Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Önkéntesség kutyaszállítás

Oszmun
Létrehozva: 2009. január 2. 21:20

Sziasztok!

 

Sokszor előfordul, hogy sérült, beteg vagy gazdátlan, segítségre szoruló kutyák vagy cicák fuvarban szorulnak segítségre. Ilyenkor bizony sokszor életmentő lehet egy-egy szállításban nyújtott segítség. Lehet ez egy kóborló kutya biztonságba helyezése vagy éppen baleset, sérülés miatti szállítás vagy altatás elől való mentéshez nyújtotta fuvar.

 

Olyan embereket keresek, akiknek egyszer-egyszer beleférne egy ilyen segítségnyújtás. Itt az nlc-n többször is jelentkeztek jólelkű emberek, akik segítettek a bajban, volt, aki szinte azonnal ugrott, és rohant a kutyushoz, volt, aki átutalva a szállítás költéségét járult hozzá a mentéshez.

Ezt a topicot azért is nyitottam, hogy ne akkor kelljen kapkodni, végigtelefonálgatni és esetleg hirtelen nincs segítség, ami akár egy állat életét is jelentheti. Az is lehet, hogy ilyenkor lett volna szabad kapacitása valakinek, csak egész egyszerűen nem tudott róla.

 

Várom mindenki jelentkezését, aki azt tudja mondani, hogy előfordulhat, hogy tud segíteni. Kérlek, írjátok be ide, hogy mindenki láthassa, hogy haladunk.

 

Olyan jelentkezéseket is várnék esetleg, amikor valaki tudja, hogy hosszabb távon fog autózni és elférne egy kutyus is mellette. Lehet, hogy valaki pont arra a távra keresne fuvart, és nagy segítség lenne egy állatka eljuttatásában.

A részleteket aztán privátban megbeszélnénk.

 

Tudom, hogy előre senki nem tud tervezni és bármi közbejöhet, ez csak vésztartalék, kapaszkodó lenne.

Természetesen ez nem egy kötelezettség, tehát bármikor lemondható és nemet mondható, nem erőltetne senki semmit senkire. Telefonszámot kizárólag előzetes engedéllyel adnék tovább.

  

Remélem, minél többen csatlakoztok, és összehozunk egy jó kis csapatot!

 

Akár itt is: oszmun@gmail.com vagy 06 20 335 3571

 

Köszönöm, hogy elolvastátok, kellemes estét Nektek!

  1. 2009. január 2. 22:1326.
    Igyekszünk fenntartani a topcikot, hátha lesz még jelentkező!
    előzmény:
    Oszmun (25)
    2009-01-02  22:11
  2. 2009. január 2. 22:1125.

    Ha elég sokan és nagyon ügyesek lennénk, akkor a jövőben egyszer fel is tudnánk osztani egymás között nagyjából a heteket vagy hétvégéket. Ami pedig sok-sok állatnak jelentene esélyt a sorsának jobbrafordulásában!

    előzmény:
    hátlegyen (22)
    2009-01-02  22:03
  3. 2009. január 2. 22:0824.

    Pontosan!

     

    Ezért meg szeretnék kérni Mindenkit, aki eddig volt olyan kedves, hogy jelentkezett, hogy privátban küldje el az elérhetőségét.

     

    Egy noteszbe pedig írom a részleteket, hogy rögtön tudjam, ki jöhet szóba, ha baj van.

    előzmény:
    hátlegyen (21)
    2009-01-02  22:02
  4. 2009. január 2. 22:0523.

    Neked is nagyon köszönöm!

     

    Jelen esetben akkor működhet az, hogy bajban egy sms vagy hívás neked, egyéb előreláthatóbb esetben pedig itt megkeresnélek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411292 (20)
    2009-01-02  22:01
  5. 2009. január 2. 22:0322.
    Szép lassan lesz egy kis csapat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411292 (20)
    2009-01-02  22:01
  6. 2009. január 2. 22:0221.

    Hogyan folytatod? Szerintem fel kellene jegyezni minden jelentkező tel.számát, mert nem biztos hogy itt majd meg lehet találni az illetől. Vagy??

    előzmény:
    Oszmun (16)
    2009-01-02  21:58
  7. Torolt_felhasznalo_411292
    Torolt_felhasznalo_411292
    2009. január 2. 22:0120.
    hali bpen belül szivesen segitek én is csak időpontokat nem tudok fixet mondani ugye. nem kell benzinpénz vagy ilyesmi természetesen
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  8. 2009. január 2. 22:0119.
    Bizony! :)
    előzmény:
    hátlegyen (13)
    2009-01-02  21:46
  9. 2009. január 2. 21:5918.

    Akkor majd este várunk! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_427973 (12)
    2009-01-02  21:42
  10. 2009. január 2. 21:5917.
    Én Pest megyében.
    előzmény:
    hátlegyen (10)
    2009-01-02  21:41
  11. 2009. január 2. 21:5816.

    Sajnos a címben csak az önkéntesség jelenik meg, de remélem így is benéznek páran!

    Köszönöm előre is a jelenléted!

    előzmény:
    hátlegyen (9)
    2009-01-02  21:40
  12. 2009. január 2. 21:5615.

    Nagyon köszönöm, hogy írtál!

     

    Akkor jelen esetben felajánlhatom egy másik, kutyás fórumon, hogy ha valaki Zalába szeretne eljuttatni egy kutyust Budapesről, annak akad egy jótevő, aki segítene?

    előzmény:
    Renlili (11)
    2009-01-02  21:42
  13. 2009. január 2. 21:4814.
    Mellesleg gyönyörűűűűűságes a kutyusod!
    előzmény:
    Renlili (11)
    2009-01-02  21:42
  14. 2009. január 2. 21:4613.
    Klassz! Ez már szép kis táv!
    előzmény:
    Renlili (11)
    2009-01-02  21:42
  15. Torolt_felhasznalo_427973
    Torolt_felhasznalo_427973
    2009. január 2. 21:4212.
    Ha tudok én is jövök topikot fenntartani. Holnap+holnapután egésznap dolgozok. Marad az este.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. január 2. 21:4211.
    KOcsim van, Bp en élek, de most hetente járok ZAlába.Máskor is szivesen.
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  17. 2009. január 2. 21:4110.

    .....ás te hol laksz?

     

    előzmény:
    Oszmun (8)
    2009-01-02  21:38
  18. 2009. január 2. 21:409.
    Így igaz! Nagyon jó hogy elindítottad ezt a topicot, hátha kisül belőle valami jó! Még  a hétvégén bejelentkezem amikor csak tudok, de hétfőtől sajnos már dolgozom, ott tilos netezni. De esténként leszek.
    előzmény:
    Oszmun (8)
    2009-01-02  21:38
  19. 2009. január 2. 21:388.

    Szuper! Ez már kettő!

    Illetve három, mert nekem nincs autóm, de fuvar és orvosi költségekbe bele szoktam szállni.

    Az ország bármely részén lehet bajbajutott állat! 

     

    előzmény:
    hátlegyen (6)
    2009-01-02  21:34
  20. 2009. január 2. 21:367.
    Nagyon köszönöm a jelentkezésedet! Mindkettő óriási nagy segítség!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_427973 (3)
    2009-01-02  21:29
  21. 2009. január 2. 21:346.
    Naná hogy segítek! Fuvarban is segítek, ha éppen a környékünkön kellene szállítani. Baranya.
    előzmény:
    Oszmun (4)
    2009-01-02  21:32
  22. 2009. január 2. 21:335.
    Kíváncsi voltam, mikor jelentkezel le itt?!  KOmolyan!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_427973 (3)
    2009-01-02  21:29
  23. 2009. január 2. 21:324.
    Köszi, ha majd segítesz benne, hogy a topic egy jó darabig ne süllyedjen el, ha már nem lesz a frissek között. 
    előzmény:
    hátlegyen (2)
    2009-01-02  21:24
  24. Torolt_felhasznalo_427973
    Torolt_felhasznalo_427973
    2009. január 2. 21:293.

    Szia!

     

    Hozzáraktam a kedvencekhez. 

    Autóm sajnos nincs, ezért marad az útikölcségbe való beszállás. No meg lehetséges fuvarosismerősök felkutatása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. január 2. 21:242.
    Ez egy nagyon jó ötlet!
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20

Címlap

top