Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Burkolás, festés-meddig?

Katuss
Létrehozva: 2005. szeptember 14. 10:11
Sziasztok!

Aki ért hozzá, vagy van tapasztalata az kérem segítsen nekem egy picit. Van egy ház amit meg szeretnénk venni. Még nincs kész, gázt kell bevezetni, fűtést szerelni, burkolni, festeni. Ezekből részben kész a fűtés, pontosabban a padlófűtés csövek le vannak fektetve, kész a betonozás rajta. A házunkat még áruljuk, de elbizonytalanodtunk, hogy mi van, ha pl. novemberben tudjuk csak eladni? Lehet télen festeni, burkolni? Mert én már a gáz bevezetését is bajosnak látom, hiszem decemberben lehetnek kemény fagyok, hogy még csak árkot se lehet ásni. Lassan el kell döntenünk, hogy mi legyen. Sajnos nagy naivan azt hittük, hogy még a tavasszal-nyáron eladjuk, 2 hónap alatt befejezzük a másikat, de sajnos nem.
Szóval lehet télen burkolni, festeni, fűtést szerelni?
  1. 2019. október 26. 16:2433.

    Ma már olyan fejlett az építőipar,hogy mindent meg lehet oldani,olyan anyagok vannak amik korszerűek mínuszokban is lehet vele dolgozni.


    Vannak keskeny nyomtávú markológépek ,amik a fagyott talajt is megmozgatják.Odaviszik platós teherautón,ahova csak akarod.


    Pénzed legyen,ez a lényeg

  2. 2019. október 26. 14:5232.

    Szerintem attól függ, hgoy használjátok-e a házat, vagy máshol éltek. De szakemberek biztosan tudnak tanácsot adni. Én festés ügyben a mipába járok. 

  3. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 15:0831.
    Dupla rendszert célszerű, nemsokára hosszabban elmagyarázom
    előzmény:
    Katuss (30)
    2005-09-14  15:05
  4. 2005. szeptember 14. 15:0530.
    ez nagyon sok(k) :-( és akkor még ugye +tervezés, kivitelezés, ahhh:-( mégis fa kazánunk lesz???
    előzmény:
    *anetta* (28)
    2005-09-14  12:41
  5. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 14:5629.
    Amit írtál az sajnos az átlag. Legfeljebb az Önk.-nál próbálkozhatsz valamilyen könnyítés kérésén( gyerekek, nehéz anyagi helyzet,fiatal házasok stb)
    előzmény:
    *anetta* (28)
    2005-09-14  12:41
  6. 2005. szeptember 14. 12:4128.

    Mi pedig vidéken vagyunk.

    Fővezeték kiépítve, a többiek évekkel ezelőtt rákötöttek. Írtam, hogy mi minden szempontból utólagosan csináljuk. Tehát éppenhogy pont az ellenkezője a helyzet :-(

    A csonknak olyan ára van, hogy hanyatt veted magad: 55 ezer a Tigáznak, 150 az önkormányzatnak közműfejlesztési hozzájárulás álruhában.

    Személyesen ügyintéztem. Az kivitelezőt és a tervezőt az építtető viszi, de értelemszerűen csak abból lehet válogatni, akik velük megállapodtak, különben soha nem veszik át (van gázos a családban, de más körzethez tartozik, így ezt a kört is megfutottuk)

    Ők nem csinálják a kivitelezést, a csonkot is alvállakozó hozta be, az átvételnél is csak egy ember jön a Tigáztól.  Összességében rendkívül elutasítóak voltak, életem eddigi legrosszabb tapasztalata. Egyértelműen visszélnek a monopolhelyzetükkel.

    A "pénzből élnek" annyiban igaz, hogy a kivittelező azzal nyitott, adjak neki x összeget. Mondtam, hogy nem tudok, mert ez 1 havi fizetésem és bevallom, 4 éve gyűjtünk rá, mondunk le nyaralásról, ruháról, vagy akár országon belüli 2 napos pihenésről, hogy a fűtésre való pénzt összekuporgassuk.

    És nincs, nem volt annyi pénzem. Nem tudok "jattolni". És ezt az is láthatja, aki meglátja az utcánkban lévő 100-200 nm-es házak között a mi 32 nm-es nyaralónkat.

    előzmény:
    sternglass (26)
    2005-09-14  11:55
  7. 2005. szeptember 14. 12:1427.
    Baján ismeretség? Gondolom itt is úgy megy, mint máshol, meg lehet találni a "megfelelő" embert.
    Indítottam egy másik topikot, hátha kapok valami jó tippet, hogy mivel is lehetne még fűteni a gázon kívül.
    előzmény:
    sternglass (26)
    2005-09-14  11:55
  8. 2005. szeptember 14. 11:5526.
    Szívesen segítenék de ez Budán volt és a gerincvezetéket csinálták az utcában, és ugy beszélték rá az embereket hogy szálljanak be, de aki nem szállt be annak is betették a csonkot a kerítésen belülre. Aztán még a felét vissza is kaptuk, mert ahogy sokasodtak a befízetők annál kevesebb lett az összeg.
    Nem kell ehhez ismeretség, csak rá kell kérdezni hogy megcsinálják e ők, és máris rácsapnak a kivitelezésre. Pénzből élnek ők is.
    Amikor a belső szereléseket jönnek átvenni azok is leveszik a sápot,addig nincs jóváhagyás amig a kivitelező vagy a tulaj nem jattol.
    előzmény:
    *anetta* (21)
    2005-09-14  11:48
  9. 2005. szeptember 14. 11:5525.
    semmi sincs ingyen :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112726 (24)
    2005-09-14  11:52
  10. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 11:5224.
    Igen, de az általában kemény pénzekbe kerül, még a Gázműves ismeretségen belül is.
    előzmény:
    Katuss (23)
    2005-09-14  11:50
  11. 2005. szeptember 14. 11:5023.
    ezt sejtettem, hogy azért lehet gyorsítani is, ha arról van szó! :-) vagy :-(
    előzmény:
    sternglass (20)
    2005-09-14  11:46
  12. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 11:4922.
    És, ha eladjátok a másikat, akkor azonnal ide kell költöznötök, vagy van valami átmeneti megoldás? Mert télre nem a legszerencsésebb olyan házba költözni, ahol még a közművekkel is gond van.
    előzmény:
    Katuss (18)
    2005-09-14  11:44
  13. 2005. szeptember 14. 11:4821.

    És akkor esetleg tudnál nekünk segíteni? :-)

    Nekünk, hülye csóróknak, akiknek nincs Tigázos ismeretségi köre?

    előzmény:
    sternglass (20)
    2005-09-14  11:46
  14. 2005. szeptember 14. 11:4620.
    Ha a Gázművek embereinek kapcsolatával csináltatsz mindent egy hét múlva már a házban a gáz. Nekem 150 méterről a párhuzamos utcából összekötő vezetékkel kellett a házig vezetni a gázt.
    előzmény:
    *anetta* (9)
    2005-09-14  11:10
  15. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 11:4419.
    Amig nem vetted meg, addig a közműveknél sajna semmit nem tudsz intézni
    előzmény:
    Katuss (17)
    2005-09-14  11:42
  16. 2005. szeptember 14. 11:4418.
    a mostani házunkban is van cserépkályha, imádjuk. nagyon kellemes a melege és gazdaságos is!
    előzmény:
    *anetta* (16)
    2005-09-14  11:39
  17. 2005. szeptember 14. 11:4217.
    még nem vettük meg! de ránk vár :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112726 (15)
    2005-09-14  11:37
  18. 2005. szeptember 14. 11:3916.

    Nekünk cserépkályhánk van (megtarjtuk!!) és kiegészítésnek villanyt használtunk. Drága nagyon a villany. A gáz még így a téli 20 %-os emelést belekalkulálva is jobb lesz, mert kicsi a lakásunk.

    A fa/szén kazán nagyon jó (anyósomnak van), de rakni kell, mint a cserépkályhát, mínusz 20-ban éjjel is. Ha viszont gázt szeretnél, azt vedd nagyon komolyan amit írtam, ezen megbukhattok.

    Más: szocpolhoz nem lakhatási, hanem építési engedély kell, tehát nem feltétlenül bunsdázták meg, inkább túlvállalták magukat. Mint pl a barátnőmék. Egyébként a mi házunkon sincs még lakhatási, mert nem volt víz, mikor meg lett, akkor nem kértük meg, mert lejárt az építési és 20 ezer az illetéke, plusz újra kell terveztetni a házat, ami többszázezer Ft. Ez van:-)

    előzmény:
    Katuss (10)
    2005-09-14  11:14
  19. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 11:3715.
    Hogy állsz a közműswzerződésekkel?(viz;villany; gáz; csatorna). Már megvettétek a házat?
    előzmény:
    Katuss (14)
    2005-09-14  11:23
  20. 2005. szeptember 14. 11:2314.
    ez a ház 5 éve lakatlanul áll. vakolatok kívül-belül készen, tető, nyilászárók rendben, villany van (lógnak ki a falból a vezetékek, konektort, kapcsolókat kell felszerelni) víz bekötve mindenhová.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112726 (11)
    2005-09-14  11:16
  21. 2005. szeptember 14. 11:2113.
    sajnos van, voltam bent az építési hatóságon. én is baromira csodálkoztam. szocpolt vettek fel rá, szerintem megbundázták :-( van benne egy wc (linoleum burkolattal) és van furdő, de úgy, hogy csak az alja metlachis, a falon nincs csempe+van egy kandalló vagy kemence, de még ajtó sincs rajta, tehát fűteni nem lehet(és nem is lehetett), gondolom addig (ellenőrzésig beállítottak egy villanyos fűtőtestet.
    előzmény:
    anikam (12)
    2005-09-14  11:17
  22. 2005. szeptember 14. 11:1712.
    Szia! Te biztos vagy abban, hogy ilyen állapotban van ezen a házon lakhatási engedély?
    előzmény:
    Katuss (7)
    2005-09-14  11:09
  23. Torolt_felhasznalo_112726
    Torolt_felhasznalo_112726
    2005. szeptember 14. 11:1611.
    A fűtést hajtsd mielőbb, persze lényeges előtte, vagy vele egyidőben a gázbekötés. Azaz, mielőbb a gázszerelés legyen kész, hogy minél előbb be lehessen kötni a gázt. és ha már tudsz fűteni, akkor minden munkát lehet belül csinálni. Minden tévhittel ellentétben a házak télen száradnak igazán és nem nyáron. Persze, a fűtés miatt is. A burkolás előtt feltétlenül a villanyszerelést, még oda is, ahol egyenlőre látszólag nem is kell konnektor.konnektorból szinte sehol nincs elég. Különösképp a konyha kialakításánál ügyelj. (nagy gépek: mosogató; hűtő; mikró, tűzhely, elszívó és apróbb kütyükpl. a munkaasztal magasságában( robotgép. keverő, olajsütő,stb, stb.)
    előzmény:
    Katuss (4)
    2005-09-14  10:50
  24. 2005. szeptember 14. 11:1410.
    na ez aztán a rossz hír, azt hittem picit egyszerűbb :-( lehet, hogy fafűtéses kazánunk lesz? vagy szén? )arra lett tervezve).

    tényleg van valakinek tapasztalata fa/szén kazánnal? esetleg villanyfűtés?


    bár gondolom nem véletlen, hogy mindenki gázkazánt szereltet.... ..
    előzmény:
    *anetta* (9)
    2005-09-14  11:10

Címlap

top