Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dajka cicát keresek

playto
Létrehozva: 2010. július 8. 14:54

Sziasztok!

 

Az anyacicánkat tegnap este óta nem láttuk. 5 kiscica várná, hogy Miskolc környékén egy dajkacica felnevelje őket. Az elválasztás után a kiscicákat visszafogadjuk. Ha segíteni tudsz kérlek írj privit.

 

Köszönöm szépen. 

  1. 2010. július 11. 12:0758.
    Igen, én is arra gondolok, hogy amíg szoptat semmiképpen nem akarjuk egy műtétnek kitenni! Örülök, hogy a kicsik mind gazdára találtak.
    előzmény:
    Nyafficica (57)
    2010-07-11  11:53
  2. 2010. július 11. 11:5357.

    Sziasztok!

     

     

    Mi nemrég befogadtunk egy vemhes anyacicát, aki még 1 éves sem volt, szóval korán kezdte.

     

    Ezek ellenére nagyon jó, gondos anya volt, viszont kb. 2 hét elteltével tapasztaltuk, hogy eljárkál, és fiú cicának újra felkinálja magát. Egyre gyakrabban csavargott, de azért rendesen ellátta a babákat.

    Az ivartalanitást mi elsiettük, mert még sok teje volt, igy fájt neki a szoptatás, bár a kicisk 5-6 hetesek voltak és bőven ettek szilárdat.

     

    Tapasztalatainkból kiindulva az ivartalanitást 8 héttel a szülés után kellett volna elvégezni, amikor már elválasztódnak.

     

    A műtétet végző oevos azt mondta, hogy jiába ment férjhez, nem volt terhes, valszeg még nem volt fogamzóképes.

     

    Szerencsére mind a4 kiscicc gazdira talált és imádják őket.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. 2010. július 9. 14:5856.

    Lehetséges hogy macskáknál is van ilyen lelkiállapot, de lehet hogy egyszerűen fizikailag van már kifáradva a te macskád is, és így szakít időt magának a pihenésre?

     

    Hány kismacskája lett? 

     

     

    előzmény:
    elsi1 (55)
    2010-07-09  14:51
  4. 2010. július 9. 14:5155.

    Örülök.

    Nyitottam egy topikot: macskáknál van ilyen címmel?

    Az én macsom most elsőfialó és ő is néha eltűnik  órákra,lehet,hogy megviselte idegileg a szülés? Néha úgy kell odarángatni,hogy hé,estesd már meg a kölkeid.

    előzmény:
    playto (54)
    2010-07-09  14:45
  5. 2010. július 9. 14:4554.

    Szia!

     

    Estére előkerült .

    Azóta  szoptat, időnként járkál egy kicsit, a kicsik pedig esznek, alszanak. Nem látom rajtuk, hogy bajuk történt volna. 

    előzmény:
    elsi1 (53)
    2010-07-09  14:07
  6. 2010. július 9. 14:0753.
    Biztos gyes-depresszisó lett a cicmam és lélépett,ha nem sikerülne dajkát találni,akkor kis fecskendővel is lehet etetni a cicukat.
    előzmény:
    playto (1)
    2010-07-08  14:54
  7. 2010. július 9. 13:2052.

    Mi ivartalaníttatni is akarjuk az anyacicát, azzal nem lesz gond.

    A kiscicáknak pedig úgy néz ki sikerül szerető gazdikat találni, még nem mindegyiknek, de egy részüknek már látatlanban van gazdája, és mivel nagyon szépek, biztosan a többinek is lesz!

     

    Köszi az érdeklődő szavakat lányok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. július 9. 11:3751.
    Király! Most hogy megvan, kérlek gondolkozzatok el z ivartalanításon, mert nagyon jó tenne az anyacicának is, és nem születnének minden évben kölykök, akinek lehetetlen rendes gazdit találni. kb 3millió gazdátlan macska ban magyarországon ebben a pillanatban is. Felelőtlenség növelni a számukat.
    előzmény:
    playto (43)
    2010-07-08  21:21
  9. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. július 9. 10:1350.
    * macska 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741267 (49)
    2010-07-09  10:11
  10. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. július 9. 10:1149.

    Jöttem megnézni mi a helyzet, és látom, hogy csupa jó hír. Örülök.

    Vigyázzatok a cicákra, hosszú boldog macsak életet kívánok nekik.

    előzmény:
    playto (43)
    2010-07-08  21:21
  11. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. július 9. 08:2648.

    Jaj ez nagyon  jo hir, orulok nagyon, vigyazz a mamara hogy ne mehessen el tobbet amig a picik el nem kezdenek maguktol enni.

     

     

    előzmény:
    playto (43)
    2010-07-08  21:21
  12. 2010. július 8. 22:1847.
    Egyébként most csak az érdekel, hogy meglett a mi kedvenc anyacicánk, és a kicsik pedig remélhetőleg elég erősek voltak már ehhez a mai megpróbáltatáshoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. 2010. július 8. 22:1646.

    Nem elszökés volt ez (szerintem) inkább valahová bezárhatták.

     

    És hogy értsem azt hogy újabb kiscicákat szerzett be? Elment párosodni?! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  14. 2010. július 8. 22:1145.

    Az anyacica éppen új kisccicákat szerzett be, azért tűnt el!!!

     

     

     

    A miénk is ezt csinálta, eltűnt  délután 4 körül és reggel 8 körül jött vissza. Közben én is kétségbe estem, és megetettem 3X a 2 hetes kiscicákat. Aztán visszajött az anyjuk, és azóta is szopiznak. Most 4 hetesek.

     

    Így utólag, semmi bajuk nem lett volna, ha nem etetem meg őket, de ezt előre nem tudhattam. Meg azt sem, mikor jön vissza az anyjuk, ha egyátalán visszajön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2010. július 8. 22:0344.

    Jaj de jóóóóó....

     

    Cirmókoknak puszi... anyamacsra vigyázni kellene, ne tudjon megszökni még egyszer, amíg a picik élete tőle függ...

    előzmény:
    playto (43)
    2010-07-08  21:21
  16. 2010. július 8. 21:2143.

    Megvan az anyacica!!!!!!

     

    Úgy örülünk!

    Köszönöm mindenkinek aki segíteni próbált.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. július 8. 20:4442.

    Cseppentős üvegcsövét  bicikli szelepgumival hosszabbítottunk meg, igy puhább a szívórész, és abból tudtak szopni a cicák. Egy-egy csepp cicatejjel bekentem a szájukat, majd megtanulták, hogy kell a gumit használni, saját maguk szabályozzák.   A fecskendő nem vált be.  Sok sikert! Nagyon drukkolok!

    Remélem, cicamama előkerül gyorsan!  

    előzmény:
    playto (41)
    2010-07-08  19:00
  18. 2010. július 8. 19:0041.

    Igen, szereztünk cicatej pótlót 60 km volt oda-vissza, technikai tanácsokat várok!!!! Már etetm őket, de nagyon nehéz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  19. 2010. július 8. 18:2340.

    fel lehet őket nevelni, de csak ha te is akarod.

    Én is felneveltem kettőt és nem etettem őket két óránként.

    Dolgoztam, tehát nem voltam mellettük egész nap és mégis megmentettem őket, amikor hazaértem sokszor kaptak enni, bizony még éjszaka is kétszer, azután hajnalban mielőtt dolgozni mentem.

    Kell a popójukat nedves papírtörlővel tisztogatni. 

    Nagyon aranyosak voltak kb. egy hónapos koruktól már ők is gyakorolták a tálkából evést. Nagyon hamar megtanulták

    Nagyon ügyesen szobatiszták is lettek.

    előzmény:
    playto (1)
    2010-07-08  14:54
  20. 2010. július 8. 18:0339.

    Mi van a cicákkal????

    Remélem, ettek már azóta......

    előzmény:
    playto (1)
    2010-07-08  14:54
  21. 2010. július 8. 17:4838.
    Playto de közben ugye már megetetted őket? Mert hogy napközben nem tudod megoldani oké, de most már otthon vagy és etethetnéd őket ha meg akarod tartani! Ha pedig nem akarsz foglalkozni az etetéssel, tényleg humánusabb lenne ha dokihoz bevinnéd őket. Én minden ilyennek ellene vagyok, de ha ennyire nem megy cica mama pótlása neked akkor talán...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. július 8. 16:5037.
    Koszonjuk, es azonnal atadom, imadni fogja megmondom hogy egy gyonyoru lany  kuldi neki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741267 (35)
    2010-07-08  16:48
  23. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. július 8. 16:4936.

    szerintem ha életben akarod őket tartani, akkor indulj el bébitápszerért, meg fecskendőkért, amíg még nyitvavan a gyógyszertát. Lehet hogy reggelre előkerül az anyamacska, addig is otthonvagytok, tudjátok etetni, és keressetek nekik ismerősi körben ideiglenes etetőket. akár felváltva.

     

    De ne hagyjátok őket sorsukra.

    előzmény:
    playto (1)
    2010-07-08  14:54
  24. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. július 8. 16:4835.
    Jó éjt Amarynda! Chrissyt csókoltatom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (30)
    2010-07-08  16:38

Címlap

top