Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit tegyek?:(((

Torolt_felhasznalo_617533
Torolt_felhasznalo_617533
Létrehozva: 2007. január 22. 21:09

Sziasztok! Elég nagy probléámám van. 1 éve vagyok együtt a párommal. És az a gond hogy nagyon agresszív, nem csak velem, ha iszik másokkal is. Bár ritkán iszik.  Volt már néhányszor hogy megütött, lehet én "provokáltam" ki,de akkor is megtette. Nagyon féltékeny, és nagyon szeret. Sehol nem érzi jól magát nélkülem, nem is jár el sehová. Naponta 15-ször is felhív a munkahelyéről, megtesz mindent amit csak kiejtek a számon, lesi minden lépésemet, és gondolatomat.Alapban nagyon jólelkű ember, nagyon tud szeretni. De ha felhúzza magát mindennek lehord, néha meg is üt, megaláz. Most szakemberhez jár hogy ezt kikezeljék. Most is összevesztünk, elrohant. Legjobb lenne nem kibékülni vele? De nem bírom ki soha, és nem is találok senkit, pedig a pasiknak nagyon bejövök, de egyik hazudgál, a másik hűtlen a barátnőjével. És az én párom nem ilyen, csak szeret, és gyűlöl...

  1. 2022. január 15. 06:16246.

    ... azota is boldogan elnek , ha csak meg nem haltak .... gondolom.
    Nem tudtad ?
    Itt majdnem minden mese

    előzmény:
    julija (245)
    2022-01-14  12:45
  2. 2022. január 14. 12:45245.

  3. 2021. május 22. 07:58244.

    Azóta mi történt? 

  4. Torolt_felhasznalo_840870
    Torolt_felhasznalo_840870
    2007. február 11. 21:27243.

    Ha valaki beteg, arra megvannak a megfelelő intézmények ahol kezelést illetve segítséget lehet kérni!

    De viszont ha ápolónői illetve mazohista hajlamaid vannak, akkor ne hagyd elfutni, hanem élj a lehetőséggel!:-)))

    Bármilyen fura, de az élet ilyen egyszerű!

    Sajnálatból-szánalomból nem lehet illetve nem szabad a saját életedet beáldoni valakiért!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  5. 2007. február 2. 23:23242.

    Szia!

     

    De jó, hogy hallunk Rólad!

    Szerintem maradj erős és fontold meg, amit Kutyafül írt!

     

    Továbbra is szorítok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  6. 2007. január 30. 13:15241.
    Szia!

    Jó,hogy jelentkeztél! Nagyon megkönnyebbültem!

    De Őtőle még mindíg féltelek!!!

    Puszi: Barbi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  7. 2007. január 30. 12:59240.
    A személyes véleményem, hogy tartani kéne magad. Nekem is volt egy betegesen ragaszkodó pasim, lelki terror alatt tartott, és mikor végre kitettem a szűrét, még két évig zaklatott, elmart mellőlem mindenkit, életveszélyesen megfenyegette a barátaimat, kész rémálom volt, pedig őt nem is gyógyszerezték, mert csak "enyhén labilisnak" találták. A tied sokkal veszélyesebbnek tűnik, sok ilyen eset eredményét lehet olvasni a bűnügyi krónikákban. A helyedben megszakítanék vele minden kapcsolatot, és soha többé nem maradnék vele kettesben. Jobb félni, mint megijedni.

    Ha inkább a békülésre hajlanál, menj el szakorvoshoz (ne az övéhez, vagy keress egyet a neten), és faggasd ki a betegségről, mindenről, hogy mire számíthatsz. (Esetleg kérhetsz hosszabb haladékot, mondhatod, hogy gyógyuljon meg, és utána tárgyaljátok újra a kérdést.)
    Nem mindegy, hogy ez gyógyítható vagy csak tünetileg kezelhető betegség, meg hogy egyáltalán örökölhető-e. Gondolom, előbb-utóbb családot szeretnél, szerintem nem szeretnéd se azt, hogy a gyereked ezzel küszködjön egy életen át, de még azt se, hogy ilyen nyomás alatt nőjön föl. (Megint gondolok itt azokra a nőkre, akik vagy egy életen keresztül tűrnek, vagy mindent hátrahagyva az anyaotthonokban bújkálnak az apró gyerekeikkel, mert akkor szakadt el náluk a cérna, mikor a férj a kicsiket is bántalmazni kezdte.) Nagyon gondold meg, mit csinálsz, és ne a sajnálat, vagy a szép emlékek motiváljanak a döntésedben, hanem a jövő életkörülményeid.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  8. 2007. január 30. 00:30239.
    Szia!

    Te tudod, hogy meg akarod-e próbálni így, hogy azt mondja, elkezdi/elkezdte szedni a gyógyszert, de fog-e hatni és mi van, ha hat, de abbahagyja? Nagyon ügyesen bírtad/bírod. A szüleidnek most se mondtál semmit?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  9. Torolt_felhasznalo_232288
    Torolt_felhasznalo_232288
    2007. január 30. 00:29238.
    Véleményem szerint NEM. Pontosan az a baj, amit írtál: betegesen szeret. Ez viszont baj. Nagyon nagy baj. Neked kell eldöntened, hogy így akarsz-e együtt élni valakivel. Őszintén mondom, én menekülnék...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  10. 2007. január 30. 00:11237.

    MENEKÜLJ EZERREL!!!

    Soha nem fog megváltozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (236)
    2007-01-29  23:15
  11. Torolt_felhasznalo_617533
    Torolt_felhasznalo_617533
    2007. január 29. 23:15236.

    Sziasztok! Ne haragudjatok hogy nem jelentkeztem, a szüleimhez hazautaztam, és nem tudtam hogy már kikapcsolták a netet. Kibírtam hogy ne hívjam, ne válaszoljak az sms-ekre. Ma reegel viszont csengettek, nem is sejtettem hogy ő. Bejött és elkezdett sírni, hogy végiggondolt mindent, egy hétig csak a szobájában ült, és gondolkozott. Azt mondta hogy én egy nagyon értékes ember vagyok, és betegesen szeret. Csak annyit kér hogy adjak egy esélyt. Bevallotta, hogy nem szedte a gyógyszert amit a pszichológus felírt, és mostmár elkezdi. (Atarax 25) Mindent megtesz, ha akarom állandóan ugrál minden kívánságomat teljesíti, csak legyek mellette és segítsek megváltozni, de ő velem akar megöregedni. Fogyott vagy 5 kilót. És úgy sírt mint egy kisgyerek. Én kemény voltam, mondtam hogy nagyon kíábrándultam belőle, és nem tudok dönteni. Adjon még néhány napot hogy átgondoljam. Szerintetek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. január 28. 21:31235.
    Párducka, mi csak várunk! Rád! bárhogyis lett!
    előzmény:
    tosoba (234)
    2007-01-28  10:12
  13. 2007. január 28. 10:12234.
    Párducka! Akkor is nyugodtan jelentkezz,ha nem bírtad nélküle,csak tudjunk rólad valamit,mert többen is aggódunk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. január 27. 15:18233.
    Vajon mi történhetett????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (1)
    2007-01-22  21:09
  15. 2007. január 26. 23:27232.
    LÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGYSZÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! Adj valami életjelet!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. január 26. 21:03231.

    Párducka!

     

    Hogy vagy? Miért nem nézel be is ide? Csak nem baj van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (221)
    2007-01-25  10:47
  17. 2007. január 25. 23:20230.

    Szia Glacier!

    Csatlakozom kérdésedhez!

    Párducka!

    Látod látod!, mennyien vannak melletted, érted itt? Kitartás, ha eddig ment, akkor innentől kezdve könnyebb lesz.

    Az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik!!!!

    előzmény:
    Glacier (229)
    2007-01-25  16:32
  18. 2007. január 25. 16:32229.
    Szia Párduc!

    Nem zaklat nagyon a volt barátod?

    Jó, ha már ennyit bírtál, csak így tovább.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (221)
    2007-01-25  10:47
  19. Torolt_felhasznalo_278731
    Torolt_felhasznalo_278731
    2007. január 25. 16:06228.
    Szia!
    Nagyon meginditott a leveled, ezért is válaszolok rá. Tudod, az én elsö férjem is ivott, ö nem volt agressziv, mindössze egyszer ütött meg, és én azonnal beadtam a válópert. 9 hónapot éltünk együtt. Hidd el, nem te vagy a hibás!!! Ö beteg, és birtokolni akar téged. Olyan nincs, hogy kiprovokálod a verést. Ùgy látom most egyedül vagy, de fel a fejjel. Èn is egyedül voltam, majd megismerkedtem a mostani férjemmel. Kedves, gondoskodó, udvarias, intelligens. Azóta két kislányunk van, és boldogok vagyunk. Hidd el, rád is ez vár, egy normális férfi mellett. Biztos vagyok benne, hogy megtalálod az igazit te is, csak akarni kell.
    A leveled alapján, egy kedves, intelligens lány (asszony) lehetsz, csak az önbizalmaddal van pici baj. Te is értékes ember vagy, számos tulajdonságod van amit lehet benned szeretni, mindig erre gondolj. Szoritok neked, hogy egy kedves, megértö társat találj magadnak, akivel boldogan, és eröszakmentesen élhetsz!!

    Szia Màrti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (1)
    2007-01-22  21:09
  20. 2007. január 25. 15:49227.
    Csak így tovább!
    Nem tudsz elmenni a szüleidhez pár napra?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (221)
    2007-01-25  10:47
  21. Torolt_felhasznalo_401483
    Torolt_felhasznalo_401483
    2007. január 25. 13:34226.

    Helló!

    Azt a... szép sms-t ír neked a párod. Megérdemelsz Te egy szebbet, jobbat!  DE! Lehet, hogy van vmilyen problémája. Ha orvoshoz is jár és kiderül, hogy ez orvosi eset, akkor lehet nem szabad elkapkodni. Nem tudom. Attól függ, mennyi időt attál már arra, hogy változzon. Ha már húzódik 1000 éve az hogy új esélyeket ad, akkor lehet hogy jobb lenne abbahagyni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (1)
    2007-01-22  21:09
  22. 2007. január 25. 13:33225.
    Kitartás, nagyon szurkolok neked!
    Nekem az volt a legszívszorítóbb a topikindítódban, hogy úgy érzed "te provokáltad ki", hogy megütött. Hát ilyen nincs! Ha valaki ember, akkor emberként viselkedik akármilyen helyzetben. Persze van, hogy felmegy a pumpa, de azért vagyunk emberek és nem állatok, hogy mert ez tudjuk kezelni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (221)
    2007-01-25  10:47
  23. 2007. január 25. 13:18224.
    Jesszus! Ez az ember beteg! Hagyd ott, de nagyon gyorsan! Nem hiszem, hogy te jól érzed magad ebben a kapcsolatban. Egyedül is jobb, mint egy rossz kapcsolatban. Hajrá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (1)
    2007-01-22  21:09
  24. Torolt_felhasznalo_733287
    Torolt_felhasznalo_733287
    2007. január 25. 13:10223.
    Bocs, de ez a pasi nem szeret téged, hanem sajátjának tekint. Szerintem szállj ki ebből a "kapcsolatból", mint a szél és hátra se nézz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617533 (1)
    2007-01-22  21:09

Címlap

top