Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Levendulaszörp keserű?

KovacsRebi
Létrehozva: 2018. július 22. 17:06

Kedves gyakorlott szörpgyártó háziasszonyok!


 


Tavaly ittam először levendulaszörpöt, és nagyon ízlett. Idén én is megpróbálkoztam vele, és elsőre fantasztikusra sikerült. Amint elfogyott, nekiveselekedtem a második főzetnek. Mindent ugyanúgy csináltam, kivéve, hogy nem friss, hanem szárított levendulát használtam. Viszont teljesen más ízt kaptam. Keserű lett, és így már nem is ízlik annyira, túl domináns a kesernyés íz. Próbálkoztam harmadszorra is, és az is keserű lett. Mi lehet szerintetek az oka? Csak annyi, hogy friss volt a levendula? Vagy valami máson is múlik?


 


Úgy csináltam, hogy a vizet (kb 1 liter), citrom levét (3 citrom leve), cukrot (kb 1 kg) felforraltam, majd elzártam a szirupot, és utána beledobván a levendulát (kb 2 csokornyi) áztattam 20-24 órát át.


 


Ha lenne tippetek, min változtassak nagyon örülnék! Köszönöm!

  1. 2022. Április 10. 08:353.

    Üdvözlök mindenkit!


    Sajnos én is csak megerősíteni tudom ugyanezt. Többszöri próbálkozásra sem sikerült "elbánni" a keserűséggel. Végül bánatomban rendeltem Picur szörpöket online :) Kevés cukor, semmi mesterséges adalék, viszont sok sűrítmény, és nagyon finom mindegyik szörp. Szívesen ajánlom.


    Szép napot!

  2. 2020. július 15. 22:572.

    Kedves Rebi! 


     


    Tökéletesen ugyanígy történt velem is a héten. El vagyok keseredve mert ígértem ajándékba barátoknak a második főzetből de ihatatlan. Sikerült kideríteni mi volt az ok? 


    Anett

Címlap

top