Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egydülálló kismama lettem

nori1984
Létrehozva: 2013. december 3. 18:43
Kedves Barátaim, Ismerőseim, Olvasóim!

Igen, a hír igaz. Anyai örömök elé nézek!

Akik ismernek (akár személyesen, akár a blogom révén), tudják jól, hogy számomra soha nem volt kérdés, hogy egyszer szeretnék kisbabát. És úgy tűnik, hogy végre elérkezett az idő!

Szeretném megvédeni a Csöppségem és önmagam a negatív támadásoktól (a számomra fontos emberek már kb. egy hónapja tudják, hogy most egy picit jobban kell vigyázniuk ránk), mert a jövőben kritikákban, rosszindulatú megjegyzésekben lesz részünk jócskán - ezt is tudom. Egy aprócska üröm ugyanis vegyül a örömömbe: egyedülálló anyaként fogom világra hozni a kisbabámat. Holott nem én vagyok az első és sajnos nem is az utolsó, akinek egy rövid kalandjából születik kisbabája. Egyedül vagyunk, de nem magányosak! Ez a tény viszont eltörpül amellett a végtelen boldogság és nyugalom mellett, amit itt, Belgiumban sikerült megtalálnom! És annyira, de annyira nehéz volt magamban tartani ezt az édes titkot úgy, hogy szívem szerint már rég világgá kiáltottam volna!!! Nem szeretném, ha most bárki is sajnálkozna vagy szánalmat érezne: felnőtt nő vagyok, felelős döntést hoztam és pontosan tudom, hogy mit csinálok. A leendő nagyszülők és a (kereszt)apa pedig annyi erőt és támogatást nyújtott az elmúlt napokban nekünk, hogy nem félünk semmitől/senkitől, bátran nézünk az elkövetkezendő időszak elé! Az öcsém például egész hétvégén cumisüveggel a szájában járta az éjszakát, szerintem feldobottabb, mint én magam, ujjong, hogy végre nagybácsi lesz.

Ismerem a mondást is: minden csoda három napig tart. A hét végére Debrecenben kell lennem. Szeretném, ha addig mindenki jól kicsámcsogná magát a dolgon, a pletykák pedig nem érdekelnek, remélem el sem fognak jutni hozzám.

Amióta tudom, hogy várandós vagyok, minden nap lejegyzetelem a gondolataimat, gyötrelmeimet, boldogságomat. Ha a kezeimben tarthatom végre a Picikémet, könyv formájában is olvashatjátok az írásaimat (addig itt, a blogomon pedig részleteket belőle): azon kismamák/anyukák részére kívánok utat mutatni, tanácsokat adni, akik egyedül maradtak életük legcsodálatosabb és legembertpróbálóbb 9 hónapjában.

Hetek óta vezetem a kismamanaplóm, minden történést gondosan megörökítek, a pocakomról is készül naponta egy-egy újabb fotó. Annyira szeretném, ha már hatalmas és gömbölyű hasam lenne! De jelenleg ott tartok, hogy fogytam két kilót. :-( Ez állítólag belefér. A kritikus 12. hét végéig van még néhány napunk van hátra, de tudom, hogy már semmi baj sem történhet velünk: a nehezét, életünk legnehezebb időszakát túléltük! Mindketten!

Az én nagyszerű ,,doktornénim", Dr Kocsis Éva, a Szent Imre Oktatókórház szülész-nőgyógyásza számtalanszor megnyugtatott, hogy mindketten épek és egészségesek vagyunk. Egy picit túlaggódtam eddig a dolgokat, de az előzményeket ismerve talán mindenki más is így tenne. Mert nekem az sem ment egyszerűen, hogy megfoganjon a Kincsem.

Amikor kislányként arról álmodoztam, hogy egyszer Barbie helyett majd a saját babámat fogom öltöztetgetni, azt gondoltam, hogy a babavállaláshoz az első lépés egy megfelelő apajelölt megtalálása. Olyan apát képzeltem el a gyermekemnek, akire mindig számíthatunk és a széltől is megóv minket. Azóta viszont felnőttem és tudom, hogy elegendő egy biológiai apa felbukkanása is. Ábrándoztam még a megfelelő körülmények eléréséről is: kacsalábon forgó palotáról, gondozott kertről, sportkocsiról és úszómedencéről az udvaron (ma már tudom, hogy a beltéri medence sokkal jobb választás lett volna). Ezen feltételek az én csodálatos férjemnek és a munkámban való sikereimnek köszönhetően hamar adottak lettek.

Rá kellett viszont döbbennem, hogy a felhőtlen babavállaláshoz egészség is kell! A házasságom hét éve alatt hormonális problémákkal küzdöttem: peteérésem évente 3-4 alkalommal volt, a pajzsmirigy-vizsgálatok pedig rendre kedvezőtlen eredményeket mutattak. Több orvost is felkerestünk kézen fogva, akik egybehangzóan állították: ilyen értékek mellett alkalmatlan vagyok megfoganni, ha pedig valamilyen csoda folytán mégis megtörténne, a terhesség korai szakaszában spontán vetélés várható. Ami pedig megtörténhet, az velem meg is történik. Többször is. Az álmaim szertefoszlani látszottak... Ott tartottam, hogy az örökbefogadást láttam az egyetlen kiútnak a helyzetemből. Mérhetetlenül felszabadultnak éreztem magam, amikor néhány napja, egy napsütéses pénteki napon azért kellett a gyámhivatalt felkeresnem, hogy visszavonjam az adoptálás iránti kérvényemet!

A közelmúltban ugyanis úgy gondoltam, megtaláltam a nekem is járó harmóniát. Elhittem, hogy révbe értem. Sikerült a testem átvernem, ami rövid időn belül jelezett: készen vagyok! A peteéréseim napra pontosan követték egymást, a helyemen voltam - a Sors, a nagy Rendező pedig újra morbid játékba kezdett velem! Az egyik kezével ad, a másikkal viszont elvesz.

Mára szerencsére helyreállt a rend körülöttem és a célomat is megtaláltam: tökéletes anyukája és apukája leszek a Kicsimnek!
Óriási igazság: ,,A futballistafeleségek élete kemény. De ők még keményebbek!"  
  1. 2019. július 17. 14:5120.

    Most látom, hogy ez egy RÉGI ügy....remélem túl vagy a nehezén, boldogan éltek,   jó kívánság sosem késő!!!Már iskolás a gyermeked....

    előzmény:
    Kövesdiági (19)
    2019-07-17  14:48
  2. 2019. július 17. 14:4819.

    Gratulálok a BABÁDHOZ , a boldogságodhoz  ....Kár , hogy az APA nem áll melletted, de ha van családod, barátaid, akik  segítenek a kezdeti időszakban, akkor majd megy minden, mint a karikacsapás!   Sok sikert az életben!

  3. 2019. július 16. 22:5418.

    Gratulálok!


    Fejlesztő játékok között nézz körbe hasznodra válhatnak! Rengeteg dologban segíthetnek a fejlesztő játékok.

  4. 2013. december 4. 12:1517.
    Gratulálok, a legjobbakat mindkettőtöknek!
    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  5. 2013. december 3. 23:4616.

    Gratulalok. Ha te orulsz - en is orulok.

    Megmondanad, mi volt a szandekod mindezzel? Miert osztottad meg ezt a vilaggal? 

    Az ocseddel kapcsolatban: kicsit aggodalmaskodom! Cuclisuveggel a szajaban jarta az ejszakat? Azannyaszemit, ez valahogy olyan visszatetszo! 

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  6. 2013. december 3. 22:1215.
    Ok, de Te ki vagy??
    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  7. Torolt_felhasznalo_507094
    Torolt_felhasznalo_507094
    2013. december 3. 22:0314.

    1. Honnan ismernénk téged, amikor ma regisztráltál?

     

    2. Hová lett a férj?

     

    3. "A közelmúltban ugyanis úgy gondoltam, megtaláltam a nekem is járó harmóniát. Elhittem, hogy révbe értem. Sikerült a testem átvernem, ami rövid időn belül jelezett: készen vagyok!"

     

    Ezt hogy érted? 

     

    4. A blog és a facebook nem elég, itt is mindenről be fogsz számolni percről percre?

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  8. 2013. december 3. 20:2613.

    Szívesen, és Neked is csupa szépet-jót!

     

     

     

    előzmény:
    nori1984 (6)
    2013-12-03  19:02
  9. Torolt_felhasznalo_416297
    Torolt_felhasznalo_416297
    2013. december 3. 20:2112.

    Már hogy lehetnél apukája is a gyerkőcnek, pláne tökéletes??? 

     

    Amúgy gratulálok!  

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  10. 2013. december 3. 20:1911.

    Sok boldogságot kívánok neked és a picinek is.

    Sikeres új életet.

    ( Csak az a csámcsogást ne írtad volna.Hiszen te jöttél a topikoddal és ha nyílt topikod van, nem mindig azonos minenkinek a váleménye.És miért ne lehetne más?!

    Csinálj magadnak egy zárt topikot és ott nem csámcsognak az eléjük rakott csonton.Ja, az úgy nem érdekes.De érdekes!!!)

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  11. 2013. december 3. 19:5910.
    nagyon sok boldogsagot kivanok! :)
    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  12. 2013. december 3. 19:279.

    Nem leszel konnyu helyzetben, de  kitartast es boldogsagot a babahoz!

     

    A legfontosabb az, hogy szuleid, a testvered melletted allnak, a tobbiekkel meg egyaltalan nem kell foglalkozni!

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  13. 2013. december 3. 19:108.
    sok erot 
    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  14. 2013. december 3. 19:037.
    Bonyolult ügy. Tönkrement a kapcsolatunk. :-(
    előzmény:
    girl27 (4)
    2013-12-03  18:55
  15. 2013. december 3. 19:026.
    Köszi a kedves szavakat! Szép estét! :-)
    előzmény:
    csutak51 (3)
    2013-12-03  18:55
  16. 2013. december 3. 18:595.

    A blogod a linkre nem jön elő, de azért Rádleltem!

     

     

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  17. 2013. december 3. 18:554.
    ki az apja? és miért nem vállalja a babát?
    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  18. 2013. december 3. 18:553.

    Bocs, ha a neved nekem nem mond semmit, de ismeretlenül is gratulálok!

     

    A leendő kisbabádhoz is, és ahhoz is, hogy egyedül vállalod! Gondolom, minden oldalról alaposan átgondoltad?!

     

    Ha meg igen, mi a csudának kellene törődnöd mások, pláne ismeretlen emberek Neked nemtetsző/nem kedvező véleményével?

     

     

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43
  19. 2013. december 3. 18:532.

    azért mert nem éltek együtt,nem jelenti azt,hogy az apa nem vállal szerepet.

    Eleve tartásdíjat fizetni fog(kell) és látogatni is fogja,gondolom.

    előzmény:
    nori1984 (1)
    2013-12-03  18:43

Címlap

top