Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MARGARIN Veszélyei

Torolt_felhasznalo_248338
Torolt_felhasznalo_248338
Létrehozva: 2007. május 10. 11:12
A „szívbarát” margarin

Legutóbb Szalánkon dr. Litsek Ákos megdöbbentő előadást tartott a helyes táplálkozással kapcsolatban, ezen belül is a margarinokról.

Az elhangzottak annyira új és más megvilágításba helyezik a témát, hogy úgy gondoltuk, érdemes egy cikkben is felhívni ezekre az ismeretekre a figyelmet. A folytatásban erről olvashatnak.

 

A szívbarát margarin

 

A koleszterinnel kapcsolatos általános tévismeretet a margarin gyárosok használták ki hatalmas piacok megteremtésére azzal, hogy a margarin sokkal egészségesebb, mint a vaj, mert az nem tartalmaz koleszterint.

 

Mindenek előtt is, a koleszterin nem egy ártalmas anyag, hanem az anyagcsere egyik pillére, amely nélkül emberi élet nem létezhet.

Másodszor, az ételben előforduló koleszterin nem tud a vérkeringésbe belekerülni, mert azt kizárólag a máj szabályozza. A máj a vérkoleszterint, ártalmas anyagok leküzdésére emeli fel, ha azok a szervezetbe kerülnek.

 

Az irónia ott van, hogy jóllehet a margarin nem tartalmaz koleszterint, de ha ez a szervezetbe kerül, a máj védekezésképen fel fogja emelni a vér koleszterin tartalmát, tekintve, hogy a margarin egy ártalmas vegyi anyag.

folyt....

  1. Torolt_felhasznalo_375334
    Torolt_felhasznalo_375334
    2007. május 10. 11:5026.

    Én úgy tudom, hogy a hidrogénezett olajok ártalmasak. És manapság már egyre kevésbé használják ezeket, akár margarinban is.

    Ezen kívül a jó minőségű margarin finom, én legalábbis szeretem. Jó illata is van.

    És az nem igaz, hogy a koleszterin nem ártalmas. Igenis, meszesedést okoz az érfalakban, de hát mindenki azt a nézetet fogadja el, amit ő szeretne. Ez már csak így van...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  2. Torolt_felhasznalo_430809
    Torolt_felhasznalo_430809
    2007. május 10. 11:4825.

    Azért én megcsinálnám azt az egeres tesztet. Margarinnal is és vajjal is. Lefogadnám, h a vajat se eszi meg.

    Annó a kólával megcsináltam a hústesztet és a tojástesztet is, és nem vezetett arra az eredményre, amivel a levélben riogatták a lakosságot. Nem bontja el a húst és nem vonja ki a kalciumot a tojáshéjból.

    Nem eszem különben margarint, mert nem szeretem, de ugyanúgy nem eszem vajat sem, mert azt se szeretem. Nekem is gondom volt a közétkeztetésben ezzel, mert én is kiszúrom a legminimálisabb vajat ill margarint is a szendvicsekben kicsi gyerek korom óta és nem eszem meg. ez se jelent semmit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  3. 2007. május 10. 11:4724.
    A férjem allergiás a teavajra, csalánkiütései vannak tőle. A margarinoktól semmi baja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710445 (18)
    2007-05-10  11:42
  4. 2007. május 10. 11:4623.
    Csak a melegítésnél kell vigyázni rá, mert bizonyos hőfok felett (sajna azt pontosan nem tudom mennyi, de a sütés már sok neki) káros anyagok keletkeznek benne.
    előzmény:
    livilla (20)
    2007-05-10  11:44
  5. 2007. május 10. 11:4522.
    legbiztosabb az lenne, ha vennék egy naprafordóföldet meg egy tehenet ....
    előzmény:
    livilla (20)
    2007-05-10  11:44
  6. 2007. május 10. 11:4521.
    De, nyugodtan. :-) /Mondjuk én is imádom a vaj ízét, mmmm, fincsike/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872520 (19)
    2007-05-10  11:43
  7. 2007. május 10. 11:4420.

    Szerintem az sem jó, ha finomitott, én pl. csak hidegen préseltet használok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872520 (19)
    2007-05-10  11:43
  8. 2007. május 10. 11:4319.
    akkor már napraforgóolajat se használjunk????
    előzmény:
    livilla (15)
    2007-05-10  11:38
  9. Torolt_felhasznalo_710445
    Torolt_felhasznalo_710445
    2007. május 10. 11:4218.
    Mi sem eszunk mar regen margarint (meg napraforgo olajat sem), es sutni is vajjal sutok. A vaj TERMESZETES anyag es nem valami ocsmany kutyulmany, az isten tudja milyen adalekanyagokkal. A tojas is milyen mumus volt egy ideig, azutan kiderult, hogy nem is ugy van az. Igenis egeszseges dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_931865
    Torolt_felhasznalo_931865
    2007. május 10. 11:4217.

    A fiam szerint nem csak a "sima margarinos" nem jó, hanem akkor se eszi meg, ha a legminőségibb szalámi van rajta. Ennélfogva aztán a közétkeztetésben voltak súlyos problémái - egészen iskolás koráig, ott megteheti, hogy azt eszi, amit vele csomagolok.

    (Én is sokáig azt hittem hiszti, s csak azért nem eszi meg, mert tudja, hogy az van benne. Fityfenét. Minden finomság alatt képes kiszúrni pár mg margarint. Kénytelen vagyok hinni neki.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872520 (11)
    2007-05-10  11:29
  11. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2007. május 10. 11:4016.

    Nekem a Bertollival semmi bajom.

    Persze nem annyiba kerül, mint a TG kékcsíkos, de nincs is benne annyi kőolajszármazék.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  12. 2007. május 10. 11:3815.

    És ez:

    A margarin igenis káros!

    A reklámok most is megtévesztenek, ugyanis reklámozzák a rengeteg féle margarint, melyen nem is egészségesek, sőt....
     
    1870-ben Franciaországban egy vegyész kísérletezte ki a margarin receptjét.

    Hippolyte Mege-Muires - rengeteg próbálkozás után - elő tudta állítani a keményített és folyékony növényi olajokból készült, vízzel vagy tejjel kevert növényi eredetű zsiradékot. Ez a növényi eredetű zsiradék, gyöngyházfényű csillogása miatt nevét, a görög eredetű margarin szóból kapta, melynek jelentése gyöngy.  A hagyományos margarin előállításánál a telítetlen zsírsavakat hidrogén és katalizátoranyag segítségével telítetté alakítják át. E művelet során a növényi olajokból szilárd zsír keletkezik, amely a margarin tartását adja. Ez a keményítési eljárás szintetikus tulajdonságokkal ruházza fel az egyébként élettanilag hasznos kiindulási anyagokat, mint például repce-, napraforgó- vagy más olajok. Az emberi szervezetben a telítetlen zsírsavak jól hasznosíthatóak. Az idegsejt anyagcseréjében is rendkívül fontos szerepet játszanak. Sok idegrendszeri sorvadásos betegségnek is gyógyítói a megfelelően összeállított zsírsavkészítmények.A hagyományos margarinokban található zsírsavakat viszont a hidrogénezés teljesen tönkreteszi, az utólag belerakott szintetikus A és E vitaminoknak pedig nincs mit védeniük az oxidációból. A telítetlen zsírsavtartalmat reklámozó termékeknél nem árt utánanézni, hogy milyen arányokban vannak bennük a különféle zsírsavak.
    A hagyományos margarin egészségre káros hatását növeli, hogy fő alkotóeleme a napraforgó ipari, nagytömegű termesztése miatt, az egyik leginkább vegyszerezett mezőgazdasági növény. Mindenki látott már az út mellett olyan napraforgótáblát, amelyen mintha tűzvész söpört volna végig. Ez az érésgyorsító vegyszernek köszönhető, ami a magok beérését gyorsítja, a lágy növényi részeket pedig teljesen kiégeti.

    forrás: www.vitaminsziget.hu

    előzmény:
    livilla (13)
    2007-05-10  11:35
  13. 2007. május 10. 11:3714.
    Azt hiszem én nem kerülök nagy döntési helyzetbe, mert utálom a margarint és a vajat is.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  14. 2007. május 10. 11:3513.

    Hát igen, ez is sokat mondó:

    A margaringyártás technológiája

    Az olajkeményítés során az olajokban lévő telítetlen zsírsavakat katalizátor (rendszerint nikkel) jelenlétében hidrogénnel többé-kevésbé telítik. Így a növényi olajokból szilárd zsír keletkezik, amely fehér színű, jellegtelen ízű és illatú, nehezen kenhető anyag. Ez a kemény zsír a margaringyártás egyik alapanyaga. A margarin, kolloid szerkezetét tekintve, a vajhoz hasonlóan víz a zsírban emulzió. Az emulzió zsírfázisa részben keményített növényi zsiradékból, részben természetes növényi zsírokból, részben pedig lágy olajok keverékéből áll. Természetes növényi zsírként leggyakrabban kókuszzsírt és pálmaolajat használnak. Vannak margarinféleségek, amelyekben állati eredetű zsírok is vannak. Ilyen célra rendszerint finomított, keményített halolajat alkalmaznak. Lágyolajadalékként a legkellemesebb ízű olajféléket (arachis-, napraforgó-, szezám- és gyapotmagolajat) választják. A megfelelő kemény zsír-olaj arány adja a margarinnak a szobahőmérsékleten elvárt szilárdságát és kenhetőségét. A zsiradékhoz zsírban oldódó vitaminokat, színezés céljából pedig bétakarotint adnak. Az aromakomponenseket (például a diacetilt, a vajsavat, a hidroxizsírsavak laktonjait) vagy vajkultúrával állítják elő, vagy mesterségesen adagolják. Az emulzió stabilitásához, a fázisok szétválásának megakadályozásához emulgeálószereket használnak. Evégett leggyakrabban lecitint és monoglicerideket kevernek a margarinhoz. A vizes fázis vagy lefölözött aludttejből, vagy tejsavó és víz keverékéből, vagy csak vízből áll. Attól függően, hogy milyen alkotórészeket használnak fel az emulzió készítéséhez, megkülönböztetünk tejes és vizes alapú margarint. A vizes fázishoz kevés sót kevernek, s a pH-ját citromvagy tejsavval állítják be a kívánt 4,2 pH-értékre. Ezzel nemcsak a termék kellemes, friss ízét alakítják ki, hanem a kisebb pH bizonyos fokú védelmet is nyújt a mikrobiológiai eredetű romlás ellen. A kétféle folyadékfázisból ezután keverőkkel ellátott kádakban alakítják ki az emulziót. Ezt csírátlanítás céljából 85 Celsius-fokon pasztőrözik. A zsírés vízfázis ezután gyorshűtőbe kerül, amely több hűtőhengerből és kristályosítókádból áll. A sorba kapcsolt hűtőhengereken keresztülhaladva, az egyenletesen kevert és gyúrt zsír egy része igen kis méretű zsírkristályokká alakul. Ez a kristályméret teszi lehetővé, hogy lehűtve is könnyen kenhető legyen a margarin. Hűtés után a megfelelő szilárdságú margarint a termék jellegétől függően papírba vagy műanyagba csomagolják.

    Undoritó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979356 (12)
    2007-05-10  11:30
  15. Torolt_felhasznalo_979356
    Torolt_felhasznalo_979356
    2007. május 10. 11:3012.

    Néhány éve hallottam, hogy a margarin rákkeltő, át is tértem a vajra, azóta jobban szeretem, mint a margarint.

    Sütéshez még margarint használtam, de azt hiszem, legutóbb megvettem az utolsó tégla sütőmargarint... inkább a vaj, ha drágább, akkor is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  16. 2007. május 10. 11:2911.

    a vajas kenyér finom csak úgy magában, míg a sima margaringyós kenyeret szerintem nem lehet megenni, legalábbis nem finom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931865 (10)
    2007-05-10  11:28
  17. Torolt_felhasznalo_931865
    Torolt_felhasznalo_931865
    2007. május 10. 11:2810.

    Husi esetén szállóige a családban, hogy amit a macska nem eszik, abban valószínűleg nincs is hús.

    Ezt továbbgondolva figyeltem meg, hogy a család gyerkőcei, beleértve a magamét is, ösztönösen utálják a margarint (míg pl. a libazsírt azt nem).

    Magamaon is megfigyeltem: avajas kenyérrel semmi bajom, míg némely margarinoktól a hideg is kilel.

    Kocsikenyőcs : )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  18. 2007. május 10. 11:279.

    Hihhhiii,  kapsz majd mindjárt a fejedre, jön rögtön dorkaBP, hogy elmagyarázza, hogy ez a Litsek elmebeteg, te meg milyen buta vagy, hogy hiszel neki, mert ez nem is igy van, meg kamu, meg ilyesmi. 

    Én amúgy már annyi borzalmat olvastam a margarinról (amit az egerek meg sem esznek, mert érzékelik, hogy nem is étel), hogy csak bio vajat veszek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  19. 2007. május 10. 11:268.
    van nem tiszta is????
    előzmény:
    Zsiráflány (7)
    2007-05-10  11:25
  20. 2007. május 10. 11:257.
    én is megkaptam ezt a cikket... én nagy margarinevő hírében álltam... azóta áttértem a vajra, de csakis a tiszta vajra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12
  21. 2007. május 10. 11:236.
    egyszer láttam bioboltban libazsír ízű pálmavajat ......... csak néztem bután:-))))))))))))))
    előzmény:
    carmen333 (5)
    2007-05-10  11:20
  22. 2007. május 10. 11:205.
    a margarinnál már csak a növényi "tejszínhab" a rosszabb.
    előzmény:
    carmen333 (4)
    2007-05-10  11:17
  23. 2007. május 10. 11:174.
    Nem is eszem margarint! meg nem is szeretem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (2)
    2007-05-10  11:13
  24. Torolt_felhasznalo_248338
    Torolt_felhasznalo_248338
    2007. május 10. 11:143.

    4. Végül még a margarin kémiai rákokozó is lehet, ha az immunrendszer le van gyengülve 70% alá.

    Ezt Joanna Budwig Nobel díjas német biokémikus fedezte fel a múlt század végén.

     

    Meglehetősen ironikus, hogy a margarint azzal hirdetik, hogy nem tartalmaz koleszterint, aminek még akkor sem lenne jelentősége, ha azzal a margarin telítve lenne. A máj viszont védekezésképen fel fogja emelni a vér koleszterin tartalmát, hogy a margarin káros hatásai ellen védekezzen.

     

    Ha valaki a konyhában letenne a földre egy kis margarint, ahol egerek vannak, csodálkozva fogja tapasztalni, hogy azok nem nyúlnak hozzá, mert érzékelik, hogy az nem étel.

     

     

    Felejtsük hát el a margarint, még ha az olcsóbb is, mint a vaj, és fogyasszunk vajat. Ezzel tartozunk az egészségüknek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_248338
    Torolt_felhasznalo_248338
    2007. május 10. 11:132.

    Ahhoz, hogy a margarin mibenlétével tisztába kerüljünk, szükséges annak az előállításával megismerkedni.

     

    A margarint a legolcsóbb olajból állítják elő, abból a szappanfőzéshez hasonlóan mindent kilúgozunk. Hátra marad egy természetellenes anyag mely, elveszítette az elektromos töltését, és Transfetti Acid néven ismeretes. Hogy megsűrűsödjön, és ne tudjon megromlani, félig hidrogénezik, majd különböző vegyi ízesítők és színesítők hozzáadásával a vajhoz hasonlóvá teszik. Így készül a margarin, ami végül is egy élelmiszernek álcázott vegyi termék.

     

    A margarin négy féle képen árt a szervezetnek:

     

    1. Ahol az elektromos töltés nélküli margarin a szervezetbe kerül, ott leállítja az anyagcserét, és pangást okoz, így a legkülönbözőbb szervi problémák állhatnak elő. Ekkor a máj védekezés képen felemeli a vér koleszterin tartalmát, hogy azzal a margarin káros hatását csökkentse.

     

    2. Mivel a margarinnak nincs elektromos töltése, ha az a koszorú-érbe kerül, azt az érfal visszalöki, mivel nem tudja felismerni és a margarin ott helyben, le fog rakódni.

     

    3. A margarin felborítja a superhormonok egyensúlyát, ennek következtében a Prostaglandin 2 és a Thromboxan 2 kerülnek túlsúlyba. Az előbbi érszűkületet, a másik pedig vércsomósodást fog előidézni, ami előrehaladott érelmeszesedés esetén szívinfarktust okozhat. A margarin tehát nem annyira szívbarát, mint ahogy azt hirdetik.

    folyt....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248338 (1)
    2007-05-10  11:12

Címlap

top