Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Étkező-asztal-szék

Viki_27
Létrehozva: 2009. július 6. 08:58

Sziasztok!

Szeretnénk venni olcsó és persze jó( ) étkező asztalt és széket. Mivel nagyon picike a helyünk, ezért max. 90-es asztalra gondoltunk. Sötétbarna vagy fekete lenne az igazi a wenge szekrényekhez.

 

Nézegettem már a neten sokfelé (pl. kika, ikea, yisk, rs, retz) de vagy nagyok, vagy drágák, de többnyire a kettő együtt

 

Szerintetek fikció, hogy huszon-körül-alatt megússzuk? Pedig jó lenne valahogy... Láttam ennyi körül, csak nagyot, ezért gondolom, hogy hátha van kicsi is jó áron valahol. Akár biztonságiüveges asztallap is jó lehet, ha nem nagyon sarkos (két kisgyerek van). 

 

Arra is gondoltunk, hogy csak székeket veszünk, asztalt meg csinálunk. Elvileg lehet kapni külön lapot, meg lábakat, bár az se biztos, hogy úgy olcsóbb. Ilyen beszerzési hely is érdekelne! Szék is, "asztal-alkatrészes" is.

 

Ha esetleg valaki tud valami jó kis kiárusításról vagy alapba jó árakon kapható cuccokról - Bp-en vagy a környékén - az szóljon!

 

 

Köszi előre is a tippeket!

  1. 2021. május 3. 11:5720.

    Nem olyan rég vásároltam egy teljes étkezőgarnitúrát a Székkirályból, és egyáltalán nem bántam meg. Nagyon jó a minősége és még az összeszerelésben is segítettek!  


    Forrás: impala.hu https://impala.hu/termekek/?parent_id=18&cat=etkezogarniturak


     




  2. 2009. július 13. 16:5719.
    Hahó! Akinek még akutális a vásárlás a Retz júliusi akcióját érdemes kihasználni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. július 7. 10:1218.
    BAROMI JÓ EZ AZ OLDAL! Vannak még hasonló ilyen bútoros oldalak???
    előzmény:
    sisolya (8)
    2009-07-06  09:41
  4. 2009. július 6. 18:0117.
    Ó, a fene! Bocs, most már nekem sem mutatja és nem is találom, amit láttam. Szerintem pont akkor vehették le az oldalról
    előzmény:
    Viki_27 (16)
    2009-07-06  10:14
  5. 2009. július 6. 10:1416.
    Hibaüzenetet ír, nem tudom megnyitni
    előzmény:
    Sün (15)
    2009-07-06  10:11
  6. 2009. július 6. 10:1115.

    Szia!

    Itt meg az asztal kicsi, ugye?

     

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/30103148

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58
  7. 2009. július 6. 09:5214.

    Ez tuti asztal lenne, csak fehér

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/60109196

     

    előzmény:
    Viki_27 (13)
    2009-07-06  09:49
  8. 2009. július 6. 09:4913.

    Az a baj, hogy ez nagy

     

    Illetve most már körvonalazódott bennem, hogy egymásba rakaható székek lennének a jók, az ikeás az jó is lenne, amit belinkeltem pl.

    Viszont az az ikeás asztal nem tűnik túl nagynak kinyitva sem. Az lenne a jó, ha találnék nagyobb, de összecsukható fekete asztalt az egymásba rakható székekhez

    előzmény:
    sisolya (12)
    2009-07-06  09:45
  9. 2009. július 6. 09:4512.
    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58
  10. 2009. július 6. 09:4411.
    Hmmm... ezt az oldalt még nem találtam meg, nagyon jó árai vannak, át is nézem, köszi!
    előzmény:
    sisolya (8)
    2009-07-06  09:41
  11. 2009. július 6. 09:4210.
    Gondoltam! Sőt, az összecsukható lenne az igazi!
    előzmény:
    Makknyusz (6)
    2009-07-06  09:39
  12. 2009. július 6. 09:419.
    Nézelődünk itt-ott, még csak most kezdtük el tulajdonképpen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_731607 (3)
    2009-07-06  09:17
  13. 2009. július 6. 09:407.

    Köszi, megnéztem, csak az a baj, hogy nem illik bele a sötét, minimál környezetbe Viszont ezeket most nézegetem, nem is rossz, csak eddig nem találtam meg:

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/60115060

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/10125113

     

     

    Szóval valami ilyesmiket keresünk, főleg, hogy összecsukható az asztal, egymásba rakhatóak a székek

     

    előzmény:
    Sáraanyu (2)
    2009-07-06  09:15
  14. 2009. július 6. 09:396.

    Szia!

     

    Gondoltál már összecsukhatósra? Nekünk ez van, szerintem nagyon praktikus kis helyre.

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58
  15. 2009. július 6. 09:375.
    Ez meg arra az esetre, ha találnál asztalt máshol; kezeletlen fa, olyan színűre fested, amilyenre akarod...
    előzmény:
    Sáraanyu (2)
    2009-07-06  09:15
  16. Torolt_felhasznalo_916521
    Torolt_felhasznalo_916521
    2009. július 6. 09:184.

    Szia,

    szerintem ennyiből nehéz lesz normálisat kihozni, de azért talán sikerül:). Mi nemrég vettünk - mondjuk ez drágább volt, de vannak akciók(1001fenyőbútor - nagyon tudom ajánlani, ja és mi 75-ös bővíthető asztalt vettünk, de 4-en még elférünk a 75-ös mellett is). Egyébként a Möbelixben láttunk széket vmi 3-4 e Ft körül (igaz világosabb volt, de festeni lehet) - illetve esetleg nézz szét a teszveszen és a vaterán - néha tök jó dolgokat ki lehet fogni.

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 6. 09:173.

    Szia!

    Mi Dunaújvárosban tudtunk venni egy olcsó bútorboltban.

    Kicsi kinyithatos 4 személynek tökéletes aztalt és ha jól emlékszem a 4 székkel együtt nem volt 20e. Színt és kárpitott mi választotunk.

    Nézzetek körbe kisebb bútorboltokban, én amugy nem vagyok híve ezeknek a lapraszerelt-maxkétévetkibiró-tömeggyártott csodáknak.

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58
  18. 2009. július 6. 09:152.

    Szia, látom írtad az Ikeát is, mégis egy Ikeásat mutatnék neked. Nekünk ilyen van, és szerintem se nem drága, se nem nagy.Mi meg vagyunk vele elégedve. Csak sajnos színben nem az amit ti kerestek, de azon meg lehet segíteni. :)

     

    Jokkmokk 

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-07-06  08:58

Címlap

top