türelmes. Igaz, a gyöngyfűzést azt szereti.
    előzmény:
    mgalagony1 (12)
    2012-07-08  10:12
  14. 2012. július 8. 10:1716.

    Ha mentek strandra, valamilyen felfújható játékok? Esetleg gumicsónak? Leengedve kis helyet foglal, nyár végére úgyis kipukkad és akkor még annyit sem, addig meg nagy élmény.

    Bár lehet, hogy a fiúk einstandolnák...

    előzmény:
    Bbohar (11)
    2012-07-08  10:12
  15. 2012. július 8. 10:1615.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  16. 2012. július 8. 10:1514.

    Táncszőnyege van már?

     

    Tesók hány évesek?

     

    Társas szerintem is jó ötlet. Nekem ez nagyon tetszik, ha neked volt régen Csonti játékod, ez annak a koppintása. Kisebb tesókkal is jól játszható már. És a Zingo is. 

    előzmény:
    Bbohar (11)
    2012-07-08  10:12
  17. Torolt_felhasznalo_155456
    Torolt_felhasznalo_155456
    2012. július 8. 10:1413.

    Igen így nagyon nem egyszerű:)

    Mennyi idősek egyébként a tesók?

     

    előzmény:
    Bbohar (11)
    2012-07-08  10:12
  18. 2012. július 8. 10:1212.

    Kicsi (20x20-as) szövőszék?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  19. 2012. július 8. 10:1211.
    Az a helyzet, hogy hárman vannak testvérek, és igaz, hogy a másik kettő fiú, de még így is elég sok játék összejött már mostanáig az eddigi szülinapok, karácsonyok alatt. Van görkori, ugrálóslabda, ugrálókötél, és viszonylag sok társas is. Ezért nehéz ez. Lakásban élünk, nem kertes házban, ami azt is jelenti, hogy kerti játékokat nem tudunk hová tenni, és a viszonylag kicsi lakásban a kis gyerekszobában tényleg soknak tűnik a játék. Ezért töröm így kínlódva a fejem, hogy valami jót találjak ki. Nem érzem könnyű feladatnak :)
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  20. Torolt_felhasznalo_155456
    Torolt_felhasznalo_155456
    2012. július 8. 10:1110.

    Nálunk eddig ez kimaradt..most itt az alkalom.:)

     

    előzmény:
    Kalliopé (9)
    2012-07-08  10:06
  21. 2012. július 8. 10:069.
    ÍA társasjáték is nagyon jó ötlet, azzal az egész család tud együtt játszani, és az tényleg élmény a gyereknek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155456 (5)
    2012-07-08  09:59
  22. 2012. július 8. 10:058.

    Én mindig szerettem olyan játékokat ajándíkozni a gyerekeknek, amivel kinn lehet játszani, és mozgásra motiválja..

    Pl. görkorcsolya, bicaj, gördeszke, labda (kosárlabda esetleg kosárral)

    Roller

    Vannak azok a nagy labdák gyerekeknek, aminek szarva is va, abban lehet kapaszkodni, és ugrálni rajta...

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2012-07-08  09:43
  23. Torolt_felhasznalo_155456
    Torolt_felhasznalo_155456
    2012. július 8. 10:047.

    Kinevet a végén,vagy valami hasonló kis egyszerűre gondoltam.Ami leköti őket,de azért játszani is tudnak vele.

     

    előzmény:
    Bbohar (6)
    2012-07-08  10:03
  24. 2012. július 8. 10:036.
    Szabad kérdezni részleteket? Milyen társast?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155456 (5)
    2012-07-08  09:59

Címlap

top