Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Postaláda

tamtamtam
Létrehozva: 2007. augusztus 23. 12:46
Olvasgatok itt mindenfélét, valaki azt írja, hogy kapott egy fizetési felszólítást sima levélben, vannak, akik azt tanácsolják neki, hogy ne fizessen, mert csak azt a levelet kell komolyan venni, ami tértivevényesen érkezett, stb.

Ennek kapcsán azon töröm a fejem, hogy egyáltalán köteles egy lakás tulajdonosa/lakója postaládával rendelkezni? Mi van, ha egyszerűen nincs neki, legalábbis átmenetileg, mondjuk néhány héten vagy hónapon keresztül? Ami volt, azt feltörték, elromlott a zár rajta, és mondjuk nem akarja megjavíttatni, vagy nincs rá pénze, stb., az indok szabadon választható.

Tehát mi van, ha nincs postaládája, és olyan levele érkezik, amit nem az ő érdeke elolvasni, hanem a feladó érdeke, hogy elolvassa a címzett? Akkor a feladó nyilván tértivevényesen adta fel, rendben. Jön a postás, a címzett nincs otthon, hogy átvegye, ezért a postás be akar dobni egy értesítést arról, hogy mikor és hol vehető át a küldemény. Na jó, de hova dobja be ezt a cetlit, ha nincs postaláda? Mondjuk a bejárati ajtón sincs olyan kis levélbedobó nyílás. Vagy mondjuk egy olyan sokemeletes társasházban lakik az illető, ahol a kapun még csak-csak bejut a postás, viszont a 8. emeleten levő folyosót lezáró ajtón vagy rácson már nem. És mondjuk a szomszédok sincsenek otthon, akikhez talán becsengethetne, hogy legyenek szívesek átadni a cetlit az illetőnek, ha találkoznak vele (bár nem tudom, hogy ilyet megtehetne-e). És maga ez a kis cetli különben sem egy olyan nagyon hivatalos valami, mint maga a tértivevényes levél, nem igaz? Tehát ha meg is kapja a címzett a szomszédoktól, akkor is dönthet úgy, hogy nem megy el a postára a levélért, hiszen sejti, hogy neki ebből csak kára fog származni.

Szóval azt szeretném megtudni, hogy köteles-e mindenki postaládát fenntartani, vagy levélbedobó nyílást szereltetni a bejárati ajtóra, vagy más módon lehetővé tenni, hogy a postás legalább egy ilyen cetlit ott tudjon hagyni neki, vagy nem?

Ha igen, akkor hol van ez előírva?

Ha meg nem, akkor innentől kezdve nincs is semmilyen lehetősége egy akármilyen cégnek, vagy akár állami hivatalnak arra, hogy postai úton fizetésre kötelezzen akárkit? Vagy hogy van ez?
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 23. 16:5663.
    és ha egyszerűen csak nem nyitsz ajtót a kézbesítő ellenőrnek sztem akkor sincs semmi...
    de gondolkozz csak nyugodtan
    előzmény:
    tamtamtam (61)
    2007-08-23  15:05
  2. 2007. augusztus 23. 15:0762.
    Nem bújok, egyelőre úgy gondolom, minden levelet megkaptam, legalábbis a számlák utolértek, csak gondolkozom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_486391 (59)
    2007-08-23  14:25
  3. 2007. augusztus 23. 15:0561.
    Hát, én momentán egy bizonyos lakásban lakom, és egy másik lakás viszont a nevemen van, de egyelőre nem ott lakom, és a postaládán még nincs zár. Ennek kapcsán indult be az agyam. Szóval engem még az este a lakásra jövő kézbesítő ellenőr se találna ott egyelőre, mert csak néha-néha fordulok ott elő.
    előzmény:
    Gervay (51)
    2007-08-23  14:12
  4. 2007. augusztus 23. 14:2660.
    volt egy ilyen sejtésem
    előzmény:
    figuse (58)
    2007-08-23  14:24
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 23. 14:2559.
    ki elől bújsz???
    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  6. 2007. augusztus 23. 14:2458.
    Múlt időben, de igen....
    előzmény:
    ocean (57)
    2007-08-23  14:22
  7. 2007. augusztus 23. 14:2257.
    el hát, nem is állítottam, hogy nem. te amúgy postás vagy?
    előzmény:
    figuse (56)
    2007-08-23  14:18
  8. 2007. augusztus 23. 14:1856.
    Persze... Nyilván a postások között is vannak nem odavaló, munkájukat nem jól végző emberek, de ezt gyakorlatilag bármely szakma képviselőjéről el lehet mondani....
    előzmény:
    ocean (54)
    2007-08-23  14:16
  9. 2007. augusztus 23. 14:1655.
    Pontosan... És tudom, hogy nem véletlen a nicked....
    előzmény:
    Gervay (51)
    2007-08-23  14:12
  10. 2007. augusztus 23. 14:1654.
    elég perverz hajlamra vall
    előzmény:
    figuse (53)
    2007-08-23  14:14
  11. 2007. augusztus 23. 14:1453.
    Volt már arra is példa, hogy valaki hazahordta a leveleket....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (48)
    2007-08-23  14:05
  12. 2007. augusztus 23. 14:1452.
    egyébként a magyar kártyás makkász jutott eszembe azon van a téli pásztor a tűz mellett, nem? akár postás is lehetne. menjünk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (50)
    2007-08-23  14:08
  13. 2007. augusztus 23. 14:1251.

    a felszólítás csak ajánlott-tértivevényes levélben kézbesíthető, ami ergo levélszekrény útján nem megy. Ha sosem vagy otthon amikor a kézbesítő arrafelé jár, akkor egy értesítőt fog betűzni valahová az ajtóra.., ablakba... attól függ milyenek a körülmények.

    Ha ez sem sikerül, akkor megpróbálnak elérni pl. telefonon. vagy este kimegy a lakásra egy kézbesítő ellenőr.

    ezek a módszerek...

    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2007-08-23  14:03
  14. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 14:0850.

    Akár reklám is lehetne...

    Menjünk postásnak !

    előzmény:
    ocean (49)
    2007-08-23  14:06
  15. 2007. augusztus 23. 14:0649.
    egész hangulatos képet varázsoltál elém a téma ellenére
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (48)
    2007-08-23  14:05
  16. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 14:0548.

    És ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy mennyivel jobban járt volna, ha azokból csinál gyújtóst fázós esteleken...

    Sose derült volna ki, és milyen szép kép, pattog a tűz, előtte hintaszékben a postás békésen olvasgatja körzete leveleit...

    előzmény:
    figuse (43)
    2007-08-23  13:59
  17. 2007. augusztus 23. 14:0547.
    előzmény:
    banánosJOE (46)
    2007-08-23  14:05
  18. 2007. augusztus 23. 14:0546.
      bemondják a hangosbemondóba!
    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2007-08-23  14:03
  19. 2007. augusztus 23. 14:0345.
    Még egy kérdés:

    (4) Ha a címzettnek nincs - az (1), illetve a (2) bekezdésben foglaltnak megfelelően elhelyezett és megjelölt - levélszekrénye, a postai szolgáltató 30 napos határidő kitűzésével, igazolhatóan felszólíthatja a címzettet megfelelő levélszekrény felszerelésére.

    Hogyan szólít fel engem a posta, hogy szereljek fel levélszekrényt, ha egyszer nincs levélszekrényem, amibe a felszólítást bedobhatná a postás?
    előzmény:
    Gervay (23)
    2007-08-23  13:31
  20. 2007. augusztus 23. 14:0244.
    miért lenne Érd más, mint bármely más hely? ... még jó, hogy nem általános!
    előzmény:
    figuse (43)
    2007-08-23  13:59
  21. 2007. augusztus 23. 13:5943.
    Érd az egy picit más... ott erdőbe vagy nem tudom hova rakta ki a kézbesítő a leveleket.... Előszokott ez fordulni néha, de azért ez messze nem általános...
    előzmény:
    ocean (41)
    2007-08-23  13:53
  22. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 13:5842.

    És gondolom felelőse nincs az ügynek...

    Szegény címzettet meg mi minden sújtja...

    előzmény:
    ocean (41)
    2007-08-23  13:53
  23. 2007. augusztus 23. 13:5341.
    nem is olyan régen itt is volt rá példa, hogy Érden hány levelet találtak, amelyek nem jutottak el a címzetthez, s már csak megsemmisítésre vártak..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (40)
    2007-08-23  13:51
  24. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 13:5140.

    Emlékszik még valaki mi történt pár éve Angliában?

    Egy lusta kutya postás nem hordta ki a leveleket és egyebeket évekig, hanem minden reggel beborította  az egész táska tartalmát egy használaton kívüli pince ablakán.

    És a kisvárosban az ég világon senki nem gyanakodott a postásra, hogy miatta nem kap levelet a szeretteitől /vagy nem azoktól/,  ünnepekre képeslapot stb.

    Korán reggel már végzett is a  dolgával, rém elégedett lehetett a fizetésével is, és élt boldogan addig, míg egyszer le nem ment valaki a pincébe...

    Itt nálunk elképzelhetetlen, hogy egy nap ne lássunk postást cikázni a házak között, de ők valahogy megvoltak a látványa nélkül.

    Ott gondolom nem is kell annyira komolyan venni a Postát, mint itt..

    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46

Címlap

top