Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mandarinfát akarok!!!

pinkpearl
Létrehozva: 2012. február 16. 11:28

Előre is elnézést kérek azoktól akik egy komoly vetős-aratós mezőgazdasági, vagy profi kertészeti topicra számítottak.

Nos, ez még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető annak.

 

Azoktól szeretnék kérdezni akiknek van tapasztalatuk szobai körülmények között cserépbe vetett gyümölcs vagy virágmagokkal.

(Előre szólok, hogy egy kertészeti antitalentum vagyok.)

Szóval próbálkozom, próbálkozom, de sehogy nem akar sikerülni.

Vetettem már cserépbe narancs magot, mandarin magot, szőlő magot, boltban vásárolt virágmagot. 

Addig ok, hogy kikel, de aztán nagyon rövid időn belül ki is purcan.

Mit csinálok rosszul? 

Emlékszem még gyerekkoromból, hogy nagymamámnak volt olyan termő(!!!) citomfája amit annak idején még vetett magról.

Na, én ekkora babérokra nem törekszem, teljesen kizárt, hogy nálam ez működjön.  De legalább egy csinos kis szobafácska olyan jó lenne.

Tudom, hogy lehet venni is, de az nem olyan.

Tehát akinek van ilyen tapasztalata: Hogy csinálta?

 

  1. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. február 16. 11:342.

    Szerintem nem bírják a túl meleget, ezért purcannak ki gyorsan.

    Én nem fogok neked tanácsot adni, mert nekem simán sikerül a boltban megvett fácskát is rövid időn belül átsegítenem a növénymennyországba 

     

     

    előzmény:
    pinkpearl (1)
    2012-02-16  11:28
  2. 2012. február 16. 11:423.
    Szerintem ezek a citrusfélék nem maradnak meg!Nem a mi éghajlatunkhoz szokott. Ha terem is rajtuk, biztos nem fog roskadozni mandarinoktól, citromtól stb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. február 16. 11:454.

    Nekem mindegyik magról keltett fám, remekül bírja.

    Fogalmam sincs mi a titok. Nyáron, a nagy a kertben van, a ház északi falánál. Télen bent a teraszajtónál, fényben, melegben. Semmi teleltetés.

     

    A kicsik nyáron is a lakásban vannak, mert van valami bogár, ami jó nagy szeleteket vág a leveléből és elhordja. A kicsiket egy hét alatt megenné.

     Nálam nagyon bírják a növények. Sok kidobásra ítélt haldoklót megmentettem már. Én beszélek is hozzájuk és simogatom őket.

     

    (a ciklámennel sajnos, nekem sem sikerült még egy hullámhosszra kerülnöm, az nálam is elpusztul, a fokföldi is, túllocsolom vagy ilyesmi? ki tudja?)

     

    Kertember nyitott egy topikot. Kérdezz tőle, biztos tud segíteni.

    előzmény:
    pinkpearl (1)
    2012-02-16  11:28
  4. 2012. február 16. 11:455.
    Igen, én is ettől félek, hogy megveszem drága pénzért és azt is kinyúvasztom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (2)
    2012-02-16  11:34
  5. 2012. február 16. 11:476.
    Roskadozni? Ez jó. Na az biztos, hogy nálam olyan az életben nem lesz. Beérném annyival is, hogy kis csemetécske legyen belőle.
    előzmény:
    torro (3)
    2012-02-16  11:42
  6. 2012. február 16. 11:487.
    Akkor ez a megoldás. Nálam dettó, nyáron kínt télen bent az erkélyajtónál. Most is van rajta leglább 6-7 mandarin. Egy baj van vele, az íze szörnyű, olyan mint a magyar narancs a Tanúban...:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4)
    2012-02-16  11:45
  7. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. február 16. 11:498.
    Na, a cikláment kivételesen tudom, mert múltkor panaszkodtam egy virágboltos ügyfélnek, és ő elmondta, hogy mit kell csinálni. A lényeg, hogy nem szabad virágzó cikláment venni, mert ezek nem gumósok, hanem hajtatottak. Szóval ha tartós cikláment akarsz, akkor vegyél gumót, és akkor lesz majd kánaán és virágözön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4)
    2012-02-16  11:45
  8. 2012. február 16. 11:499.

    Mindenkinek sikerül csak nekem nem.

    Köszi a tanácsot, megkeresem, megkérdezem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4)
    2012-02-16  11:45
  9. 2012. február 16. 11:5010.

    Szia!

     

    A ciklámen csak hidegben szeret lenni, a meleget egyáltalán nem bírja.

     

    Nálam csak az orchideák és a filodentron él meg:)

     

    Meg a citromfa télen a konyhában, nyáron kint.

     

    Én máskor datolyapálmát ( magról vetettem ) nevelgettem, csak azt meg megfagyasztottam:( 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4)
    2012-02-16  11:45
  10. 2012. február 16. 11:5211.

    A tied még terem is? Ez nem igazság.

    OK, nyáron kint télen bent, de hogy jutottatok el oda, hogy megmardt miután kikelt?

    Az enyéim szépen kikelnek, elvannak kb. 1 hétig, majd feldobják a talpukat.

    Ti mennyit öntözitek ezket amikor még nagyon kicsik?

    előzmény:
    zsaki71 (7)
    2012-02-16  11:48
  11. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. február 16. 12:0012.

    Köszönöm ciklámen ügyben a tanácsokat, de megrendült a bizalmam. Ez olyan személyes ügy ...értitek ugye?(ráadásul megvizsgáltam, miután elpusztult és gumók voltak a cserépben... hiába... nem működik ez közöttünk...)

     

    Az orchideám viszont gyönyörű. Már 3. hónapja van, virága teljében.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2012. február 16. 12:1613.

    Kedves Pinkpearl!

     

    Megírták a titkot. Nyáron kint télen bent, és sok simogatás, beszélgetés.

    A citrusok nem szeretik a benti körülményeket, főként a fény hiányzik nekik, ezért télen csak vegetálnak. Ilyenkor nem is szabad őket túllocsolni.

    A pici kis növénykéid valószínűleg valamilyen talajlakó gomba (fusarium) miatt pusztulhatnak ki. Ha kikelnek, akkor ne öntözd túl őket, és olyan talajt használj, amiben nem pang a víz. Szakboltokban Compo név alatt tudsz citrus földet venni. Az szuper.

    A talajlakó gombák ellen tudsz megelőző védekezést folytatni. Fundasol, Dithane gombaölő szereket keverj egybe és ezzel locsold meg néha a talajt.

    Egyébként azt javaslom, hogy vesd el a magot tavasszal, amaikor kikelt vidd ki őket szabad ég alá, ott jobb körülmények között tudnak erősödni.

    előzmény:
    pinkpearl (1)
    2012-02-16  11:28
  13. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 16. 12:1714.
    Zsaki! Magról vetett, vagy boltban vett a fácskád? Mert van egy törpemandarin, ami dúsan terem, és bár ehető a gyümölcse, de nem érdemes, mert sosem lesz édes. Nekem is volt, ugyangy jártunk vele, végül a kertészetben megmondták, ez csak inkább díszítőfunkciós növény.
    előzmény:
    zsaki71 (7)
    2012-02-16  11:48
  14. 2012. február 16. 12:1815.
    Nagyon köszönöm a tanácsokat!
    előzmény:
    Kertember (13)
    2012-02-16  12:16
  15. 2012. február 16. 12:1816.

    Kedves Mici!

     

    Vásárolj nyugodtan virágzó cikláment. Azok is gumósak, igaz azonban, hogy hajtatottak. A kettő nem zárja ki egymást. A hajtatás azt jelenti, hogy nem akkor virágoztatják, amikor a természetben virágozna, hanem korábban. Olyan körülményt biztosítanak neki, ami hatására nyílik. Nos amikor megveszed és beviszed a lakásba, akkor ezeket a körülményeket tudod számára nehezen biztosítani. Ez a fő gond.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (8)
    2012-02-16  11:49
  16. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 16. 12:2017.

    Pinkpearl, a magról vetett fa ritkán fejlődik ki, mert többnyire agyonkerestezett növények gyümölcséből nyered a magot. Ha sikerül is, nem lesz termő, mert így vadalanynak számít, és oltani kell termőrüggyel.

    A kertészetekben van külön vetőmag. 

    előzmény:
    pinkpearl (9)
    2012-02-16  11:49
  17. 2012. február 16. 12:2018.

    Szia!

     

    A ciklámeneket eddig én is irtottam, de tavaly megtaláltam a megfelelő helyet: a fürdőszoba mosdópultja. Kb. 1 méterre van a törölközőszárítós radiátortól, Északra néző ablakból kap sok fényt és úgy vettem észre, imádja a trópusi párát, amit fürdésnél szoktam alkotni :) Tettem a cserép alá egy kis tányérát, abba mindig öntök vizet, de magát a cserépben levő földet nem locsolom - így elvileg annyi vizet szív fel, amennyi szükséges.

    Amióta itt van (tavaly szeptember közepe), ontja a virágokat egymás után!

    Lehet, hogy ez jó megoldás a fokföldire is, nem tudom (olyanom nincs). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4)
    2012-02-16  11:45
  18. 2012. február 16. 12:3719.

    Na de látod, hogy többen is írták, hogy is magról vetették és nekik még terem is.

    Én nem török akkora babérokra, hogy teremjen. Hajj-jajj, nagyon messze vagyok én attól.  Egy csinos kis vadalannyal (tetszik ez a szó) is nagyon elégedett lennék.

    Van is most néhány mandarinmagom reggelről, az itt kapott tanácsok alapján megpróbálkozom velük újra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (17)
    2012-02-16  12:20
  19. Torolt_felhasznalo_221395
    Torolt_felhasznalo_221395
    2012. február 16. 12:5320.

    Nem Calamondinod van neked véletlenül?Az tényleg nagyon savanyú,de én megeszem azt is héjastól.

     

    előzmény:
    zsaki71 (7)
    2012-02-16  11:48
  20. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 16. 12:5921.

    17 éves voltam, amikor egy citrommagot csak úgy elvetettem.  27 évig élt a fácskám, igaz, sosem termett. De üde jelenség volt. ( Ki ne számold a korom! ) Próba cseresznye.  Hátha sikerül.

    Most van egy termő citromfám, nagyon jól mutat a szép sárga gyümikkel. 

    előzmény:
    pinkpearl (19)
    2012-02-16  12:37
  21. 2012. február 16. 13:0622.
    Megnéztem. Nem...anno a metróban vetük narancsfának volt kikiáltva, de a termése akkor mint a mandarin, így mi otthon elneveztük mandarin fának..:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221395 (20)
    2012-02-16  12:53
  22. 2012. február 16. 13:1623.
    27 évig??? Ejjha, nem is gondoltam, hogy ezek ennyire szívós kis jószágok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (21)
    2012-02-16  12:59
  23. 2012. február 16. 13:1924.
    Szerintem ilyen van otthon? :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (14)
    2012-02-16  12:17
  24. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 16. 13:2725.
    Én úgy tudom, le sem kell szüretelni. Hosszú időn át szépen díszlik.
    előzmény:
    zsaki71 (24)
    2012-02-16  13:19

Címlap

top