Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiss Tibi a Fórumon!

adrijan
Létrehozva: 2011. november 3. 13:38
Sziasztok fórumozók!

November 8-án, délután 1 órától válaszol az olvasók kérdéseire Kiss Tibor zenész, képzőművész, dalszövegíró a Fórumon.

Ha az utóbbi évtizedet Magyarországon töltötted, tuti, hogy ismered a Quimbyt, és enigmatikus frontemberét: Kiss Tibit. Markáns énekhangja, sokat megtapasztalt személyisége kiemeli a plasztikzenészek tömegéből - valódi művész, aki mégsincs elszállva önmagától, sőt.

A Wikipediáról idézzük: "Diplomáját 1997-ben szerzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Zenei teljesítménye mellett költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják helyüket, válogatott művei megjelentek a József Attila Kör kiadásában, Ventilátor blues címmel. A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel, festészettel is foglalkozik. Érzékeny, depresszióra hajló természete miatt, élete során néhányszor válságba került. 2003-ban Komlón egy pszichoterápiás csoportban építette újjá magát és művészetét. Az itt megéltek hatására új dalok és képek születtek. Képzőművészként a Budai Gyermekkórházban a művészetterápiás csoport tagjait segíti művészeti fejlődésükben. Nemcsak képzőművészként és zenészként dolgozik, hanem hangoskönyveken is szerepel előadóként. Tanárként 2007-ben mutatkozott be a Magyar Íróakadémia Dalszövegíró Mesterkurzusán, ahol Varga Liviussal együtt tartott előadásokat."

Az utóbbi idők legnagyobb Quimby-slágerei: Most múlik pontosan és az Ajjajjaj

Itt az alkalom tehát, ha kérdésed van vendégünkhöz, már most felteheted neki!
  1. 2011. november 9. 14:3584.

    A Most múlik pontosan dalhoz őszintén gratulálok bár nekem a Csík zenekar előadásában tetszik igazán. Kérdésem a következő:

    A dal egy szerelmi fájdalom, a te fájdalmad került megzenésítésbe?

     

    Előreis köszönöm a választ.

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  2. 2011. november 9. 09:2283.
    Én csak olvastam ezt a topikot és nem szóltak, illetve kérdeztem, de azt mondhatom, hogy nagy élmény volt olvasni is éa hihetetlenül jófej volt Kiss Tibi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. november 9. 07:5982.

    "(Bár a gratula Tibinek jár, nem az NLC-nek és nem a fórumozóknak) "

     


    Igazad van, Rena, senki nem fanyalgott, nem kérdezte, hogy "miért pont Kiss Tibi?".

    Így aztán - szerintem - az nlc-nek, konkrétan  Adrijánnak is jár a gratula, mert ő hívta a vendéget. Ritka jó választás volt. Köszönjük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566863 (81)
    2011-11-08  22:13
  4. Torolt_felhasznalo_566863
    Torolt_felhasznalo_566863
    2011. november 8. 22:1381.

    Hacsak el nem kerülte figyelmemet egy radír, akkor gratula, mert mióta ezt a "rovatot" figyelem, Tibi volt az első vendég, akinek a beharangozása nem keltett ellenérzéseket, és nem osztotta meg az NLC-t.

    (Bár a gratula Tibinek jár, nem az NLC-nek és nem a fórumozóknak) 

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  5. 2011. november 8. 15:2480.

    Igaz!

     

    Köszi:) 

    előzmény:
    Kiss Tibi (57)
    2011-11-08  13:45
  6. 2011. november 8. 14:1879.

    Kedves Tibor!

     

    Közel 20 éve nagy rajongótok vagyok. Meghatározó zenét képviseltek az életemben!

     

    Kívánok Nektek további sok sikert!!!

     

    Éva 

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  7. 2011. november 8. 14:1078.
    Nálam úgy kezdődött:Őszintén:Egy önálló kiállításra készültem,amikor egy festmény készítése közben,leálltam,mert ilyen fantasztikus zenét eddig még nem hallottam!Kik ezek?Hogy nem tudtam eddig róluk?Azóta függőségem van!A környezetem agyára megyek,de ez van!Egyszer beszélgetnék veled!Csoda nagy művész vagy!A film mikor lesz bemutatva?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. november 8. 14:0977.

    Szia Tibi!

     

    ..számomra Ti vagytok az egyetlen zenekar, aki mind dalszövegeiben, mind zeni világában elképesztően vizuális... képek és színek fogalmazódnak, rendeződnek bennem, ha hallgatlak titeket, nem találkoztam még ehhez hasonlóval sem.. alkalmi szövegírogatóként kérdezném, lehet - e ebben valamiféle kódolt gondolkodásmód, bejáratott szisztéma , esetleg összefüggés a festői vénáddal .. ? Üdv. Anna..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2011. november 8. 14:0976.

    Szia Tibi!

     

    Először is szeretném elmondani, hogy a barátnőimmel együtt nagyon várjuk már a szombati koncertet :) reméljük minden úgy fog sikerülni, ahogyan szeretnétek...a közönség nevében mondhatom, mi bíztatni fogunk Titeket. Bármilyen is lesz, nekünk tetszeni fog.:)

    Már nagyon sok koncerten voltunk, imádjuk az egész zenekart és így együtt igazán szórakoztató személyiségek vagytok.

    A piros tornacipőd, amit az egyik képeteken láttunk nagyon tetszik, tudjuk ez nem a reklám helye, de merre vetted? :)

    Szeretném megkérdezni, hogy a közeljövőben lesz e a Feldmáros beszélgetéshez hasonló program, amin részt veszel?

     

    A koncertre készültök a beígért meglepetéssel?

    A készülő film és koncert DVD mikorra várható?

    Szilárd nyáron nősült, gratulálunk neki...és Te mikorra tervezed az esküvőt? ;)

     

    Hosszú életet és kreatív energiát kívánunk Nektek, éljetek sokáig, írjatok sok dalt még nekünk :)

    Örülünk, hogy vagytok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2011. november 8. 14:0475.

    Szia Tibi!

     

     

    Milyen helyzetben születnek leggyakrabban meg a dalszövegek a fejedben?

    Vannak-e kifejezetten "termékeny" időszakaid az alkotás szempontjából, és ha igen, ezek általában mikor vannak?

     

     Üdvözletem Neked és a zenekarnak!

     

    Xavia

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. november 8. 14:0374.
    Ennyire volt idő, köszönöm szépen a figyelmet és a törődést. Szép napot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2011. november 8. 14:0373.

    Kedves Tibi!

     

    Régóta szeretem a Quimbyt, már akkor koncertekre jártunk, amikor még nem volt körülöttetek ekkora a felhajtás és nemhogy az Aréna, de még a Zp sem volt tele amikor a zenekar fellépett.

     

    Két kérdésem lenne. Az egyik, hogy hogyan élitek meg, hogy majdnem 20 év zenélés után egycsapásra (legalábbis nekem úgy tűnik) úgymond undergroundból mainstream zenekarrá váltatok és az Arénában koncerteztek?

    A másik pedig, hogy a "szünet" előtt vagy után írt dalokat kedveled jobban?

     

    A szívem megszakad, de sajnos nem lehetek ott a koncerten (kicsi babám van, akit nem hagyhatok még itt), de kívánom nektek,hogy minden sikerüljön úgy, ahogy szeretnétek és legyen egy emlékezetes nap nektek is és a szerencsés rajongóknak is, akik ott lehetnek majd veletek az Arénában.

     

    Üdv 

     

    Mini

    idézet:
    munyimini (56)
    2011-11-08 13:43:57

    Azért azt ne feledjük el, hogy ez nem "egy csapásra" történt, vagy ha igen, akkor nagyon nagy és nagyon hosszú csapás volt. Meg azt se feledjük el, hogy én például minden koncerten ott voltam, és egyáltalán nem így élem meg ezt. Az egyik nap öt ember volt, a másik nap már hét, ha hozták a haverjaikat, esetleg a következő héten tizenkettő. 

    Ami most van, az is abszolút viselhető, pláne  hogy a zenekar nem a megarendezvények irányába megy.

     

    Ez nem ettől függ. 

    előzmény:
    munyimini (56)
    2011-11-08  13:43
  13. 2011. november 8. 13:5972.

    Szia Tibi!

     

    Először is gratulálni szeretnék nektek a húsz évhez és kívánom, hogy még JÓ sokáig legyetek nekünk! 

     

    Várhatóan mikor adtok ki egy újabb koncert DVD-t?!És melyik koncertről?! Aréna?!

     

    Köszönöm válaszod:

    Eszter

    idézet:
    varbiroeszter (48)
    2011-11-08 13:27:36
    Még nem tudom pontosan, de több vizuális projekten is dolgozunk szimultán. Készülőben van egy filmecske is, meg úgy fest, az Arénát is fölvesszük - de hogy mi lesz ezekből és mikor, az még odébb van.
    előzmény:
    varbiroeszter (48)
    2011-11-08  13:27
  14. 2011. november 8. 13:5871.

    Kár, hogy ilyenkor nincs idő a részletekre és nem téma a magánélet.

     

    Engem már inkább az érdekelne, mit gondolsz a barátságról, akadályokról, milyen érzés ennyi emberben elindítani vmit. És a hülyeségekről mittomén, gyűrött papírokról.. Egyszer írhatnál vmi ilyesmit én tuti megvenném!

     

    Tovább is sok sikert Neked és a zenekarnak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2011. november 8. 13:5770.

    Kedves Tibi!

     

    Én sosem tudom, mit kérdezzek az ilyen fórumokon, úgyhogy eddig csak olvstam... De most beugrott, hogy a múltkor az M2-n (Akiknek hála az emberhez méltó műsorokért) sikerült elcsípnem a Quimby werkfilmet. Nagyon tetszett, jó volt bepillantani a kulisszák mögé, és úgy éreztem magam közben mint egy baráti dumcsizáson, semmi erőltetett feszengés...

    Nem terveztek esetleg egy nagyobb lélegzetvételű adást? Csak úgy felebaráti szeretetből :)

     

    Minden jót, és hatékony feltöltődést a Zenekarnak!

    Üdv,

    Chi 

     

    idézet:
    Nyuszog (46)
    2011-11-08 13:25:38
    Ezt az adást se mi terveztük, csak fölvették, hogy mi van velünk. Ha jönnek legközelebb, hát jönnek.
    előzmény:
    Nyuszog (46)
    2011-11-08  13:25
  16. 2011. november 8. 13:5769.

    Szia Tibi!

     

    Először is gratulálni szeretnék nektek a húsz évhez és kívánom, hogy még JÓ sokáig legyetek nekünk! 

     

    Várhatóan mikor adtok ki egy újabb koncert DVD-t?!És melyik koncertről?! Aréna?!

     

    Köszönöm válaszod:

    Eszter

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  17. 2011. november 8. 13:5668.

    Szia kedves KissTibi, sok sikert szeretnék kívánni nektek a szülinapi bulihoz! Összeállt már minden a koncertre? És izgultok már miatta? Remélem nem jobban a kelleténél (bár gondolom a vérnyomásod nem alacsony mostanában... :)), biztos, hogy nagyszerűen sikerül majd és hatalmas élmény lesz mindenkinek aki ott lesz!

    Úgy tűnik a leállás miatt sokan attól tartanak, hogy ez búcsúkoncert lesz, pedig ha jól hallottam csak átmeneti szusszanásról van szó (az emberek hajlamosak többet vagy kevesebbet beleképzelni a dolgokba :))

    A többi kérdésem sajnos nem idevaló, kívánom neked, hogy a koncert is és utána a csendes pihenő is (most inkább) úgy legyen ahogy akarod! Puszi :)

    idézet:
    ejmiakotyuk (43)
    2011-11-08 13:19:39
    Igazából nem nagyon aggódom... Megtesszük, ami tőlünk telik és talán előtte lesz egy kis drass, hogy minden működik-e, meg ilyenek, de azon a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk. Luxus is, meg felesleges is volna előre aggódni.
    előzmény:
    ejmiakotyuk (43)
    2011-11-08  13:19
  18. 2011. november 8. 13:5567.

    Kedves Tibi!

     Először is boldog születésnapot szeretnék kivánni nektek és további sok sikert!

     Nagyon örülök,hogy ebbe az őszi turnéba bekerült az én erdélyi városom is,mert igy legalább 2 év után ujra hallhattalak/hallhattunk titeket.

      Nekem az lenne a kérdésem,hogy melyik volt a legemlékezetesebb koncerted ezalatt a 20 év alatt?

    Na meg még az érdekelne,hogy történt már meg olyan,hogy egy rajongód/rajongótok találkozni akart veled/veletek és ha igen akkor létre is jött a találkozas?

     

    Előre is köszönöm a választ!

    Sok sikert a szülinapos koncerthez és remélem hamarosan jösztök megint Erdélybe! :*

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. november 8. 13:5466.

    Kedves Tibor!

    Nem rég fedeztem fel a zenekart, és ismertettem meg a "kisfiammal" is. Ő már kivülről tudja a legtöbb számot. Nagyon szeretem a dalszövegeit, mindig elgondolkodtatnak. Egyszerre szürreálisak és impresszionálisak is. Nagyon jól ragadják meg a lényeget. Nagyszerű az is hogy a gyermekkel  újabb közös érdeklődési pont lett a zenéjük, és erről beszélgethetünk is. 

    Kérdésem az, honnan meríti az ötleteket a szövegekhez? Ha, ez nem túl személyes, hogy dolgozik? A másik pedig az hogy az Ön munkája elég nagy energiaráfordítást igényel, ezt úgy értem, hogy szerintem egy jó zenész nagyon sokat ad ki magából, így tud hatni a közönségre. Ön hogyan kapcsolódik ki, hogyan töltődik fel?

     

    További sok sikert kívánok!

    Kata

     

     

    idézet:
    Mádi Kata (30)
    2011-11-08 12:55:53

    Nehéz erre válaszolni, mert én ebben élek - bármelyik pillanatban beugorhat valami, elvarázsolhat egy hangulat. Ezt nem is tekintem munkának, inkább ezeknek az összehozása és dalokba formálása a feladat, ezekhez elsősorban segg kell és kemény kanapé, mert a puhán bealszom. 

     

    Én úgy kapcsolódom ki igazán, ha bekapcsolódom és el tudok valamiben merülni. Mostanában a vécéfalamra rajzolgatok, vagy lemosom egyenként a futónövényem leveleit. 

    előzmény:
    Mádi Kata (30)
    2011-11-08  12:55
  20. 2011. november 8. 13:5265.
    megkaptok!!!
    előzmény:
    Kiss Tibi (60)
    2011-11-08  13:46
  21. 2011. november 8. 13:5164.

    Kedves,drága Tibi!

     

    Legnagyobb koncert-tombolásaimat és élményeimet Nektek köszönhetem,jajj szavak nincsenek rá,de most én arra lennék kíváncsi ,hogy számodra mit jelent a szerelem,és hogy most szerelmes vagy e?

     

    És még egy másik kérdés,ha az előzőre nem kívánnál válaszolni: tervezed,hogy a közeljövőben leszoksz a dohányzásról,vagy neked ez így jó,és nem félsz a későbbi káros következményektől?

    Nagyon sok boldog születésnapot kívánok a zenekarnak,és neked is minden jót! 

     

     

     

    idézet:
    pancsó7 (26)
    2011-11-08 12:27:27

    Hát most akkor így be kell vallanom: hogy számomra a szerelem az Élet maga. Pontosabban az élet megélésének egyik lehetősége. És ha ezt ismeri az ember, máshogy már nem is akarja. Euforikus vibráció minden egyes élő és élettelen részecskében. A hiedelemtől eltérően bármilyen állapotban képesek vagyunk rá, de nem bármilyen belső viszonyok között.

    De ez nem egy folyamat, hanem pillanatok.

     

    Dohányzás: ha már csinálom, nem cseszegetem magam, de eljön az ideje, hogy elköszönjünk egymástól. 

    előzmény:
    pancsó7 (26)
    2011-11-08  12:27
  22. 2011. november 8. 13:4963.

    Szia Tibi!

     

    Gratulálok az egész zenekarnak az elért eredményekhez. Lassan 10 éve látogatom a koncerteket, előadásokat és mindig jól szórakozom. Mindig viszek új embereket is. És tetszik nekik, amit csináltok!!! Úgy látszik, csak fel kell nyitni a szemeket/füleket.

     

    Ma láttam az Instant szeánsz zenei anyagát. Ezzel kapcsolatban kérdeznék, hogy mi alapján válogattátok össze a dalokat? Hol maradnak a klaszikusok, mint pl.: Mennyből az angyal, Don Quijote ébredése?

     

    Még1 kérdés: lesz valaha olyan beszélgetés, amikor a dalokról és a születésükről beszélgetünk? Szerintem sok olyan embert érdekelne, akiket megérintették ezek a nagyon jó szövegek. :)

     

    További sok sikert!!!

     

    B

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2011. november 8. 13:4862.
    Mi az, ami inspirálólag hat rád, és a zenekarra? Meddig lehet ezt csinálni, anélkül, hogy megfáradtá, üressé, sablonossá válna a produktum?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. november 8. 13:4861.
    Köszönöm a választ.
    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38

Címlap

top