Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munka kisgyermek mellett

Cicka
Létrehozva: 2019. december 2. 09:46

Kedves Fórumozók, a segítségetekre, ötleteitekre lenne szükségem. A kislányom 2 éves, GYES-en vagyok vele, de el kell kezdenem dolgozni az anyagi forrásaim szűkössége miatt. A korábbi munkahelyemen nem tudom folytatni a munkát, mert igen sokat kellene ingáznom, ezt jelenleg nem engedhetem meg magamnak. A gyerkőcöt már elkezdtem beszoktatni bölcsibe, de nagyon sokat betegeskedik, így igen sokat van itthon. Plusz van rá esély, hogy egyedül maradok vele a közeljövőben, így olyan anyagi megoldást kell találnom, hogy egyedül is el tudjam látni, ha úgy hozza a szükség. Ha valaki került már hasonló helyzetbe, azaz nem tudott feltétlenül fix munkaidős állást vállalni kisgyermek mellett, megírná, hogy hogyan oldotta megy a helyzetet? Milyen munkák vannak, ahol nem az a lényeg, hogy 8-17-ig bent legyél, hanem hogy el legyen végezve? Előre is köszönök minden ötletet.

  1. 2019. december 14. 21:276.

    Sziasztok!


    Kedves Kérdező!


    Én nekem egy 20hónapos kislányom van. Itthon vagyok vele.


    Június környékén sajnos már szóba került itthon, hogy nincs más választás és vissza kell menjek dolgozni. Sajnos szeptembertől már nem volt hely a bölibe, így gondoltam, akkor majd januártól. Hát közölték, hogy telt ház , szóval ne igen számítsak rá, hoogy bekerül. Hát egész elkeseredtem.


    Míg nem júliusban egy kedves barátnőm, akinek a  kislánya két éves megkeresett, hogy nincs e kedvem online munkázni. Megmutatta nekem, hogy mennyit keres vele, hogy nem házal csak a facebookon posztolgat és 1-2óra reggel vagy este ágyból, vagy kávé mellett . Hát mint szerintem minden ember én is a legszkeptikusabb voltam az ilyen jellegű munkával kapcsolatban . -Avonoztam és magamnak/családnak mai napig rendelek, de nekem soha nem hozott hasznott. - Nos ,de ez más volt, és mivel egyébként használtam a termékeket , gondoltam ha másnak nem is magamnak rendelek és a 23% megtakarítás kecsegtetett. Nem is nagyon gondoltam arra, hogy nekem pénzem lehet belőlle. Aztán  második hónaptól kezdve már a klub számlámon is láttam a pénz mozgást nem csak a termékek után az már kezdett hihető lenni. 


    Mára már nem szeretném bölibe adni a kislányom, sőt az már biztos , hogy 2021 januárja előtt nem is szeretném sehova se adni. 


    Most már bizony nem 25ezerből kell majd megéljünk márciustól, hanem úgyyan azon a szinten lehetünk mint eddig, vagy nagyobb.


    Szeretem amit csinálok két gyerek mellett és bizony saját magam főnöke vagyok, nem kell itthonról elmennem és 8órában másnak megkeresni a pénzét. Hanem magamnak keresem.


    És kijelenthetem, hogy nekem azért fizetnek, mert naponta egy-két órát facebookozom!


     


     

  2. 2019. december 3. 22:145.

    Nekem webáruházzal kapcsolatos munkám volt. A termékekhez tartozó leírásokat kellett lefordítani és feltölteni az oldalra. Minimális számítógépes ismeret kell hozzá meg helyesírás és alapfokú angol. Iskola mellett csináltam, az óráimhoz igazítvai. Ilyesmit akár otthonról is lehet csinálni, viszont nem fizet valami jól... 

  3. 2019. december 2. 19:424.

    Laborban dolgoztam sok éven keresztül, a végzettségem agrár irányú, felsőfokú. Angol, német középfok, némiképp frissítésre szorul. De elég sokféle munkát végeztem még anno, az iskoláim alatt, és nem gond, ha valami újba kell beletanulnom. Természetesen az ezen információk alapján adott tanácsok is érdekelnek, de az is, hogy más milyen módon lábalt ki az ilyen helyzetből - hátha az is ad valami ötletet. Egyébként vidéken lakom.

    előzmény:
    antironia (2)
    2019-12-02  11:43
  4. 2019. december 2. 12:443.

      pont ez jutott eszembe a TI  nyito felveteset olvasva , amikor meg nem lattam a Tiedet .

    előzmény:
    antironia (2)
    2019-12-02  11:43
  5. 2019. december 2. 11:432.

    Mi a szakmád? Milyen területen szereztél korábban tapasztalatot? Beszélsz-e nyelveket? ...... És még van pár lényeges tényező, amit tudni kéne ahhoz, hogy bármit is javasoljunk. szerintem. :)

Címlap

top