Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cipőlevét vendégségben

Torolt_felhasznalo_899569
Torolt_felhasznalo_899569
Létrehozva: 2007. szeptember 9. 13:53

Sziasztok!

Tegnap este egy ismerősünk volt a feleségével vendégségben. Erre végigmászták az egész házat cipővel, amiből a beleszáradt sárdarabok szanaszét hullottak 

Nem kis munkámba kerül két kisgyerek mellett egy több mint 200 m2-es házat kitakarítani, amit aztán figyelmetlen emberek percek alatt tönkretesznek.

Mégis hogy mondjam meg finoman, hogy mi nem megyünk végig a házban cipővel? Van vendégpapucsunk is, amit az előszobába ki is tettem, de ez sem szúrt szemet nekik. És sajnos nem ők az egyetlenek...

Nem megbántani akarok senkit, örülök ha vendégeink jönnek, de ilyenkor fel tudnék robbani a méregtől. Én mindenhol leveszem a cipőmet és persze a gyerekeimét is. Más miért nem tudja?

  1. 2019. november 6. 18:27212.

    Engem pedig úgy "idomított" be a feleségem, hogy miután belépünk a házba, első dolgunk a kinti cipőt benti papucsra cserélni.

    előzmény:
    ppp (211)
    2019-11-06  17:08
  2. ppp
    ppp
    2019. november 6. 17:08211.

    Nagyon örülök a hozzászólásoknak. Hogy miért? Sok évvel ezelőtt Finnországban éltünk, és ott teljesen természetes volt, hogy vittük magunkkal a papucsot/váltócipőt vendégségbe. Amikor hazajöttünk, megtartottuk ezt a szokást. Amikor viszont hozzánk jöttek, rájöttünk, hogy van, aki bunkóságnak tartja, ha célzunk rá, hogy átvehetné a cipőjét. Örömmel látom itt a hozzászólásokban, hogy itt már sokan "finnpártiak" 


     

  3. 2019. november 5. 17:46210.

    Számomra a legszimpatikusabb a plasztikzacsi, amit a kórházakban is a cipőinkre húzunk.


    Nem szívesen vennék vendég papucsot, ki tudja, kinek a lábán volt előtte.


    Ugyanígy vagyok a zoknis közlekedéssel idegenektől a lakásban.


    Vagy hozzon magával a vendég papucsot, vagy egy plasztikzacsit a cipőre.


     


     

  4. 2019. november 5. 14:09209.

    Nálam alap, ha valahová megyek, megkérdezem levegyem e a cipőmet..ha azt mondják, nem kell, akkor nem veszem le ,ennyi..H hozzám jön valaki, az attól függ, túl vagyok e a napi takarításomon, vagy nem..ha igen, én bizony megkérem ha magától nem mondja, ellenben van vagy 5-6 vendégpapucsom, amiből tud méretre megfelelőt találni. Kézmosás ha a gyerekemhez akar nyúlni, szintén rászólok, ha nem alap neki..Amíg nem volt picikém, addig nem voltam ennyire háklis, de azóta nagyon.. Szegény kutyám is csak néz, miért nem jöhet fel az ágyunkba..:D


     

  5. 2019. október 30. 11:03208.

    Puszillak!

    előzmény:
    margaret3711 (207)
    2019-10-23  23:19
  6. 2019. október 23. 23:19207.

    előzmény:
    007eva (206)
    2019-10-23  22:44
  7. 2019. október 23. 22:44206.

    Elég modortalan, aki utcai cipőben akar a szobába bemenni.
    Felajánlható a vendégpapucs, ha nem hozott magával.
    És nem sértő, ha rögtön mondja a házigazda: nálunk igy szokás.

  8. 2019. október 20. 20:04205.

    Megmutatom, hogy hová lehet letenni a cipőket + aki igényt tart rá, honnan vehet papucsot. Olyan bunkó, aki az utcáról a koszlott, TBC-s... cipővel akar a gyerekek, háziállatok... által felnyalható helyekre gyalogolni, az OTTHON csinálja MAGÁNAK a bajt, viszlát:-(


    Vendégként meg akár az is előfordul, hogy viszek magammal egy papucsot/meleg zoknit, sőt újszülöttnél még vmi váltóruhát is, mert a "BKV-t" sem szívesen viszem be magamon máshoz, nemhogy egy bébihez.

  9. 2019. október 20. 16:53204.

    Teljesen egyetértek Önnel.  A házigazda valóban felajánlhatja a vendégnek- sáros idő esetén  -, hogy egy nedves törlővel törölje le a szennyeződést a cipőjéről, de követelni, hogy vegye le a cipőjét az bizony sértő. 


     

    előzmény:
    genie (170)
    2007-09-09  17:52
  10. 2008. március 19. 00:53203.
    Akkor itt vagyok én:))Nemrég járt nálunk férjem régesrégi barátja és vadiúj nője, és a nőci persze egyből elkezdte volna gyömöszölni az én egy éves Hanikámat,de látszott a kezén, hogy nem tiszta, én meg finoman rászóltam.De nem sértődött meg, ocsi mondta, kiment,kezet mosott és tovább játszottak Hanival.
    előzmény:
    com.com (143)
    2007-09-09  15:34
  11. Torolt_felhasznalo_343260
    Torolt_felhasznalo_343260
    2008. február 6. 09:30202.
    Elnézést kérek nem tudtam véigolvasni az egész topikot, lehet, hogy már valaki írta, de l orvosi műszerboltban lehet kapni fürdősapkához hasonló műanyag cipővédőt (kórházakban, múzeumokban is használják).
    Szerintem a vendégeknek is, meg a vendéglátóknak is jó, ha van ilyenből készletük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  12. 2007. szeptember 16. 20:50201.

    Én utálom ha bejönnek cipővel. Ezért csak olyanokat hívok akikkel vagyok olyan viszonyban hogy simán rászólok az ajtóban hogy vegye le, ha esetleg nem akarná:DDD A szerelőkkel nem vetetem le, szívom a fogamat és előre elrakok minden szőnyeget hogy csak felmosni kelljen. Mondjuk nincs is szinte szőnyegem semmi csak a fürdőszobaszőnyeg meg az ágy mellett egy.Nekem a lakás egy tiszta terület amibe nem fér bele hogy behordjanak mindenféle koszt, mégha nem is látható kosz, mert pl egy kis kutyakaki darabka is leeshet a cipőről ami nem látványos de ha belegondolok hogy a lakásban van..

    Nem tudom valaki írta itt hogy no barátok no cipőpara:DD tökigaza van ha nem sok ember jár hozzátok csak egy szűk kör akkor nincs ez a gond.

    Szilveszeteri buli: az általában felcsavart szőnyegek mellett zajlik, felkészülve a cipőtalpakra szóval ilyen helyen én se venném le.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. szeptember 13. 13:56200.

    Mintha lett volna már egy ilyen topik, ahol éles vita bontakozott ki..Vegyék le!ÉN mosom négykézláb a követ, padlót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. szeptember 13. 13:45199.
    Szia

    Igaz amit szóltál.Ilyenkor igenis figyelmeztetni kell a vendéget hogy ott a vendégpapucs.Egyébbként általában én is mindenhol leveszem a cipőm.Bár én mondani szoktam annak aki esetleg ritkán betéved ,hogy nem kell kibújnia a cipőből ha nem akar s feltéve ha nem sáros.
    Volt a páromnak egy nagyon kedves volt tanárja ő azt mondta nem kell levenni a cipőt mert...ő azt valja ne szellőztessük vendégségben másoknak a lábbszagunkat mert van akinek ilyen is van.S ő nem szerette ha levettük a cipőt.De igen illendő levenni vagy megkérdezni,hogy maradhat-e.
    Bár azért vannak olyan szituációk is amikor azt mondom itt ugysem igen kell levenni a cipőt mert a háziak sem teszik,ilyen is van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  15. 2007. szeptember 12. 08:43198.

    Persze, igazad van. Nálunk ezért is az az első, hogy ha hazaérünk, kézmosás, utcai ruha le. A vendégeket természetesen nem öltöztetem át, de azok nem is fekszenek be az ágyunkba. (Egyébként megesett már, hogy kutyás/macskás vendégek után fotelt, kanapét porszívóztam, mert csupa szőr maradt. Egyébként is jobb vendégség után takarítani, mert evés, ivás közben óhatatlanul történnek balesetek, születnek morzsák stb.)

    De! Azért az ritka, hogy vendégségbe érkezők durva szennyeződést hurcoljanak be a ruhájukon. Ellenben a legtisztább, rip-top ember cipőtalpa sem mentes a baciktól, férgektől. Erről nem mi tehetünk, hanem a kétes budapesti köztisztaság.

    előzmény:
    kiskacsa (195)
    2007-09-11  16:42
  16. 2007. szeptember 11. 17:07197.

    Szerintem a hiba elsősorban a vendégekben van, nem abban aki "nem mer" szólni, mert hát az eléggé fura, hogy " bocs, de vegyétek le a cipőtöket...". De én úgy szoktam, hogy elé teszem a papucsot és közlöm, hogy:  "Tessék, ezt vedd fel, mert hideg a padló, nehogy megfázz!"  Ez elég finom és kedves rávezetés, hogy ne gumicsizmába járja végig a kérót.

    Tiszteletlenség, sőt bunkóság valakinek a házát utcai cipőben összemászkálni. Én, ha vendégségben vagyok, egyből megkérdezem, hogy hol hagyjam a cipőmet, és aztán, hogy hol moshatok kezet. Nem magamat akarom magasztalni, de szerintem az alap jó modor. És szerintem, ha hideg a padló, nem ciki papucsot sem kérni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  17. 2007. szeptember 11. 16:45196.

    Így igaz, és fertőtlenítőszer. És egyáltalán, minek megyünk vendégségbe. És minek megyünk be a hálószobába, és minek piszkítjuk össze a sáros lábbelinkkel a lakás minden zugát. És főleg, minek hívunk meg olyat, aki nem veszi le a cipőjét, és legfőképp minek megyünk vendégségbe, ha nem vesszük le a cipőnket? Az, hogy a 42-es lábamra, 36-os papucsot akarnak felerőszakolni, és a vendégség két órája alatt jól felfázom, kit érdekel?

    előzmény:
    set1378 (145)
    2007-09-09  15:35
  18. 2007. szeptember 11. 16:42195.

    A kézmosással tökéletesen igazad van. Leveszem a cipőmet (persze, hogy leveszem, de viszem a saját papucsomat), namost: a kezem nyilvánvalóan szennyezett lesz a cipőlevételtől. Ha nem  mosom meg: összefogdosok vele pl. kilincset, amitől már fertőzhetem a lakást. Ha meg leülök abban a ruhában, amiben a villamoson ültem, megfertőzhetem a vendéglátó foteljét, mert lehet, hogy a villamoson éppen egy hajléktalan ült korábban azon az ülésen. A vendéglátó meg jobban teszi,  hogyha a fotelt is fertőtleníti a vendég után, meg a kilincset is lesúrolja. Egyébként voltunk mi már olyan helyen vendégségben, ahol minden ragyogott, cipőt le, és bekéredzketem kezet mosni a fürdőszobába. Bárcsak ne tettem volna...

    előzmény:
    com.com (143)
    2007-09-09  15:34
  19. Torolt_felhasznalo_441674
    Torolt_felhasznalo_441674
    2007. szeptember 10. 13:46194.

    Sziasztok! Ez az egyik vesszőparipám - ha jön valaki hozzánk, ugyan tegye már meg, hogy vegye le a cipőjét. Lehet, hogy túlzás, de én a gyerekorvost is szépen megkértem, hogy vegye le a cipőjét és egy szó nélkül le is vette. Ez nem megalázó egyáltalán. Két gyerek mellett igenis megkérek mindenkit rá. Én is ha megyek valahova, alap, hogy leveszem a cipőm - max. szólnak hogy nem kell. Na ha úgy látom, hogy nincs tisztaság és az otthoniak is cipővel járkálnak, akkor én sem próbálkozom. A gyerekeim még kicsik, de az az első, hogy bárhova megyünk, leveszik a cipőjüket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  20. 2007. szeptember 10. 13:24193.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_961389
    Torolt_felhasznalo_961389
    2007. szeptember 10. 13:09192.
    Én is jobban szeretem, ha leveszik a cipőt nálam, otthon is igy szoktam meg. Minek végighordani a koszt a lakáson?? Bár aki szeret takarítani, az engedje...az biztos hogy én inkább megelőzöm a koszt  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. szeptember 10. 12:16191.

    Na itt az igazság!!!  Be is másolom.

    "az ettikettek olyan polgári lakásokra születtek, ahol elkölönült az intimszféra és a vendéglátó-hely (szalon, ebédlő stb.) A mai lakásokban sajna ez nem mindig megvalósítható"   Sőt!

    Ez a duma meg, hogy megalázó, na ne!! És az nem, hogy a meghitt hálószobámba valaki betrappol csizmában???

    előzmény:
    ardian (189)
    2007-09-10  10:41
  23. 2007. szeptember 10. 11:02190.

    Mi is zokniban, papucsban vagyunk otthon, de ha otthonhagytam valamit, nem veszem le a cipőmet, hogy visszaszaladjak érte. Láttam már olyan, hogy négykézláb ment vissza érte, mert a cipőjét már nem akarta levenni...  

    És vendégségben akkor se  kérek erre senki, szerintem megalázó...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_563635 (106)
    2007-09-09  15:06
  24. 2007. szeptember 10. 10:41189.

    Pontosan! Volt, hogy én is lenyeltem, de amikor észrevettem, hogy azt memorizálom, merre megy a cípősvendég, hol kell fertőtlenítenem utána,és nem arra, miről beszélgetünk, inkább a nyíltságot választottam.

    A levétel-ellenzőknek üzenem:

    az ettikettek olyan polgári lakásokra születtek, ahol elkölönült az intimszféra és a vendéglátó-hely (szalon, ebédlő stb.) A mai lakásokban sajna ez nem mindig megvalósítható, pláne, ha a vendég kimegy a mosdóba. Ha emellé van egy-két önjáró gyereked, aki utálja a papucsot, zokniban rohangál a lakásban, majd ezzel a zoknis lábbal felugrik a kanapéra, ágyra, ott nem szívesen veszi az ember, ha végigjárja a gyerkőc a vendég által bejárt ösvényeket. Aki járt már gyalog a belvárosban (kutyák, hajléktalanom stb.) tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, viszolygok az utcai cipők talpán található dolgoktól.

     

    előzmény:
    csurimuri (188)
    2007-09-10  10:30

Címlap

top