Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Meccsnézés a családban?!

RókaÚr
Létrehozva: 2019. október 26. 18:24

Szombat délután öt óra után zajlik az Újpest – Zalaegerszeg NB I-es labdarúgó mérkőzés.


Én felnőtt férfi vagyok, de vacsora közben belehallgatva ebbe az UTE – ZTE mérkőzésbe olyan trágár rigmusok ütötték meg a fülemet -a szurkolók által skandálva-, ami még számomra is túl tömény.


Szerintem elszomorító, hogy ebben az időpontban, már a sportcsatornát sem kapcsolhatja az ember a gyerekek jelenlétében. Mi lesz, ha az UEFA kötelezi az MLSZ-t és az MTVA-t, hogy a hazai labdarúgó mérkőzéseket, csak este 10 után adhatják le korhatáros tartalomként?


Napközben is vigyázni kell, hogy a felvételről leadott magyar NB I-es labdarúgó mérkőzésekre nehogy rákapcsoljon az ember a kisgyerekek jelenlétében, ha mesét szeretnének nézni.


Hogy lehet az, hogy egy ilyen szinten trágár műsor nem korhatáros (nincs semmilyen sárga karika)?


 



#UEFA @UEFA #NMHH @NMHH


 


  1. 2019. október 27. 11:313.

     


    Ki van zárva, hogy az utcán ilyeneket ebben a gyakoriságban és „választékosságban” halljon. És mivel a zajmikrofonokat az MTVA helyezi ki -M4Sport- a nézők elé és kapcsolja be, így maga a műsor trágár. Ezeket kikapcsolva, már sokkal kevesebb szűrődne be abból, ami a lelátókon folyik és amit a szervezők megengednek (felszólítják ugyan a szurkolókat a sportszerű szurkolásra, de nyugodtan közölhetnék velük hasonló esetekben, hogy a második félidőben kiürítik a lelátókat, amennyiben az adott, nagyszámú csoportok, még mindig nem a megfelelő módon szurkolnak).


    Változtatások nélkül, ebben a formában nyugodtan adhatnák az NB I-es labdarúgó mérkőzéseket este 10 után korhatáros tartalomként.


     


    A másik megoldás, hogy nem veszik fel a nézőtér zajait direkt módon.


     


    A harmadik, hogy előbb utóbb jönnek az UEFA szankciók, ha ez így folytatódik.


     


    előzmény:
    Nikita 666 (2)
    2019-10-26  21:06
  2. 2019. október 26. 21:062.

    A műsor nem trágár.


    A lakosság zöme trágár. Ennyit mindenütt hall a gyerek az utcán. Megfelelően nevelt gyerek nem fog azonosulni a trágárkodókkal.

Címlap

top