Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gasztroenterológus Bp.?

Duracellnyusz
Létrehozva: 2019. március 18. 15:44

Sziasztok.


December óta rendszeresen görcsölök,  már sejtem, hogy az epém. Egyre sűrűbben. UH-n voltam, elvileg követ nem látnak, az epehólyagom viszont kissé megvastagodott. Ahogy utánaolvastam, ez kő nélküli epehólyaggyulladás lehet. Eddig halogattam, viszont most már hetente van görcsöm, amely eltart 2-3-4 órát. Háziorvvos semmit nem mondott, magamnak kell megtalálni a megoldást.


Így ezúton szeretném, ha ajánlanátok gasztros dokit, akinek van magánrendelése, de rendel állami kórházban is.


Köszönöm előre is.

  1. 2019. március 18. 20:514.

    Azért az a háziorvos is megéri a pénzét, ha nem tudja, mi bajod, simán belenyugszik ? Legalább egy laborra elküldene, abból is kiderülne tán valami. Vagy tovább valami szakrendelésre.

  2. 2019. március 18. 16:293.

    Mennyi orvos látott engem szerinted?  Elárulom: 1 db, a háziorvos. De te biztosan jobban tudod...

    előzmény:
    cool (2)
    2019-03-18  16:11
  3. 2019. március 18. 16:112.

    A doktor Bubó.
    Azt gondolom, hogy ha ennyi orvos látott már, akkor nincs semmi bajod: képzelt beteg vagy. Homeopata szert szedhetsz: placebónak kiváló

Címlap

top