Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Letrox-PM alulműködés

lina123
Létrehozva: 2012. november 15. 12:04

Sziasztok!

Kérdezni szeretném, hogy volt-e valakinek rosszulléte Letrox hatására, pl.: remegés, forróságérzés, erős izzadás, szapora pulzus.

Mit csináltatok, amikor ezeket érzetétek?

Köszönöm előre is a válaszokat

  1. 2019. augusztus 12. 19:1239.

    Jó estét,sziasztok. Gondoltam leěrom én is,hogy mi a helyzet. Pajzsmirěgy alulműködést diagnosztizáltak januárban. Vérvétel,uh megvolt de endokrinologushoz nem küldtek el.25 mcg Letroxot ěrt kezdetnek a doki,aztán 50 mcg,merr még a vérképem nem az igazi volt.majd 75 mcg. Most 100 nál járok. Tüneteim megszüntek illetve. Bejött a 35-36 fok. Pékségben dolgozom. Tehát melegbe vagyok egész nap. Fizikai munkát végzek és iszonyatosan izzadok,nem běrom a meleget és szapora a szěvverésem,de ha otthon vagyok semmi bajom.Egy hét múlva megyek vissza a dokihoz,mit javasoltok,hogy tünetmentes legyek?

  2. 2015. december 28. 14:5438.

    Nem olyan könnyű manapság külön nagyösszegű befektetés nélkül másik dokit keresni.


    Sajnos az orvosok közt is annyi a kókler, mint bármely szakmunkás esetében.


    A vakszerencsén múlik, hogy jó vagy kevésbé jó dokihoz kerülsz.

  3. 2013. február 27. 23:1637.
    Köszi.
    előzmény:
    emsziii (36)
    2013-02-27  07:26
  4. 2013. február 27. 07:2636.

    Két nap szedés után ez szerintem nem a gyógyszer mellékhatása. A letrox 3-4 hét után kezdi majd kifejteni a hatását :)

    Nem kell megijedni tőle, a legtöbb esetben nincsenek ilyen durva mellékhatások :)

     

    előzmény:
    Emese0117 (35)
    2013-02-24  23:14
  5. 2013. február 24. 23:1435.

    Én csak két napja szedem a Letrox tablettát,napi felet. érdekes dolog,azóta nagyokat nyelek ( 1 percenként) mert túl sok a nyálam. Tudom, szokatlan tünet, de  remélem ,majd elmúlik.

    Félelmetes ,amit itt olvasok erről a gyógyszerről, remélem, én nem fogok így járni.

    Az én TSH értékem 4,8 .

     

    előzmény:
    lina123 (32)
    2012-11-17  15:00
  6. 2012. november 19. 09:2934.

    őszintén sajnálom, hogy ilyen komoly tüneteket okoz nálatok a tiroxin

     

    sajnos, az egyetlen megoldás a többféle gyógyszer kipróbálása és ragaszkodni ahhoz, hogy az orvos mindent részletesen magyarázzon el

     

    próbáljátok meg az általam ajánlott ligetszépe kapszulát és a szelént, tényleg segít 

     

     

     

    előzmény:
    mislenytundi86 (33)
    2012-11-17  15:12
  7. 2012. november 17. 15:1233.

    Szia!

    HÁt igen, ez engem is rosszul érintett, főleg , hogy előtte semmi bajom nem volt. Ha másik fajta gyógyszert ír, elfogadom, de a lehető legkisebb adagot. De nem akarom magam folyton rosszul érezni ez a lényeg. Gondolom Te is így vagy vele. Most , hogy váltottál gyógyszer fajtát, ez most jobb? Nincsenek már olyan tüneteid? 

    Az UH után én is megyek a dokihoz. Annyit tudok egyelőre, hogy most 4,5  a TSH értékem. Tisztában vagyok vele, hogy lejjebb kell mennie, de egyáltalán nem mindegy h milyen áron.

    előzmény:
    lina123 (32)
    2012-11-17  15:00
  8. 2012. november 17. 15:0032.

    Szia mislenytundi86!

    Szegény! Tudom pontosan mit érezhetsz! Detto ugyan ez a bajom! Volt egy ismerősöm, aki szintén a letrox hatására, forróság érzése volt, remegett, izzadt, rosszul volt. Ő váltott l-thyroxinra. Én is kaptam ilyen nevű gyógyszert, nagyon várom, hogy milyen lesz. Menj orvoshoz, ha kell másikhoz vagy harmadikhoz, mert nem játék!

    Cukrodat tudod mérni? Nem esik le az is a rosszulléteid alkalmával? Érdemes beruházni egyere, tudom, hogy sokba kerül (kb.10.000 Ft), de hidd el megérné.

    én januárban kezdtem el a letrox50-t szedni, majd megemelték 60-ra; nem is volt bajom 4-5 hónapig. tsh beállt 0,66 (terhességhez le kell vinni ilyen alacsonyra) Aztán egyszer egy nap arra ébredtem, hogy iszonyú forrónak érzem a kezeimet. Ez elmúlt. Közben néztek tsh-t és egyszer csak augusztusban 2,77 lett. Erre felemelték a letroxot 85-re. Szedtem kb. 3-4 hétig, amikor elkezdődtek a tünetek: remegés, forróságérzés, szívdobogás (előtte semmi bajom a szivemmel, vérnyomásommal nem volt) cukor szint leesett, izzadás,de iszonyúan: folyt a víz rólam.

    Iszonyatosan rosszul érzetem magam. Csökkentettem (orvos javaslatára) az adagot 75-re, majd 50-re végül 25-re. 1 hét leforgása alatt. Végül abbahagytam, mert 1-1,5 hét rosszullét után már nem bírtam tovább. 1 hétig nem szedtem. Persze közben nekem is írtak betablokkolót, nyugtatót... majd újra nekibátorodtam és 25-tel elkezdtem. A letrox 25-től is érzem a tüneteket, de sokkal-sokkal enyhébb, viszont ez nem jó így, ezért  a háziorvosom javaslatára, az l-thyroxinra váltottam.

    Menj te is orvoshoz! Beszélj vele!Kell megoldást találni e problémára!

     

    előzmény:
    mislenytundi86 (29)
    2012-11-17  10:48
  9. 2012. november 17. 14:0331.

    Igenis fegyelmezetten szedtem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy most abbahagytam, mert a Letrox nekem tuti nem jó. És az endo doki sem adott elsőre UH beutalót. Másik orvoshoz kellett mennem aki hajlandó volt. Nem tisztázták az okát az alulműködésnek, mielőtt gyógyszert írtak fel.

    Egyértelmű, hogy ami nem jó azt nem szedem. Max. majd felír másikat. De azért az elég fura, hogy ennyire rosszul vagyok már hetek óta. 

    Persze, hogy be kell állítani normál szintre a TSH-t csakhogy az orvosok azt elfeljtik, hogy nem az értékeket kell kezelni, hanem az embert. 

    Majd az UH-val visszamegyek a dokihoz, aztán meglátom h mit mond. 

    előzmény:
    lina123 (1)
    2012-11-15  12:04
  10. 2012. november 17. 13:0930.

    nem értem, hogy miért hagyjátok lerázni magatokat az orvosnál, elég fura, hogy a körzeti szakorvosi javaslat nélkül felírta tiroxint

    az endokrim doki meg azt hihette ebből, hogy magán orvoshoz is jársz

    menj vissza, ragaszkodj hozzá, hogy elmagyarázzák pontosan mi az állapotod, a körzetitől kérj beutalót UH-ra, már azzal menj az endokrinológushoz, sőt kérj beutalót a kardiológiára is a szapora szívverés miatt

    ha nem kapsz kielégítő választ és magyarázatot, cseréld le az orvosodat

    és igen, néha eltart akár 2-3 hónapig is, hogy beálljon a gyógyszer egyensúly

     

    a szintetikus hormont nem azonos módon dolgozza fel a szervezet, ehhez kell az a bizonyos fegyelmezett életmód/gyógyszerszedés, amit lejebb írtam és a sok mozgás

    ha cukor beteg lennél akkor sem adnád magadnak az inzulint, mert a szervezetednek kicsit tovább tart megszoknia mint az átlaganak? ez éppen olyan komoly, sőt talán komolyabb anyagcsere betegség, ami nem csak a teljes! így a cukor anyagcserédet is befolyásolja, hanem az időskori elbutulás folyamatában is szerepet játszik

     

     

    50 mg szokták kezdeni a kúrát, én most 150-t szedek

    a béta blokkolóból elég egy fél vagy negyed szem, a felgyorsult szívdobogás nem a szív hibája ilyenkor, hanem a hormon miatt, ezért butaság nem beszedni azt ami segít

    béta blokkolóból is rengeteg van, ha nem vált be, hát másikat kell próbálni 

     

    ha a TSH-d 11 volt, akkor jobban teszed, ha szeded a gyógyszert

    előzmény:
    mislenytundi86 (29)
    2012-11-17  10:48
  11. 2012. november 17. 10:4829.

    Nekem ugyanezek a bajaim és én is Letroxot szedek 50-eset. Augusztus közepén írta fel a háziorvos egy laboreredmény alapján a TSH-m 11 volt. Egy hónap múlva jutottam el szakorvoshoz, az csak annyit mondott h folytassam a szedést napi egy szemet aztán majd kontroll. Se UH beutaló semmi....azt mindkét orvos elfelejtette közölni , hogy a gyógyszer nagyon lassan szabad adagolni és emelni és mondjuk ne egy szemmel kezdjem, hanem max féllel, mert lehetnek durva mellékhatások ha gyorsan visszük le  a TSH-t......4-5 hétig nem vlt gond, aztán egyre rosszabbul lettem: fájtak a lábaim, gyengébb lettem, aztán remegett is kezem-lábam, szédültem. A háziorvos annyit mondott hogy ja igen ezek túlműködés jelek a gyógyszer miatt, erre felírt egy béta blokkolót. Csak jelzem h a szívemnek semmi baja. Nem tudok dolgozni sem menni, mert olyan gyenge vagyok hogy rosszul leszek egy kisebb sétától is. A tetejébe még volt egy pánikroham félém is, mert tisztára bedepresszióztam ettől az állapottól. A kórházban persze nem tudtak semmi értelmeset mondani, pedig mondtam h azóta vagyok rosszul amióta szedem a gyógyszert. Csak annyit mondanak h csökkentsem. Pedig én érzem h ez nekem nem jó és az okot, hogy miért volt magas a TSH még a mai napig nem tisztázták. 22-én lesz UH. Ja a TSH-m most 4,5, tehát elég gyorsan lecsökkent 2 hónap alatt, és ez totál úgy érzem tönkretett. Most nem szedem egy hete, mert én ezt nem tudom tovább tűrni. Egyáltalán még azt sem tudom h autoimmun-e vagy sem. De összességében nem foglalkoznak az emberrel, de szedd a gyógyszert dögivel, nem számít és ha bajod van nem gáz , még felírunk 2-3at majd jobban leszel. Riogatják mindenfélével a pácienst hogy pánikolj és arra még szedhess nyugtatót. Na erre én nem vagyok hajlandó.

    Szerintem nem igazán engedheti meg magának senki h hetekig otthon feküdjön egy rossz gyógyszer és orvosi felelőtlenség miatt..

    Most abbahagytam, kíváncsi leszek az UH-ra meg h hogy alakul az érték ha nem szedem.

  12. 2012. november 16. 11:1428.
    ezt életed végéig szedned kell, addig járj utána, amig teljesen panaszmentes nem leszel a gyógyszer mellett 
    előzmény:
    lina123 (26)
    2012-11-16  10:57
  13. 2012. november 16. 11:0127.
    Nekem csináltak UH-t pl., meg nyomkodják is. Kérd a háziorvosodat, hogy utaljon be nyaki UH-ra.
    előzmény:
    cell (8)
    2012-11-15  15:51
  14. 2012. november 16. 10:5726.
    Igen, beszéltem a háziorvosommal és írt egy másik gyószert l-thyroxint. Remélem ez jó lesz. és hát megyek a dokihoz vissza.
    előzmény:
    gerdamama (5)
    2012-11-15  13:22
  15. 2012. november 16. 10:5625.

    Köszi a tanácsot, mondom majd a dokinak, hogy magyarázza el. A mozgás tényleg nagyon sokat segíthet, a körzetim is mondta.

    Most megint elkezdem a jógával, mert amikor nagyon rosszul voltam, akkor nem tudtam tornázni. A táplálkozás is fontos. Érztem is, amikor sokat eszek cukros kaját (sütit) nem vagyok jól, amikor nyáron zöldségeken húson éltem jó volt a közérzetem.

    előzmény:
    Eira (23)
    2012-11-16  08:52
  16. 2012. november 16. 10:5224.

    Nekem is írtak fel bétablokkolót, de azt én sem merem szedni, mert egy fél tablettától begörcsölt a nyelvőcsövem, vagy légcsövem vagy mim. nagyon megijedtem. próbáld meg a mozgást, ahogy tanácsolta Eira nekem és a körzeti orvosom is, az segít csökkenteni a stresszhormonokat.

    Így csak letroxot szedek, amikor nagyon rossz volt, azért bétablokkolót is beveszem, de nagyon keveset félnek a felét 10-esből.

    előzmény:
    minili (4)
    2012-11-15  13:14
  17. 2012. november 16. 08:5223.

    pontosan ezt mond az orvosnak, hogy semmi ismereted nincs és magyarázza el pontosan az állapotodat

     

     a gyógyszer bevételétől számított 1 órán, de legalább fél órán belül nem tanácsos enni

    javasolnám, hogy szedj szelén tablettát, ligetszépe kapszulát és B vitaminokat, ezek mind könnyebben elviselhetővé teszik a napjaidat

    + rendszeresen elllenőriztesd, nincs-e vérszegénységed 

     

    a másik fontos dolog a rendszeres mozgás, ez segíti a sejteket, hogy jobban felhasználja a szintetikus hormont + az étkezéssel  sem árt vigyázni

    igazából nem kell szigorúan véve diétázni, de szükséges odafigyelni a megfelelő rost bevitelre és lehetőség szerint a felesleges szénhidrátokat kerülni és minimálisra csökkenteni a zsiradékokat 

     

    nekem ezeket tanácsolta az orvosom, bár csak simán alulműködik, nem autóimmun

     

    előfordul 1-3 álmatlan éjszaka pl, de nem gyakori  

     

    előzmény:
    lina123 (19)
    2012-11-16  08:26
  18. 2012. november 16. 08:3422.

    Igen, valószínű autoimmun lehet, mert az orvos azt mondta, hogy lesznek olyan időszakok, amelyek túlműködéses tünetekkel járnak, és lesz olyan amikor alulműködéssel.

    kb. 1 éve szedem, emeltek az adagon akkor 1- hétig ingerlékenyebb  voltam, de utána megszoktam, majd kb. 1 hónappal később jelentkeztek a tünetek, de nagyon -nagyon erőteljesen.

    előzmény:
    emsziii (13)
    2012-11-15  18:21
  19. 2012. november 16. 08:3021.

    Az lesz, elmegyek, mert ezt már egyre rosszabbul viselem.

    előzmény:
    ariel001 (2)
    2012-11-15  13:05
  20. 2012. november 16. 08:2820.
    én pl. voltam ultrahangon, de tűs vizsgálaton nem. biztosan azért, mert göböt nem találtak. Vagy nem tudom.
    előzmény:
    cell (12)
    2012-11-15  18:14
  21. 2012. november 16. 08:2619.
    Igen, valószínű autoimmun, de ez hogy derül ki autoimmun vagy nem? Mert a papírjaimon hypovalami van írva. A dokinál azt sem tudom mit kell kérdezni ezzel a betegséggel kapcsolatban, mert erről soha életemben nem hallottam. :-(
    előzmény:
    Eira (18)
    2012-11-16  08:21
  22. 2012. november 16. 08:2118.

    addig járj orvoshoz, amíg panaszmentesre sikerül beállítani a gyógyszereidet, ha 5* kell őket cserélni, akkor 5* vagy akár többször is

    lehet, túl magas az adag vagy egyszerűen egy másik azonos hatóanyagú készítmény fog beválni 

     

    elvileg semmi panaszod nem lehet, kivéve ha autóimmunod van és nagyon szélsőségesen jelentkezik 

    előzmény:
    lina123 (16)
    2012-11-16  08:02
  23. 2012. november 16. 08:1817.

    gratula babához

     

    a terhesség az egész hormonrendszert megkavarja, ha jól érzed magad semmi gáz, majd újra szeded, ha már nagyobb a pici vagy az is lehet, hogy többbet nem kell - volt ilyen kismama ismerősöm

     

     

    előzmény:
    minili (15)
    2012-11-15  19:59
  24. 2012. november 16. 08:0216.

    Sziasztok!

     

    Nagyon kedvesek vagytok, hogy ennyi jó tanácsokkal láttatok el.

    Kb. 1 éve szedem a letroxot, megemelték az adagot, lement a tsh-m 0,054-re. Amikor a vérvételt csinálták, akkor még nem éreztem a tüneteket, csak kb. 1 hét után: elöntött a forróság, remegés 2-3 óránként, a cukrom leesett, izzadás. Csökkentettem az adagot, a tünetek nem múltak, végül nem szedtem kb. 1 hétig. A tünetek 2 hét után kezdtek szünni.

    Bétablokkolót írtak fel, de attól meg begörcsölt a nyelőcsövem..

     

    Anti TPO-t, T3 nem néztek, szabad T4-et igen, az rendben volt.

     

    Ennyi a történetem.

     

    Nem tudom mi lehet.

Címlap

top