Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mercilon komoly mellékhatá

Torolt_felhasznalo_150402
Torolt_felhasznalo_150402
Létrehozva: 2006. január 1. 19:22

Sziasztok,

17 éves koromban kezdtem el Mercilont szedni, és egy évre rá trombózist kaptam. Néhány hónappal a trombózisom előtt unoka nővérem szintén trombózist kapott, ő a trombózisa előtt 4 hónappal tért át a Mercilonra. Mivel egyenes ági rokonok vagyunk, így magától értetődött, hogy  családi örökletes betegségről van szó, de a későbbi nagyon komoly vizsgálatok során kiderült, hogy két teljesen különböző autoimmun betegség okozta a trombózist nálunk. Az esélye hogy egy családon belül két alapból ritka autoimmun betegség véletlenszerűen kialakuljon szinte 0. Unokanővéremnek protein S és C hiánya van, nekem Antifoszfolipid szindrómám. A betegségem következtében három kisbabát veszítettem el a terhesség közben kialakult HELLP szindróma miatt, mivel az első baba tüdő embóliát kapott, a másik kettő 25. hétre született, és csak 2 napot élt. 

Mivel mindketten Mercilont szedtünk, és ez volt az egyetlen közös bennünk a trombózis előtt, megkérdeztem, mi az esélye, hogy a fogamzásgátlótól alkult ki az alap betegségem (APS), és kiderült, hogy van rá esély. Később amikor Székesfehérváron bent feküdtem a kórházban, az egyik betegszállító mondta, hogy nem én vagyok sem az első, sem az utolsó , akinél autoimmun betegség alakult ki a Mercilon szedése után, mert valószínűleg kijött egy rossz széria, és többeknél is ilyen betegséget okozott. Szóval elültette a bogarat a fülembe... Most próbálok valami infóhoz hozzájutni ezügyben. Ha veletek történt hasonló, vagy ismertek valkit, akivel ez megesett, kérlek jelezzetek vissza, mert tényleg nagyon kiváncsi vagyok, hogy én az fiatal kormban teljesen egészséges lány mitől lettem APS-szindrómás, és miért kellett keresztül mennem 23 éves koromra három baba elvesztésén.

Köszönöm, HOLLY

  1. 2019. november 25. 01:1690.

    Kinek mi a véleménye erről?

    előzmény:
    Borbee (89)
    2019-11-25  01:15
  2. 2019. november 25. 01:1589.

     


    Ezért ne szedj fogamzásgátló tablettát

  3. 2012. március 29. 11:5688.

    Sziasztok!

    Én 25 évesen stroke-t kaptam tőle.Azota ilyet típusú szer nem kell.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_398971
    Torolt_felhasznalo_398971
    2009. szeptember 22. 10:1587.

    Szia Sucsak,

     

    Nagyonbolcs dontes volt abbahagyni, csak a szervezetedben a gyogyszer miatt kialakult osztrogen tultenges a gyogyszer letetetelevel meg nem szunik meg, mert az osztrogen nem urul ki. Egyetlen modja a kompenzalasanak a progeszteron bejuttatasa a szervezetedbe. Valoszinuleg te is termelsz, de keveset.

    A progeszetron kepes az osztrogen kordaban tartani, semmi mas.

     

    Ezert kapsz ujra es ujra trombozist...

     

    Termeszetes progeszteronnal teljesen meg fog szunni ez az allapot.

    előzmény:
    sucsak (79)
    2009-01-06  22:19
  5. Torolt_felhasznalo_398971
    Torolt_felhasznalo_398971
    2009. szeptember 22. 10:1086.

    Igen, attol... a Mercilonban es tarsaiban levo hatalmas mennyisegu szintetikus osztrogen elvekonyitja az erfalakat es verrog kepzodest idez elo, fuggetlenuol attol, hogy van-e hajlam a csaladban vagy nincs. Trombozist, tudo-emboliat vagy stroke-ok okozhat...

    Es meg nem beszeltunk sok mas nogyogyaszati gondrol, amit okoz(hat)

     

    El kell olvasni a betegtajekoztato apro betus reszet...

     

    Miert nem tesz senki semmit? Mert a gyogyszeripart a profit erdekli, nem az hogy nekunk jo legyen.

    előzmény:
    Makika (85)
    2009-08-30  22:03
  6. 2009. augusztus 30. 22:0385.

    Szia!

    Tágra nyilt szemekkel olvastam az általad leírtakat!Én kb 2 éve szedtem a Mercilont egy fél éven keresztül...majd mikor mentem következőnek a dokihoz kiiratni, megállapitotta hogy trombózisra hajlamos vagyok és abba kellett hagynom a szedést!Azóta semmilyet sem szedtem!

    Szerintetek lehetséges hogy ettől alakult ki!?Tudtommal senkinek nem volt trombózisa  a családomban!De ha ez igy van miért nem tesz senki semmit?Miért nem tiltják be azt a gyógyszert?

    előzmény:
    Holly (1)
    2006-01-01  19:22
  7. Torolt_felhasznalo_921128
    Torolt_felhasznalo_921128
    2009. augusztus 30. 21:5284.
    Nekem sem volt bajom vele
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_826532
    Torolt_felhasznalo_826532
    2009. augusztus 12. 15:0383.

    Sziasztok! Én kb. 6 éves szedem a Mercilont, eddig minden probléma nélkül. A most olvasottak viszont megrémítenek kicsit.

    A 6 év alatt még nem tartottam szünetet, ti szoktatok? Mennyi ideig?KÖszi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_628866
    Torolt_felhasznalo_628866
    2009. Április 9. 10:1982.

    SZia,

    ez mindenkinél más és más.

    Nekem is a 3-4-5. napon jön meg az utolsó tabletta beszedése után. Én már 10 éve szedem a Mercilont, és a legjobb dokikhoz járok. Eddig egyik sem firtatta, hogy miért ezt szedem...

    Az első időszakban nekem is voltak köztes vérzéseim, de a dokik azt mondták, hogy ez rendben van. Amíg a szervezet meg nem szokja, ez van. Most már 10 év után is előfordul évente egyszer-egyszer, hogy közben vérzek 1-2napot - ez is rendben van, mert más dolgok is közbeszólhatnak (stressz, hormonszint, stb.), így nem kell különösen aggódni, csak ha már rendszeressé válik..

     

    Az első években pedig a menstruációm 5-6 napos volt.. ami lassan csökkent, és most már nagyon gyenge és 3-4 napig tart.

    Az első években a 3. napon jött meg az utolsó tabletta beszedése után, most már a 4. vagy 5. napon (gondolom ahogy a hossza is változott, úgy változott a napja, amikor megjön).

     

    A Mercilonnal kapcsolatban semmi rossz tapasztalatom nincs, bár .. nehéz ezt kijelenteni, mert más és más stílusú életet élünk, és ki tudja, mi mit okoz... Nekem elég stresszes az életem, .. és ha pattanásos a bőröm, vagy hajlamos vagyok a meghízásra, azt én nem a gyógyszernek tudom be.. de ki tudja.

    A lényeg, hogy különösebb komplikáció még nem volt.  Reméljük így is marad..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_986288 (77)
    2009-01-06  21:18
  10. Torolt_felhasznalo_417691
    Torolt_felhasznalo_417691
    2009. január 26. 11:3381.
    Volt már valakinek olyan, hogy több napig nem jött meg a menszesze fogamzásgátló szedése után???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_417691 (80)
    2009-01-26  11:05
  11. Torolt_felhasznalo_417691
    Torolt_felhasznalo_417691
    2009. január 26. 11:0580.

    Sziasztok!

    3 évig szedtem fogamzásgátlót, utána a szervezetem nem bírta, és a doki felírta a Mercilont! 1 hónapig szedtem, múlt héten szombaton vettem be az utolsó szemet, és még mindig nem jött meg. Tegnap kellett volna egy új levelet elkezdenem, de nem vettem be. Terhes tuti nem vagyok, mert 1 hónapja nem voltam senkivel...

    előzmény:
    nikcyke (88)
    2009-01-20  14:58
  12. 2009. január 6. 22:1979.

    Sziasztok!

     

    Holly!

     

    Én is szedtem a Mercilont. Már nem emlékszem mennyi ideig, talán 1.5- 2 évig. 2003- ban kaptam trombózist. (Amit mellesleg az orvosok nem akartak elhinni, mert nem volt dagadt, piros a lábam... ). Akkor természetesen abba kellett hagynom minden hormonális fogamzásgátló használatát. Amit akkor sem bántam, így utólag meg főleg.

     

    2005. szeptemberben lettem terhes teljesen spontán módon, és minden rendben is volt. 2006. szeptemberben ismét terhes lettem, és 2007. márciusban ismét kórházba kerültem trombózissal. Én is injekcióztam magam, egészen augusztusig.

     

    Az első trombózis után csináltak valami kivizsgálást, bár már nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy még Debrecenbe is el kellett mennem. Akkor a genetikai vizsgálat negatív lett. Aztán mégis újra trombózisom lett...

     

    Most semmit nem szedek, és nem is bánom! Sokkal tisztábbnak érzem a szervezetem, és egyet értek Dream Catcher- rel!

    előzmény:
    Holly (1)
    2006-01-01  19:22
  13. 2009. január 6. 22:0578.

    Lányok,

     

    Egyre több helyen hallom-olvasom, hogy a fogamzásgátló milyen károkat okozott a szervezetben. Sajnos a saját bőrömön is tapasztaltam. Durva beavatkozás abba a csodálatos rendszerbe, ami bennünk működik.

    Azt tanácsolom, ne szedjétek! Van más megoldás is!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_986288
    Torolt_felhasznalo_986288
    2009. január 6. 21:1877.

    Szia!

     

    Holnap fogy el az első 21 mercilonom. Érdeklődnék, hogy neked a 7 napos szünetben melyik napon jött meg a menzeszed? Igaz, hogy elvileg ha mindig kb percre pontosan veszem be akkor megjönni is így fog?

    Barátnőm mondta, hogy neki más tabiktól a szünet 4. napján jött meg és még tartott mikor az új levéllel elkezdte szedni. Én azt gondoltam, hogy a 7 szünetelős nap alatt nem csak megjön, hanem el is múlik. Te mit tapasztaltál konkrétan a mercilonnal? Gondolom már nem emlékszel, de kb mennyi idő alatt fog ez beállni, hogy mindig ugyanakkor jön meg?

     

    Előre is köszi!

    Ági

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_531628 (76)
    2009-01-03  13:29
  15. Torolt_felhasznalo_531628
    Torolt_felhasznalo_531628
    2009. január 3. 13:2976.

    szia, én kb.10 évig szedtem a mercilont, nem volt tőle semmi bajom, úgyhogy ne aggódj, nemmindenkire hat rosszol.Most hagytam abba, mert meg akarom tisztítani a szervezetem tőle.Hogy erre az abbahagyásra hogyan reagál a szervezetem, még nem tudom.....

    Ha valakinek vannak ezzel kapcsolatos tapasztalatai, kérem, írja le ide. köszi:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_986288 (75)
    2008-12-27  00:33
  16. Torolt_felhasznalo_986288
    Torolt_felhasznalo_986288
    2008. december 27. 00:3375.
    ja, 9. szemet szedtem be ma, így még magamon nem látom, h milyen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_986288 (74)
    2008-12-27  00:30
  17. Torolt_felhasznalo_986288
    Torolt_felhasznalo_986288
    2008. december 27. 00:3074.

    Üdv.

     

    Nincs elég hozzászólásom, ezért nbem nyithatok új topicot, de szeretnék jó tapasztalatokat hallani a Mercilonról. Kérlek titeket, írjatok ha nem kavart be a libidótokba, vagy szebb, kevésbé zsíros, mitesszeres vagy pattis tőle a bőrötök, avagy nem híztatok egy dekát se, kevesebb ha megvan, ha nem lettetek depressziósok stb. Tudom, h minden gyógyi káro, és mindenkinek más jó de nekem kiírta a doki eléggé hasraütős módszerrel pedig nagyon nehéz volt rászánni magam. Sok rosszat írnak a tabiról, de élő ember meg dícsérte nekem. Légyszi valami jót is írjatok!

    Előre is nagyon köszi!

    Ági 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_534582
    Torolt_felhasznalo_534582
    2008. október 30. 07:0673.
    Sziaszto!k Tudna valaki segíteni? Abbahagytam a Mercilon szedését, és szeretném tudni, hogy van-e még hatása egy ideig, vagy azonnal teherbe eshetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858106 (72)
    2008-03-10  13:56
  19. Torolt_felhasznalo_858106
    Torolt_felhasznalo_858106
    2008. március 10. 13:5672.

    Szia!

     

    Ez minden gyógyszernél így van,mikor elkezded szedni az első tablettákat.Ez a pecsételő vérzés,ez teljesen normális,nekem is volt.A második havi adagnál ez már nem fog jelentkezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707633 (68)
    2007-02-22  13:07
  20. Torolt_felhasznalo_260262
    Torolt_felhasznalo_260262
    2007. augusztus 10. 14:0171.

    Szia!

    Sajnálom az esetedet, sajna minden gyogyszernél előfordul mellékhatás sajnos.  No igaz ez a topicinditot nem boldogitja.

    Én 3 évig szedtem aztán terhesség után most istmét.Nekem semmi rossz hatása nemvolt, sőt meglepődtem, hogy nem hizok tőle, mert ezzel is rémisztettek... Szoval nekem ez volt az első gyogyszerem és most is ezt szedem.Remélem már nem is lesz semmi negativ hatása.

                                         

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_173125
    Torolt_felhasznalo_173125
    2007. június 7. 17:5070.

    Sziasztok!Én 2 és fél hete szedem a mercilont és 5 napig rendesen menstruáltam és utána pecsételő vérzésem van minden nap.Ugyan egyre halványul de nem természetes és ráaásul sötétbarn színe van.Segítsetek,ez az első fogamzásgátló amit eddig szedtem!ÉS eléggé rémisztő.Ja és jól szedem mert akkor kezdtem amikor megjött!Adjatok tanácsot!Előre is köszi!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. Április 29. 14:5269.

    Hello!

    Mennyi idő után biztos a Mercilon hatása? Napok vagy hetek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_707633
    Torolt_felhasznalo_707633
    2007. február 22. 13:0768.

    Sziasztok!

    Én is nem rég szedem a gyógyszert de elég fura...barnás véres folyásom van ...pedig már 2hete szedem...! Mikor fog ez elmulni?És ugye az nem jelenti azt hogy nem hat mert ...akkor azt hiszem nagy bajban vagyok!!!!!!Légyszi valaki olyan irjon már aki volt már ilyen helyzetben vagy hasonloan kezdödött neki:S peace!!!!!!!!FONTOS LENNE!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_528310
    Torolt_felhasznalo_528310
    2006. november 30. 10:1967.

    sziasztok!

    Én most kezdtem el szedni a mercilont a vérzésem elvileg elmúlt azóta mégis sötétbarna folyásom  van! Ez normális? Remélem elmúlik!?? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top