Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sorsolás ismét

vászon
Létrehozva: 2009. június 18. 10:28

Költözni fogok, így néhány szinte vadiúj dolgomat kisorsolom azok között, akik szeretnének ilyet.

A fotókat folyamatosan töltöm. A sorsolás este 9 órakor lesz.

Kérlek, privit ne írj, mert nem tudom rendesen elolvasni őket, nagyon lassan töltődnek, és nyílnak meg. Nem fogom nézni őket.

Jelentkezni úgy tudsz, hogy a nyilvánosba írsz egy hsz-t, megjelölve, mire pályázol. Több hozzászólással növeled az esélyeidet.

Jó pályázást mindenkinek.

  1. 2009. július 31. 08:301038.

    Szia !

    Kösz az érdeklődésedet !

     

    Iiiiiiigen, igen, megvan a hintaszék !!!!!!!!!!!!!!!!

     

    És van, illetve lesz gép is, már megrendeltem 2-3 hét mire megjön, viszont vasárnap ujra utazunk kezelésre.

     

     

    előzmény:
    utifuves (1037)
    2009-07-30  23:08
  2. 2009. július 30. 23:081037.
    Szia! Hogy vagytok? megvan a hintaszék?
    előzmény:
    SZEKIMA (1035)
    2009-07-08  12:32
  3. 2009. július 8. 13:351036.

    Szia!

     

    Örülök, hogy emlékszel még rám.

     

    Saját tapasztalat,hogy ha a gép azt írja ki, hogy nem motorhajtás, akkor tényleg használta a lányod a lábait!

     

    Csak azt tudom írni, amit a fiamnál látok,hogy a program végén, kiértékeli, hogy hány km-t, mennyi idő alatt, ebből mennyi saját, mennyit motorhajtás, milyen intenzitással, de a program közben a kijelzőn látható is, hogy hány %- ban tekeri a bal lábbal és hány %-ban a jobb lábbal stb... 

    Innen is látható a fejlődés napról napra.

     

     

    Én is csak azt az 1 hirdetést láttam a meosz oldalán, több információm nincs sajnos nekem sem.

     

    De nektek érdemes lenne megpróbálni az egyedi engedélyt, vagy addig bérelni mit tudom én 2 hétre, ha ez megoldható!

     

    Nálunk több eszköz is kellene hirtelen, pl. új kerekesszék-ennek az ára már 1 millió fölött van-, így nagyon meggondolom,hogy mire adom be az egyedi engedélyt...

     

    Én a heti 1 torna mellett saját zsebből fizettem a terápiákat, hosszú történet, de ez van....

    Most végre szerencsénk lett, na meg a gyerek is "öregedett annyit", hogy sikerült az itteni Rehab osztályra bejutni (volt már idén éberkómás hölgy is ha jól emlékszem 2 hétig az osztályon!).

     

    Így a torna és az állítógép egy időre heti x alkalommal meg van oldva.

     

    Nekünk most az állítógép a legfontosabb (mert sajna megint csak az anyagiakkal van gondom, ugyanis nincs több mint 1 millió 500 ezer forintom egy állítógépre, amiben az iskolában is állhatna, az ülés helyett, és akkor tényleg láthatóan javulna a kölök állapota), mert van reményünk arra, hogy segédeszközzel igaz, de önállóan járni fog valamikor....

     

    Körbekérdezek, azért hátha szerencséd lesz és találok valami megoldást a motomedre, addig meg  minden jót!

     

    Andi   

    előzmény:
    SZEKIMA (1035)
    2009-07-08  12:32
  4. 2009. július 8. 12:321035.

    Hát persze, hogy emlékszem, hogyne emlékeznék Rád/tok... szoktam ám nálatok is "járni" be-benézek olykor.

     

    Nagyon szeretném hinni, hogy valóban a lányom hajtja és nem gép, ha azt irja, hogy önálló pedálozás, de még mindig fentartással vagyok vele, mert nem tudom, hogy ilyen állapotban lehetséges-e az önálló hajtás.De jó lenne már azt látnom, amit látni szeretnék !

     

    Persze szeretnék egy ilyen gépet, mert mi sehová nem tudunk elmenni, hogy használhassuk - kivéve azt az egy hetet amit Sopronban töltünk - folyamatosan, ezért gondoltam a megvételére, de hát az ára ..... (horror)

    De hátha valahol találnék használtan, esetleg neked nincsenek ilyen információid, hogy hol lehetne. Nézem a MEOSZ honlapján, volt is egy meghirdetve - még áprilisban - de az nem viva2 volt.

     

     

    előzmény:
    ANŐ (1033)
    2009-07-07  23:21
  5. 2009. július 8. 12:261034.

    Nem, nem ültethető fel rá, és semmire, ez egy olyan gép, amihez közel lehet tolni a kerekesszéket és ugy becsatolni a lábát, igy tud pedálozni !

    Igen, a viva2 kell(ene), dehát az ára ..... ? hmmm...

    előzmény:
    utifuves (1031)
    2009-07-07  22:53
  6. 2009. július 7. 23:211033.

    Remélem emlékszel még rám....

     

    A fiam is használja a motomedet, látható eredménnyel.

     

    Igaz mi hetente 2x-3x ezért is megyünk, hogy az állítógépben való állás előtt ez is beleférjen a programba. (Esélyem sincs egy ilyet otthonra beszerezni, úgyhogy neked nagyon, de nagyon drukkolok!!!!)

     

    Hidd el, ha a a gép azt írta ki, hogy önállóan pedálozott, akkor tényleg önállóan pedálozott. Annyira érzékeny, hogy a kölöknél elég annyi, ha elkalandozik a figyelme, már egyből látszik a kijelzőn, hogy motorhajtás!

     

     

    előzmény:
    SZEKIMA (1024)
    2009-07-06  15:25
  7. 2009. július 7. 23:151032.
    A  motomed használtan is több mint 400 ezer Ft-ba kerül....
    előzmény:
    utifuves (1031)
    2009-07-07  22:53
  8. 2009. július 7. 22:531031.

    A viva2 kell??? Azt jelenti, hogy felültethető a lányod? És meg is tartja magát? Ez nagy dolognak tűnik nekem!

    Majd írd meg, hogy sikerül a beszerzése.

     

    (Mennyi egy ilyen?)

    előzmény:
    SZEKIMA (1028)
    2009-07-07  08:29
  9. 2009. július 7. 22:481030.

    Inkább az a valószínű, hogy nem is voltak nyeremények.

    És ez jelentett neki szórakozást, hogy pályáztatta itt a fórumozókat...

    előzmény:
    SZEKIMA (1025)
    2009-07-06  15:26
  10. 2009. július 7. 08:501029.
    Nagyon örülök ha ennyivel is segíthettem!nagyon sok jót nektek!Puszi
    előzmény:
    SZEKIMA (1028)
    2009-07-07  08:29
  11. 2009. július 7. 08:291028.

    Köszönöm..... pontosan erről a gépről beszéltem !!!! (motomed viva2)

    Már felvettem a kapcsolatot egy gyógyászati segédeszköz bolttal, megnézik, hogyan tudok hozzájutni méltányossági alapon... Bár azt hiszem erre kevés az esélyünk, annak ellenére, hogy szükségünk van rá... elég sok feltételnek kell megfelelni !!!! De próba-szerencse, hátha sikerül.

     

     

    előzmény:
    Barbinó (1027)
    2009-07-06  22:45
  12. 2009. július 6. 22:451027.

    Ez egy másik :) Itt több féle van!

     

     

    http://www.motomed.de/brochures/brochure_hunga rian.pdf

     

     

    előzmény:
    SZEKIMA (1025)
    2009-07-06  15:26
  13. 2009. július 6. 22:381026.

    Szia!Örülök a fejelményeknek.Most csak ennyi puszik!

     

     

    http://www.akadalymentesites-lift.hu/gyogy aszati-segedeszkozok-2tornagepek.htm

     

     

    előzmény:
    SZEKIMA (1024)
    2009-07-06  15:25
  14. 2009. július 6. 15:261025.
    Jaaaaa, és megkérdeztem Forróteát, hogy jelentkezett-e vászon a nyereménnyel kapcsolatosan ... háááát NEM !!!!!  Nem is fog szerintem, (lehet, hogy kidobta ???? )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. július 6. 15:251024.

    Szia !

     

    Igen, elvileg megvan a hintaszék !

    Ott voltunk, el akartuk hozni de ........  5 cm-en mulott hogy nem fért be a kocsiba... de majd megoldjuk.

    Forrótea egy nagyon aranyos, nagyon kedves volt, köszönöm neki, hogy igy önzetlenül felajánlotta és ide is adja a széket. örök hálám neki...

    Majd teszek fel a székről képet, amint itt lesz.

     

    A kezelés ? (már kb. ez a 12-dik) háááát, talán --- de még nem akarom elkiabálni ---- valami történt !

    Nem akarom még elhinni, vannak fentartásaim, de ennek ellenére nagyon bizom benne, hogy amit láttunk az valóban ugy  történt, amit látni szeretnék már régóta.

    Volt ott egy motomed nevü elektromos bicigli, amit ilyen célokra használnak, hogy fejlesszék a mozgást, most nálunk a lábmozgást.
    Annyira hihetetlen, hogy "nem hiszek" a szememnek, ugyanis a gép kiirta, hogy a lányom önállóan pedáloz ! Nem ismerem a gép müködését és hogy mit érzékel, ezért vannak fentartásaim, hogy valóban ő pedálozott-e ! De jó lenne !!!! (megjegyzem, hogy most ilyen motomedet keresek, felvillanyozott attól függetlenül, hogy nem vagyok biztos a látottakban)

     Üdv.

     

     

    előzmény:
    utifuves (1023)
    2009-07-06  15:14
  16. 2009. július 6. 15:141023.

    Szia Szekima!

    Megvan a hintaszék? Ha igen, milyen? 

    (nincs fotód?)

     

    Hogy sikerült a kezelés?

    előzmény:
    SZEKIMA (1021)
    2009-06-26  17:09
  17. 2009. június 26. 19:261022.

    Szia!"Ennél a résznél maradtam le :

     

    "Ekkor forrótea felajánlotta a sajátját nekünk. Megbeszéltük, hogy érte küldök, vagy megyünk.
    Jelen pillanatban ott tartunk,hogy megbeszéltük, jövő szombaton - utban hazafelé - bemegyünk hozzá és elhozzuk a széket."

     

    "Ezt már nem láttam és nem tudtam csak olvastam a találkozóról :D.Nagyon örülök,hogy megoldódott .Nagyon sok sikert kívánok nektek a kezelésekhez

     

     

    előzmény:
    SZEKIMA (1021)
    2009-06-26  17:09
  18. 2009. június 26. 17:091021.

    Nem tudom, hol "maradtál le".... amit felajánlott sorsolásra a topikinditó azt forrótea nyerte - mindent ! Mikor - kellően - felháborodtak a topiklakók, azon, hogy nem 4 személy kapta a 4 felajánlott tárgyat... vászon "eltünt" igy sem egyik, sem másik nem kapott semmit.

    Ekkor forrótea felajánlotta a sajátját nekünk. Megbeszéltük, hogy érte küldök, vagy megyünk.

    Jelen pillanatban ott tartunk,hogy megbeszéltük, jövő szombaton - utban hazafelé - bemegyünk hozzá és elhozzuk a széket.

    Remélem nem hagytam ki semmi fontosat.

     

    Neked pedig nagyon köszönöm a fáradozásodat, hogy Te is szerettél volna segiteni !!! 

     

    Üdv.

     

     

    előzmény:
    Barbinó (1020)
    2009-06-26  16:59
  19. 2009. június 26. 16:591020.
    Szia Utifuves!Igen ,dobtam még akkor körüzit iwiw-en csak sajna most kaptam felajánlást.De azért is írtam várjuk ki a végét .Végülis levagyok maradva .Most azt a hinta széket sikerült neki megkapni?Vagy ez már másik? Vagy van egyáltalán szék? Vagy valamit félre értettem a beszélgetésetekből?Világosítsatok fel légyszi mi is van?
    előzmény:
    utifuves (1019)
    2009-06-26  14:45
  20. 2009. június 26. 14:451019.

    A széket Szekimának kaptad? Úgy értem, neki kértétek?

    Azért várjuk ki a végét, lesz-e neki...

    előzmény:
    Barbinó (1017)
    2009-06-26  14:03
  21. 2009. június 26. 14:071018.
    Az előző sorsorlás nyertesei már megkapták a nyereményüket?
    előzmény:
    vászon (1)
    2009-06-18  10:28
  22. 2009. június 26. 14:031017.
    :( Most olvasom akkor lemaradtam .Pedig örömködve jöttem mert reggel kaptam levelet iwiw-en ,hogy kaptunk egy széket .Bár még nem láttam milyen!De ha már kaptatok nagyon örülök neki,hogy megoldódott.Ha véletlen mégsem akkor szólj!Sikeres kezelést!
    előzmény:
    SZEKIMA (1015)
    2009-06-26  11:01
  23. 2009. június 26. 11:411016.
    Hát akkor sok szerencsét a kezeléshez!
    előzmény:
    SZEKIMA (1015)
    2009-06-26  11:01
  24. 2009. június 26. 11:011015.

    Nem, nem holnapután... sőt el is számoltam magam... mert nem vasárnap, hanem szombaton.... Akkor jövünk haza egy kezelésről és utba ejtjük... tehát jövő szombat.

    Ragaszkodtam hozzá, hogy ne az ő költségére hozza el, hanem ez már az én dolgom legyen, hogy hogyan kerül hozzánk.

     

     

     

    előzmény:
    utifuves (1014)
    2009-06-26  10:59

Címlap

top