Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 10. 15:377151.

    Meggondoltam a dolgot!

     

    Nincs igazad!

     

    Nem teszek egy egész magazint a varázsdobozomba.

     

    Még bevonzok egy útálatos szomszédot,  tyúkszemet és macskakakát

     

    Ki tudja mi minden van egy magazinban?  Inkább átválogatom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (7150)
    2009-02-10  15:34
  2. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 10. 15:347150.

    Bety, neked mindig igazad van.

     

    Már csak az a baj, hogy fel kéne menni értük a padlásra, mert a legutolsó tisztogatás alkalmával felvittem, direkt a varázsdoboz kedvéért, hogy majd elő tudjam venni újra.

     

    Lustaság ellen van valami házi szered?? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (7138)
    2009-02-10  11:53
  3. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 10. 15:307149.

    Szia Bojana!

     

    Ebben a történetben nem a porszívó a lényeg, tényleg, hanem az, hogy elvárja, hogy mindenhez az engedélyét kérjük, nélküle még lélegzetet venni sem lenne jogunk(szerinte!). Most sarkitva mondom persze, de had ne irjak le 20 év történelmet, aminek már amúgy is vége.

     

    Az én feladatom az, hogy megtanuljam legyőzni önmagam, amikor ilyen hülyeségekkel találkozok. Mert van ilyen rengeteg. 

     

    Ennek a topiknak köszönhetően, már egészen jól vagyok, sőt, ez is nem is jól van mondva.

     

    Nagyon nagyon jól vagyok. Aki régi topiklakó - megmondhatja, mikor hallott utoljára panaszkodni, és milyen gyakran teszem.

     

    Most is csak azért mondtam el, hogy kiirjam magamból és megszabaduljak tőle, mert most hatással volt rám. Azért vagyunk ezen a topikon, hogy megtanuljunk szembenézni önmagunkal, hogy észrevegyük, hol szoktunk hibázni, és amennyire csak lehet javitsuk ki ezeket a hibákat.

     

    Én lassan másfél éve járok ide, és ilyen gyors léptekkel sohasem haladtam még előre, mint most. Én régen olyan érzékeny voltam mint a mimóza. Mindent a szivemre vettem, a sértéseket elhittem és az amúgy is kicsi önbizalmam a béka sege alá csúszott. És volt sok olyan ami nem csak egy érzékeny embert bántott meg, hanem hajmeresztő dolgok. Ezektől a lányoktól és Lencitől (mivel ő fiú) tanultam meg, hogy elsősorban én vagyok felelős a saját boldogságomért, nem pedig anyós ilyen-olyan hangulatától függök.És csak akkor tudnak bántani, ha hagyom, vagy hogy a sértés csak üres szó. Mi magunk adunk neki életet azáltal, hogy megsértődünk.

     

    Tiszta szivemből vagyok ezért hálás nekik. 

     

    u.i. Anyós nem magányos, legalábbis olyan értelemben nem, ahogy te gondolod.  Azonban van ideje hülyeségeken agyalni, ez igaz, de nekem azt kell még jobban begyakorolnom, hogy ne vegyem a szivemre ezeket.

     

    Régen megbántódtam - ami egy nagyon negativ érzés. A sértődöttség a legrosszabb. Ehhez képest most dühös voltam. Ez egy fokkal jobb (olvasd el a topik inditó könyvet, akkor megérted miről beszélek), de szerencsére már nyoma sincs.

     

    Látod, tudok ám én is litániát irni, de ez a topik más

    előzmény:
    Bojana (7140)
    2009-02-10  13:07
  4. 2009. február 10. 15:097148.
    Hát ez az internetes tanfolyam engem sem hoz lázba Szerintem a személyes tapasztalat semmivel sem pótolható. Remélem, egyszer majd vkinek megéri igazit is csinálni. Azért köszi az infót, kedves naju!
    előzmény:
    naju (7144)
    2009-02-10  14:46
  5. 2009. február 10. 15:087147.

    Köszönöm a segítséged!

    Nekem nem akart sikerülni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (7137)
    2009-02-10  11:39
  6. 2009. február 10. 15:037146.
    Kedvesem! Vettem az adást, s biztosan előfordulok ,,kisregényeimmel".  Mindig van mondandóm, szeretem megosztani mindazokkal, akik értékelik is. Gratula ! - Bojana *
    előzmény:
    naju (7142)
    2009-02-10  14:36
  7. 2009. február 10. 14:477145.
    szivesen!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (7143)
    2009-02-10  14:42
  8. 2009. február 10. 14:467144.

    Valami hiányzott az EFT-ből. És rájöttem mi. Már majdnem jelentkeztem a tanfolyamra, mikor beugrott a hiányzó láncszem. Sajnos én nem szeretem az ilyen tanfolyamokat ami neten keresztül van, mert nálunk nincs itthon csend és nyugalom. De megtaláltam!!!! a hiányzó láncszemet a virtuális szellemi kikötőn, méghozzá az ÉFT hírlevelek formájában. Mert a kézikönyv elég mást írt le mint amit a youtube-on láttam az eftagi által tartott egy-két bemutatón. De most már minden világos!!! Ha van kedve valakinek erről beszélgetni szóljon, mert a többieket nem akarom ezzel untatni. Át is tudom küldeni e-mailben Carol Solomon száz valamennyi hírlevelét, amiben pontosan a gyakorlatok vannak benne.

    Idézem a tanfolyamról kapott e-mailt:

    Minden tanfolyam es trening - valamint az egyeni kezelesek nagy resze is az interneten keresztul, a skype program segitsegevel bonyolodik. Mindossze szelessavu internet kapcsolatra, es egy fejhallgatora (headset) van szukseg a jo erthetoseg keveert. A csoportok letszama jelenleg 3-4, es a kovetkezo EFT 1. tanfolyamot szombat-vasarnap delelottre terveztem, mert az eddigi visszajelzesek szerint ez lenne a legjobb a resztvevoknek. A tanfolyam 10-12 oras, altalalban 5x2 oras blokkokban szoktam leadni - tehat nehany hetvegen szombaton es vasarnap reggel is talalkoznank kb 2 orara. A ket ora kozott tartanek egy kb. 10 perces szunetet. A foglalkozasokat skype konferenciabeszelgetes kereteben tartjuk - felvetel keszul rola, melyet kesobb le lehet tolteni - a hanganyagot tehat tovabbi tanulasra, gyakorlasra hasznalhatjatok. A tanfolyam ara: 12.000 Ft. A fizetes modja: bankatutalas. e-mail címe: Csontos Agnes csontos.agnes@skynet.be
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. február 10. 14:427143.

    Szia!

     

     

    Koszi a segitseget es a kepeket!!!   

    előzmény:
    naju (7136)
    2009-02-10  08:07
  10. 2009. február 10. 14:367142.

    Szia Bojana!

     Üdv aklubban, nagyon meghatodom az írásaidon és azon, hogy én sem tudtam volna jobban megfogalmazni azt, hogy milyen is a mi fórumunk. Gyere gyakram amikor időd engedi!!!

    előzmény:
    Bojana (7141)
    2009-02-10  13:16
  11. 2009. február 10. 13:167141.

    Kedvesem! Fent akadtak a szemeim, azóta is próbálom visszanyomni őket (hihihi!)! Micsoda badarság, hogy nem tiszted?! Dehogyis! Mekkora csacsiság! Itt -net-barátok- vagyunk, mindnyájan. Én is csak most léptem ,,bele" - de nyakig, mert nagyon tetszik a fórum.

    Remélem nem találnak meg azok, akik hülyeségek írásával belerondítanak a mi szépségeinkbe. Látod, azt írtam, hogy a mi szépségeink. Hiszen nekem sem tisztem, ha úgy vesszük, hiszen csak tegnap találtam rá. Az egy dolog, hogy Mildo-t már egy másik fórumról ismerem, tisztelem, szeretem. - De a többieket még meg kell ismernem.

    Úgy, hogy szeretettel ölellek az összes madaraimmal, a Bubsi kutyámmal, Mókus és Fót nevú 20 éves cicáimmal - mindegyütt - Bojana * Aztán még virágot is küldök!

    előzmény:
    biobio1 (7124)
    2009-02-09  16:58
  12. 2009. február 10. 13:077140.
    Kedvesem! Van egy ötletem. Nem is a porszívó a lényeg ebben a történetben. Valószínűleg az, hogy TI EGY CSALÁD vagytok, anyós nélkül... Nem tudom, csak érzem, lehetséges, hogy Anyósod egyedül él? Mert ha igen, van ideje ilyen hülyeségeken agyalni. Aztán vannak emberek, akik bocs' de írigylik a családot. Azt, hogy többen vacsoráznak, tévéznek, beszélgetnek - együtt - nap, mint nap. Ő ebből kirekesztődött. Vannak, akik ezt fel tudják dolgozni, van, akik nem. * Most magamból indulok ki: tudod, mert olvasol nap, mint nap, mennyire szenvedtem az egyedülléttől. Elmondtam, elsírtam unásig, hogy milyen pocsék egy személyre főzni, egyedül enni stb.  stb. Még az a fáradtság is hiányzik, amit azután éreztem, hogy körülugráltam a Férjem, a gyerekeim... az Édesanyám. * Át kellett rendezni az életem, s jól átgondolni. * Képes lettem rá. Kitaláltam - mentőöv - nem is vagyok egyedül: hiszen 2 cica + 1 nagy kutyus is velem vannak. ,,Család". Nem vagyok zizi. Mindenki azzal vígasztalja magát, amivel tudja. Aztán itt a net. A levelezés, az odafigyelés - megkapása. Mert óriási dolog, amikor írják: hiányoztál, hol csatangoltál? Netán beteg vagy? Jól vagy? Igen, igen, ezek ,,varázs szavak". Aztán vannak barátaim, de mivel már ők sem fiatalok, jómagamnak is vannak eü. gondjai - így maradt a telefon. Sikerült egy olyan csomagot találnom, amellyel este 6 és reggel 6 óra között havi 100 órát beszélhetek a szeretteimmel. * Namármost, gyermekeim - mint tudod - külön élnek tőlem. Nagyon nehéz volt nem felemelni a telefont, s mindenért hívni őket. Csak azért, met hiányoznak. Tudomásul vettem a külön életüket, a szárnypróbálgatásaikat. Ehhez nagyfokú önuralom kell. Lehetséges, hogy Anyósod ennek hijján van... Nem mászom bele az életükbe, nem kíváncsiskodom. Úgyis elmondják azt, amire kíváncsi vagyok. De más, ha maguktól. Itt a bibi' Kedvesem. Összevetve: Anyósod képtelen volt megbírkózni azzal a ténnyel, hogy fel kell építenie a saját kis életét. Bitang nehéz, jómagam is megkínlódtam, néha azért elpityeredek, de végülis győztesen mászok ki a slamasztikából! S, ez a fontos, a saját magam legyőzése... meggyőzése. - Ne rágd magad ilyen hülyeségen! A lényeg, örülj az egészségednek, örülj, hogy látsz, hallasz, tudsz mozogni, s Veled vannak, akiket szeretsz. Ennyi. - Barátod: - Bojana *
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (7127)
    2009-02-09  20:24
  13. 2009. február 10. 12:437139.

    Köszi, fantasztikius oldal!

     

    azért nem szmájlizok, mert nem tetszenek az újak ....

    előzmény:
    szivárvány50 (7128)
    2009-02-09  20:40
  14. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. február 10. 11:537138.
    Miattad kedvem lett nekem is a varázsdobozhoz .Az a mondat ,hogy nem tudod mit tegyél bele.....
    Egész folyoiratott beleteni Tulzás vagy nem
    Najó nekem magánház kell szép kis kertel. Na de ezt ,hogy is kell beleteni ?
    Na megyek keresek egy dobozt. Remélerm van még ithon és nem dobtam ki az egészet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (7126)
    2009-02-09  20:13
  15. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. február 10. 11:397137.
  16. 2009. február 10. 08:077136.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és hoztam pár finomságot!!!

    Ma is egy csodálatos napunk van!!!

    Ma tényleg gyönyörű napunk van!!! Reggel kihúztam a függönyt, a nap csodálatosan süt, és az égen láttam egy x-et, gondolom a repülők csíkja csinálta. Egyből egy nagyon jó gondolat jutott eszembe, "jó helyen vagyunk jó időben" Kb. 3 évvel ezelőtt itt járt Mo-on a XVII. Karmapa buddha szerzetes, mi is elindultunk a kicsi fiammal meg párommal, hogy áldást kérjünk rá, reméltük, hogy meggyógyul. Eltévedtünk és már ott tartottunk, hogy kérdezősködünk, de akkor megláttunk egy ugyanilyen x-et mint ma reggel és párom közölte, hogy jó irányba haladunk, mert mindig szokott lenni valami égi jelenség ennél az eseménynél. Az is eszembe jutott ma reggel, hogy ma útmutatást kapok a kérésemre. Hát úgy legyen.

    Kívánság tábla: aki látta a titok c. filmet, az nagyon jól ismeri ezt a táblát, aki meg nem látta, annak most elmesélem. Végy egy  parafa vagy mágnes táblát, vagy alkoss olyat ami tetszik neked. Tedd egy jól látható helyre, nekem a nappaliban a számítógép felett van, állandóan szem előtt. Tegyél fel olyan képeket amiket szeretnél, bármit, legyen az kis vagy nagy dolog. És naponta szánj rá öt percet, és nézegesd, képzeld el, vigyél bele érzést, mintha már meg lenne. 

    A titok c. filmben, az is benne van, hogy  egy ház képét tette rá, az illető, és 5 év múlva megvásárolta, felújított álmai házát, úgy, hogy nem is tudott róla. Akkor döbbent rá, hogy pont azt a házat vette meg, amit egy évig minden nap elképzelt, amikor kicsomagolás közben előkerült a tábla. Azért tényleg csak olyan dolgokat tegyetek a kívánság táblára amit tényleg akartok. Lásd a mosogatógépem esetét. (pont az a márka és típus számút kaptam mint amit beletettem a varázsdobozomba).

    Teszek fel képet az enyémről, igaz most nem sok minden van rajta, de jó ötletet adtatok és ezt is tovább fejlesztem. Van egy másik táblánk is, az mágneses, ahova az éppen aktuális dolgokat, pl. csekk, fontosabb időpontok, különböző cetlik és feljegyzések vannak, az a bejárati ajtóra van felszerelve.

    Remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom.

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (7134)
    2009-02-09  23:36
  17. 2009. február 10. 07:507135.

    Mosolygós szép reggelt Mindenkinek!

     

    "FEBRUÁR 10

     

    Egyetlen részünk sem negatív

     

    Egyes érzéseinket, gondolatainkat és energiánkat negatívnak értékeljük, míg önmagunk és az élet más aspektusait pozitív jelzővel illetjük. Megpróbálunk megszabadulni a negatívumoktól, és igyekszünk csak pozitívumokat megtapasztalni. azonban amit negatívnak nevezünk, az csupán az, amitől félünk, vagy amit nem értünk. Nem akarjuk megtapasztalni. Ezért nevezzük negatívnak. Rossz színben tüntetjük fel és igyekszünk megszabadulni tőle, de ez nem sikerülhet, hiszen részét képezi lényünknek és életünknek. A negatív velünk marad.

     

    *

    Hajlandó vagyok

    tudomásul venni

    Énem "negatív" oldalait."

     

    További mosolygós szép napot Mindenkinek!

    Az enyém az!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. február 9. 23:367134.

      Sziasztok! 

     

    "Ne haragudj, de mi az a kívánság tábla?"

     

    Ez engem is nagyon erdekelne. Nem vmlyen "Secretes" dolog? Mintha mar  hallottam volna rola.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (7116)
    2009-02-09  12:03
  19. 2009. február 9. 21:397133.
    Richard Webster - Írj magadnak varázslatot!
    http://rapidshare.com/files/195921847/_rj_ma gadnak.rar
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. február 9. 21:347132.

    http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap

     

    ez már talán bejön. Bal oldalt megtaláljátok Paksi Zoli meditációs CD

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (7130)
    2009-02-09  21:08
  21. Torolt_felhasznalo_249323
    Torolt_felhasznalo_249323
    2009. február 9. 21:117131.
    A Titok c. könyv dettó erről szól, föld felett lebegés nélkül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 9. 21:087130.
    Sajnos nem jó
    előzmény:
    szivárvány50 (7129)
    2009-02-09  20:44
  23. 2009. február 9. 20:447129.

    http://tisztahangok.wordpress.com/2009/01/01/reflaxacios-me ditacios-cd/

     

    talán jó lesz

    előzmény:
    szivárvány50 (7128)
    2009-02-09  20:40
  24. 2009. február 9. 20:407128.

    http://www.tisztahangok.wordpress.com/2009/01/01/reflaxacio s-meditacios-cd/

     

    letölthető gyógyító meditáció

     

     

    előzmény:
    ragaszto (7125)
    2009-02-09  19:38
  25. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 9. 20:247127.

    Erről már olvastam, hogy ha elkezded a változást, vagy renszeresen meditálsz, előfordulhat, hogy rosszabodik a helyzeted, de csak átmenetileg.

     

    Remélem is, hogy csak átmeneti, mert én meg egy ideje naponta meghallgatom Balog Béla: Tudatalattid tizparancsolatát. És azt vettem észre, hogy bizony jönnek jönnek a rossz gondolatok. Nem sokat foglalkozom velük, alapjába véve minden rendben, de olyan érzéseim, gondolataim jönnek, amik már régóta nem.

     

    És ma be is vonzottam egy "gondot". Ismét felhúzódtam anyóson, de nem tudom eldönteni, hogy most akkor elnyomtam magamban a  dühöt, vagy mi is van. Ezért irok nektek. Elmeséljem? Elmesélem, hátha könnyebb lesz.

     

    Valamikor régen, kaptunk ajándékba még az esküvőnkre valakitől egy poriszivót, amit soha nem használtam, hanem anyós használta egy ideig. És akkor az történt, hogy elszakadt a cső, vagy már nem is tudom mi volt, a lényeg az, hogy ő vett rá másikat. Na, most sok év után, miután a porszivóm ott porosodott a polcon, odaadtuk anyós tesójának, aki továbbadta anyukámnak, mivel igy alakult. Szivesen adta mindenki, nem is lett volna ebből gond. Na. Most jön az ami felidegesitett. Anyós felháborodott, hogy mijen jogon adta oda másnak, amikor ő vette rá a csövet, és külömben is miért nem tudott ő erről az odaadásról semmit. Aki most kapta a porszivót az meg az anyukám, ez még nagyobb "bűn" és én mégjobban felmérgesedtem rajta.

     

    Azon húzódtam fel, hogy végül is az én porszivóm, annak adom akinek akarom, és ha ő tovább adja, hát tegye, innentől nem az én dolgom. 

    Ez amolyan kötözködés féle, de jól megkeseriti vele mindenki életét. Hát most ezen felidegesedtem. Most hogy leirtam, már könnyebb.


    Kész vége, slusz pasz.

     

    előzmény:
    ragaszto (7125)
    2009-02-09  19:38
  26. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 9. 20:137126.

    Én a varázsdobozomat nagyon szépen kidiszitettem. Elterveztem, hogy veszek szép csomagoló papirt és bevonom vele a dobozt.

     

    De mivel mindig elfelejtek elmenni a boltba ezért, igy gondoltam körülnézek otthon, hátha akad valami.

     

    És találtam egy egész tekercset, csodaszépet . Már azt se tudom mikor vettem, jó régen lehetett.

     

    De nagyon szép lett. Olyan jó ránézni, csak nincs mit beletennem. Vagyis - teszek bele magazinokat, hogy utánna legyen miből kivágnom a belevalót

    előzmény:
    ragaszto (7125)
    2009-02-09  19:38
  27. 2009. február 9. 19:387125.

    Sziasztok,

    mara mar teljesen jo kedvemben vagyok, ezt nektek is koszonhetem, termeszetesen, en is igyekeztem. Tobbek kozott azon gondolkoztam el, hogy amikor valamim gyogyitom akkor gyakran rosszabbodik az allapotom. Most szemtornaztam es erre 'ez' lett! Erdekes dolgot fedeztem fel: hogy, hogy nem csak az 'egeszseg' szohoz a tudatalattimban a legnemkivanatosabb kepek kapcsolodtak- apam halala es a kep amikor teszik a koporsoba. Alig tudtam elhinni. Igy nem csoda, hogy habar a legpozitivabb gondolatokkal erositettem az egeszsegem megis feltem a rossz eredmenytol- ami nem kimondottan rossz lett, de inkabb abba az iranyba haladt. 

    Ezek tudataban mar remelem nem fognak ilyen ellentetes dolgok tortenni velem. 

    Sikeres varazsdobozosdit mindannyiatoknak! En is gondoltam mar ra, hogy valami uj dolgokat kellene beletennem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2009. február 9. 16:587124.
    Szia! Most nagyon nem tisztem beleszólni abba amit Mildónak Írtál, de olyan szépen írtál a madarakról meg mindenről, hogy egészen meghatódtam. Én tiszta szívből kívánom, hogy minden vágyad teljesüljön. És biztosan fog is.
    előzmény:
    Bojana (7123)
    2009-02-09  16:48
  29. 2009. február 9. 16:487123.
    Aranyos Mildokám! De örülök, hogy Rád találtam. Ráadásul megajándékoztál a tudományoddal. Bocsáss meg, de lekoppintom, mert nekem is óriási segítségre lenne szükségem az égiektől. Szívből örülök, hogy munkád van, manapság ez sokat, nagyon sokat jelent. Én, mint tudod 100 %-os rokkant vagyok, szívelégtelenség miatt. Igaz, a nyugdíj biztos, de a számlák is jönnek - rendesen. De Te egy pici Paradicsomot varázsoltál. Megkísérlem. Igaz, nekem van kertem, de most alszik, van kutyusom a Bubsi, aki oroszlánként véd engem, egy ó német juhász (farkas) kuty és hasky keverék. Van ugye a 2 db cicám, amit Édesanyámtól örököltem - ennyi. A leányom - mint tudod - közvetlenül Édesanyám halála előtt férjhez ment. Minden nap telefonon beszélek vele, de olyan jó megölelgetni. Szerdán felmegyek, viszek káposztáscvekkedlit, akkor szabadnapos, s jókat beszélgetünk. Ilyenkor már hajnalban 4-kor felkelek, reszelem a káposztát, dinsztelem, megbolondítom egy pici őrölt szerecsendióval, törött fekete borssal. A tésztát is kifőzöm, összekeverem. Aztán usgyi! Irány Zsu, meg a szuttyogtatás! Már alig várom. Hülye egy anya vagyok, meglátom a fiam, ráparancsolok, hogy hajoljon le, s jól összekócolom a haját, összeölelgetem. A lányomat is, nagyon hiányoznak. Mindig azzal vígasztalom magam, hogy most négyen vagyunk itthon, meg a sok kicsi madár, akiket fáradthatatlanul etetek-itatok. Olyan vircsaftot rendeznek, öröm nézni. Amkor a fészekrakás ideje eljön, akkor felkötök szétszedett gyapjúfonal darabokat, vattaszálakat, s csak úgy trilláznak a két diófán, meg a kerti szílvafákon a kicsi barátaim. Mielőtt Pestre rohangásztam, addig is minden évben ezt tettem. A férjem, mennyit gyönyörködött bennük! Ma ismét hallottam a dalunkat, a ,,hogyan tudnék élni nélküled"-et. Bömböltem, mint egy szamár. Ismét gyertyát (szép fehéret) gyújtottam, belenéztem a lángjába, elmondtam egy imát és beszéltem hozzá, hogy mennyire szeretem. Ettől megnyugodtam. Akkor előszedtem a Dédnagymamám bögréjét és ittam belőle egy jóízű hársfavirág-teát. Arra gondoltam, milyen jó íze van, s most megnyugszom, s megtalálom a lelki békét. Kimentem a madaraimhoz, közben jól megdögönyöztem a Bubsi kutyát. S, helyre állt a lelkem. Ennyi. Én is minden szalmaszálba belekapaszkodom, mert szükségem van rá, de nagyon. - Sztttel, barátsággal ölel : - Bojana *
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (7122)
    2009-02-09  16:05
  30. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. február 9. 16:057122.

    Szia Lemon!

     

    Hát igazábol az úgy volt, hogy olyan újságot kerestem amiben van bútor, lámpa, mosogatógép, meg hasonló szép dolog, de nem volt. Van egy rakás Nők lapjám, meg Kiskegyed, és virágos magazinok, más nem nagyon és ezekből böngésztem, mert nagyon elkapott az ihlet, hogy telepakolom a varázsdobozom (boritékom). De mivel semmi ilyesmit nem találtam, kivágtam azokat a képeket, amik megtetszettek. Egy mosolygós szép család - két gyerekkel, virágos magazinból egy hangulatos kert, és közben azt mondtam magamban, hogy élvezni szeretném egy ilyen kert hangulatát, a békességet amit magából áraszt.

    Semmi extrát ne képzelj el. Egy kutyust vágtam ki, amitől jó kedvem lett mert átéreztem a feltétel nélküli szeretetét. Szóval nem azzal a céllal vágtam ki, hogy akarok egy labrador kutyát, hanem a sugarat láttam a szemében, a szeretetét és elképzeltem ahogy árad felém, de minden különösebb erőlködés nélkül. Rámosolyogtam, és kivágtam. Ennyi. Nem nagyon tudom jobban megfogalmazni.Igazából csak jólesett vagdosnom az újságból és mivel nem találtam kézzel fogható dolgokat, hát kivágtam azt amire jó volt ránézni.

     

    Ami meg a munkahelyet illeti, az nem került még bele a dobozba, mert az korábban sikerült "bevonzzani". Elképzeltem, amikor mentem a pékhez, hogy összetalálkozok régi ismerősökkel és akkor ő kérdezi: "Jajj, de jó hogy látlak, hogy vagy, dolgozol valahol? Én pedig válaszoltam nekik: "De jó, hogy találkoztunk, ó, hát a gyerekek jól vannak, köszönöm, persze, már több mint egy hónapja dolgozom. Nagyon élvezem, kicsit még álmos vagyok reggel amikor kellni kell, de tényleg örülök. Szerencsés vagyok, mert a fizi is jó, a főnök is rendes velem nagyon. Kimondottan szeretem amit csinálok, el se tudom mondani, mennyivel könnyebb igy, hogy már nekem is van munkám."

     

    Aztán lefekvés előtt semmi alfába menés vagy ilyesmi, egyszerűen csak ismét "beszélgettem ismerősökkel" és mondtam milyen jól érzem magam, megbecsülnek, stb. Nem képzeltem el konkrét dolgot, hogy hol dolgozom, vagy mit csinálok, csak ahogy érzem magam közben.

     

    Hát kb igy nézett ki.És közben lelkes voltam és tényleg boldog voltam ettől az érzéstől. Át tudtam élni komolyan. Még a bicajt is gyorsabban, lelkesebben hajtottam ilyenkor.

     

    Most ahogy ezt igy leirtam, olyan egyszerűnek tűnik. Nem is értem miért nem alkalmazom másnál is. Pl. mikor új bútort akarok venni. 

    Találkozok a Pityi Palkóval és örömmel újságolom, hogy hol vettem, milyen szinű, mennyit cipekedtünk vele stb. Ezt is fogom tenni. Köszi hogy szóba hoztad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (7100)
    2009-02-08  22:49
  31. 2009. február 9. 14:587121.

    Az O szabadito eroi a fizikai testben tartozkodokra hatnak a legerosebben. Ennelfogva lett a fold a kegyelem szintereve, ahol a fejlodes gyorsabb lehet es a javulas eselyei kedvezobbek, mint amilyenek az un. tisztulasi ovezetekben.Ha valaki itt a foldi testben ratalal a megigazulas utjara, s azon bunbanattal, az isteni torvenyek betartasaval halad, sokkal elobb jut el az Elet Birodalmaba, mint az olyan, aki csupan az evilag latszat ertekeit hajszolja. Az effele, csupan az anyagiak utan torekvo elet idopocsekolas es elpazarolt energia, s ha lefutott, a lelek ismet beleszuletik az anyagvilagba. Annak osvenyeit addig jarja, amig egyszer onmagara ebredve a belso vilagossag utjara ra nem talal.

    Azemberiseg szamara, ez a torvenyszeruseg az egyhazi dogmak es tanitasok kotottsegenek kovetkezteben ismeretlen, s igy a foldi let melyebb ertelmevel nincsenek tisztaban.

    Sok ember, Istent okolja a maga betegsegei, kudarcai, sorscsapasai miatt, tovabba a nelkulozesekert es nyomorusagert, az ot ero bantasok miatt,, beleertve a csaladi problemait, a viszalyokat, a valast es meg sok egyebet, holott mindezeket o hozta letre, s az okok es okozatok tengere csupan a partra mosta.

    Elobb vagy utobb minden ok megtermi a maga gyumolcset. Senki sem kerulheti el a szembesulest az altala elkovetett bunokkel, mert a kovetkezmenyeket az isteni segitokeszseg, a Megvalto Jezus Krisztus altal hozza iranyitja, hogy altaluk felebressze es megbanasra inditsa.

    Az egyremegy, hogy a lelek a foldi testben el, avagy a szellemvilagban: a belole kiindult osszes hatas valamikor vissza fog rea gordulni.

    Az Isten tevedhetetlen es szent. Masfelol, egyetlen ember sem szent es tevedhetetlen. Az egyedul szent es tevedhetetlen Isten a fiaira nem kuld bunteteseket.

    Ellenben barki, amikor az Ur torvenyeivel szembekerult, vagy kerul, akkor sajat maga teremtette, vagy teremti meg a kovetkezmenyeket. Hiszen az ember tudja, hogy minden akciot reakcio kovet, tehat minden oknak megvan a maga hatasa.

    előzmény:
    ragaszto (7120)
    2009-02-09  14:34
  32. 2009. február 9. 14:347120.

    Elotte a Fold a satani hierarchiak tamaszpontja volt. Isten Fianak a megvaltoi munkaja a nem csak egy lathato jelkep, nem csak a szeretet tanitasa, hanem ezek megelese: ezaltal mutatta meg az embereknek, hogy a legerosebb parancsolatnak, a szeretetnek a megvalositasa altal minden gyermek visszatalal az atyai hazhoz.

    Messiasi kuldetesenek, van egy joval melyebb alapja, mint ami a Nazareti Jezus kozismert eletebol lathato. Tettenek a legdontobb vonasa, hogy azt isten jobbkezekent vitte vegbe: mert Jezus Krisztus az egek tarsuralkodoja. Magaban egyesiti azt a negy lenyeget, amit az Isten is es e tulajdonsagok a hordozoi a teremtettsegnek es valamennyi leleknek, ami a mindenutt jelenvalo es tevekenykedo Szellem.

    Ime, az O oroksegenek ezek az osszetevoifelerositik az egesz vilagmindenseget bevilagito kozponti Osnap sugarzasat: a megvaltas altal gyogysugarakka lettek amelyek mindenmegterhelodott lelket az orok elet kozmikus valosaga fele osztokelnek.

    Amikor Isten Fia, a foldon inkarnalodott, az egesz bukott teremtettseg ellene fordult, az osszes bukott lelek szovetkezett ellene: azok is akik a satani hataskorben, a ma mar 'tisztulasi ovezetnek' nevezett tereken elnek, s igy tettek a foldon elo lelkek is.

    O, e felhalmozodott negativ eroket foldi testbe oltozve gyozte le, espedig ugy, hogy a gyulolseg, az irigyseg es ellensegesseg ellenebe a szeretetet es az irgalmassagot helyezte.

    E megvaltoi tevekenyseg altal el es hat Krisztus Szelleme. Mint megvalto szikre ott honol minden emberben es a testnelkuli lelkekben. Ez lett a szabadito ero, mely minden lelket az Oserohoz, a Let-forrashoz vezet vissza.

    Ez tehat azt jelenti, hogy Isten Fia az Osszes lelket az Osfenyhez vezeti: hogy ott Istennel, az orokkevalo Atyaval egyesitse.

    előzmény:
    ragaszto (7118)
    2009-02-09  14:11
  33. 2009. február 9. 14:277119.

    Szep jo napot!

    Volt mar itt parszor szo arrol, hogy ferj/tars/barat/baratno nem ertik a vonzas torvenyet vagy nem akarjak alkalmazni stb..

    Talalatam ezt a cikket gondoltam bemasolom hatha valaki tanul belole es konnyeben megerti a parjat is  

     

    http://www.avonzastorvenye.hu/vonzashulyek_pesszimis ta_parokkal.php

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. február 9. 14:117118.

    A vallasok, a felekezetek es egyebb kozossegek nem teszik magukeva Isten hatalmas es az egesz vilagegyetemre ervenyes torvenyet, nevezetesen azt, hogy Isten mindenegyes gyermeke orok es halhatatlan egyen es mint ilyenek, az O szine elott valamennyien egyenloek vagyunk.

    Akarmerre is tekintsunk, mindenfele megtalalhato a beszukultseg es a korlatok: az egyik ember a masikkal nem torodik, sot inkabb ellene van. Ez a harc nem csak fegyverekkel folyik, hanem szavakkal, sot leginkabb az ellenseges gondolatok es artalmas erzesek titkos es artalmas eszkozeivel. Az embernek ezek a lathatatlan rezges sugarai ugyanakkor ot magat is a vilaghoz lancoljak a lelken keresztul.

    Csak miutan a lelek a testet, az o porhuvelyet elhagyta, akkor tunnek eloaddigi osszes gondolatai, erzesei, szavai es cselekedetei, s lathatokka valnak minden szellemleny elott.

    E magatartas kovetkezmenyei nemely esetben mar a fizikai testben is megmutatkoznak, noha egeszen maskeppen mint a szellemvilagban. A betegsegek sokfelesegeben, a balesetek, a sorscsapasok, a szukseg es a nyomor formajaban. Ezek epp ugy mint a haboruk, gyilkossagok, multbeli gyulolkodesek, feltekenykedesek es ellensegeskedesek okozatai.

    Aki a karma torvenyevel foglalkozik, annak feltetlenul hinnie kell a lelek ismetlodo testetolteseiben! Mert a karma a lelek bune, egy okozat, ami mogott egy azt letrehozo ok all: az okokat a lelek esetleg egy korabbi inkarnacio folyaman hozta letre torvenyellenes gondolatai es cselekedetei altal.

    Ez a fold nem mas mint Isten minden bunbeesett es megterhelt gyermekenek az iskolaja. Itt minden leleknek megadatik a lehetoseg arra, hogy buneitol az anyagban, a ter es az ido keretei kozott mielobb megszabadulhasson.

    A vezeklesnek ezt a teret, ahol mindenki alkalmat kaphat a buneitol valo gyors es konnyu tisztulasra, Jezus Krisztus , Isten egyszulott fia teremtette meg az emberiseg megvaltasaval.

    előzmény:
    ragaszto (7117)
    2009-02-09  13:48
  35. 2009. február 9. 13:487117.

    Az elhataroltsag es a tavolsagok kepzete gatoljak meg az embereket abban, hogy egymas kozott egysegre lepjenek es testverisegre jussanak. A masik szamara mindenki idegen marad, idegenne valik a felebarat.

    Az elidegenedes miatt keletkeznek rendszerek, nyelvek, erkolcsok, szokasok, vallasok. Az a tavolsagerzet, ami egykor kialakult, azota is fennall. Emiatt ritkasag a baratsag es a testverkent valo kozeledes egymashoz, s emiattgyakoribb az idegenkedes, sot az ellensegeskedes.

    A varosokon, lakoteruleteken es kozossegeken belul is fellelheto az elzarkozas: pl. a csaladok eseteben. Mindenkinek van csaladneve es vmifele tulajdona, amit mint az o sajat birtokat gondosan oriz.

    De ezen tulmenoen meg sok egyeb emberi kategoria talalhato: vannak gazdagok, telve javakkal es szegenyek, akik irigylik oket. De azert ezek is elhataroljak magukat masoktol, hiszen csekely tulajdonaikat es ertekeiket a magukenak valljak, sot eppen ugy erzik azokat, akarcsak a gazdagok, mert masokkal szemben a maga egyeniseget mindenki feltve orzi.

    Eszerint viselkedik a foldbirtokos a napszamosaval, a vallalkozo az alarendeltjeivel, mivel a maga poziciojat ki-ki nagyra tartja es onhitte valik.

    Vannak vallasok es kasztok s ezeknek vezetoi meg tagjai, de az egyik nem igen nyujt kezet a masik fele, hogy megtudjak orizni kulonleges voltukat es tekintelyuket.

    Masokhoz kepest mindenki tulertekeli magat, ami oda vezet, hogy mindenki mindenki ellen fordul.

    Ez a korlatoltsag hamis okoskodashoz vezet, ami miatt az egyes orszagok egymassal szembefordulnak, gyakorta haboruskodnak es kegyetlenkednek. A viszaly es a gyulolkodes meg a csaladokon belul is dul, sot gyakran a gyilkolasig fajul.

    előzmény:
    ragaszto (7111)
    2009-02-08  23:55
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 9. 12:037116.
    Köszi szépen!
    Ne haragudj, de mi az a kívánság tábla? Most nagyon szégyellem magam, de ezt meg kellett kérdezzem.
    Egyébként tényleg fantasztikus kép, ráadásul felirat is van rajta, ami pontosan egybevág csomó mindennel, amiről itt szó van (hogy a jelen pillanatot élvezze az ember).
    Nagyon szépen köszi a sok tanácsot, én azért, amit csak lehet, kép formájában fogom belerakni, persze azért feliratos papírokat is majd.
    Vagy priviben, vagy mailben, de mindenképpen szeretnék tőled kérdezni valamit, mert a vasárnapi, egész nap tartó nagytakarításom során, az alant leírtakon kívül volt még egy fantasztikus (lelki) élményem. Egy bizonyos dologban, amire már régóta, szerintem minimum fél éve vártam, úgy tűnik, elkezdődött az áttörés (BENNEM, ez egy lelki folyamat, amire vártam). Konkrétan bizonyos emlékek felidézéséről és újraéléséről volt szó, kezd megszűnni az érzelmi amnéziám egy bizonyos, számomra nagyon fontos életszakaszommal kapcsolatban. És ez óriási szerepet játszik, nem fog játszani, hanem már most játszik, abban, hogy most az életemet olyanná alakítsam, amilyen életet mindig is szerettem volna.
    Lehet, hogy később ide is kiírom a dolgot, de most még nem érzem késznek magam rá, hogy a nyilvánosság elé tárjam. Nem általában véve intim dologról van szó egyáltalán, hanem olyasmiről, ami számomra nagyon bensőséges és intim élmény. (Egy átlag kívülálló értetlenkedne azon, hogy mi ebben a szégyellnivaló, illetve érdektelennek is találná a dolgot.) Remélem, megértitek.
    Addig is, köszi minden eddigit mindenkinek!
    előzmény:
    naju (7112)
    2009-02-09  08:09
  37. 2009. február 9. 11:097115.

    Te félsz!! Csináld csak meg a csekket és ha ránézel örülj neki és képzeld el, hogy mire költöd. Köszönd meg, mintha már meglenne (jelen időben). Pl: Köszönöm, Istenem, hogy ebből a 3 millióból tudam venni... és ezzel segítettem a gyermekeimnek. Nagyon hálás vagyok" És várjál, bízzál. Nekem szem előtt volt és mindíg elmosolyodtam, mikor ránéztem, olyan izgatott várakozással. De ne kombinálj, ne gondolkodj, honnan, stb. Én is olyan helyről, helyekről kaptam amire nem is gondoltam volna. Mikor megvolt a pénz, a férjem azt mondta: Te, pont annyi pénzünk lett amennyit leírtál arra a csekkre. megmondom őszintén, csak mosolyogtam rajta mikor kitetted.

    Különben meg semisem csalás amit igaznak érzel és jó érzéssel tölt el. Nem károsítasz meg senkit, ez a lényeg. ha bankrabláson törnéd a fejed,na azt nem támogatná az univerzum.

    előzmény:
    Bojana (7107)
    2009-02-08  23:34
  38. 2009. február 9. 08:207114.

    Mosolygós szép reggelt Mindenkinek!

     

    "FEBRUÁR 9

     

    Az ellentétek befogadása

     

    Hogy megértsük a polaritásokat, nem kell feltétlenül elutasítanunk azon részeinket, amelyeket nem tudunk kezelni. Terjeszkedjünk ki és fogadjuk be ezeket is. Képzeljük el, hogy olyanok vagyunk, mint egy kör, amelyben a polaritások egymással szemközt helyezkednek el. Ha szűknek érezzük a kört, ne távolítsunk el belőle részeket, inkább szélesítsük ki.

     

    *

    Kiterjeszkedem,

    hogy befogadjam

    az életemben meglévő polaritásokat."

     

    További mosolygós szép napot Mindenkinek!

     Az enyém az!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2009. február 9. 08:127113.

    ha érdekel, van pár oldal amit én rendszeresen olvasgatok vagy szívesen ajánlok másoknak is, ebben a témában:

    http://www.atitok.hu

    http://www.esettanulmany ok.hu/

    http://www.avonzastorvenye.hu/

    http://www.canad ahun.com/

    Legyen szép napotok!!!

    előzmény:
    Bojana (7107)
    2009-02-08  23:34
  40. 2009. február 9. 08:097112.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és hoztam pár finomságot!

    Ma is egy csodálatos napunk van!!!

    Bojana: üdv a klubban! Kép formájában beteszem neked a csekket, így elhiszed majd, hogy az univerzum adja a pénzt. Én bevallom őszintén, hogy ugyan írtam rá dátumot, de nem kaptam meg csak később ezt a pénzt, és nem is mertem nagyban álmodni, csak 500.000,- ft-ot kértem. De a mai napig kint van a kívánság táblámon. Mellette van egy igazi 200-asból gyártott 200.000,- es is, amiről azt vettem észre, hogy folyamatosan ezt az összeget megkapom egy-két havonta. 

    Lemon: ha már olyan jó képet találtál, hogy sok mindent szimbolizál, akkor én nem a varázsdobozba, hanem a kívánság táblámra raknám ki. A varázsdoboz lényege az öröm, a játék, tegyetek bele mindent amit szeretnétek, ha nem találtok képet akkor írjátok le egy papírra, és élvezettel, örömmel csináljátok az egészet. Egész kis apró dolgot is bele lehet tenni, mint pl, a sajt (azért pont ezt írom, mert mi nagy sajt fogyasztók vagyunk, és sokáig sajnáltam a pénzt a sajtra) de most már mindenre van pénzünk, és egy így van!!

    Mostanában a kicsi fiam szokott képeket kivágni és beletenni az én varázsdobozomba, ez is jelzés, hogy én is folyamatosan csináljam.

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

    előzmény:
    Bojana (7107)
    2009-02-08  23:34
  41. 2009. február 8. 23:557111.

    Kozben a polcrol talalomra kihuztam egy konyvecsket. Irok belole ide is, mivel hasznosnak talalom.

    Az ok es az okozat torvenye

    / a karma torveny/

    Kinyilatkoztatasok Isten Szelleme altal

    A vilag es ez a fold azoknak az okoknak a kovetkezmenye, amelyeket Istennek az elbukott gyermekei e bukasuk altal hoztak letre.

    Aki az elet, avagy az Ur torvenye ellen cselekszik, az ellentetes rezgeseket hoz letre, s ezaltal a magasrendu hullamhosszusagot melyebbre transzformalja, s igy azokat annak megfeleloen kristalyositja.

    Az igy keletkezett lefokozott rezgeseket hivjatok ti anyagnak. A rezgesfrekvenciak megrovidulesenek a kovetkezmenyekent jon letre a ter s az ido.

    A legmagasabb istenerokbol letrehozott alacsonyabb frekvenciak az evek milliardjai soran egyre szorosabb korlatok koze kerultek, s ezaltal jott letre a merev forma, ami a szellem osszesurusodott eter strukturajanak is nevezheto.

    A forma az evek milliardjai soran egyre mozdulatlanabba valt, s ezaltal jottek letre az ido, a tomeg, a suly es a meretek. E merev formak kozott az oriasi tavolsagokat erzekelo ember fenyevekben szamol.

    Beszukul az emberi en, s ezaltal keletkeznek orszagok, kozsegek falvak, utcak valamint a kozlekedes sokfajta eszkoze, ideertve a jelen-kor muholdjait es urhajoit is.

    folytatodik.......

    előzmény:
    ragaszto (7106)
    2009-02-08  23:31
  42. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 8. 23:417110.
    Sztem fél Magyarország olvasta, csak eleddig én nem. Általában mindennel így vagyok: ha túl sokakat érdekel, akkor engem juszt se. Ha levonult a nagy érdeklődési hullám, akkor előveszem, mert akkor már előítéletek nélkül tudom végigolvasni, és senki sem fog kérdezgetni, hogy "na, mit szólsz, hogy tetszett?" vagyis lehet róla saját véleményem.
    előzmény:
    biobio1 (7105)
    2009-02-08  23:28
  43. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 8. 23:387109.
    És akkor meglehet, hogy ha szembenézel vele, jól elcsodálkozol magadon, hogy "ettől féltem?"
    előzmény:
    ragaszto (7106)
    2009-02-08  23:31
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 8. 23:377108.

    Szerintem a dolognak az a lényege, hogy minél jobban agyalj azon, mire költÖD (tehát nem mire költENÉD, hanem hogy mire költÖD) azt a pénzt. Lehetőleg minél többet. És hogy annyira beleéld magad ebbe, hogy örülj is neki.

    előzmény:
    Bojana (7107)
    2009-02-08  23:34
  45. 2009. február 8. 23:347107.
    De jó, hogy Rátok találtam!!! Igazi ajándék! Azt már én is megtapasztaltam, ha valamit sokszor kértem, sőt hangosan, azt meg is kaptam. - Ez a csekk dolog, lázba hozott, nem tagadom. - Na, már most, ha írok egy üres csekket mondjuk 3 millióról - s feltenném aűtömre, akkor minden nap rettegnék,  hogy nekem kell fizetnem valahová valakinek 3 milliót, vagy egy ilyen kár ér(ne). Ha mondjuk ,,csalok" és feladnék magamnak 300 forintot, s átírnám jó vastag filccel a 300 forintot, amikor kézhez kaptam az igazoló szelvényt, hogy 3 millió?! Akkor talán megnyugodnék, hogy én kapom azt a pénzt. De itt van a csalás ténye. Ezt szerintem sem Isten sem senki nem díjazza. Csek büntetést kap(hat)nék érte... Erről a csoda csekkről írjatok! Vagy rajzoltok egyet ,,házilag"? Az nem csalás, csak a vágyunk megtestesítése - megformálása - formába öntése - s saját rajzunk - melyen kapjuk azt a pénzt - azt ragasztanánk a hűtőre. Meg azt, hogy egészségesek maradjunk, s, hogy éljük meg  - én személy szerint nem tudom miért? Talán azért, hogy az unokáim megszületését, kivirágrázást szeretném megélni, s nekem ez a 79. születésnapom. Akkor szeretnék elaludni - örökre - betegség nélkül. Mármint olyan betegség  nélkül, amelyik kiszolgáltat(na), s mások  erejét, idejét, életét tenném tönkre - akaratlanul. No, ezt kívánnám teljes erőből. A 3 millióból pedig kicsint meglök(hetném) gyermekeim ,,szekerét". - Bojana * A ,,csoda-csekk legyártását írjátok meg!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2009. február 8. 23:317106.
    Azt hiszem itt az ideje, hogy irjam is a kivansagaim. Szerintem is ez jo lesz, igy talan sikerul feltarnom azt is amivel szembe kell neznem!
    előzmény:
    biobio1 (7096)
    2009-02-08  22:24
  47. 2009. február 8. 23:287105.
    Ezt már olvastam! Elég megdöbbentő volt de mégis annyira valóságos. De konkrétan nem emlékszem a srác tulajdonságaira, csak emlékképeim vannak az egészről. egyébként szerintem letölthető a netről, legalábbis én onnan szedtem le, de már kitöröltem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (7104)
    2009-02-08  23:22
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 8. 23:227104.

    Kapaszkodj:

    A TESCO-TITOK

    előzmény:
    biobio1 (7103)
    2009-02-08  23:20
  49. 2009. február 8. 23:207103.
    Na, akkor itt az ideje, hogy megoszd velünk a könyv címét is! Érdekelne!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (7102)
    2009-02-08  23:18
  50. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 8. 23:187102.

    Hát ez marha jó! Nagyon tetszik! (Csak azért nem rakok be szmájlikat, mert ezek az újak nem jönnek be, elnézést.)

    Egyébként mikor elkezdtem tervezni, spontán beugrott egy fotó, ami benne van az egyik nálam lévő újságban, és annyira összefoglaló módon szimbolizál egy csomó mindent, amit el akarok érni, hogy ihaj. Arra fogok ragasztgatni ilyen etikett matricákat, amikre írok ezt-azt. De azért még csomó minden más is lesz benne. De ha nem kell mindent egyszerre, akkor király!

    Amúgy még érdekességképpen a könyvről, amivel egy meglehetősen csavaros értelemben vett üzenetet kaptam ma: korábban (egészen a közelmúltig) amiatt nyavalyogtam,  hogy bizonyos tulajdonságok (amelyek segítségével a saját mércém szerint abszolút sikeres lehetnék) nincsenek meg bennem.

    Na, ezt a könyvet  egy olyan ember írta, akiben azok a tulajdonságok, amelyeket magamból hiányoltam, mind megvannak, kivétel nélkül. Ez az ember minden, csak nem tökéletes, mint ahogy ez a könyvből is kiderül. Ugyanakkor rendkívül sikeressé tudott válni. Na, itt jön a képbe az én, korábban átokként megélt beleérző képességem: mivel a "mű" énelbeszélés, ezért az olvasás idejére gyakorlatilag "átváltozom" ezzé az emberré, és belülről látom, milyen az, mikor megvannak az emberben ezek a tulajdonságok. Hatalmas pozitív sokk volt! Még mindig tart a hatása, és még mindig emésztgetem az élményt. Tetejébe még az az érzésem is van ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy hát ez mind bennem is megvan / megvolt, csak elő kell(ene, -tt volna) hozni, ami valami hihetetlenül egyszerű és könnyű (vagy most már annak tűnik).

    Tudom, hogy zavaros, de én is még most rakom helyre ezt az egészet.

    Ja, és képzeljétek: még az irigykedésem (rivalizálási hajlamom) is jó dolgokat szült saját magammal kapcsolatban az elmúlt pár napban. 

    előzmény:
    biobio1 (7101)
    2009-02-08  23:00

Címlap

top