Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vörösiszap... Gyűjtés!!!

adrijan
Létrehozva: 2010. október 6. 16:17
A Nők Lapja Cafe szerkesztősége gyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa károsultjai részére!

A felajánlásokat a mai naptól következő hét szerdáig (október 13.) várjuk az NLC szerkesztőségébe: 1037 Budapest, Montevideo u. 9., II. emelet, 288. szoba. 

Az összegyűjtött adományokat csütörtökön visszük le az érintett településekre (Devecser, Kolontár). Elsősorban tisztítószereket, palackozott ivóvizet, ruhaneműket és ágyneműket várunk! 

Az érkező adományokat lefotózzuk, úgyhogy látni fogjátok mind a gyűjtést, mind a gyűjtött adományok szétosztását!
  1. MA
    MA
    2010. december 7. 12:46174.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2010. október 27. 22:55173.
    Köszi!
    előzmény:
    adrijan (172)
    2010-10-27  12:21
  3. 2010. október 27. 12:21172.

    Sziasztok! Felkerült a videó, amiben az összegyűjtött adományok Devecserre szállítását láthatjátok!

     

    Rengeteg adomány érkezett egyébként, ez az egy furgon csak kb. a harmadát tudta befogadni, a többi 2/3-ot egy külön teherautóval küldtük el! Nagyok vagytok!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  4. 2010. október 22. 13:15171.

    Szívszorító látvány még így is, gyönyörű napsütésben. Elképzelni sem tudom, milyen lehetett, amikor hirtelen embermagas áradat lepte el őket, tönkretéve mindent és gyökeresen megváltoztatva az addigi életüket.

    De jó, hogy tudtam adni én is valamit.

    előzmény:
    adrijan (161)
    2010-10-15  15:07
  5. 2010. október 22. 12:29170.

    Ha a laikusoknak feltűnik, miért nem veszik észre az illetékesek? Hihetetlen ez a pazarlás!

     

    Azon töröm a fejem napok óta, hogy hova lehetne fordulni, hogy erre figyeljenek oda.

    előzmény:
    Bébizsiráf (169)
    2010-10-22  11:59
  6. 2010. október 22. 11:59169.
    Dejó hogy ez nem csak nekem tűnt fel
    előzmény:
    drágamama (168)
    2010-10-22  11:52
  7. 2010. október 22. 11:52168.

    Nem értem, hogy miért kell a házaknak nekimenni és dózerolni. Amit fel lehetne használni, például szinte új tetőcserepet és még sok mindent, azt miért kell összetörni? A tetőrészeket nem érte az iszap, miért lesz sok minden hasznos dolog az enyészeté? Le kellene szedni és utána dózerolni a használhatatlant.

     

    Ennyire nem gazdag ez az ország!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  8. 2010. október 16. 18:50167.
    Anyám borogass, mi most a titkárnő legfőbb dolga.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (156)
    2010-10-13  19:49
  9. 2010. október 16. 10:21166.
    Tőled? Semmit...............Nem bántottalak és nem is kérdeztem tőled semmit.......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_513548 (165)
    2010-10-15  22:35
  10. Torolt_felhasznalo_513548
    Torolt_felhasznalo_513548
    2010. október 15. 22:35165.

    Olvas vissza, csak kb. 4-5 hozzászólással visszább.

    Elvitték, majd jelentenek. Mit akarsz még?

    előzmény:
    Maja Sager (164)
    2010-10-15  20:35
  11. 2010. október 15. 20:35164.

    Akkora itt a "hallgatás" , hogy már   kezd zavarni...Mit nem mertek, tudtok  kiirni;;; Vagy lejárt a munkaidő akkor  csend.???

     

    Tudom, hogy nehéz helyzetben vagytok,.  mittudom én a munkaadó  Sanoma  meg a többi mennyire  húz hasznot, de azért jó lenne egy icipici hirecske.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. október 15. 16:26163.

    Szerencsétlen kutya a meg az iszapos, lúgos, maró vízben mászkál.

     Emberek!

    előzmény:
    adrijan (161)
    2010-10-15  15:07
  13. 2010. október 15. 16:10162.

    Megnéztem, és már bocsánat, ha nem iszapban akkor milyen vörös akármin ment az a busz???Cska nem  teritettek ki vörös szönyeget   Nektek??? Volt maszk nálatok leglább???  Most a por száll  (elég messzire) és  biza  az sem  valami  egészséges.....

     

     

    előzmény:
    adrijan (161)
    2010-10-15  15:07
  14. 2010. október 15. 15:07161.

    Egyébként most látom, a Vezess.hu már ki is tette a maga összeállítását az adományszállításról.

     

    Addig is, amíg a saját videónk ki nem kerül, képeket és videót az útról már itt is láthattók: Adományszállítás Devecserre (a Vezess.hu cikke) 

    előzmény:
    adrijan (160)
    2010-10-15  15:03
  15. 2010. október 15. 15:03160.

    Sziasztok!

     

    Tegnap voltunk elvinni az adományokat a Vezess.hu segítségével (ők biztosították a járművet).

     

    Készült videófelvétel az adományok átadásáról, most vágják az anyagot. Ha felkerült az NLC-re, akkor itt jelezni fogom, hogy megnézhessétek, hova jutottak az adományok!

     

    Köszönjük a segítségetek minden rászoruló nevében! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  16. 2010. október 15. 14:46159.

     

    Sikerült elvinni?

     

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2010-10-06  16:17
  17. 2010. október 14. 08:58158.
    Vannak még más kontakt személyek ia két faluban, őket is lehet hívni, hiszen ők tudják a legjobban. Szerinted a Vöröskeresztnél az iszapkatasztrófával foglalkozó emberek mennyivel vannak kevésbé leterhelve? Egyébként meg nem azon van a lényeg, hogy a polgit hívják-e vagy sem, hanem hogy mire van MOST szükség.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (156)
    2010-10-13  19:49
  18. 2010. október 14. 05:55157.

    Én tegnap voltam a szülőfalumban, Devecserben. Elvittük az adományokat, köszönet mindenkinek. Minden szerdán vagy csütörtökön indulunk Budapestről. A házi orvosi rendelőben beszélgetve az emberekkel, károsultakkal azt az információt kaptuk, hogy a beérkezett pénzadományokból senki sem kapott eddig. Pedig  gyorsan kellene most segíteni, nem majd hetek múlva....hát ennyit a közösbe befizetett pénzekről...(ruhaféle tényleg nem kell , viszont kötszer és a tisztítószer amire szükség van....

     

    előzmény:
    adrijan (154)
    2010-10-13  11:07
  19. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. október 13. 19:49156.

    A polgármesteri hivatalban is percenként csöröghet a telefon, ha minden adományozó őket hívja. Szerintem inkább a vöröskeresztet kéne hívni ilyen ügyben, ők ott vannak a helyszínen, jobbban tudják hogy mire van szükség, nekik van is kapacitásuk az ilyen telefonokat fogadni. A polgármesteri hivatalban a titkárnőnek ezer dolga lehet még az adományok kordinálása helyett. 

    előzmény:
    acin (153)
    2010-10-13  10:42
  20. 2010. október 13. 15:01155.
    Igen, reggel a TV-ben a Devecseriek azt mondták, hogy védőruha, maszk ami most fontos lenne, mert száll a por.
    előzmény:
    acin (153)
    2010-10-13  10:42
  21. 2010. október 13. 11:07154.
    Ma van az utolsó nap, hogy hozhatjátok az adományokat, holnap visszük Kolontárra és Devecserre! A szerkesztőség címe: 1037 Budapest, Montevideo u. 9.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  22. 2010. október 13. 10:42153.

    NE ruhaneműket gyűjtsetek! Ezen a fórumon is, és más fórumokon is többször beírták, hogy jelenleg nincs szükségük rá. Sokat kaptak, amennyit lehetett szétosztották, a többit nem tudják hova tenni, hol tárolni.

    Hívjátok fel a polgármestereket és érdeklődjetek, hogy MOST mire van a legnagyobb szükségük (legutoljára tisztálkodási szereket és tisztító szereket kértek)

    előzmény:
    watercatara (149)
    2010-10-12  16:50
  23. 2010. október 13. 09:21152.

    Aki pitináner csaló, azt nem érdekli, kit károsít meg. Ismerősöm idős, vak édesanyjából is kicsaltak pénzt, mondván "meghoztuk a fát, fizesse ki"

    Bár nekünk, jó érzésű embereknek ez felfoghatatlan.

    Egy bankrablónak még drukkolnék is, de ezeknek a csalóknak kenyényebb bűntetés járna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_374422 (151)
    2010-10-13  08:43
  24. Torolt_felhasznalo_374422
    Torolt_felhasznalo_374422
    2010. október 13. 08:43151.
    Csak annyit fűznék hozzá hogy akik az ő katasztrófájukból húznak,vagy már húztak is hasznot (hamis adomány és pénzgyűjtés ) méllyen száljanak magukba már ha képesek rá mert ennél undorítobb dolgot nem tudok elképzelni és örülhetnek hogy nem velük történt ,bár az ilyen megérdemelné,mert erre nem találok szavakat annyira felháborító...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     

Címlap

top