Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit jelent a lelet?

Ágica77
Létrehozva: 2020. január 17. 23:41

Mindkét fiam egyugyanazon a napon, egymástól független helyen és időben szenvedett sérülést. Ám ennek tényéről majdhogynem egyidejűleg szereztem, mint édesanya tudomást. Még aznap (2 nappal ezelőtt) orvoshoz fordultam velük. A kezelőorvostól a kérdéseimre nem kaptam választ.


Mit jelent a lelet:


Nagyobbik fiam (16): dislocatio talocruralis cum laesio lig. TFA l. d. és laesio lig. CF l. d.; fibula alsó végén fissura látható és tibia cont. látható


Kisebbik fiam (14): distorsio talocruralis cum laesio lig. TFA l. s.


Ha bárki tudja, hogy ezek a leletek pontosabban mit jelentenek és mennyi idő alatt gyógyulnak meg valamint a sporthoz való visszatérés mikortól lehetséges, akkor kérném a válaszokat, tapasztalatokat


A nagyobbik fiú focizik, a kisebbik úszik.


Előre is köszönöm a válaszokat, tapasztalatokat!

  1. 2020. január 23. 07:1063.

    Tegnapelőtt éjjel újfent elkezdett fájni a sérült (bal) lábszáram, de annyira, hogy nemhogy rálépni nem tudtam, de még megmozdítani sem. Tegnap délután valamelyest enyhült a fájdalom, de nem sokat. Ekkor már legalább mankóval ugyan, de egy minimális terhelést bírt.


    Most azért nem vagyok úton a suliba, mert 10 órára van időpontom (időpontunk) a kezelőorvosomhoz.

    előzmény:
    MIsti030301 (56)
    2020-01-21  20:38
  2. 2020. január 22. 23:4462.

    A párom esetében az elülső és az oldalsó keresztszalag-szakadás mellett meniszkusz sérülést is szenvedett. (a pontos lelete apján)

    előzmény:
    Dóra995 (58)
    2020-01-22  21:43
  3. 2020. január 22. 22:3061.

    A gyógytornász tényleg nem orvos. Legalábbis olyan szempontból nem, hogy gyógyszer-felírási jogosultsága nincs. Van egy főiskolai és/vagy egyetemi végzettsége, ami még nem jogosítja fel a dr. névelő használatára. Ahhoz kell kutatásokat folytasson, a kutatási eredményeit egy dolgozatba kell, hogy foglalja, amit be kell adjon egy bizottság elé. Ez a bizottság megvizsgálja és egy un. szóbeli kiegészítés után dönt arról, hogy doktorálásra beadott anyagát befogadják, ill. pozitívan vagy negatívan bírálják el, vagyis azután használhatja-e vagy sem a dr./Dr. névelőt a neve előtt.


    Ezzel szemben az orvosoknak az első 6 év egyetemi képzés után már a dr. kifejezés használata jogszerű, még úgyis, hogy szakirányú végzettsége nincs, "csak" egy általános orvosi vizsgával rendelkezik.

    előzmény:
    Mozdonj (45)
    2020-01-21  05:35
  4. 2020. január 22. 21:5460.

    Mielőbbi teljes gyógyulást a gyerekeidnek!

  5. 2020. január 22. 21:5359.

    A gyerekeknek nagyjából 6 hét lesz, mire rendbe jönnek. Legalábbis látszólag (és elvileg orvosilag is), de biztos vagyok benne, hogy hosszútávon nem előnyös, hogy már 14, ill. 16 évesen ilyen sérülést szenvedtek el. Elképzelhető sajnos az, hogy lazább lesz a szalagrendszerük, ill. a most megsérült bokaízületük, ami akár jelentheti hosszabb távon azt, hogy a másik bokájukat is veszélyezteti. Az anyai nagypapám sajnos így járt. A tiniként az egyenletlen talajon végzett sporttevékenység valamint a szintén egyenletlen talajon és életkorban (11-12 éves korban) elkezdett (tanyasi)munkavégzés miatt gyakran volt bokarándulása, bokaficama, ami látszólag a 20-as évei közepén egy időre elmúlt, de minél idősebb lett, annál gyakrabban jött, ill. jön elő megint. Ez pedig a fiatalkori precíz kezelés elmaradására valamint a nehéz állómunka végzésére vezethető vissza. (Ács-állványozó volt közel 35 évig)


    Hozzátenném, hogy nagypapám idén lesz 85 éves...

  6. 2020. január 22. 21:4358.

    Nekem karácsony másnapján késő este ment ki a bokám. Másnap pihentettem, felpolcoltuk, jegeltük, borogattuk. De, mivel a duzzanat nem lohadt, a fájdalom a csillapítók ellenére sem túlzottan csökkent, és a bokám is egyre jobban be volt kékülve, zöldülve, így 28-án elmentünk orvoshoz. Kiderült, hogy a külbokámon egy elmozdulás nélküli törés van. Először január 3-ig gipszsínt, majd azóta egy lékpárnás bokarögzítőt kell viseljek. Ez még nagyjából 5 hét lesz, vagyis február 3-án szabadulok meg ettől. Elvileg gyógytorna lesz utána, de ez nem biztos.


     


    Ha ez nem lett volna elég, akkor a vőlegényem január 15-én focizni volt. Ez csak egy egymás közti levezető foci volt. (Bár ő megye II-ben igazolt focista). Egyszer csak kopognak az ajtón. A párom egyik barátja (csapat- és munkatársa) volt az, aki közölte, hogy a vőlegényem egy rossz mozdulatnál súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Nem tud lábra állni, sőt a lábát sem tudja igazán mozgatni. A többiek már hívták a mentőket. Mire visszaértünk a pályához, addigra ott volt a mentő is és már tették be a kocsiba. Annyit mondott a mentőorvos: Térdficam és szalagsérülés gyanúval szállítják be. A legjobb haverja volt az, aki azonnal annyit mondott, hogy ott a kocsija és bevisz a párom után a kórházba. A vizsgálatok megerősítették a dolgot. Elülső keresztszalag-szakadás, részleges belső oldalszalag-szakadás. Az utóbbi miatt jelenleg nem operálható, így kapott egy fekvőgipszet, amelyet március 2-án vesznek le a lábáról, és akkor operálják. Legalább 6 hónap felépülési idő vár rá az orvosi szakvélemény szerint.


    (A párom 30 éves lesz tavasszal, én pedig 25 szintén a tavasszal.)


     


    Egy ilyen sérülésen ment át nem olyan rész az öcsém is (ő tollasozik) és neki bő 9 hónap volt, mire azt mondta a doki, hogy minden rendbe. (Bár az sajnos túlzás, hogy tényleg minden rendben lenne a térdével.


    A sérülés 2018. március elején történt, míg a "zöld utat" december közepén (nem sokkal karácsony előtt) kapta meg. Sajnos azonban máig kattog a térde. Ma beszéltem vele és annyit mondott, hogy porckopás van a térdébe, ami összefüggésbe hozható a keresztszalag-szakadással. A srác 19 lesz a következő hetekben.

  7. 2020. január 21. 22:2957.

    Az a helyzet, hogy bizonyos értelembe véve sok olyan eset van, amikor kisebb húzódásokkal nem fordulunk orvoshoz. Ez tény. Nekem van egy csapattársam, aki fáradásos bokatöréssel játszotta végig a teljes őszi szezont, mire ez valójában kiderült. Mindannak ellenére, hogy már nyár elején elkezdtek a bokapanaszok miatt vizsgáltatni a csapattársamat/haveromat.

    előzmény:
    PFBbasketBendi04 (40)
    2020-01-20  22:17
  8. 2020. január 21. 20:3856.

    Hol is kezdjem a saját történetemet. Jómagam 2017. július közepén sikeres KRESZ vizsgát tettem kismotorra. A motor azelőtt a bátyámé (3 évvel idősebb nálam), ő előtte pedig az unokabátyámé (4 évvel idősebb a tesómnál) előtte az ő bátyáé (aki további 2 évvel idősebb) volt, vagyis már elég régen a családunk tulajdonába áll.


    Aztán 150 nappal ezelőtt, vagyis 2019. augusztus 24-én délelőtt edzésre, majd onnan a barátnőmhöz mentem. Este 10 körül indultam haza a szomszéd faluból. Világításom, fényvisszaverő-mellényem volt és a sötétség miatt mindkettőt használtam is. Mindössze két utcával tőlünk visszább van egy nagyobb ív (kanyar) a főútvonalba. Ennek megfelelően meg is próbáltam lassítani, de ahogy a fékezést elkezdtem, a robogó hátsó kereke valamilyen okból elvesztette a tapadását, aminek köszönhetően elestem. A robogó pedig egyesen a rám esett. A robogó kormánya telibe találta az alsó lábszáramat, ami az ütés következtében több helyen eltört. Ráadásul a szárkapocscsont esetében szilánkos (azaz darabos) törés történt. Még aznap megműtöttek. Majdnem 1 hétig (aug. 30.) kórházba voltam. A fekvőgipszet október 7-én vették le. Sajnos akkor kiderült, hogy nem minden úgy sikerült, ahogy kellett volna, így újra kellett műteni. Újabb 1 hét fekvő-, majd 5 hét járógipsz következett. November 18-án ugyan megszabadultam a gipsztől és azóta -többnyire- heti 3 alkalommal járok gyógytornára. (A "többnyire" itt azt jelenti, hogy december 23 és január 3 között 6 helyett összesen 3 alkalommal voltam gyógytornán az ünnepek miatt.) Sajnos a gyógytornász is úgy látja, ahogy én érzem. A lábam jelenleg még messze van attól az állapottól, amilyenbe a sérülés előtt volt. Sőt! A gyógytornász szerint a jelenlegi minimális terhelhetőségi szint annak sem megfelelő, hogy már több mint 2 hónapja tart a gyógytorna. Ilyenkor már akár rövidebb (2-3 km) kerékpározás, ill. gyaloglás után már nem szabadna olyan mértékben jelentkezzenek a panaszok, mint amilyen szinten jelentkeznek. Csütörtökön kell visszamenni a kezelőorvoshoz, mert mint a gyógytornásztól, mint pedig a szüleimtől megkapta a vártnál lesújtóbban halad a gyógyulásom és ennek okainak a végére akar járni, mert ebből a sérülésből max. 4-6 hónap a gyógyulási idő, de a gyógytornász véleménye alapján jelenleg talán majd úgy április-május környékén van esély arra, hogy teljes gyógyulás megtörténjen és akkor jöhet a különböző rögzítő eszközök (csavarok, drótok) eltávolítása a lábamból.


    Senkinek sem kívánom a jelenlegi helyzetemet! Nagyon vágyok vissza a focipályára, de jelenleg képlékeny, hogy ebből mikor is lehet majd valami.

  9. 2020. január 21. 20:0555.

    Ha lenne valamennyi informatikai ismereted, akkor tudnád, hogy bakot is lőhetsz az IP-cím kérdéssel.


    Ezt kicsit kifejteném:


    Az Internet Protocoll Adress vagy magyarul Internet Protokoll cím, nem más, mint egy adott számítástechnikai eszköz saját azonosítója. Ez lenne az alapvetés. Ezzel szemben fennáll az a helyzet, hogy egy házba (vagy akár köznevelési intézménybe, azaz iskolába) egy rendszerre több számítógép van rácsatlakoztatva. Ilyen külső egység lehet a router és Wifi is. A vezetékes router esetében maximum 5 számítástechnikai eszköz csatlakoztatható rá. A vezeték nélküli routerre vagy Wifire korlátlan számban. Mindkettőben az a közös, hogy többnyire jelszóval védett, vagyis csak a jelszót ismerők (vagy a hackerek) tudnak feljelentkezni.


    Itt érdemes kitérni arra, hogy egy router, ill. wifi regisztrációja történhet úgy, hogy az azt használó számítástechnikai eszközt csatlakoztatod rá, és akkor általában a közvetítő eszköz mindenki számára azonosítóként a rá regisztrált IP címet küldi jelként. De történhet úgy is, hogy a regisztráció ellentétes irányú, vagyis a számítástechnikai eszközre regisztrálod rá a külső eszközt, így annak a címét fogja általában a te géped is használni. Ez alól akkor lehet kivétel, hogyha ugyanazzal a számítástechnikai eszközzel más rendszerre is fellépsz.


    Ez igaz az internetfelhasználásra alkalmas mobilkészülékek esetére is.


     


    Egy olyan fiatal, aki 17 éves lesz 43 nap múlva.


     


    Egyébként miért is kellene nemhez és korhoz kötni bármelyik ilyen portál látogatását? A Nők Lapja Café honlapján ugyanúgy jelenhetnek meg olyan cikkek, fórumok, amelyek nem csak a lányokat-nőket, hanem bizony a fiúkat-férfiakat is érintik vagy érinthetik.


     


    Miből gondolod, hogy minden sportoló esetében van iskola előtt reggeli edzés? Legjobb tudomásom szerint az atlétikázó, az úszósportban és talán egyes további "vízi sportokban" (műugrás, kajak-kenu, evezés) valamint a szer- és akrobatikus tornászokra jellemző a reggeli edzés. A focistákra, a kézi- és a kosárlabdázókra egyáltalán nem jellemző. Ezt jól tudom, mert én is sportoltam a jelenleg is fennálló sérülésem előtt. Sőt! Sportszervezeti igazolással jelenleg is rendelkezem egy focicsapatnál, de augusztus óta nem tudok játszani sérülés miatt.

    előzmény:
    Mozdonj (50)
    2020-01-21  07:28
  10. 2020. január 21. 07:5654.
  11. 2020. január 21. 07:3953.

    Nem mellesleg, mivel ma édesapám elhozott munka előtt a suliba, már bent vagyok. Egyébként pedig éppen buszon lennék még.

    előzmény:
    Mozdonj (50)
    2020-01-21  07:28
  12. 2020. január 21. 07:3652.

    Ne számítson, hogy még csak 7:35-van és az iskola csak 8:00-kor (vagyis mivel ma lyukasórával kezdek, így 9:00 órakor) kezdődik.


    És te vajon miért nem vagy munkába? Talán nyugdíjas vagy?

    előzmény:
    Mozdonj (50)
    2020-01-21  07:28
  13. 2020. január 21. 07:3451.

    Itt kisebb vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a gyógytornász orvos-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban a legjobb haverom -akinek a nagybátyja egyébként gyógytornász- vetett fel egy kérdést:


    "Adott egy egészségügyben dolgozó szakvégzettséggel rendelkező személy, aki bizonyos mozgásszervi megbetegedéseknél, sérüléseknél a teljes gyógyulásunk eléréséért nyújt nekünk egészségügyi segítséget. Nem tanul mondjuk a gyógytornász-képzés után tovább, de a dr. megnevezést mégis használhatja. Miért is van abból vita, hogy a gyógytornász az orvos-e vagy sem?"


    Aztán megjegyezte a következőt: "A gyógytornász képzés után a nagybátyám sem tanult tovább, a neve előtt viszont dr. mégis szerepelhet a neve előtt."


     


    Ok! Azzal lehet jönni, hogy az egyetemi professzorok valamint a jogászok is dr. megnevezést használnak. Sőt bizonyos értelembe véve, az egyetemet végzők többsége is megkapja a dr-i rangot. Csak a többség nem használja. Anyám is egyetemet végzett és használhatná a dr. megnevezést, de többnyire nem használja. A hivatalos irataiba viszont fel kellett tüntesse.

  14. 2020. január 21. 07:2850.

    Hogyhogy nem vagy suliban , lelkem-gyerekem ?


    Most reggelizned kellene es rohanni az iskolabusz utan .

    //vihogva off .....  Nehogymar egy 16 eves fiu , sportolo , a noklpajan kezdje a napot , zokkent venasszonnyal valo okoskodassal


    Pont azon tokolodom , hogy ide evek ota nem jar a madar sem s hirtelen egy-ket nap alatt beiratkozik egy rakas uj nick es hevesen velemenyeznek , resztvesznek... IP vizsgalat mit mutatna ?


    Nem zavar senkit am , hajra , hajra , copier/coller/eszosztas  .....csak egy kicsit durva a jatekvezeto fovezer

    előzmény:
    PFBbasketBendi04 (49)
    2020-01-21  07:07
  15. 2020. január 21. 07:0749.

    Egyáltalán nem merült fel bennem, hogy felhagyjak az aktív sporttal. Nagyon szeretem a kosarat és minden adottságom megvan hozzá. (16 leszek nem sokára és 185/96 vagyok, vagyis a korosztály-átlaghoz képest magasabb és valamivel nehezebb is vagyok, de a magasságom, ill. súlyom ellenére ruganyos is vagyok, ami még ritkább /az edzőm szerint/).

    előzmény:
    Ágica77 (44)
    2020-01-20  22:47
  16. 2020. január 21. 06:0448.

    Nem vicceltem.


    A gyógytornász mint olyan igen is létezik, mégpedig orvosit végez el ő is. Ha nekem nem hiszel, akkor olvasd el a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának honlapján. (remélem, hogy működni fog a link)

    idézet:
    Ágica77 (39)
    2020-01-20 21:52:10

    .


    .


    utolso es ENNYI

    Idezem a linked  alol : a gyogytornasz kepzes celja , hogy kepesitsen  


    a mozgásrendszer funkcionális vizsgálatára, fizioterápiás és rehabilitációs terv készítésére, a fizioterápiás eljárások alkalmazására az orvos diagnózisa alapján és az orvosi kezelésbe illeszkedően.

    előzmény:
    Ágica77 (39)
    2020-01-20  21:52
  17. 2020. január 21. 05:4747.

    Es : nem vagyok biztos abban , de nincs kedvem utananezni annak , hogy a linkeden leirt doktori kepzes azt jelenti-e , hogy tovabbmehet orvosira vagy ledoktoralhat valami PL /peldaul/ izomszalagi rehabilitalasi temabol... amivel Dr cimet vehet fel , de nem lathat el emberorvosi funkciot....


    Nincs kedvem ide beallni okoskodni

    előzmény:
    Mozdonj (46)
    2020-01-21  05:38
  18. 2020. január 21. 05:3846.

    A lehetőség a doktori képzésbe való belépésre. azt jelenti , hogy tovabbtanulva lehet gyogytornaszbol  orvost kepezni .

    előzmény:
    Mozdonj (45)
    2020-01-21  05:35
  19. 2020. január 21. 05:3545.

    Tudod, hogy ezzel a hozzászólással magadat minősíted? Állítottál egy olyan témát, amelyet egy hivatalos oktatási intézmény honlapján írtak is cáfolnak, majd megjegyzed, hogy ez nem érdekel.


    A tény az, hogy a gyógytornász IGENIS ORVOSnak számít, hisz orvosit végez ez ahhoz, hogy gyógytornász lehessen.

    idézet:
    Ágica77 (42)
    2020-01-20 22:34:49

    Az altalanos orvosi , a dr-seg kotelezo cucc-resze 12 felev . 6 ev kell ahhoz , hogy valaki altalanos emberdoktor lehessen .


    A gyogytornasz foiskolai vegzettseg , lehet egyetemen is vegezni . Erettsegi utan 8 sikeres  felevvel gyogytornasz lehet valaki . 4 ev a gyogytornaszkepzes .


    Nem .
    A gyogytornasz nem orvos.
    A linkeden is vilagosan le van irva  : Apolas es Betegellatas


    S ha olvasod is amit belinkeltel : le van irva , hogy a diplomazott gyogytornasz NEM orvos :
    Diploma után Az alapfokozat megszerzése után a hallgatóknak lehetőségük van:



    1. A Kar által kínált népegészségügyi mesterszak egészségfejlesztési szakirányán, komplex rehabilitáció vagy más egészségtudományi mesterszakon folytatni tanulmányaikat. Ezek valamelyikének elvégzésével mesterfokozat és további szakképzettség szerezhető, illetve megnyílik a lehetőség a doktori képzésbe való belépésre.
    előzmény:
    Ágica77 (42)
    2020-01-20  22:34
  20. 2020. január 20. 22:4744.

    "A sportban nem hátráltat a folyamatosan előjövő bokafájdalom vagy abbahagytad a versenysportot?"


    Nem vettem figyelembe a következő mondatodat:


    "A doki nem dicsért meg a halogatásért. Ha rögtön elmentem/elmentünk volna orvoshoz, akkor jóval kevesebbel megúszom és talán jelenleg nem lenne az, hogy edzések és meccsek után állandóan előjön a fájdalom."


    A kérdésemre már korábban megadtad a választ, így majdhogynem tárgytalan.


    De inkább átfogalmazom: Nem merült fel benned, hogy felhagyj az aktív sporttal, hogy ne kockáztass újabb sérüléseket?


     

    előzmény:
    PFBbasketBendi04 (40)
    2020-01-20  22:17
  21. 2020. január 20. 22:3743.

    Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál. Remélem, hogy előbb-utóbb a te lábad is helyrejön. A sportban nem hátráltat a folyamatosan előjövő bokafájdalom vagy abbahagytad a versenysportot?

    előzmény:
    PFBbasketBendi04 (40)
    2020-01-20  22:17
  22. 2020. január 20. 22:3442.

    Tudod, hogy ezzel a hozzászólással magadat minősíted? Állítottál egy olyan témát, amelyet egy hivatalos oktatási intézmény honlapján írtak is cáfolnak, majd megjegyzed, hogy ez nem érdekel.


    A tény az, hogy a gyógytornász IGENIS ORVOSnak számít, hisz orvosit végez ez ahhoz, hogy gyógytornász lehessen.

    előzmény:
    Cinke (41)
    2020-01-20  22:29
  23. 2020. január 20. 22:2941.

    A linked nem érdekel, én nagyon jól tudom, hogy van gyógytornász, csak te rosszul fejezted ki magad, miután azt írtad, hogy a szakterülete gyógytornász. Részemről ennyi volt.

    előzmény:
    Ágica77 (39)
    2020-01-20  21:52
  24. 2020. január 20. 22:1740.

    Egy kis saját és (viszonylag) nagyon frissnek mondható tapasztalatom van ilyen típusú sérülés kapcsán.


     


    Az egész onnan kezdődik, hogy hivatalosan (igazolt formában) kosárlabdázom. Május 11-én a meccset megelőző bemelegítés során kiment a bokám. Nemigazán törődtem vele. Az edző pedig mit sem vett észre belőle. A meccsen minden támadásnál pályán voltam. Másnap alig tudtam lábra állni. Aztán hétfőn már mentem iskolába, majd edzésre. Egészen szerdáig nem végeztem teljes edzést (csak felsőtestre és karizomra erősítettem), majd csütörtöktől újra teljes munkát végeztem. Ez így ment egészen jún. 9-ig (a csapat szezonzáró barátságos mérkőzésének napjáig). A következő héten még jártam iskolába, majd véget ért a tanév is. A rákövetkező héten már a pihentetés ellenére is egyre jobban fájt a bokám, már szinte egyáltalán nem tudtam ráállni. A szüleim ezt megunván június 25-én elvittek orvoshoz (egyébként idén júliusban leszek 16). Kiderült, hogy van egy már krónikussá alakult részleges elülső bokaszalag-szakadásom. A krónikus azt jelenti, hogy legalább 6 hete fennállt. Vagyis a sérülés nagyjából egybe esett azzal a szituval, amire magam is emlékeztem. Először konzervatívan, vagyis bokarögzítő felírásával és hordásának ajánlatával próbálta meg kezelni az orvos. De, miután nem javult a helyzet és július 9-én visszamentünk hozzá a tehermentesítés ellenére továbbra is fennálló panaszaim miatt, akkor közölte, hogy éppen attól tartott, hogy műtétre lesz szükség, mert másképpen sajnos nem kezelhető a dolog. A műtétre 12-én került sor. Aztán 1 hét gipszsín, 2 hét fekvő- és 3 hét járógipsz következett. A gipsz után több, mint 3 hónapig jártam gyógytornára, mert nagyon nehezen nyertem vissza a korábbi erőmet a bokámba. Sőt! Azt mondhatom, hogy mindmáig nem teljesen olyan, mint a sérülés előtt volt.


    A doki nem dicsért meg a halogatásért. Ha rögtön elmentem/elmentünk volna vele orvoshoz, akkor jóval kevesebbel megúszom és talán jelenleg nem lenne az, hogy edzések és meccsek után állandóan előjön a fájdalom.


     


    Mielőbbi teljes gyógyulást a gyerekeknek és kitartást nektek!

Címlap

top