Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan legyek erős???

taszam
Létrehozva: 2010. június 17. 22:33

Sziasztok,

 

tanácsokat, ötleteket szeretnék kérni, szerintetek hogy tudok erős maradni ebben a helyzetben?

 

7 év után szakított velem a párom (bepánikolt a kapcsolattól, kicsit élni akar...), el is költözött.

Nemrég beszélgettünk és azt mondta, még mindig szerelmes belém, nincs másik lány.

Tökéletesen megbízom benne, nem is ez a gond.

 

Hanem, hogy azt tanácsolja mki, legyek erős, ne keressem, küzdjön Ő értem!!!

Ezt érzem én is, hogy tartanom kell a távolságot, de annyira nehéz

 

Nagyon nagyon bízom benne, hogy észhez tér, nem is zargatom, nem kiabálok, nem  erőltetem az újrakezdést, csak csendben várok...és nem tudom,hogy tudom ezt az időszakot túlélni..

 

Vannak itt olyanok, akik túllendültek ilyen időszakon és újra tudták kezdeni?

Tényleg segít, ha hideg, rideg maradok és nem mutatom ki, menniyre nagyon hiányzik??

  1. 2021. november 16. 01:40216.

    Én férfi vagyok, de kb 30 éves koromra tudtam oda eljutni, hogy elengedjem az egyoldalú szerelmet.


    Nem volt egyszerű és ma sem az, de ma már megy. Van X érzés, ami csak egy érzés és benned él, a másik emberben pedig nem. Még a szikrája sem!


    Ez fáj, de ennyi.


    ui.: Ma már látom, rengeteg emberrel kellene találkozni, vagy levelezni ahhoz, hogy két hasonló ember -férfi és nő- találkozzon. Tényleg annyira eltérő gondolkodású nőket találok néha, hogy csak nézek és érdekes az is, hol, kiket, milyen környezetben. Általában meglepő! :-)


    És igyekszem is rengeteg emberrel, nővel levelezést kezdeményezni, főleg itt a kovid alatt, hogy nehéz -vagy nem mindig javasolt- személyesen találkozni, tömegbe járni. Már azt is látom, kb hova érdemes írni -pl tájegység- és hogyan érdemes megkeresni az embereket.


    Ma azt látom, hogy a nők is ott szúrják el, hogy sok esetben nem nyitottak pl egy rövid beszélgetésre bárhol, vagy 2-3 e-mail/Messenger levélváltásra.


    Még mindig úgy akarjuk élni az életünket, ahogyan azt a 10-30 évvel ezelőtt forgatott mozifilmekben láttuk. Pedig az már akkor sem úgy történt.

  2. 2021. szeptember 6. 14:29215.

    Egyel sok spenotot es eros leszel.

  3. 2021. augusztus 14. 13:33214.

    Szia,


    Tudom, hogy már 10 éves a bejegyzésed, de megkérdezhetem, hogy mi lett a vége a sztorinak? Hasonló szituban vagyok én is jelenleg és nagyon érdekelne. 
    Köszönöm :) 

  4. 2010. július 19. 15:03213.

    tudtam én, hogy el fogsz tűnni :(

     

    Mi van most Veled, hogy állnak a dolgok?

    előzmény:
    taszam (184)
    2010-06-22  11:05
  5. 2010. június 30. 17:53212.

    Engem nem hívogat az exem és én sem őt.

    Igaz, nem is vérnyogtam sokat a szakításnál.

    Nem volt szerelmes,csak szeretett, hát mondtam, ott az ajtó. Azt, hogy bennem mit játszódott le akkor és azóta, csak én tudom.

    előzmény:
    -1- (208)
    2010-06-30  06:41
  6. 2010. június 30. 17:06211.

    hú, elnézést!! 4 hónapig voltunk KÜLÖN!!

    És amikor szakított velem 2 éve voltunk együtt!

    előzmény:
    sexpeare (210)
    2010-06-30  17:04
  7. 2010. június 30. 17:04210.

    Szia!

    Tyűűű, vissza olvastam az egészet... hát nem semmi. Minden esetre azt a következtetést vontam le, hogy szakítás idelyén/után jobb NEM keresni a férfit! Annyira sajnálom a történteket, annyira nehéz ez, én is át estem rajta, gyomorideggel keltem, gyomorideggel feküdtem, nem találtam a helyem, közös baráti társaságunk volt, szóval folyton felbukkant, és olyankor nem tudta elviselni, ha nem szólok hozzá, kerülöm. Ahogy találkoztunk mindig magához akart húzni, nem tudta elviselni, ha ellököm magamtól. Szóval rettentő nehéz volt, de a szakítást magamnak köszönhettem. Volt egy pajzsmirigy műtéte. Illetve ki kellett venni a pajzsmirigyét, így folyton otthon ültünk, hónapokig nem mentünk shová, és ez engem felörlött. Piócaként viselkedtem, folyton hisztiztem mindenért, hibáztattam, hogy nem megyünk együtt sehova, míg elege nem lett, és kidobott. 4 hónapig voltunk együtt. Voltak futó kalandjai, de nem tudott elfelejteni, egyik napról a másikra arra eszmélt, hogy iszonyatosan hiányzom neki, amikor lefekszik, amikor felkel... Meggyógyult, elkezdtünk újra randizni 2 hónapig még egy csók sem csattant el, majd szilveszter hajnalban kibékültünk... Azóta együtt vagyunk, bár elég "olaszos" a kapcsolatunk, de mindent igyekszünk megbeszélni, próbálok urrá lenni a hisztijeimen, ő pedig nagyon édes. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljes mértékben rendbe hozzam a hibáimat, mert bizony azt, akit a legeslegjobban szeretek MIATTAM hagyott el. 

    Szóval van remény... a 4 hónap alatt pedig buliztam, pasiztam, barátnőztem, olvastam, ha olyan napom volt, és elviselhetetlenül hiányzott sírtam-rítam, berúgtam, sírva mentem haza, vagy épp a barátaim vittek haza, de soha nem felejtettem el. És mire kezdtem felrázódni vissza kaptam, és most boldog vagyok! Mert a boldogság nem azt jelenti, hogy minden tökéletes!!!!

     

    Azóta hogyan állnak a dolgok? Beszéltek??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. június 30. 07:33209.
    Igy igaz
    előzmény:
    -1- (208)
    2010-06-30  06:41
  9. -1-
    -1-
    2010. június 30. 06:41208.

    A férfi oldalát hiába is elemeznénk, annak még akkora értelme sem lenne, mint a női oldalról való láttatásak.

     

    A férfi nem hozott férfias döntést. A férfi egyszerűen odébbállt.

    A férfi nem érzi azt, amit egy nő, neki fogalma sincs arról, ami egy nőben ilyenkor végbemegy.

     

    Nála az, hogy újra és újra jelentkezik azt jelenti, hogy valahol sajnálja a nőt, és azt hiszi, hogy ezzel enyhítheti a nő fájdalmát.

    A férfi nem szeret szenvedést okozni még akkor sem, ha ez kívülről úgy tűnik. Pont ez a férfi gyengéje.

     

    És ezt a gesztust, mert ugye a férfi részéről ez egy értékelendő gesztus, a nő alapból félreérti, és tovább reménykedik a semmiben.

    Ezért a férfit felesleges hibáztatni, hiszen semmiféle ígéretet nem tett annak érdekében, hogy felszínen tarsa a nőben a folytatást.

     

    előzmény:
    bukfenc30 (205)
    2010-06-28  13:14
  10. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2010. június 28. 14:56207.

    Végülis mindenki úgy cseszi el az életét,ahogy akarja.Az a baj,hogy egy halál szerelmes lánynak hiába mondják 100-an,kivülállók,akik esetleg jobban átlátják a helyzetet,vagy már velük is megesett,hogy a srác csak szórakozik vele,a topikindító úgyis a saját feje után megy,hiszen bemagyarázza magának,hogy azért mert kéthetente egyszer felhívja a srác,még halálosan szereti,de vele élni persze nem akar.

    Biztos,hogy nehéz felismerni,hogy akit szerettünk 7 évig,az átvág,és hazudik nekünk,de sajnos ilyen is van.

    előzmény:
    bukfenc30 (205)
    2010-06-28  13:14
  11. 2010. június 28. 13:20206.

    Én egyébként úgy gondolom, hogy van ott másik nő a képben, csak amig az új seprű valamiért nem tud dönteni, vagy nem teszi le a voksát a pasi mellett, addig hősünk vissza-visszacsap, és talonban tartja az exét.

     

    Ha az új projekt bedőlne, akkor visszamegy exhez és könnyes szemmel bevallja, hogy még mindig őt szereti és nagyon megbánta amit tett.

    Ha viszont sikerül, akkor bingó, ex száma kitöröl, nevét elfelejt.

     

    Sajnos ez már csak így van.

    előzmény:
    bukfenc30 (205)
    2010-06-28  13:14
  12. 2010. június 28. 13:14205.

    Az egy dolog, hogy a lány hiú reményeket táplál.

     

    Az viszont egy másik, hogy mi a retkes kisnyúl f***ért hívogatja az az idióta, ha már egyszer döntést hozott????

     

    ha ő -ahogy valaki írta- felnőtt férfi, felnőtt döntéssel, akkor legyen már annyi tartás benne, hogy békén hagyja ezt a szerencsétlen lányt. nem vágta falhoz eléggé? nyilván látta, hogy a csajt megviseli a dolog, akkor mi a jóistenért kell hívogatni, és hiú reményekkel táplálni?

     

    férfias döntést hozott. férfiasan húzzon el a p****ba.

     

     

    előzmény:
    -1- (198)
    2010-06-25  06:36
  13. 2010. június 28. 12:56204.

    Szia, ilyenen en is atestem, durva volt, azt hittem itt a vilagvege, aztan nem lett. nekem kellett cirka masfel ev, mire helyrebillentem. Sird ki, ird ki magadbol, ami faj, es aztan emlkezz a szepre, jora. Ne vard vissza! Anno az en exem, egy masik no miatt lepett, majd vissza hizzam, azt akarta hazasodjunk ossze, aztan par honap mulva eskuvo volt, de nem velem! Az ember sokmindent lat es hisz amit atni es hinni akar:(

    Lepj tovabb amint tusz, es ezzel nem feltetleul uj kapcsolatra celzok, hanem valamire, amit eddig nem tettel, uj frizura, valami kreativ dolog vagy valami mozgasforma, vagy barmi, ami oromet okoz! Az ido is szep mar!

     

    Konnyu nem lesz, de majd jobban erzed magad, meglasd! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. június 28. 12:41203.
    a, és ami a lényeg: sosem vetítem az én érzéseimet másra, hanem meghagyom a szuverén jogot ahhoz, hogy úgy érezzen ahogy neki tetszik:DDD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_197456 (201)
    2010-06-28  12:34
  15. 2010. június 28. 12:39202.
    Nem én vagyok a topikinditó-drága. Én mindig tudom mit akarok:DDD és teszem is a dolgom:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_197456 (201)
    2010-06-28  12:34
  16. Torolt_felhasznalo_197456
    Torolt_felhasznalo_197456
    2010. június 28. 12:34201.
    Én biztos ott hagynám és keresnék valakit aki nem csak hiteget, és bolondít hanem igazán szeret és egy egész életre a társam akar lenni. Mert ez az ember bizonytalan és még nem tudja mit is akar, se veled, se nélküled.- Én hangsúlyozom minél hamarabb utat mutatnék neki, és sűrgősen elfelejteném.
    előzmény:
    fénycsillag (199)
    2010-06-25  07:55
  17. 2010. június 28. 12:07200.

    Milyen volt a 7vége?

     

     

    előzmény:
    taszam (191)
    2010-06-23  22:45
  18. 2010. június 25. 07:55199.

    Abszolút egyetértünk, én is igy látom:)

     

    A saját érzéseit próbálja ráerőltetni a srácra.

    előzmény:
    -1- (198)
    2010-06-25  06:36
  19. -1-
    -1-
    2010. június 25. 06:36198.

    Elhatároztam, hogy nem írok többet, mert ahogy te nézed / látod a kapcsolatot kettőtök között, az ellentmond minden józan gondolkodásnak.

     

    De ebben a hsz-ban ráadásul úgy nyilvánulsz meg, hogy az mégiscsak arra indított, hogy írjak.

     

    "Mi összetartozunk, játszhatjuk itt, hogy külön vagyunk, meg szakítottunk, de ma jelentkezett és ez is meggyőzött arról,nem tud és nem akar elengedni!! "

     

    Te arról beszélsz, amit TE gondolsz vagy éppen érzel. A másik mondott valami olyan hangsúlyos gondolatot, amire ezt alapoznod kellene?

     

    Azzal meggyőzött, hogy jelentkezett? Mi is itt nap mint nap jelentkezünk, de mégsem tudunk meggyőzni.

     

    Ő nem győzött meg téged másról, mint amit te hinni akarsz. Sőt pontosítok. Ő semmiről sem győzött meg. Te győzködöd magad egyfolytában.

     

    Azonkívül, hogy volt szép hét évetek, most begyűjtesz még pár keserves évet ezzel a hozzáállással, ha nem vagy képes belátni, hogy amit most teszel, az semmi más, mint sóvárgás valami után, ami eddig az életed része volt, de már elmúlt.

     

    Az, hogy ne add könnyen a "bőrödet", nem is értem mit jelent a te olvasatodban, mert azt vélem, hogy éppen hogy könnyen adod a "bőrödet".

    előzmény:
    taszam (190)
    2010-06-23  22:42
  20. 2010. június 24. 12:09197.

    "Nehéz volt ezeket az apró lépéseket megtenni, de ezt is azért teszem, mert tényleg abban bízom, ez észhez téríti!"

     

     

    Egyrészt lépéseket magad miatt tegyél, ne miatta, másrészt nekem mindig szemet szúr ha valaki azt írja, hogy a másikat észhez akarja téríteni.

    Hidd el észnél van ő, megkockáztatom jobban észnél van mint te. Tekintsük őt felnőtt férfinak, aki képes megfelelően dönteni, még akkor is ha ez a döntés nem melletted szól.

    előzmény:
    taszam (184)
    2010-06-22  11:05
  21. Torolt_felhasznalo_197456
    Torolt_felhasznalo_197456
    2010. június 24. 11:59196.
    Aki be pánikol egy kapcsolattól azzal nem szabad újra kezdeni mert csak a töltött káposzta jó újra melegítve.
    előzmény:
    taszam (1)
    2010-06-17  22:33
  22. 2010. június 24. 10:52195.

    Sajnos érzéki csalódás, amit érzel.

    Tavaly év  elején ért véget egy három éves kapcsolatom. Mindketten tudtuk, hogy game over, de húztuk, vontuk még egy darabig, majd januárban az ex mondta ki, hogy legyen vége. Baromira fájt, de nem kerestem. Én amúgy is elég makacs vagyok ilyen szempontból..

    Két hét múlva felhívott és félig sírva közölte, hogy nem akar teljesen elveszíteni. Szeretne segíteni, mellettem maradni, és tudjam, hogy számíthatok rá.

     

    Tudtam, éreztem,hogy hiányzom neki, hiszen hogy a fenébe ne, mikor három évig egymás életének részei voltunk. DE ezt a hiányt nem szabad összekeverni azzal, hogy hiányzol, mint nő, mint szerelem..

     

    Ha így lenne, akkor nem hívna, hanem ott állna az ajtód előtt és esélyért lobbizna, könyörögne, kaparna. Velem volt már ilyen, tehát tudom miről beszélek.

     

    Így viszont csak a megszokás vezeti. Amint jön egy új, intenzív élmény (egy másik lány) rögtön ritkulni fognak a hívások ,ezt borítékolhatod.

    előzmény:
    taszam (190)
    2010-06-23  22:42
  23. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2010. június 24. 09:13194.
    Az ember mindig foggal-körömmel ragaszkodik az első hosszú kapcsolatához,de aztán szép lassan rájön,hogy ezután is van élet,sőt még csak most kezdődik igazán!!!!!Nyilván az elengedés nagyon nehéz és hosszú folyamat,de egy kis idő után,amikor megtalálod a számodra megfelelő partnert, még hálás leszel a sorsnak és örülni fogsz,hogy így alakult.Sőt mosolyogva fogsz visszagondolni,hogy mit össze nem sírtál.Ezzel a szakítással is csak erősödni fogsz,vond le a kapcsolatból a  tanulságokat és lépj tovább!!!Menni fog,most még nehéz,de előtted az élet!!!
    előzmény:
    taszam (190)
    2010-06-23  22:42
  24. 2010. június 24. 09:05193.

    Szia,

    hogy vagy ma?

    Én is azon a  véleményen vagyok, amin az előttem szólók: nem  akarna távolodni, ha ennek még stabil lenne a jövője. Nekem is saját tapasztalat, hogy ilyenkor legjobb fejet felemelni, az új lehetőségeknek örülni, és elfogadni, hogy ennek vége. Nekem is volt első nagyon hosszú kapcsolatom, én sem hittem el, hogy létezhetnénk egymás nélkül, aztán rájöttem, hogy itt az egész élet még!

    Na meg, ha ezt követően még pár hasonló sokkot kap az ember, szépen beletanul ebbe, hogy hogy is fogja fel :)

    Azt, hogy jelentkezik, és beszéltek, pedig amíg élek, nem fogom felfogni, hogy hogy lehet csinálni. Vége, akkor vége. Vagy döntse el.

    Még az jutott eszembe, mert velem is így "szakítottak" legutóbb, hogy ezek után tudnál még vele lenni? Nekem 2 hét kellett, hogy a kétségbeesésemből arra jussak, hogy egy napig sem tudnék vele lenni megint anélkül, hogy az jutna eszembe, melyik reggel dönt úgy, hogy megint gondolkoznia kell... Köszönöm, ezt nem.

    Azzal vagyok, aki megérdemel, és aki tényleg velem akar lenni. Én azt tapasztalom, hogy valami vagy fekete vagy fehér: kellek vagy nem. Ha kétségek vannak, akkor már nem kellek. 

    előzmény:
    taszam (190)
    2010-06-23  22:42

Címlap

top