Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kapcsolati játszma
Létrehozva: 2020. október 11. 10:29
Sziasztok! Gondoltam tanácsot kérek egy számomra most megoldhatatlannak tűnő problémában.Párkapcsolati nehézségeim odáig fajultak,hogy tanácstalan vagyok. Az élet úgy hozta több,mint 2 évvel ezelőtt,hogy a párom egy nálam 13 évvel fiatalabb fiú lett. Én 35 éves vagyok. Nem számított rá egyikünk sem,egyszerűen megszerettük egymást és úgy döntöttünk,hogy megpróbáljuk együtt. Kaptunk cserébe negatív és pozitív kritikát egyaránt,de úgy gondolom,hogy ez nem kor kérdése kivel találja meg az ember a közös hangot. De igazából ez az információ mellékes a probléma szempontjából. Egészen szilveszterig nem voltak úgymond eget verő gondok közöttünk. Egy alkalommal távolsági busszal utazott hozzám,amikor is a buszon belekötöttek eléggé és ennek hatására akkor ott lefagyott,holott ő nem ilyen típus. A mai napig nem tudja hová tenni ezt magában,hogy miért nem reagált semmit,mikor mindig kiáll magáért. Onnantól ő eldöntötte,hogy nem szeretne hozzám busszal járni többé,nem szeretné ennek kitenni magát és úgymond engem se,hogy ha esetleg ilyen alkalommal én is ott vagyok,akkor ő nem tud megvédeni,ha többen lennének. Ezzel nincs semmi gond,megértettem. Kitervelte,hogy összegyűjt jogosítványra és autóra és onnantól,majd így jár hozzám a továbbiakban,hogy megkímélje magát ezektől az élményektől. Rendben,támogattam benne,úgy döntöttem,hogy onnantól csak én megyek hozzá,ha találkozni szeretnénk,próbáltam megérteni,segíteni ebben,bár bevallom nem értettem,hogy legalább egyszer miért nem akarja megpróbálni újra úgymond sokk terápiával,hogy újra buszra száll felém. És még csak nem is kellett volna egyedül lennie,beutaztam volna elé a városba és vele lettem volna. Hajthatatlan volt,nem akarta,és ilyen alkalmakkor mindig feszült lett és ideges. Közben én a hónapok alatt januártól úgy jártam hozzájuk,hogy a családja részéről negatív hozzám állást kaptam,és bátran kijelenthetem,hogy semmi rosszat nem tettem ellenük. Az apja állandóan áskálódott ellenem,hogy én ellenük fordítom azért olyan amilyen velük szemben,mert nem a legjobb a kapcsolata velük. Én ezt szóvá is tettem eleinte,hogy ez nekem mennyire rossz úgy ott lenni,hogy jöjjön ő,de nem…ha találkozni akartunk nekem kellett mennem mindig.A mai napig…A nyáron júniusban végre sikerült össze spórolni a jogosítványra,mivel a szülei abszolút semmiben nem támogatják anyagilag így mindent magának kell állni.Viszont a mai napig nincs meg a jogosítványa. Most ezért,most azért nincs kedve,nincs motivációja bele kezdeni,most nagyon fáradt,most nincs rá idő…stb…hozzá teszem a munkahelyén nagyon sokat dolgozik napi szinten valahol ezt is megértettem.De egy idő után bennem ez dühöt szült,hogy én állom a szavam az egyezségünkben míg ő nem és egyre többször noszogattam,hogy végre kezdje el.Ő ezt egyre inkább nyomásnak élte meg és a napok csak teltek.Viták is voltak emiatt,hogy én őt nem értem meg. Aztán mostanra az egészből az lett,hogy én miattam van az egész,hogy miattam kell csak megcsinálni az egészet és autót venni és hogy számára csalódás az,hogy én hosszú ideig láttam rajta azt,hogy számára ez milyen kínszenvedés és mégsem mondtam azt neki soha sem,hogy jól van, akkor hagyd abba az egészet,ha neked ez ennyire rossz. És,hogy ez neki hatalmas nyomás,mert lehet egyébként bele sem kezdett volna. De amúgy továbbra sem lenne hajlandó busszal jönni,így nem fogja annyiban hagyni azért a dolgot. Hozzá teszem csak hozzám/felénk nem jön,mivel felénk kicsit rossz a környék.Máshová nem probléma ez. Szóval most ott tartunk,hogy nem én akartam ezt az egészet,ő találta ki,mégis én vagyok a rossz és a hibás,én rakom rá a terhet.
Vannak egyéb problémáink is,de azt hiszem az idén ez tölti ki a legnagyobb gond címet számunkra. És azt is szeretném megjegyezni,hogy nem kibeszélni,bántani szeretném a háta mögött,hiszen nekem is vannak olyan dolgaim,amikben én is hibázok a kapcsolatunkban,de ezt valahogy nem tudom a magaménak érezni. Nehezemre esik belátni,ha hibázok például,ez közöttünk visszatérő probléma, ezen sok dolgozni valóm van. De úgy érzem ezért nem akarom magamra vállalni a felelősséget,mert nem az én ötletem volt az egész. Én úgy érzem ezen a téren a kapcsolatunkat én tartottam fent,míg ő mindig hangoztatja,hogy értünk teszi és értem,de ennek a terhét meg én cipelem,mert amíg ő vegetál addig én teszem a dolgom és létrehozom az alkalmakat,hogy tudjak menni hozzá.Hozzáteszem maximálisan megértem,hogy egyedül anyagilag nehéz ez az egész.Viszont belém is belém kötöttek már az idén,egyszerre hárman is,mégsem mondtam azt,hogy nekem ez nem hiányzik,nem megyek! Igazságtalannak érzem a részéről ezt az egészet. Én úgy gondolom,hogy nagyon sokan mások ebbe nem mentek volna bele,mint én,hogy csak én megyek állandóan,de én támogatni szerettem volna csak azt nem gondoltam,hogy még a végén én leszek a hibás is. A külső véleményre azért lenne szükségem,hogy mégis tényleg én vagyok e a hibás,hogy ha így van segítsetek meglátni ezt,mert megmondom őszintén,mivel benne vagyok nem tudok tisztán látni.És az sem utolsó szempont,hogy nem áll fenn az elfogultság kérdése sem így. Egy normális kapcsolatban úgy gondolom addig, míg nem tudnak összeköltözni a felek,addig csak megoszlik az,hogy mikor kinél töltik az időt,ha sikerül összehozni. És jövőre lenne tervben az összeköltözés. Persze vannak olyan esetek,amikor bizonyos okok miatt csak az egyiknél lehet,amik például drasztikus okok. De én úgy érzem,hogy én is megtehettem volna,hogy azt mondom nem megyek,mivel engem a családja nem igazán lát szívesen,élükön egy totál nárcisztikus apával..
Én már eljutottam arra a pontra,hogy inkább verjenek meg egyszer csak hagyjuk ezt abba,ha ez neki ennyire rossz. Itt megjegyezném,hogy az én részemről lévő rosszat ő úgy akar megoldani,hogy ne menjek vagy menjek ritkábban akkor míg nem lesz meg az autó.De ez így nem járható út,hogy inkább akkor ne találkozzunk,még ezt is hamarabb bevállalná,mint azt ami normális lenne.. Szerinte én nem úgy támogattam ahogy kellett volna,nem láttam meg,hogy ez neki milyen teher és ez nálam felé egy elvárás. Én viszont egész éven azt láttam rajta,hogy hajt a dolgokért,tervezget mit, hogy kellene és ha én ezt látom mindamellett,hogy valóban sokszor nehezebben élte meg,akkor most végülis én látom rosszul? Lényegében mondhatom azt,hogy ami ezen az éven folyik,azok miatt szép lassan kezd rámenni a kapcsolatunk,mert minden jön mindenből és nem tudom megértetni vele,hogy mindenhez két ember kell. Fontos,hogy sem megszégyeníteni nem áll szándékomban a párom és magamat sem akarom áldozatnak beállítani,mert ha én látom rosszul a dolgokat,akkor javítani szeretnék rajta.
Segítségeteket előre is megköszönöm és azt is,ha elolvastátok,sajnos kicsit hosszúra sikeredett!
Azt találtam ki nektek, hogy amíg össze nem költöztök, addig is próbáljatok meg olyan helyen találkozgatni, ami semleges, és baj nélkül elérhető. Tehát sem nála, sem nálad, hanem keressetek alternatív randihelyszíneket - még ha esetleg így ritkábban is tudtok találkozni időlegesen! Ehhez kreativitás is kell, de egy csomó új kalandot is hozhat a kapcsolatba, ami egymás megismeréséhez is jó, és elfeledtetheti a gondokat.
Az is jó lenne, ha egymás barátaival is csinálnátok közös programokat - erről még nem volt szó, hogy mennyire ismeritek egymás baráti körét. Szerintem ez azért jó, mert így esetleg tudsz erről a problémával valamelyik barátjával is beszélgetni, hátha egy jóbarát képes meggyőzni őt, hogy menjen el egy-két alkalommal pszichológushoz pl.
Egyébként asztrológiailag is érdekes lehet, hogy a mostani agresszív Mars-Plútó kvadrát hogyan hat vajon a srácra - mert úgy tűnik, van dolga az áldozat szereppel pl. De csak, ha érdekel téged/titeket az ilyesmi.
Amikor az az incidens történt én nem voltam ott,egyedül utazott hozzám és a leszállása előtt történt közvetlenül. Neki ezután alakult ki a fejében,hogy esetleg egy másik ilyen alkalommal lehet nem tudna megvédeni,ha tovább fajulna a dolog. Neki valamiért nagyon fontos az a kép magáról,hogy ő FÉRFI. Így nagybetűkkel. Sajnos eléggé kevés az önbizalma,amit ugye a szüleinek köszönhet leginkább. És én úgy látom,hogy úgy próbál önbizalmat adni magának,ha minél férfiasabban viselkedik.Szóval az is lehet,hogy ha egy ilyen megtörténne a saját magáról alkotott képe összetörne. Pedig tényleg egyébként egy nem félős típusú ember.
Sajnos,mint tudjuk a nárcisztikusok csak azzal törődnek,ami nekik jó. Én nyilván azért az idő alatt próbáltam úgymond kiállni mellette,idézőjelesen védeni és felnyitni a szemét pár dologra.És nyilván ennek volt némi hatása a szülőkkel szemben,amire az okos apuka úgyis rájött,mivel nem hülye csak gyáva nyúl. És igen sajnos az egyik legnagyobb problémát a kapcsolatunkban a családja jelenti,csak ez meg a páromnak rossz és szégyenítő érzés. Sok minden szól a kapcsolatunk mellett ezért is vagyok még vele,sokat gondolkodtam már. De ha ezek a dolgok valahogyan nem oldódnak meg sajnos szavak sem kellenek majd ahhoz,hogy a kapcsolat véget érjen,mert magától fog felőrlődni.
Úgy látszik, hogy a biztos hozzászólások ideje lejárt, mert bizony szőrén-szálán eltünt az előző...
Szóval éretlennek érzem hozzád a jelenlegi párodat. Nem korban nem illik hozzád, hanem a lelki éretlensége nagyfokú.
Miért jelent neki ilyen nagy problémát az, hogy egyszer nem tudott megvédeni? Bizony, számtalanszor előfordul, hogy egy váratlan helyzetben nem találjuk fel magunkat, és ez annál inkább problémás, mert jól visszavágni, bizony rizikós tett. Előszörre nem sikerült, majd másodszorra fog menni!
A nárcisztikus apát sem értem, bizony rosszul teszi, hogy beleszól a kapcsolatba. Egyszer általában meg szokták mondani, hogy mi a szülők álláspontja, de azontúl csak segíteni szabad a fiatalokat - szélsőséges esetben elhatárolódni - de nem akadékoskodni!
Sajnos, a párok általában nem gondolják végig, hogy nem az ipához mennek feleségül, mert bizony párunk rokonsága erősen befolyásolja a kapcsolat harmóniáját.
Szóval összességében szerintem nem sok minden szól a kapcsolatod fenntartása mellett. Végig kell gondolni, hogy mit jelent Neked az egész, és ha javíthatatlan, akkor borítani. Nekem meggyőződésem, hogy Te érett vagy a párkapcsolatokra - pároddal ellentétben - és jó döntéssel pontot teszel - így, vagy úgy - a gondok végére.
Hasznos volt a hozzászólásod mindenképpen...csak nem nekem. Nem csak mi élünk ilyen korkülönbséggel kapcsolatban a világon.És nem is mi leszünk az utolsók.Ha az ilyen téma téged zavar nem muszáj hozzászólni. Nem engem minősít..de számítottam ehhez hasonló értelmes gondolatokra.
Ha ettől jobban érzed magad örülök,ha segíthettem 
A Műgeeee , a Mügeeee !
Nem olvastam csak a 13 ev korkulonbsegig ... s lealltam a trolletetessel/az indito olvasasaval , mert felismertem a kenyszernyitogatot ....
De : van pelda arra , hogy kis fiatalka futyiznivagyo "elso holgyet" csinalt a kedvesebol....
Persze ez kozonségeséknél nem nem fordulhat elo... Itt "oreg fazekban jobb izü a leves fiatal repaval" szindromaval allunk szemben ...
A történet igaz. Igen valóban minden összefonódik mindennel. Csak a probléma az,hogy ezekben a dolgokban én megpróbáltam megoldásokat találni,szóval nem az volt,hogy nem voltam segítőkész vagy alkalmazkodó.A megoldásokra törekszem mindig. Nyilván azért,mert tenni akarok a kettőnk kapcsolatáért. A pszichológust én is felvetettem neki,mint segítséget,hogy legalább párszor menjen el,hátha segít a dolgon. Minden formában kész voltam támogatni bárhogyan is szerette volna ezt csinálni. Felajánlottam ugyebár a sokk terápiát is,ami lehet drasztikus,de sokszor hatásos.A lényeg nem egyedül kellett volna szembe nézni ezekkel,ha kellettem volna ott lettem volna. Nem tett semmit a megoldás érdekében inkább így oldotta meg ahogy. Számára ez nyilván kényelmes csak éppen hosszú távon nem fenntartható anélkül,hogy a másik fél ne sérülne akár. Én helyette nem oldhatom meg és nem is akartam.
A szüleivel eleve neki sem jó a kapcsolata sok a vita,aminek az idő láttam,hogy van valós alapja.De soha nem uszítottam ellenük,mindig azt akartam h próbálja megoldani velük,de én magam is rá kellett,hogy jöjjek,hogy velük nem lehet. Én sokszor próbáltam elnézni a dolgokat,amiket velem szemben is műveltek,a dolgok ellenére nyitottam feléjük,de mindig bebizonyosodott,hogy semmi értelme és rá kellett jöjjek,ahol egyszer sas voltam,ne menjek vissza verébnek...az ilyen konfliktusok nyilván nagy terhet raknak a kapcsolatra.A párom pedig sok esetben két tűz között hánykolódik és rá is nyomást gyakorol.
Az összeköltözés anyagi és egyéb olyan okok miatt várat magára, amik miatt adtunk egy határidőt magunknak, ebbe a részébe ezért sem érdemes belemenni. Ha megtudtuk volna ezt lépni már megtettük volna.
Annak idején úgy kezdtem bele a kapcsolatba,hogy én elmondtam a terveim a jövőre nézve és ennek tudatában fogjon bele ő is. A terveink egyeztek,hiába fiatal családot szeretne és megállapodni.Ha azt láttam volna,hogy csak szórakozni szeretne az pár hét alatt kiderült volna és nem húztam volna eddig. A komolyságával a kapcsolatunkat illetően nem is volt eddig gond úgymond. Ő az a fajta ember,aki akkor is elmondja a véleményét ha nem kérik és nem sumákol a háttérben hanem elé áll a másiknak és elmondja a tényeket. Volt olyan része a kapcsolatunknak az elején ahol érezte,hogy nem biztos magában,de ezt el is mondta. Bármikor foghatná magát és mehetne nem tartom vissza,de nem tette még eddig.
Viszont megbeszélni kicsit nehéz vele sok mindent,mert van,hogy nem hajlandó arra,hogy meghallja amit mondok.
Hát nem tudom, hogy igaz-e a sztori, de mindenesetre mutatja, hogy milyen rohadt bonyolult tud lenni egy párkapcsolat, szóval megint csak fellélegezhetek, hogy nem vagyok egy ilyenben!
Szerintem az az egyik gond, hogy összekutyulódtak itt dolgok, amiket inkább külön kéne kezelni.
1. A pasidat trauma érte, és ezt kezeltetnie kéne pszichológussal. Ehhez semmi közöd igazából, ezt jól látod, neki viszont foglalkoznia kéne ezzel, mivel ha nem teszi, akkor bármikor újra megtörténhet - az ilyen dolgok nem ok nélkül vannak általában, de ha mégis, akkor sem megoldás, hogy homokba dugjuk a fejünket.
2. A párod szüleivel saját bevallásod szerint nem jó a kapcsolatod. Ezt is lehet külön megpróbálni javítgatni, bár nyilván nehéz, és a megoldás vagy a szakítás, vagy a távolságtartás lesz hosszabb távon, és csak minimális találkozások. Nyilván, ha összeköltöznétek, ezt is könnyebb lenne kezelni.
3. Összeköltözés: miért csak jövőre? Mire vártok? Jövőre mi fog változni?
4. Biztos, hogy együtt képzelitek a jövőt? A srác még nagyon fiatal, te meg már nyilván megállapodnál, szóval erről külön beszélgethetnétek. Lehet, hogy ő csak nem tudja, hogyan mondja meg, hogy igazából már nem biztos a kapcsolatotokban, és ezért kreál problémákat. De ezt nektek kell megbeszélni...