Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hazugság

Torolt_felhasznalo_319326
Torolt_felhasznalo_319326
Létrehozva: 2008. február 25. 14:23
A véleményeteket kérném. A párommal 6 hónapja vagyunk együtt. Már a kapcsolatunk elején pedzegtte, hogy belépne egy mlm hálózatba. Én nagyon utálom ezeket, ezt ő tudja. A hétvégén vidéken volt, mert állítólag egy céges (nem mlm) rendezvény volt, ahol részt kellett venni. Amikor hazaért a rendezvényről nem sokat mesélt, de újra előhozta váratlanul az mlm témát és mondta, hogy ő elkezdi. Erre megnéztem az mlm cég oldalát és pont a hétvgén volt egy vidéki rendezvényük. Gyanús lett, mert rákérdeztem többször, hogy nem véletlenül ott volt-e. Többször tagadta, de nem egyértelmű nemet mondott, hanem hogy hagyjam már ezzel, már mondta hol volt. Nem hagyott nyugodni ezért felhívtam a szállodát és az mlm céget is. Kiderült, hogy Ő volt a rendezvényen (a neve és a születési dátuma is stimmelt). Ekkora hazugságot... Ez szerintetek is szakító ok ugye?
  1. 2008. február 25. 14:4626.
    Oké, akkor ássunk a mélyére: miért van ellenérzésed az mlm-mel kapcsolatban, és azzal miért, hogy őt ez érdekli?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (16)
    2008-02-25  14:44
  2. Torolt_felhasznalo_665036
    Torolt_felhasznalo_665036
    2008. február 25. 14:4625.
    én sajnálom a  pasit. el kell titkolnia a párja előtt, mi lesz a leendő munkája. ez olyan, mintha titokban járna suliba vagy mit tudom én én nem szeretnék így élni. az mlm-es cucokkal én sem értek egyet, ha a párom "belemenne" támogatnám, átbeszélnénk a hátrányait és meglátnánk mi lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (18)
    2008-02-25  14:45
  3. Torolt_felhasznalo_934066
    Torolt_felhasznalo_934066
    2008. február 25. 14:4624.

    Nem mondom, hogy szép dolog nyomozni a másik után, de az sem szép, hogy hazudott a pasi. Miért nem lehetett elmondani, hogy hol volt 7végén? Nem hiszem, hogy a topicindító egyből leordította volna a pasi fejét!!! De azt gondolom, hogyha ilyentémákat nem tudsz megbeszélni a pároddal és egyből a szakításra gondolsz, akkor szakíts Vele. Mert itt más is van a dologban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  4. Torolt_felhasznalo_676884
    Torolt_felhasznalo_676884
    2008. február 25. 14:4623.

    szia! Szerintem a többiek kicsit erősen fogalmaznak, de alapvetően egyetértek velük. Én a helyedben beszélgetnék  a párommal, hogy milyen ez a hálózat (biztosan vannak jobb fajták) neki mért tetszik, milyen feltételek vannak, mi lehet az előnye, mik a kockázatok... és ezzel lehet, hogy ő fog rájönni, hogy nem is olyan jó, vagy te, hogy nem is olyan rossz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  5. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 14:4622.
    Bocs, most nem az mlm zavar, hanem az, hogy 10szer rákérdeztem, hogy ott volt-e. ÉS hazudott.

    előzmény:
    puncutka (17)
    2008-02-25  14:44
  6. 2008. február 25. 14:4521.
    Ez nekem is furcsa, ha valaki párkapcsolatban él, egyedülálló avatarral..
    előzmény:
    Isra (10)
    2008-02-25  14:40
  7. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 14:4520.
    Köszi
    előzmény:
    martinelli (11)
    2008-02-25  14:41
  8. 2008. február 25. 14:4519.

    Most nem tudom, hogy te vagy eroszakos es nem hagyod ot, hogy azt csinaljon amit akar, vagy o a toketlen, hogy nem kepes neked nyiltan azt mondani, hogy marpedig o azt csinal amit akar.

    Vagy mindketto. Lehet, hogy pont osszeileltek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  9. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 14:4518.
    Én nem tiltottam meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969870 (14)
    2008-02-25  14:44
  10. 2008. február 25. 14:4417.
    Igazuk van a többieknek,miért tiltod ezt a dolgot?Nem bérgyilkosnak akar állni!
    Nem fogalmaznék olyan durván,mint a többiek,de én a srác helyében igazán elgondolkodnék,főleg fél év után,hogy veled vagy nélküled a továbbiakban!
    Nem a felesége vagy,vagy nem éltek együtt tíz éve,mi lesz itt később?
    Meg tudod azt indokolni akár magadnak,akár itt nekünk,hogy miért zavar téged ennyire az az mlm?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  11. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 14:4416.
    Igazad van. Hibásnak érzem magam abba, hogy ezt titkolnia kellett. De én nem mondtam meg nemki, hogy nem csinálja, hanem csak azt hogy nem értek vele egyet
    előzmény:
    ancsani (4)
    2008-02-25  14:29
  12. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. február 25. 14:4415.

    Na, most holvagy?

    Elmentél szakítani?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  13. Torolt_felhasznalo_969870
    Torolt_felhasznalo_969870
    2008. február 25. 14:4414.

    Milyen JOGON tiltod /tiltanád/ el őt attól, hogy mlm-ezzen?  Pláne fél év után.  De ez mondjuk 20 év után is abszurd.

    ki vagy te, hogy egy másik embernek megszabd, hogy mivel foglalkozhat, és mivel nem?  Amúgy meg ahogy látom, már ki is raktad, mert egyedülálló a jeled.  Szerencséje van:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  14. 2008. február 25. 14:4313.

    Persze, feltétlenül az volt a legfontosabb a mondandómban! 

    Ha kötözködni akarsz, ne velem próbálkozz...

    előzmény:
    puncutka (12)
    2008-02-25  14:42
  15. 2008. február 25. 14:4212.
    Nem teljesen mindegy, milyen a jele????Mintha ez lenne a legfontosabb az egészben...
    előzmény:
    Isra (10)
    2008-02-25  14:40
  16. 2008. február 25. 14:4111.
    Én, szakítanék veled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  17. 2008. február 25. 14:4010.
    Párod van de egyedülálló vagy? Másik: Valaki itt már feltett egy jó kérdést. Te hibásnak érzed magad azért, hogy a párodnak el kell titkolnia, hogy el akar fogadni egy ilyen munkát? Ha a válasz nem, akkor igen ez egy nagyon jó ok arra,  hogy a párod végre megszabaduljon tőled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  18. 2008. február 25. 14:399.
    Ha már most arra "kényszeríted", hogy becsapjon téged, mit vársz a jövőtől? Ezentúl Te fogod neki megmondani, melyik lábbal lépjen ki az ajtón és mi az a klassz munka, ami Neked is tetszik? Akkor jobb, ha már tegnap különváltak útjaitok. És ezzel a mentalitással soha nem fogsz olyan társat kapni, aki megfelel. Vagy ha mégis, az azért nem fog tetszeni, mert nyámnyila, anyámaszony katonája, akinek a sarkon meg kell mondani, jobbra vagy balra menjen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  19. 2008. február 25. 14:398.
    A másik dolog: utálod az MLM-et. de ha bejönne neki, és dőlne a lé belőle, azt bezzeg nem utálnád?!!!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  20. 2008. február 25. 14:367.

    Nos, nem értelek.

    Azt mondta a ficek, hogy egy rendezvényre megy.Mint kiderült, ott volt. Ő azt mondta, nem mlm-es, kiderült, mlm-es. Miért gond ez? Jobb lett volna, ha egy paradicsomlevesről szóló konferenciára megy? Nem mindegy? Valóban előadáson volt.

    A másik kérdés, hogy ha fél éve vagy együtt a muksóval, s már fél év után nyomozol utána, akkor ki nem bízik kiben?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  21. 2008. február 25. 14:336.
    Igen. Jobban jár, ha szakít veled!

    Ki vagy te, hogy megmond fél év után, mit tehet és mit nem???

    Ha a párom szeretem, akkor szeretem szőröstől - bőröstől. És ha mlm-ezni szeretne, akkor hagyd, hogy azt tegye!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  22. Torolt_felhasznalo_819841
    Torolt_felhasznalo_819841
    2008. február 25. 14:295.
    hazdutt = hazudott  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_819841 (3)
    2008-02-25  14:28
  23. 2008. február 25. 14:294.
    Szerintem az a szakítóok -párod részéről-, hogy valakinek titkolnia kell a párja előtt, hogy milyen állást akar elvállalni. Hibásnak érzed magad ebben?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  24. Torolt_felhasznalo_819841
    Torolt_felhasznalo_819841
    2008. február 25. 14:283.
    A hazugság jó ok a szakításra... már ha szakítani akarsz. Viszont valószínű azért hazdutt, mert tudta, hogy nem értesz vele egyet a témában. Miért nem hagyod, hogy azt csinálja, amit akar?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  25. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. február 25. 14:282.

    De miért tiltod?

    Ha Ő belép attól még neked nem kell. Ha Ő meg akarja próbálja ki. Ha nem tiltanád, nem kéne hazudnia. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23

Címlap

top