Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Önkéntesség kutyaszállítás

Oszmun
Létrehozva: 2009. január 2. 21:20

Sziasztok!

 

Sokszor előfordul, hogy sérült, beteg vagy gazdátlan, segítségre szoruló kutyák vagy cicák fuvarban szorulnak segítségre. Ilyenkor bizony sokszor életmentő lehet egy-egy szállításban nyújtott segítség. Lehet ez egy kóborló kutya biztonságba helyezése vagy éppen baleset, sérülés miatti szállítás vagy altatás elől való mentéshez nyújtotta fuvar.

 

Olyan embereket keresek, akiknek egyszer-egyszer beleférne egy ilyen segítségnyújtás. Itt az nlc-n többször is jelentkeztek jólelkű emberek, akik segítettek a bajban, volt, aki szinte azonnal ugrott, és rohant a kutyushoz, volt, aki átutalva a szállítás költéségét járult hozzá a mentéshez.

Ezt a topicot azért is nyitottam, hogy ne akkor kelljen kapkodni, végigtelefonálgatni és esetleg hirtelen nincs segítség, ami akár egy állat életét is jelentheti. Az is lehet, hogy ilyenkor lett volna szabad kapacitása valakinek, csak egész egyszerűen nem tudott róla.

 

Várom mindenki jelentkezését, aki azt tudja mondani, hogy előfordulhat, hogy tud segíteni. Kérlek, írjátok be ide, hogy mindenki láthassa, hogy haladunk.

 

Olyan jelentkezéseket is várnék esetleg, amikor valaki tudja, hogy hosszabb távon fog autózni és elférne egy kutyus is mellette. Lehet, hogy valaki pont arra a távra keresne fuvart, és nagy segítség lenne egy állatka eljuttatásában.

A részleteket aztán privátban megbeszélnénk.

 

Tudom, hogy előre senki nem tud tervezni és bármi közbejöhet, ez csak vésztartalék, kapaszkodó lenne.

Természetesen ez nem egy kötelezettség, tehát bármikor lemondható és nemet mondható, nem erőltetne senki semmit senkire. Telefonszámot kizárólag előzetes engedéllyel adnék tovább.

  

Remélem, minél többen csatlakoztok, és összehozunk egy jó kis csapatot!

 

Akár itt is: oszmun@gmail.com vagy 06 20 335 3571

 

Köszönöm, hogy elolvastátok, kellemes estét Nektek!

  1. 2012. január 26. 08:25733.

    Sziasztok!

     

    Ne haragudjatok, nincs időm végigolvasni a hozászólásokat, de szeretnék gazdit találni egy kb 1-1,5 éves fekete keverék szuka kutyusnak. Egy 40 nm-es lakásban lakunk,alépcsőházi zajoktól fél nagyon. Szerettem volna megtartani őt, az utcán találtam, állatorvos látta, oltva van, féregtelenítve, bolhátlanítva, fürdetve. Mivel még iskolába járok, a párom külföldön dolgozik, nem tudom hol találhatnék neki gazdit. Elszállítani nem tudom, mert nincsen autóm, de nem szivesen tennéám utcára. Tiszaújvárosban lakunk, legközelebb Miskolcon van állatmenhely, már írtam nekik, de még nem írtak vissza. A pórázhoz most próbálom szoktatni, de nagyon barátságos, szaladgálós, közepes termetű kutya, szobatiszta. 

    Remélem valaki tud segíteni, ha valaki csak az anyagiak miatt nem merné vállalni, valemennyit az etetésbe bele tudnék adni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2012. január 23. 09:16732.
    Tudnatok nekunk segiteni? Orokbe fogadnank egy kutyust, de sajnos nem tudunk erte menni, mert nagyon messze van tolunk es sajnos az sincs, amivel elszallithatnank. Matraszelerol kellene Budapest melle, Martonvasarra hozni. Kerlek, segitsetek, ha valaki ezen az utvonalon jar, legyszi! Elore is koszonom!
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  3. 2009. november 17. 16:41731.
    Működik még ez a topic ?
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  4. 2009. október 27. 05:54730.

    A kis vizslák épp ebben a pillanatban indultak el Kecskemétre  :)

     

    A ketreces kutyák itt vannak Dombóváron ez a sintértelep.Most altattak el 8 kutyát,mert ahogy hozza be a régieket a sintér,ha nincs hely-és sosincs akkor atöbbire elalatás vár

    előzmény:
    rialamá (729)
    2009-10-25  13:10
  5. 2009. október 25. 13:10729.

    Jéééézusom! hát mi van ebben az országban??!!

     

    Örülök hogy a kis vizsiknek megoldódott a sorsa.

     

    Ezek a ketreces kutyusok hol vannak?

     

    Én is megint összekanalaztam csütörtökön az út széléről egy kutyust és még aznap sikerült örökbe is adnom!

     

    (Nem akarsz átjönni a netboardra? Én ide már csak miattad nézek be, mert tele a ............. az nlc-vel! Fél órát kell várni, mire feltölt valamit. Ráadásul ez a topic nem is ezeknek a kutyusoknak van, így nem fog idenézni rajtunk kívűl senki sem!)

    előzmény:
    Tigriske14 (728)
    2009-10-25  07:55
  6. 2009. október 25. 07:55728.
    Ők is...
    előzmény:
    rialamá (723)
    2009-10-17  10:35
  7. 2009. október 25. 07:54727.

    Sajnos vannak új kutyák,ezeknek kellene gazdi,elsősorban a csivava ,és a kuvasz aki elaltatásra vár ,ők vannak legrégebb óta ott

    Az 1,és a 4.-kép.

    Van még 2 kis német juhász jellegű keverék,a következő oldalon felteszem őket is.

    előzmény:
    rialamá (723)
    2009-10-17  10:35
  8. 2009. október 25. 07:48726.
    Valószínűleg a lányom elviszi őket Kecskemétre,ott kapnak nevelőszülőt,de azért még rakok fel róluk képet,annyira aranyosak :))
    előzmény:
    rialamá (723)
    2009-10-17  10:35
  9. 2009. október 24. 08:21725.

    Na itt van az új örökbeadandó két gyerek.

    Egy falu szélére dobták ki őket,hárman voltak,egyet egy falubeli ember elvitt .,ez a kettő ide került hozzánk,vizslakölykök,lehetnek vagy 1-2 hónaposak.

    Nagyon édesek,a lányom most írt a fajtamentőknek,ezeknek még komoly gondozás kell,most ott vannak ahol az előző kutya volt,csak a lakásban,befűtöttünk nekik,a lányom ott is aludt velük:)

    Egyenlőre 2 kép van róluk,küldöm.

    előzmény:
    rialamá (723)
    2009-10-17  10:35
  10. 2009. október 19. 09:10724.
    Persze ,mindenképpen meglátogatjuk majd,egyenlőre telefonon beszélt a lányom velük,/két faluval arrébb laknak/Nagyon szeretik,bár nagy udvar van a lányok imádják sétáltatni,nagyon szépen sétál,nem húz,a 3 éves kislányuk is simán tudta sétáltatni,persze a nagyobb is velük ment.Azt mondja a gazdi,hogy a kis pincsi eddig nem szeretett sétálni,de hogy most az új kutya megy ,így ő is szívesen sétál velük:)
    előzmény:
    rialamá (723)
    2009-10-17  10:35
  11. 2009. október 17. 10:35723.

    Van menhely és gyepmesteri telep is Pécsett, nem ez a gond.

    A menhely nem jön ki kutyákért, csak a sintér, de a baj az hogy csak az ő közigazgatási területükről visznek be kutyát, ez a kiskutya pedig nem tartozik oda!

     

    Tehát csak úgy tudnám megoldani hogy bekerüljön a menhelyre, ha én befogom és beviszem és azt mondom hogy Pécs területén találtam. Baranyában ez így működik, a többi kutya dögöljön meg ott, ahol van!

     

    Mohács messze van, oda is csak úgy tudnám én bevinni, onnan sem fognak kijönni ilyen messze.

    Szóval, egy ördögi kör!

     

    Jól teszitek hogy ellenőrzitek a kutyuskát folyamatosan, én jártam már úgy hogy örökbeadtam, minden ok volt, kutyakosár, játék bekészítve a lakásba. Aztán 1 hónap múlva a rövidszőrű tacsika a tél kellős közepén landolt az ablaktalan, hideg széntárolóba bezárva, még egy rongyot sem tettek ki neki.

     

    Azonnal elhoztam és most álomgazdinál van, lakásban, kanapékutya lett belőle!

    előzmény:
    Tigriske14 (722)
    2009-10-17  10:10
  12. 2009. október 17. 10:10722.

    Szia!

    Nálunk is van két olyan kutyus is itt a városban akit lehetetlenség megfogni,pedig picik.Az egyik egy kis egészen világos szőrű palotapincsi,kb 5-6 m távolságot engedélyez,különben menekül,vagy morog,őt etetik az utcabeliek,de nem engedi magát megfogni,pedig lenne gazdája is a sarki boltos befogadná szívesen,de csak a kaját fogadja el ,azt is csak ha otthagyják neki ,és amikor ő akarja akkor eszi meg.

     

     

    A másik időszakosan tűnik fel,most éppen itt kódorog felénk,már hónapok óta nem láttuk,de  ezt játssza már vagy 2 éve.Arra tippelünk hogy neki van gazdája,csak talán nem eteti mert nagyon sovány.

    Sajnos itt csak sintértelep van Dombóváron,ezért nincs értelme hogy befogassuk,10 személyes,és ahogy érkeznek be a kutyák,és nincs hely/sajnos soha nincs/akkor elaltatják őket.

    Te nem tudnál ott a helyi menhelynek szólni a kutyus miatt?Nem tudom hol laksz,de Mohácson tudom hogy van egy nagyon jó kis menhely,egy nagyon lelkiismeretes nő csinálja,vagy Pécsett-bár ott nem tudom van-e.

     

    A mi kutyusunk szerencsére már nagyon jó helyen van.Azért is mi vittük oda ,mert a lányom mindenképpen szerette volna látni hova kerül,akárhova nem adtuk volna.

     Sőt meg is mondta az új gazdinak hogy telefonon,és személyesen is érdeklődni fog utána.:)De nem isvolt semmi ellenvetésük.

    szia,Teri

     

    előzmény:
    rialamá (721)
    2009-10-17  09:42
  13. 2009. október 17. 09:42721.

    Annyira örülök hogy megoldódott a kutyuska sorsa!

     

    Sajnos, igazad van, ennek soha nincs vége!

     

    Jelenleg egy hete próbálok befogni egy út mellé kitett kutyát, aki azóta sem mozdul onnan, ahova "kedvesgazdi" ketette! De ahogy közeledek feléje, rémülten elrohan, nem lehet utolérni.

     

    Másnap pedig már megint ott látom, azon a helyen, sétálgat le fel, kb 5 méteres távolságban (messzebb nem megy, nehogy ne találjon rá a rohadék, ha visszamenne érte!) Látom, amint bogarakat próbál megfogni, gondolom már nagyon ki van éhezve. Az autók 30-40 cm-re suhannak el mellette (főút), de ő csak vár és vár!

    Vagy éhen fog halni, vagy elütik, vagy megfagy a rövid kis szőre miatt ebben a hidegben. Már nem tudom, mit csináljak, segítséget nem kapok. Tettem oda neki enni, de ez nem megoldás. Csak meghosszabbítom a szenvedését!

    előzmény:
    Tigriske14 (720)
    2009-10-16  20:35
  14. 2009. október 16. 20:35720.

    Szia!

     

    Nagyon jó hírem van,ma vittük el a kutyust az új gazdijához!

    Nagyon jó helyre került,egy nagy családban,van már 2 kutyájuk egy puli lány,és egy pincsi fiú.

    Ahogy odaértünk a mi kutyink azonnal megbarátkozott a másik fiúval,és akkora játékba kezdtek,hogy oda sem lehetett csalogatni őkelmét.

     

    Éhezni nem fog,a gazdi kutyatápot terít boltoknak.:)

    Három gyerek is van,nagyon szeretik a kutyákat.A nagyszülőkkel együtt élnek ,úgyhogy mindig van otthon valaki.

    Azért nem ajánlottuk csak lakásba,mert nagyon jelöl,ezt azért nem viselik el.

    Ma pl.felvittük hozzánk megfürdetni és nagyon figyeltünk rá ,mégis két helyre gyorsan odapisilt.

     

     

    köszi,hogy próbáltál segteni,még biztosan lesz rá alkalom -sajnos!

    szia,Teri

    előzmény:
    rialamá (719)
    2009-10-16  19:20
  15. 2009. október 16. 19:20719.

    Szia!

     

    Köszönöm hogy válaszoltál. Örülök hogy vannak jelentkezők a kutyusra. Azt ugyan nem értem hogy lakásba mért nem adjátok, hiszen csak úgy lehetne belőle igazi családtag. Én meg nem adnám CSAK kinti kutyának, az biztos.

    A pécsi gazdijelöltet le tudnám csekkolni, hiszen Pécsett dolgozom, nem okozna gondot.

    Ha van időd, akkor írj a sorsáról.

    Nagyon rendesek vagytok hogy gyógyultan adjátok örökbe!

    előzmény:
    Tigriske14 (718)
    2009-10-15  14:04
  16. 2009. október 15. 14:04718.

    A kutyus köszöni jól van,mostmár a füle is meggyógyult,van rá jelentkező de a lányom addig nem akarta odaadni amíg a füle rendbe nem jött,na meg ő családlátogatásra akar menni ahhoz aki el akarja vinni:)

    Úgyhogy folyamatban van a dolog,egy kis  faluba,családi házhoz kerül-ha igaz.

    Én már csak akkor hiszem el ha ott lesz.Egy srác is elvitte volna Pécsre,de igazából ő kinti kutyus,és eléggé jelöl.Ott meg emeletesbe került volna.

    most ennyi,ha lesz még valami írok:))

    Teri

    előzmény:
    rialamá (717)
    2009-10-11  19:06
  17. 2009. október 11. 19:06717.

    Szia!

     

    Van valami hír a kutyusról?

    Hírdetem mindenhol, de eddig még senki sem jelentkezett.

    előzmény:
    Tigriske14 (716)
    2009-10-05  07:42
  18. 2009. október 5. 07:42716.

    Igen,valószínűleg ide írt,mert azt mondta hogy most nincs is fent kutya akit el lehetne vinni.Ha hazajön megkérdezem azért.

    szia,Teri

    előzmény:
    rialamá (715)
    2009-10-04  19:29
  19. 2009. október 4. 19:29715.

    Erre a címre írt a lányod?

     

    gazditkeres@tibeti-terrier.hu

    előzmény:
    Tigriske14 (714)
    2009-10-04  17:20
  20. 2009. október 4. 17:20714.
    Hát sajnos elég távol vagy,most még nem fázik ,mert az asztalt vastag szőnyegekkel raktuk körbe,és vastag pléd van alatta is,a lányom írt a fajtamentőknek,még nem írtak vissza,talán-ha nem találunk gazdit neki,ők elviszik.
    előzmény:
    rialamá (713)
    2009-10-04  11:56
  21. 2009. október 4. 11:56713.

    Nekem is van 3 kutyaólam, amit nem használnak az én kutyáim, mert ők a lakásban vannak. Azért van, mert én is odateszem a talált kutyákat. De azokat nem adom oda a kutyákkal!

    Én szívesen adnék most neked egyet, de messze lakom tőled.

    előzmény:
    Tigriske14 (712)
    2009-10-04  11:39
  22. 2009. október 4. 11:39712.
    Hát megpróbálunk,de az előzővel is úgy jártunk,akkor is volt egy talált kutyánk,és aki elvitte, elvitte a kutyaólat is .
    előzmény:
    rialamá (711)
    2009-10-04  09:55
  23. 2009. október 4. 09:55711.

    Nem tudnátok egy kutyaólat beszerezni neki? Az azért mégis védettebb lenne. Most már nagyon hidegek az éjszakák.

    Hírdetem mindenhol ezerrel!

    Ma még megkérdezek egy kedves állatvédő ismerősömet hogy nem tudnák-e fogadni a menhelyükön, amíg gazdira talál?

    Nagyon rendesek vagytok hogy törődtök vele.

    Én is azt mondom hogy ne keressétek a gazdit, mert ha olyan, amilyennek leírtad, biztosan csak pénzért válna meg tőle.

    Várom a további képeket. Jó lenne ha valahogy tudnátok róla előnyösebb képet csinálni.

    előzmény:
    Tigriske14 (710)
    2009-10-04  08:29
  24. 2009. október 4. 08:29710.
    Oké,mi csak a hidegtől félünk,tulajdonképpen itt sokáig el tudjuk helyezni,de a "háza"egy fedett terszon levő asztal alatt berendezett kuckó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (708)
    2009-10-03  12:43

Címlap

top