Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi a megcsalás?

Torolt_felhasznalo_247186
Torolt_felhasznalo_247186
Létrehozva: 2007. október 20. 10:30
Szerintetek mi számít inkább megcsalásnak?
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
  1. Torolt_felhasznalo_545259
    Torolt_felhasznalo_545259
    2007. október 20. 10:5826.
    ez így nehezebb. nosztalgiázni jó nagyon. Az első szerelem meg meghatározó. Talán mindenkiben előjön a mi lett volna ha....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (20)
    2007-10-20  10:54
  2. 2007. október 20. 10:5725.
    Ezért is bonyolult és összetett a dolog és nem lehet testi és érzelmi dolgokra lebontani...

    Mert mi van, ha csak a szex jobb a másikkal? Tudja, hogy nincs érzelem, nem fontosabb, mint Te, sőt, téged szeret....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840098 (19)
    2007-10-20  10:53
  3. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 10:5724.
    Én is ilyen vagyok. De nekem nem sajnos 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922443 (17)
    2007-10-20  10:52
  4. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. október 20. 10:5523.

    Vitatkoznék a kiegészítéssel: nem vagyunk egyformák!!
    Velem ellentétben őt pl. igenis nagyon zavarná, ha valakivel kézenfogva sétálgatnék. Engem viszont zavar, ha egész este hozzám se szól mert fáradt, ő ezt nem venné személyes sértésnek  .

    Hozzátenném, hogy bármiféle megcsalás nem a harmadik belépésével kezdődik, hanem a kapcsolat elhidegülésével, és ez még akkor is így van, ha a későbbi megcsalt fél észre sem veszi, hogy egy ideje a másik már "nincs ott vele".

    előzmény:
    emili28 (10)
    2007-10-20  10:46
  5. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 10:5522.

    Én nem kövezlek, nálunk nincs abból probléma ha belenézünk egymás telójába, e-mailjébe.

    Amúgy igazad van, ez szarabb dolog mint ha egyszerüen csak félrelépett volna. Mert itt ezek szerint érzelmek is vannak tehát nem csak szex-ről van szó. Arról beszéltetek, hogy miért kell ez neki? Egyáltalán mit jelent neki és mennyire fontos?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (15)
    2007-10-20  10:50
  6. 2007. október 20. 10:5521.
    Akkor ezek szerint rosszabb a helyzet,mert egy kóbor numerát inkább elnéz az ember,jön-megy ennyi.,de ha megszeret valakit az már bonyolultabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (15)
    2007-10-20  10:50
  7. Torolt_felhasznalo_247186
    Torolt_felhasznalo_247186
    2007. október 20. 10:5420.
    De, én is gondoltam rá, hogy ez akár a kapuzárási pánik is lehet.
    És az illető, aki ennyire közel került hozzá, bizony az elődöm volt, 25 éve...
    Ettől még jobban fáj. Végül is van egyfajta közös múlt, nosztalgiázási lehetőség, ő volt élete első nagy szerelme. (Off: mire nem jó az iwiw!)
    előzmény:
    Anchor (8)
    2007-10-20  10:46
  8. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2007. október 20. 10:5319.
    de. de az már azt jelenti, hoyg a másik van a fejében és nem én, tehát ott tartunk amit leírtam.
    előzmény:
    emili28 (16)
    2007-10-20  10:50
  9. 2007. október 20. 10:5318.
    Ez mikor történt? Vagy még most is tart a dolog köztük?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (15)
    2007-10-20  10:50
  10. Torolt_felhasznalo_922443
    Torolt_felhasznalo_922443
    2007. október 20. 10:5217.
    Az érzelmi megcsalás,tehát vkibe a másik beleszeret,az válás.Ott már nincs miről beszálni,viszlát van.Ha lefekszik vki mással,csupán vonzalom volt csak,ott van miről beszélni,ha akarom,és érdekel.Nem akarom,és nem érdekel.Sajnos én ilyen vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  11. 2007. október 20. 10:5016.
    És azt nem fájna, hogy miközben veled van, arra gondol, hogy a másikkal mennyivel jobb volt az ágyban... érzelem nélkül...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840098 (13)
    2007-10-20  10:48
  12. Torolt_felhasznalo_247186
    Torolt_felhasznalo_247186
    2007. október 20. 10:5015.
    Csak arra hagyatkozhatok, amit a férjem mond, szex nem volt.
    Viszont azért borított ki nagyon, mert ő egy érzelmes fajta, és - ugyan nem túl tisztességes módon - de találtam leveleket, verseket és szerelmes sms-eket is oda-vissza. Jöhetnek a kövek, hogy ezt elítélitek, de 25 év alatt ez az 1. alkalom, hogy a gyanú árnyéka egyáltalán felmerült bennem.
    Vakon megbíztam benne mindig, sose kérdeztem hova megy, meddig marad, kivel talizik, stb.. Most biztos belém bújt a kisördög (vagy a női megérzés?)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (4)
    2007-10-20  10:42
  13. 2007. október 20. 10:4914.
    akár mennyire nem tetszik-tény 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_162317 (11)
    2007-10-20  10:47
  14. Torolt_felhasznalo_840098
    Torolt_felhasznalo_840098
    2007. október 20. 10:4813.
    ha másba lenne szerelmes. nem mondom a testi dolog nem érdekel, de ha a fejében egy másik jár állandóan, na az a baj. és ha a másik lesz a fontosabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  15. 2007. október 20. 10:4812.
    Mért,ha nem szereted, akivel lefeküdtél ,akkor nem csaltad meg?Abban viszont igazad van,ha érzelmek is vannak a dologban,az már sokkal fájóbb annak akit megcsaltak.
    előzmény:
    rozika00 (6)
    2007-10-20  10:45
  16. Torolt_felhasznalo_162317
    Torolt_felhasznalo_162317
    2007. október 20. 10:4711.
    Nanana!
    előzmény:
    jesse03 (3)
    2007-10-20  10:38
  17. 2007. október 20. 10:4610.
    Ezzel teljes mértékben egyetértek. Kiegészíteném még azzal, hogy az is, ha olyan dolgot teszel, amiről tudod, hogy neked fájna, ha ő művelné veled....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (5)
    2007-10-20  10:44
  18. Torolt_felhasznalo_545259
    Torolt_felhasznalo_545259
    2007. október 20. 10:469.
    mindhárom megcsalás, az érzelmi megcsalást sokan nem tekintik annak ,szerintem az a legsúlyosabb, mert az nem egy botlás, arról nem teht a másik de benne marad (nem arra gondolok, hogy picit fellángol valaki új iránt, mert az előfordulhat, ha nem tartósan)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  19. 2007. október 20. 10:468.
    Nekem az erzelmek jeletnek a megcsalast.....egy egy testi dolog becsuszhat, de a ha a szive masert dobogna na azt nem tudnam elvisleni. Nem lehet, hogy a ferjeden kitort a kapuzarasi panik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  20. 2007. október 20. 10:457.
    Nehéz rá pontos választ adni.Szerintem ha gondoltaban megcsaltad,már majdnem mindegy hogy fizikai síkon történt-e valami,hiszem másra gondolsz,másra vágysz,másról álmodozol...,igaz,még nem történt semmi,valójában nem megcsalás,de mégis.Valószínű,hogy megtörténjen csak idő ,lehetőség kérdése,és akkor már egyértelmű.És már megcsaltad ,ha mást még csak átölelsz,simogatsz,esetleg egy csók?Magam sem tudom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  21. 2007. október 20. 10:456.
    Amiben érzelem is van. A maszturbáció egyáltalán nem az.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844202 (2)
    2007-10-20  10:34
  22. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. október 20. 10:445.
    Minden olyan dolog, amit annak ellenére teszel meg, hogy pontosan tudod: a párodnak fájni fog/fájna ha tudná.
    Ez bármi lehet, az adott emberektől függően, nem objektív kategória.
    Nekem az intim beszélgetés más nővel speciel sokkal jobban fájna, mintha csókolózna valakivel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  23. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. október 20. 10:424.

    Szia!

    Nálam az általad felsorolt mindhárom verzió a megcsalás kategóriába tartozik.

    Nálatok melyik eset áll fenn?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  24. 2007. október 20. 10:383.
    negatív szellemiség-ahogy az önkielégítés is. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  25. Torolt_felhasznalo_922443
    Torolt_felhasznalo_922443
    2007. október 20. 10:372.
    Azt Te nem irtad le,hogy mi történt.Igy csak következtetni lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30

Címlap

top