Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Portásfülkébe diplomást?

rogan
Létrehozva: 2020. november 4. 10:55

Üdv Fórum!


Képesítést nem igénylő munkakör diplomással való betöltése házon belül voltaképp egy elüldözési kísérlet?


Van arra magyarázat, hogy ha egy cégnél egy portási, semmi képesítést nem igénylő munkakör megüresedik (ajtónyitogatás, porta és környékének takarítása), akkor azt házon belül miért egy diplomással töltetik fel?

Az odáig oké hogy nem vesznek fel senkit hanem házon belül oldják meg. De miért egy diplomást vesznek ki az addigi diplomás munkaköréből és teszik be a portásfülkébe? Ahelyett hogy a házon belül lebzselő X darab képesítés nélküli tengő lengő „mindenes“ alakból választanának egyet? Mert lenne kiből.

Vajon ez csak egy elüldözési kísérlet? A diplomástól meg akarnak válni de ha kirúgják az macera meg végkielégítés-jobb ha „önként“ megy?

  1. 2020. november 14. 05:1026.

    Na,  en  most  ki fogok nyitni  egy  "forumot"  amelynek  a  cime---------la'ssuk  csak:


     


    a  cime  az  lesz,  hogy:


    Felso"fogsor  ne'lku"l   "    :-))


     


    La'ssuk,  mi  tortenik............   :-))

    előzmény:
    jotudni22 (25)
    2020-11-14  04:47
  2. 2020. november 14. 04:4725.

    Nikita------na, ne  viccelj!  TENYLEG  elhiszed  a  forumnyito  mondatokat???


     


    KACSA  az  ege'sz.


     


    :-)))

    előzmény:
    Nikita 666 (24)
    2020-11-10  07:30
  3. 2020. november 10. 07:3024.

    Ha több diplomád is van, akkor miért sepernél utcát életed végéig? 


    Hacsak úgy nem, hogy te is fölmérted, a diplomáiddal az észbeli képességeid alapján erre vagy képes. Akit sértene a kialakult helyzet és tud magával mit kezdeni, az keresne más munkahelyet, okos ügyes emberekre mindig szükség van. De te itt írogatsz és mérgelődsz. 

    előzmény:
    rogan (12)
    2020-11-04  19:37
  4. 2020. november 7. 15:1823.

    Ez mind elkepzelheto. Ennek ellenere az emberek zomenek van a, d , c terve .Nekem meg Zs is van es Neked ? 

    előzmény:
    rogan (22)
    2020-11-07  08:43
  5. 2020. november 7. 08:4322.

    „ Hol kepzeled el magad 5 ev mulva ?“


     


    MI ez HR-es gyorstalpaló? Ilyen szar nulla kérdéseket a HR-es díszpi****ák szoktak feltenni, akik ehhez (ehhez se...) értenek csupán. Értelmes ember ilyet nem kérdez. Főleg nem a mai világban. 5 év múlva????? Lehet addigra atomsivatag lesz a föld helyén, lehet arab kalifátus leszünk, lehet nem is élek már...  jön még 1 két covid és még az is elveszti a helyét akinek eddig volt.

    előzmény:
    sabangela (21)
    2020-11-05  21:00
  6. 2020. november 5. 21:0021.

    Amit tanultal az mire jo ? Hol kepzeled el magad 5 ev mulva ?

  7. 2020. november 5. 20:5620.

    Milyen diplomad, diplomaid vannak ? Hol hasznosithato az a"piacon " ?

  8. 2020. november 5. 19:4419.

    Áhh, Csendike már beelőzött..

    előzmény:
    Csend Ike (2)
    2020-11-04  11:20
  9. 2020. november 5. 19:4318.

    Alapítványi iskola...???



    A karácsonyi vacsorára beszedték már a lóvét? 

  10. 2020. november 4. 20:1917.

    Fejlődött a cég. Ugye? Magad is így látod?


     


    És a több diplomámmal még a kukát is kivihetem, szemetest üríthetek, folyosót moshatok fel-mert az is a portás dolga ám! "


     


    En lattam a keleti regioban nem egy milliomost akik pont olyan nullak,   voltak mint annak elotte .


    De lassan meg lehetett veluk ertetni hogy ha nem csinalnak nemi valtoztatast felvevokoruk nem lesz bovebb a kecskepasztoroknal.


    Nidda merre van ? O tudna Neked beszelni hogy a germanoknal egyenruga van es tisztasag a portak korul is .

    előzmény:
    rogan (16)
    2020-11-04  20:02
  11. 2020. november 4. 20:0216.

    "Normalis kulturakban a porta az bizalmi poszt es nem ultetnek be lepukkant ,igenytelen embereket"


     


    szerinted ki jön el neked nettó minimálbérért Pesten manapság?


    Igényes embert akarsz? De annak igényei is vannak ám, annak fizetést is kéne adni és nem egy marék aprót.


    Na szerinted miért egy kisebbségi analfabéta ült ott évekig? Mert minimálbérért a kutya nem jött el.


     


    De most a helyzet megoldódott, most egy több diplomás ember ül ott, ahol eddig egy fogatlan 8 elemis dakota asszonyság ült.


    Fejlődött a cég. Ugye? Magad is így látod?


    És a több diplomámmal még a kukát is kivihetem, szemetest üríthetek, folyosót moshatok fel-mert az is a portás dolga ám!

    előzmény:
    terdszelikatica (14)
    2020-11-04  19:46
  12. 2020. november 4. 19:5115.

    "ez a Csend Ike fele nagy magyar vallakozok dolgozoja lenne ? "


     


     


     


    Ja. El lehet képzelni minimálbérért ki jelentkezik állásra. egy fogatlan 8 elemis luvnya. Olyan is volt az egész. " 


     Kulonben aziaban nem egy olyan CsenIke fele vallalkozot lattam. Egyik masik meg europai egyetemen is  tanult, mert az apjanak volt penze . Amikor hazament pont olyan teve/ kecske pasztor maradt mint volt. 


     En kiprobalnam azutan irnek nehany tanulmanyt a porta voltam magyar vallalkozonal ... es kiadatnam okolva az elkovetkezo nacioknak vagy osszehasonlito elemzest vegeznek nehany orszag portasi munka elvarasairol ..

    előzmény:
    rogan (12)
    2020-11-04  19:37
  13. 2020. november 4. 19:4614.

    Milyen nyelven beszelsz ? Ma mar barhova mehetsz a vilagon dolgozni tobb diplomaval meg kulnosen.


    DEEEEEEEEEEE gondolom olyan a "mosdo amilyen a torulkozo " 


    Ha egy fonok ugy veli hogy a porta az cska a van de minek kategoria az vagy kecskepasztor szinten all ? vagy ujgazdag vallakozo ,


    Normalis kulturakban a porta az bizalmi poszt es nem ultetnek be lepukkant ,igenytelen embereket .

    előzmény:
    rogan (13)
    2020-11-04  19:38
  14. 2020. november 4. 19:3813.

    "fontos .


     


    Bizalmi poszt "


     


    És ez a marha fontos bizalmi poszt egészen eddig minimálbért ért meg a cégnek és egy fillérrel se többet. Világos. Annyira fontos.

    előzmény:
    terdszelikatica (10)
    2020-11-04  18:41
  15. 2020. november 4. 19:3712.

    "ez a Csend Ike fele nagy magyar vallakozok dolgozoja lenne ? "


     


    Ja. El lehet képzelni minimálbérért ki jelentkezik állásra. egy fogatlan 8 elemis luvnya. Olyan is volt az egész.


    És még ő is otthagyta mert még nei is adódott jobb.


    Én diplomával (diplomákkal ha már itt tartunk) meg csinálom és eszembe se jut nemet mondani mert akor kirúgnak és mehetek utcát söpörni életem végéig.

    előzmény:
    terdszelikatica (11)
    2020-11-04  18:43
  16. 2020. november 4. 18:4311.

    ezt az előttem ott ülő, 50-es félalkesz nem ma barnult szódásüveg szemüveges három ép foggal ha rendelkező írni olvasni alig tudó nőci a 8 elemijével biztosan teljesítette.


    eltaláltam?  " 


     


    ez a Csend Ike fele nagy magyar vallakozok dolgozoja lenne ? 

    előzmény:
    rogan (9)
    2020-11-04  17:04
  17. 2020. november 4. 18:4110.

    Eltero kulturak eltero feladatelvarasai 


    A porta az elso belepteto "zar " joga van beengedni es visszatartani, vagy varakozasra kesztetni a belepot.


    Beszedmodora viselkedes kulturaja marketing szempontbol is meghatarozo = az egesz intezmeny szamara 


    fontos .


    Bizalmi poszt , mert a portasnal surusodnek a formalis es informalis hirek sokasaga.


    Diszkrecioja kotelessegeinek egyike . NALUNK legalabb is 

    előzmény:
    rogan (9)
    2020-11-04  17:04
  18. 2020. november 4. 17:049.

    "Nagyon jo kommunikacios kepesseggel es jo szocialis erzekkel,

    igencsak jo viselkedesi kulturavak kell rendelkeznie egy portasnak."

    ezt az előttem ott ülő, 50-es félalkesz nem ma barnult szódásüveg szemüveges három ép foggal ha rendelkező írni olvasni alig tudó nőci a 8 elemijével biztosan teljesítette.
    eltaláltam? Hát világos.


    A másik meg hogy ÉN Mivel rendelkezem azt majd akkor lehet számon kérni rajtam ha én erre a munkakörre jelentkeztem. Addig semmi joga erre senkinek.
    Ha felveszel valakit kertésznek  nem kérheted tőle számon tud-e hegedülni. Miért is tudna? Ő kertésznek jött oda!

    előzmény:
    terdszelikatica (8)
    2020-11-04  14:25
  19. 2020. november 4. 14:258.

    Bizonyára a kompetenciakészleted oda jogosít ahová most tettek. "


    ugye ezt viccnek szantad ?ismerve a magyar " vallalkozok " szellemi es viselkedesi nivojat 


    no meg nagyon keves van kpztuk aki nem ugy lett nagy hogy johelyen volt jo idoben 


    Ugyhogy ez nem erv : kulonosen nem a szurkeeminenciasok koreben .

    előzmény:
    Csend Ike (4)
    2020-11-04  11:36
  20. 2020. november 4. 14:217.

    Bered marad ? En nem tragediakent fognam fel.


    Egy portas feladat nalunk egy bizalmi allas.


    Nagyon jo kommunikacios kepesseggel es jo szocialis erzekkel,


    igencsak jo viselkedesi kulturavak kell rendelkeznie egy portasnak.


    Ezzekkel Te hogy allsz ? 

  21. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. november 4. 13:446.

    Micsoda tesze tosza emeberek vannak.


    Képes voltál ennyi de ennyi évig  így és ilyen megalázó helyzetben ( ahogy már évek óta itt rinyálsz)  a langyos  fosban ejtőzni?


    Ja, nem, ez csakis a munkaadód hibája, hogy nem érzékeny a "magasabbrendűséged" elismerésére.


     


    Biztos vagyok benne, hogy nem  termelő szférában élsz így, mert ott talán ha néhány napot maradhattál volna ilyen mentalitással.


    Ezekről a helyekről ki lettél volna vágva mint ahogy a  cicukát kivágják kakintani a kertbe.


    Lehet, hogy pont ez hiányzik, ezt kellett volna megérned minimum 1x az életben, hogy végre igazából tegyél magadért és ne csak  szájtátva várd a sültgalambot...


    Ezen az oldalom már többen jeleztük neked, hogy lépj le, ha neked nem tetszik a főnök eljárása, keess magadnak más melót,  de te inkább csak hemperegsz a meleg pcsolyában és ajvékolsz kb 3/4 havonta.


     


     

    előzmény:
    rogan (5)
    2020-11-04  12:10
  22. 2020. november 4. 12:105.

    "


    Bizonyára a kompetenciakészleted oda jogosít ahová most tettek."


     


    Ez esetben az én főnökömet most ebben a pillanatban azonnali hatállyal ki kell rúgni.


    Miért? Mert 12 éve vagyok a munkakörömben. Na most ha 12 év után derül ki hogy alkalmatlan vagyok arra amit 12 éve csinálok és a főnököm 12 éve elnézi hogy alkalmatlan ember üljön egy szellemi állásban, nem tesz semmit-nos, az a főnök akkor totálisan alkalmatlan a feladatára. Azonnali hatállyal el kell távolítani.


    Ellenvetés?

    előzmény:
    Csend Ike (4)
    2020-11-04  11:36
  23. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. november 4. 11:364.

    Bizonyára a kompetenciakészleted oda jogosít ahová most tettek.


     


    Láttam már olyan okos melóst is - nem is egyet - hogy a diplomás mérnök úr komplett hülye volt mellette,


    A diploma csak egy lehetőség. Az  észbeli képességek nem mindig predesztinálnak magasabb állás betöltésére.


    Lehet hogy itt is erről van szó.


     

    előzmény:
    rogan (3)
    2020-11-04  11:29
  24. 2020. november 4. 11:293.

    Hát végülis ha a cégnek megéri hogy garantált bérminimumot fizet olyan állásra amire eddig minimálbért fizetett, tőlem!


     


    Mert a fizetésemhez meg nem nyúlnak hozzá. Ráadásul az én régi feladataimra meg kell egy új ember.


    Értitek? A minimálbérest nem pótolják, beraknak egy bérminimumost a helyére. De a bérminimumos helyére is kell ember....


    akkor már nem egyszerűbb és olcsóbb lenne a minimálbéres helyére felvenni valakit?

    előzmény:
    Csend Ike (2)
    2020-11-04  11:20
  25. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. november 4. 11:202.

    Mindig bizelgálja az oldalad valami.


    Ahelyett, hogy  örülnél neki, hogy az idén  talán nem is kell a karácsonyi ebéded saját magadnak finanszírozni acégnél.


     


    A másik pedig, hogy örülj neki, hogy lett egy portásfülkéd  (vulgáris megközelítésben: hogy még lyuk van a fenekeden, ebben a zivataros járványhelyzetben) , mert a többieknek még állásuk sem maradt.


     


    Ez az igazi hanyatlás lényege: nem tágítunk  semerre. Diplomával nem lehet polcot pakolni,csomagolónak lenni, portásfülkében ücsörögni, nem, nem lehet . Csak diplomás állásban lehet megmaradni ...............


    Na, és persze lehet állandóan rinyálni........


     

Címlap

top