Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szexmentes útitárskeresés?

krix
Létrehozva: 2012. június 12. 21:27

Sziasztok!

 

A véleményeteket és a tanácsaitokat szeretném kérni: szerintetek létezik erotikamentes útitárskeresés?

 

Fiatal nő vagyok (20-on túl, 30-on innen) és sajnos úgy alakult, hogy idén egyedül mennék nyaralni. Viszonylag új még nekem ez a helyzet (3 éves kapcsolat ért véget nemrég), és most szembesülök azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak az üdülni vágyó egyedülállók!

 

Próbáltam az interneten útitársat keresni, de a kapcsolódó honlapok, fórumok gyors átfutása után a következő (nem reprezentatív :D ) eredményt kaptam: a férfiak szinte csak és kizárólag kaland/társkeresés céljából keresnek maguknak útitársat, hölgy útitárskereső alig akad, vagy teljesen más korosztályba tartozik, mint én.

 

 

Ti voltatok már ilyen helyzetben? Tudtok tanácsot adni?

  1. 2019. november 30. 00:3344.

    2020 január végén nyaralást szervezünk Ázsiába. 


     


    A program:


    Malajzia, Kuala Lumpur - városnézés (2 éjszaka)


    Kambodzsa, Siem Reap - Angor templomváros-kirándulás (2-3 éjszaka)


    Thaiföld, Bangkok - városnézés (3 éjszaka)


    Thaiföld, Phuket - tengerparti pihenés (6 éjszaka)


    Katar, Doha - városnézés (1 éjszaka)


     


    Szállás kipróbált 4-5 csillagos szállodákban (reggelis ellátás).


    Utazás Qatar Airways légitársasággal.


    Utazási asszisztencia az egész út során.


    Ár: 1799 euró/fő (tartalmazza a repülőjegyeket, szállásköltséget, vízumot, transzfereket)


    További info: azsia2020@gmail.com

  2. 2018. december 1. 12:4943.

    Persze léteznek működő útitárskereső oldalak is, igaz ez inkább utazásról semmint nyaralásról szól.:


    https://www.facebook.com/groups/vandorboy/


    Kalandorok mindenhol mindig lesznek, de ha előtte személyesen is találkoztok és elmentek túrázni ott azért sok kiderül a másikról. 


     


     

  3. 2018. július 31. 11:0942.

    szia. hasonló helyzetben vagyok. utazáshoz kiránduláshoz keresek intimitás nélkül egy naptól egy hétig terjedő időtartamban kizáróan nő utitársat. 46éves zala megyei nő vagyok. további információ 1971luciamaria@gmail.com

  4. 2018. július 31. 08:1741.

    Sziasztok. Szexmentes utazáshoz kirándulashoz /az egy napostol az egy hetesig / keresem utitarsamat  kizáróan nő személyében. 46 éves zala megyei nő vagyok. Tovabbi információ 1971luciamaria@gmail.com

  5. 2018. Április 24. 11:0140.

    Sziasztok lányok!


    HAa valakit érdekelne a szexmentes útitárs akkor bátran keressen meg...


    Nem iszom,nem dohányzom,sportos hapsi vagyok ..kezdő ,de nagyon lelkes utazónak számítok,mindenfajta utazás érdekelne de csak a sajátomat finansziroznám....  ha kiváncsi vagy  megérnlünk egy két levélváltást.....


    Legyen szép nyaratok .-)   Jozsó


    dreamka@freemail.hu

  6. 2017. június 29. 01:1839.

    Alom alom edes alom,almodnek!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252580 (38)
    2017-06-26  18:42
  7. Torolt_felhasznalo_252580
    Torolt_felhasznalo_252580
    2017. június 26. 18:4238.

    Hali.


    Most őszintén.Elutazunk együtt és első két nap tartjuk a távolságot de jól érezzük magunkat.Este leülünk vacsorázni majd két pohár bor után még táncolunk is....vagy valami olyasmit Szóval tetőfokára hágnak az érzelmek de vissza lesz fojtva mert meg lett ígérve.


    Én kopogok elsőnek a szobád ajtaján vagy te surransz át?Vajon....

  8. B
    B
    2017. június 26. 15:4737.

    Szia, Ha még nem késik a válasz, hát résen légy!! Tavaly előtt regisztráltam egy utastárs keresőn. Mi bajom eshet? jelszóval :-) Egy illedelmesnek tűnő pasi ( 38) jelentkezett is. Kikötötte, hogy álmai útjához keres női társat, de ez naturalista.... Párszor beszéltünk telefonon, normálisnak tűnt.... Amikor elindultunk, kiderült, hogy karcolja az 50-et.. Az a szőrös törpe pankrátor kiadás.... a naturalista strandot ( belföld még) ki lehet bírni, de egyéb beteg igényei is voltak. ( még most is nehezemre esne elmesélni) Miután ezen kiakadtam ( elvileg nem bír nekem ellenállni... ) másnap hazautaztam, és minden létező helyen letíltottam. Végül a tesómmal mentem ki pár napra a tengerhez. Good luck :-)

  9. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. augusztus 27. 17:3336.

    szerintem hülyeség utitársat keresned a nyaraláshoz. egyedül kicsit elmerenghetél magadon,az életen, a céljaidon. igai kikapcsolodás lenne. ráadásul ahova mész tudsz ismerkedni pillanatok alatt.

    de ha egyedül mész, még nem vagy magányos!

    arrol már nem is beszélve hogy 3 éves kapcsolaton vagy "tul" pláne kéne egy kis magaddal levés....

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  10. 2013. augusztus 27. 17:2435.

    Kedves rozy77!

     

    Ajánlom neked a Fehérvár Travelt, ők vállalnak társítást! Én velük voltam 2 évvel ezelőtt, és egy nagyon szimpatikus, korombeli hölggyel társítottak.

    előzmény:
    rozy77 (34)
    2013-08-24  20:05
  11. 2013. augusztus 24. 20:0534.

    Sziasztok ! Örülök , hogy előkerült ez a téma . Második éve nem sikerült a neten utitársat találnom . Még az én korosztályomban / hatvanas hölgy vagyok / is úgy szólnak a hölgyek hirdetései  , hogy mindegy , hogy férfi , vagy nő a keresett utitárs . Hát erre én nem  válaszoltam , gondolván úgyis a férfiaké az elsőbbség . Elsősorban európai körútakra kerestem társat , a barátaim vagy jártak már arra , vagy éppen pénzszűkében voltak , vagy inkább nyaralós , láblógatós utat választottak stb.

    Nekem sem sikerült valódi utitárskereső oldalt találnom !

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  12. 2013. augusztus 23. 13:2133.

    Tisztelt nyelvészprofesszor úr!

     

    Köszönöm értékes hozzászólását, elismerem, sajnos a mai napig gondban vagyok az összetett szavak helyesírásával.

     

    Amúgy a topikindító (azaz én) már nem keres útitársat, sem férfit, sem nőt. :)

    előzmény:
    Catilina (31)
    2013-07-25  11:35
  13. 2013. július 25. 11:5432.

    Szexmentes útitárskeresés?

     

    Szomszédasszonyom megállított a kapuban ma reggel.

    Azt kérdezte a cikkel kapcsolatban, hogy "kedves ifiasszony, akkor minek menjek, úgy mi értelme van"

    Na, ja.Ilyen is van, ezek szerint.

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  14. 2013. július 25. 11:3531.

    „Szexmentes útitárskeresés?”

     

    Ez így azt jelenti, hogy szex nélkül szeretnél útitársat keresni, de az nincs benne, hogy az útitárs megtalálása után, az úton lesz-e szexmentesség.

     

    Ha azt szeretted volna kérdezni, hogy szexmentes útitársat talász-e, azt így kell:

     

    szexmentesútitárs-keresés,

     

    mivel a szexmentes nem a keresésre, hanem az útitársra vonatkozik, a keresés pedig a szexmentes útitársra. A szexmentes útitárs az két szó lenne, igen, de birtokos viszonyban van a keresés szóval, ezért, mivel jelöletlen szerkezetekben (ha nincs kiírva konkrétan a például a birtokos esetet jelző hang – keresése, tehát -e lenne esetünkben) egybe kell írni a birtokost a birtokkal, a két szó (példánkban a szexmentes útitárs) egybe tartozik, egybe kell írni, és kötőjellek kötjük hozzá a birtokot (keresés[e]).

     

    De mivel valószínűleg nem feltétel az impotencia, sem a teljes szexuális élet megtagadása, nem szexmentes útitársat keresel, hanem 

     

    szexmentes útra szeretnél útitársat keresni.

     

    De ez már csak kötekedés. Ahogy az összes többi. De azért jó tudni :)

     

    Jó nyaralást!

     

     

    (ui: csak férfit keresel?)

     

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  15. Sas
    Sas
    2013. július 24. 22:4730.

    szia! bocsi szexmentesre gondoltam csak elirtam.

    jövö hét 29 töl 7 ig tart

    előzmény:
    LINA (29)
    2013-07-24  22:18
  16. 2013. július 24. 22:1829.

    Bocsi,csak egy éve indult a topik.

     

    Szóval

    -se pia,se szex

    - vagy pia mehet,szex nem

    -vagy szex mehet,pia nem

    előzmény:
    LINA (28)
    2013-07-24  22:12
  17. 2013. július 24. 22:1228.

    Na,akkor te most "szeszmentes",vagy szexmentes utitársat keresel?

     

    Mert azért az nem mindegy a jelentkező szempontjából!

     

    A TI két éve(!) szexmenteset keresett.

    előzmény:
    Sas (27)
    2013-07-24  21:59
  18. Sas
    Sas
    2013. július 24. 21:5927.

    sziasztok! én szeszmentes utitársat keresek julius 29

    i indulással,magam mellé 1 nö személyében aki szeretne pihenni

    jó felfogású.Sajna most derült ki hogy egyedül megyek,

    ha csak  valakit érdekel az út,akkor az e-mail emen tud péntek kora délutánig jelezni.Köszönöm!

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  19. 2012. június 16. 22:4626.

    A nyitóban írja:

     

     "Próbáltam az interneten útitársat keresni, de a kapcsolódó honlapok, fórumok gyors átfutása után a következő (nem reprezentatív :D ) eredményt kaptam: a férfiak szinte csak és kizárólag kaland/társkeresés céljából keresnek maguknak útitársat,"

     

    És a topik címe is a szexmentességet említi, nő általában férfival szexel. Igaz, nővel meg szexmentes.

    előzmény:
    gerbera24 (25)
    2012-06-16  19:20
  20. 2012. június 16. 19:2025.

    Lehet, hogy elkerülte a figyelmem, de sehol nem írta a topicindító,hogy férfi utitársat akar.

     

    Egy társasutazáshoz nem olyan egyszerű partnert keresni.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (6)
    2012-06-12  21:40
  21. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. június 16. 18:4424.
    De mért nem a barátnődet viszed?
    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  22. 2012. június 16. 18:3323.

    Sziasztok!

     

    Nagyon ismerős a sztorid Quattt!  Én is hasonlóan jártam. Pár évvel ezelőtt én is útitárskeresésre adtam a fejem. Elkezdtem útitárskereső oldalak nézegetését, de egyikből se lett semmi. Aztán szabim előtt 2 nappal feladtam egy hírdetést az iwiwen. Másnap válaszolt egy lány, akivel egy nappal később telefon beszéltem. Ezt követően még azon a héten személyesen is találkoztunk, majd néhány nap múlva már a tengerpartot élveztük. Nagyon jól sikerült a nyaralás!!!! Azóta is tartjuk a kapcsolatot és még kétszer mentünk el együtt nyaralni. 

     

    Tavaly felmerült, hogy nem fogok tudni ezzel a lánnyal nyaralni menni. Több helyen is adtam fel hírdetést. A szövegbe azt is beleírtam, hogy lányt keresek. Eredmény: csak férfiak jelentkeztek. 

    Végül el tudtam menni a barátnőmmel. 

     

    Az idén is kérdéses a dolog. No, majd meglátjuk. 

     

    Üdv:Kaitahannah 

    előzmény:
    Qattt (18)
    2012-06-12  23:43
  23. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. június 13. 09:3922.

    Szia!

     

    Én elmennék veled utazni, garantáltan szex nélkül. Ha időm/pénzem engedné.

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27
  24. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. június 13. 08:4521.

    nem,nem letezik.

    muszaj dugnod!

     

    előzmény:
    krix (1)
    2012-06-12  21:27

Címlap

top