Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szinte lehetetlen...

Kittushw
Létrehozva: 2016. május 17. 18:24

Sziasztok!
Egyszerűen nem tudom hova tenni a pasit..
Interneten kezdtem el vele a beszélgetést (kis véletlen volt az egész) sok közös témánk nem volt, de úgy voltam vele biztosan azért mert még nem ismerjük egymást. Eltelt egy kis idő megkérdezte, hogy találkoznék e vele..persze igent mondtam hisz aranyosnak tünt és megakartam jobban ismerni.
Péntek késő délután találkoztunk...rengeteget beszélt röhögtünk meg ilyenek de szólt, hogy neki fél9.re szülinapi bulin a helye (ráadásul közbe kiderült , hogy az egyik barátnőm pasijának a születésnapja van tartva) megkért menjek el vele. Elmentünk egymással szemben ültünk szinte hozzám se szólt egész este sőőt...ahogy eljöttem a buliból barátnőm beszélgetett vele kiderült, hogy szimpatikus vagyok neki csak nem egészen értette mért nem ültem mellé, de úgy gondolom neki kellet volna oda jönni hozzám hisz többször fel állt sétált meg ilyenek..
Másnap nem sokat beszélgettünk facebookon hisz nem sok téma volt...vasárnap este fele ráértem , megkérdeztem van e kedve hozzám azt mondta persze és fél órán belül találkoztunk is dee egy óra múlva azt mondta neki mennie kell, kísérjem el a kerékpárjához elsétáltunk odáig adott három puszit és elment. Azóta sem sokat beszélünk szinte semmit, és ez nagyon zavar már többször megemlítettem neki de csak azt a választ kaptam , hogy hülyeségeken aggódom...nem gondolom se hülyeségnek se aggódalomnak csak egyszerűen ne tudom eldönteni mit akar/vagy mit nem..

  1. 2016. augusztus 16. 21:2433.

    nem magamban vagyok bizonytalan hanem az ő akarataival..szándékaival...

    idézet:
    Kittushw (22)
    2016-05-22 21:24:14

    Pedig egyértelmű. Nincsenek szándékai. Ha lennének arról tudnál. Vagy folytatod a találgatást vagy keresel mást. Én az utóbbit tenném.

    előzmény:
    Kittushw (22)
    2016-05-22  21:24
  2. 2016. augusztus 16. 21:2232.

    Jesszompepi...és neked ez tetszett?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (19)
    2016-05-19  11:45
  3. 2016. augusztus 16. 21:2031.

    A mit akar a pasi-hülyeséget én is csak 2-3 pasinál játszottam el. Utána már megfordult az egész: ÉN mit akarok. Ha ebben partner ok, ha nem akkor úgy is jó.

    előzmény:
    Nikita 666 (15)
    2016-05-18  16:58
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 23. 14:3430.

    én az ilyen extrémnek számítókat szeretem


    emancit akartak, akkor legyenek olyanok


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (28)
    2016-05-23  10:39
  5. 2016. május 23. 10:4129.

    Nem mondja az meg. Bar az en praxisomban is elofordult mar,hogy konkretan mondta a csaj,hogy "legyszi ... meg!" :DDD
    De altalaban inkabb igyekeznek kb minden lehetosegnel hanyattdobni magukat:DDD , vagy legalabbis szetnyitni a labukat,hogy konnyebben hozzaferjen a delikvens - ha akar. :DDD 
    (na jo,nem ilyen nyilt formaban,de kb ez a lenyege)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (12)
    2016-05-18  13:07
  6. 2016. május 23. 10:3928.


    Jo is. Bar altalaban a csajok nem igy szoktak felkinalni maguk:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (19)
    2016-05-19  11:45
  7. 2016. május 23. 10:3727.

    "kísérjem el a kerékpárjához"


     Akkor kerdezd Bigbobot, az is gondolom ilyen tipikus... 

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 23. 10:2526.

    fantázia az van, vagyis volt...feladtam..

    idézet:
    Kittushw (21)
    2016-05-22 21:22:40

    arra se reagált hogy kivetted a cerkáját?


     

    előzmény:
    Kittushw (21)
    2016-05-22  21:22
  9. 2016. május 22. 22:2125.

    Értettem, úgy lesz..!:D

    előzmény:
    Sissi52 (24)
    2016-05-22  21:30
  10. 2016. május 22. 21:3024.

    Ne is tedd sehova. Ill tedd be egy gyufasdobozba es gyujtsd meg.

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24
  11. 2016. május 22. 21:2923.

    Igazad van. Ez az urge kicsit ellodorgott veled, amig meg nem unta. Igazabol nem erdekled. Felejtos. Majd talalsz jobbat, akinek te kellesz, remelem es kivanom.

    előzmény:
    Kittushw (21)
    2016-05-22  21:22
  12. 2016. május 22. 21:2422.

    nem magamban vagyok bizonytalan hanem az ő akarataival..szándékaival...

    előzmény:
    KN18 (11)
    2016-05-18  12:57
  13. 2016. május 22. 21:2221.

    fantázia az van, vagyis volt...feladtam..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (19)
    2016-05-19  11:45
  14. 2016. május 22. 21:1720.

    Uhhh..ezt jól össze szedted, de lehet, hogy igazad van..csak mégis valami érdekel a srácban és őszintén nem tudom mit akarok tőle..csak szimplán szerettem vele lenni hisz élőben tudtunk beszélgetni..bár szerintem többet nem beszélünk..és köszönöm a válaszod bár kicsit szíven ütött elő olvasásra..

    előzmény:
    Nikita 666 (15)
    2016-05-18  16:58
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 19. 11:4519.

    eszembejutott egy régi csaj


    a szokványos dolgokat nem bírta


    a normafánál nem kézenfogva akart sétálni


    kivette a bránerem és azt fogta


    valami fantáziád legyen neked is ne vacakolj


     

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 19. 07:3518.

    látom


    abból amit ide írtál


     

    előzmény:
    Nikita 666 (17)
    2016-05-18  20:03
  17. 2016. május 18. 20:0317.

    Honnan tudod? Veled nem háltam, öreg banya vagyok én a számodra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (16)
    2016-05-18  18:47
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 18. 18:4716.

    jó élénk a fantáziád

    előzmény:
    Nikita 666 (15)
    2016-05-18  16:58
  19. 2016. május 18. 16:5815.

    Ne agyalj rajta, semmit nem akar tőled, maximum megdönteni.


    Ha felkeltetted volna az érdeklődését, nem egy olyan napra teszi a találkozót, amikor születésnapi buliba hivatalos. Gondolta hátha lesz ott olyan nő, akivel még beszélgetni is tud. Erről a buliról valahogy elfelejtett szólni előzőleg, igaz? Ha akart volna valamit tőled, melléd ül, veled foglalkozik. Nem egy nyámnyila alak, pontosan tudja hogy csak szex, és más semmi. Ha ő ült volna melléd, akkor talán reménykedhetnél, de ha te ültél volna mellé, akkor pár alkalom után lepattinthatott volna, hiszen mondhatná hogy te ragadtál. És lőn, te kérdezed meg hogy van-e kedve hozzád. Nos, egy ilyen felajánlkozásra melyik férfi mondja azt hogy nem, nincs? Ha nincs közös témátok, nem tudtok beszélgetni, nem pendültök közös húron, akkor mi a jó büdös bánatot akarsz tőle? Olyan hülyének nézed, hogy azt gondolod ő nem vette ezt észre?


    Mit akar: szexet és esetleg egy épkézláb nőt


    Mit nem akar: hát téged biztosan nem


    De ne aggódj, a nők többsége ugyanígy agyalna mint te. Normális párkapcsolatot akarnak, de fogalmuk sincs arról, hogy a kiszemelt áldozat mit akar, mit gondol. Kissé bizarr, nem?

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24
  20. 2016. május 18. 14:5714.

    vagy tök meleg : )

    előzmény:
    Charis (13)
    2016-05-18  13:45
  21. 2016. május 18. 13:4513.

    Jó esetben, rosszabban pszichopata...

    előzmény:
    Walmart (7)
    2016-05-18  08:56
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 18. 13:0712.

    ha egy nőnek kell egy pasi az megmondja


    nem ostoba praktikákat követ


     

    előzmény:
    KN18 (11)
    2016-05-18  12:57
  23. 2016. május 18. 12:5711.

    Ha egy férfinak kell egy nő, akkor az tesz arról, hogy találkozhassanak. Ennyi. Ezzel a folytonos aggódással meg azt üzened neki, hogy mennyire bizonytalan vagy önmagadban és te tepersz utána. 

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24
  24. 2016. május 18. 09:2010.

    16 évesen voltak ilyen problémáim, talán. Utána rájön az ember, hogy nagyobb a merítés 

    előzmény:
    Kittushw (1)
    2016-05-17  18:24

Címlap

top